Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-09-27 / 39. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2009- szeptember 27. » 9 ■HBMi m ások helyszíne rosi-műhely mspökkel és Szép Krisztinával tészét, Makkai Tamást, Budapest IX. kerületének kivitelező építészét és András István balatonfüredi szakembert. Jó volt látni, hogy végre szakmai vitára is sor került azzal kapcsolatban, hogy Kolozsvár főterének miként kellene kinéznie. Az embereket mind a mai napig foglalkoztatja az átvilágítás kérdése, ez a téma pedig az egyházak számára sem mellékes. Véleményem szerint a múlt ismerete azért fontos, hogy a múltbéli negatívumok ne forduljanak elő többször, ugyanakkor azért is, hogy az emberek lelkiismerete, szembenézve a történtekkel, felszabaduljon. Ezