Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-10-04 / 40. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. október 4. » 3 Szolgálatihely-csere Maglódi lelkésziktatás - az újjászületés reménységével Tevékeny öttevényiek „Hogyan tovább, most beiktatott lelkész és maglódi gyülekezet?” - tette fel a kérdést „szószékfoglaló igehirdetésének” végén Németh Mihály, a Pest megyei település huszonkettedik lelkésze. A szeptember 26-ai ünnepi istentiszteleten a válasz Jn 15,5 alapján ekképp hangzott a gyülekezet élére határozott időre meghívott pásztor szájából: „Hogyan tovább? Jézussal! Mert nélküle semmit nem cselekedhetünk. Jézus nélkül egy tradícióit őrző kultúrprotestáns egyesület vagyunk, mely Maglódon tevékenykedik - Jézussal Maglódi Evangélikus Egyházközség vagyunk; örömhírt hordozó gyülekezet, melynek tagjai az evangélium szerint élnek. Jézus nélkül programokat szervezünk - Jézussal közösséget formálunk, méghozzá a Krisztusban hívők közösségét: az egyházat. Jézus nélkül vallásunkat gyakoroljuk - Jézussal megéljük hitünket. Jézus nélkül széthúzunk - Jézussal egyetértésre jutunk. Jézus nélkül viták vannak köztünk - Jézussal megbékélnek különbözőségeink. Jézus nélkül útfélre, sziklás talajra, tövisek közé hull az igemag - Jézussal jó földbe hullik, sokszoros termést hozva. Jézus nélkül nihil - semmi - lesz életünk - Jézussal megnyerünk mindent, vagyis a mennyet. Keresztyén gyülekezet! Kedves maglódiak! Emlékeztek még arra a bizonyos bemutatkozó, márciusi presbiteri ülésre? Valaki közületek megkérdezte tőlem: miről fog szólni az a három év, amelyre végül megválasztottatok? Talán emlékeztek válaszomra is: arról, hogy lelkész és gyülekezet megtalálja-e egymás kezét, és kezüket bele tudják-e helyezni Jézus kezébe. Jöjjetek hát, és egymás kezét megfogva bízzuk életünket teljesen Jézusra, tudva: nélküle semmit sem tudunk tenni. Vele viszont - és a kérdések szószéki szolgálatán ez nem lehet kérdés - mindent megtehetünk embertársaink javára, maglódi gyülekezetünk épülésére és Isten dicsőségére. Ámen.” Annak a lelkipásztornak az ajkáról hangzott el az idézett hitvallás, aki - mint annak idején lapunkban is megírtuk - másfél évtized múltán nem egészen önszántából búcsúzott el ez év júniusában szeretett békéscsabai gyülekezetétől. Míg a többpapos békéscsabai gyülekezetben Németh Mihály lelkészkollégáival nem találta meg a közös hangot, az előtte Maglódon szolgáló Péter Attilának és szintén teológiát végzett hitvesének merőben más okból nem volt ellenére a nyár folyamán realizálódott szoigálatihely-csere... Hogy az egyházkerületeken is átívelő személyi változások mindkét lelkipásztort és mindkét gyülekezetét komoly kihívások elé állítják, arra a múlt szombati ünnepségen Krámer György, az Északi Egyházkerület püspökhelyettese utalt Jn 3,3-7 alapján tartott, oltár előtti igehirdetésében. A Németh Mihályt új szolgálati helyére beiktató esperes az érintettekhez szintén kérdést intézett: „Újjászülettünk-e ebben a folyamatban? Újjászületik-e lelkész, lelkész házaspár az új helyén? Újjászületik-e a két gyülekezet, és képes-e valami egészen új történni, formálódni a Lélek és a víz által? (...) Vajon meg tudunke állni ma az Isten előtt őszintén? Vajon képesek vagyunk-e arra, hogy az elmúlt időszak minden hibáját, minden bűnét meghalljuk és letegyük a teremtő Isten elé? Az esperesi kérdéssorra reményteljes választ sugallt a zsúfolásig teli templom. Az igazán felemelő istentisztelet végén Péter Attila és felesége az újonnan beiktatott lelkésszel együtt segédkezett az úrvacsora kiszolgáltatásában. Csak Békéscsabáról száznál többen érkeztek az ünnepi alkalomra, a köszöntések pedig a közgyűlés végén is folyatódtak a maglódi parókia kertjébe hívogató szeretetvendégségen. ■ TPK ► A Győrhöz tartozó öttevényi leányegyházközség múlt vasárnap emlékezett arra, hogy nyolcvan évvel ezelőtt szentelték föl a templomát. Ebből az alkalomból a gyülekezet kiadott egy emlékfüzetet - Karsayné Horváth Klára szerkesztésében - az öttevényi evangélikusoknak a templom történetével szorosan összefonódott sorsáról. Az ünnepi istentiszteleten Kiss Miklós, a Győr-Mosoni Egyházmegye esperese hirdette Isten igéjét. A hálaadó istentiszteletet az öttevényi hittanosok énekszolgálata színesítette. A reformáció hajnalán hosszú időn át önálló, nagy evangélikus gyülekezet volt Öttevényen templommal, iskolával, lelkésszel és tanítóval. 1634- ben azonban erőszakkal elvették a templomot, és a gyülekezet szinte végzetesen meggyengült. Hosszú évszázadoknak kellett eltelniük ahhoz, hogy újra a templomépítés gondolatával foglalkozzanak az evangélikus hitüket megőrző utódok. 1907-ben a templomépítés még meghiúsult. Csak 1928-ban nyílt újra lehetőség Isten házának felépítésére, amikor özv. Kiss Károly né kedvező feltételek mellett telket adott a gyülekezetnek. 1929. április 22-én történt meg az első kapavágás, május 5-én pedig az ünnepélyes alapkőletétel. Az emberek összefogtak a templom felépülése érdekében. Élő munkával és adományokkal is támogatták az ügyet. A kész épületet végül 1929. augusztus 25-én szentelte fel Kapi Béla püspök. Az ünnepségen jelen volt a megyei és a községi elöljáróság, továbbá nagy számban jöttek hívek Győrből és a környező falvakból. A templom körüli munkák a későbbiekben is folytatódtak. 1964-ben sekrestyével egészült ki a templomtér, 1996-ban új padok készültek, 2008-ban pedig a teljes tető, valamint a bejárati ajtó cseréjére került sor. Kiss Miklós esperes az ünnepi istentiszteleten a szeptember 27-i vasárnapra rendelt ige, Kol 3,1-7 alapján prédikált. Az öttevényi templomépítők nyolcvan évvel ezelőtt a háromszáz éven át parázsló szikrából nagy tüzet lobbantottak. Szinte semmijük sem volt, csak erős hitük, így volt bátorságuk elkezdeni a nagy munkát, és sok-sok nehézség árán, de felépítették Isten házát. Miért voltak erre képesek? Azért, mert „az odafenn lévőkkel törődtek, és nem a földiekkel” - hangsúlyozta igehirdetésében az esperes. Az ünnepi istentisztelet végén a gyülekezet lelkésze, Takács Eszter felolvasta Ittzés Jánosnak, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökének köszöntését, Winkler Zsolt helyi plébános pedig a katolikus testvérek áldáskívánását tolmácsolta. Az alkalmat követő szeretetvendégségen köszöntötték az egybegyűltek Bödecs Barnabás nyugalmazott lelkészt, aki hosszú ideig látta el a szolgálatot a gyülekezetben. ■ K. M. Kehellyel kezében Maglód új evangélikus lelkésze, Németh Mihály, mellette elődje, Péter Attila Sztehlo Gábor találkozása a földi és az égi hatalommal Szeptember 25-én lepleztük le Budapesten, a Deák téren Vigh Tamás szobrászművész Sztehlo Gáborról készült alkotását. Öröm volt látni, hogy híveink megtöltötték a hatalmas templomot. A korábbiaknál sokkal élénkebbnek bizonyult a média érdeklődése is. Ami pedig különösen váratlan volt, az a politikusok jelenléte. A teljesség igénye nélkül: eljött- a szoborállítást támogató Táncsics Mihály Alapítvány elnökeként- Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, Demszky Gábor főpolgármester és helyettese, Horváth Csaba, valamint számos országgyűlési képviselő és polgármester. Nem illő a templomban a párthoz való kötődést vizsgálni, de azért az feltűnt, hogy a jelen levő aktív politikusok többsége a jelenlegi kormányhoz kötődik. Egyszerre ennyi szocialista és liberális politikus ritkán van jelen evangélikus templomban. A Sztehlo Gábor által egykor felkarolt Keveházi László nyugalmazott lelkész által hitelesen hirdetett ige őket is megszólíthatta. Sok politikus alighanem Donáth László képviselő, evangélikus lelkész személyes hívására jött, akinek kétségtelenül oroszlánrésze van abban, hogy ez a szobor - sok bizonytalanság után - elkészült, és a főváros szívében, az „Insula Lutherana” előtt felállíthatták. A békásmegyeri lelkipásztor ezzel a szervező munkájával bevallottan édesanyja emlékének is áldozott, hiszen az író és újságíró Bozóky Éva rendezte sajtó alá és adta ki Isten kezében címmel Sztehlo Gábor naplóját. Sok tanulsággal szolgál a másnapi tudósítások figyelmes olvasása. Sztehlo Gábor tevékenységéről érdemben kevés szó esett. A média ingerküszöbét talán Prőhle Gergely felügyelőnek az a mondata érte el, hogy Sztehlo Gábor Luther-kabátjának oltalmában egyaránt helyet kapott az elhurcolt zsidó szülők, majd a háború után a lecsukott, kitelepített csendőrparancsnok gyermeke. Némely tudósításban leginkább a névsorolvasás volt hangsúlyos: sorolták és sorolták, ki mindenki volt jelen. Egy elemzés arra mutatott rá, hogy „öt éve még nem volt üyen népszerű szocialista-szabad demokrata körökben a szocializmusban ellehetetlenített lelkész”; akkor a budavári emléktáblánál Pokorni Zoltán mondott beszédet, és Orbán Viktor helyezett el koszorút. Egy internetes portál pedig - a szoboravatáson megjelent közéleti emberek-ÉGTÁJOLÓ re utalva - „szélhámos hazaárulókról” beszél. A Sztehlo Gábor nevét „útonútfélen harsogó” egyházi vezetők és politikusok pedig - e médium szerint - „Soros György vagy a Mazsihisz, meg az IMF és a Világbank, vagy éppen a sukorói Mr. Blum” kegyeit keresik. Gondolni sem merek arra, hogy ennek illusztrálásául szolgálna az a kép, amelyen a szobor tövében éppen Schweitzer/ózse/’főrabbival fogok kezet... Magam is azok közé tartozom, akik a talapzat „Sztehlo 1944” feliratát egyoldalúnak érzik, hiszen közismert, hogy a lelkész a háború után az osztályidegennek kikiáltottak gyermekeit mentette ugyanilyen lelkülettel - ez a sistergő indulat azonban távol áll tőlem. Sztehlo Gábor emlékéhez egyaránt méltatlan az aktuálpolitikai haszonlesés és a gyűlöletkeltés. Két nappal a szoboravatás után Budavárban prédikáltam, abban a gyülekezetben, ahol rövid ideig - segédlelkészként - Sztehlo Gábor is szolgált. A templomban szerényen meghúzódva ott ült leánya és unokája. Az istentisztelet utáni beszélgetés során nagy megkönnyebbüléssel tapasztaltam, hogy a fent jelzett egyik vagy másik torzulást ők nem igazán vették észre, mivel - külföldön élvén - nem ismerik a mi acsarkodó viszonyainkat. Ifjabb Sztehlo Gábor arcát is úgy őrzöm emlékezetemben, mint aki könnyeit törli a szoboravatáskor. A vasárnapi textus a Kolossé-levél egy szakasza volt, benne ez a mondat: „Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel” (Kol 3,2) Prédikációmban nem idéztem, de azóta bennem motoz Weöres Sándornak a páli felhívásra rímelő két sora a földi és az égi hatalom különbségéről: „»Amit nekem adsz: mindenkinek adod«, hirdeti a földi hatalom. / »Amit mindenkinek adsz: nekem adod«, hirdeti az égi hatalom.” A földi hatalom totális igénnyel ki akarja sajátítani az embert, az égi hatalom viszont felszabadítja őt az embertárs szolgálatára. Sztehlo Gábor sohasem földi hatalmakat szolgált, így azok ma sem sajátíthatják ki őt. Vasárnap délután családommal kisétáltunk a Farkasrétre. Ott, a temetőben végre elült a harsogó lárma. Csendben megálltunk Sztehlo Gábor sírjánál. A nagylány a feliratokat böngészte: Sztehlo, Szenczy, Haggenmacher... Fiunknak eszébe jutott valami a Sztehlo életéről gyermekek számára írt Kistamás című könyvből. A kicsi pedig szótlanul összeszedett egy marék gesztenyét, és virág alakban a sírra tette őket. Itt, a temetőben végre nem érvényesült a földi hatalmak uralmi igénye. A halál és a feltámadás mezsgyéje csakis az égi hatalomnak van alávetve. Annak a Jézusnak, aki ezt mondta: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön’.’ Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
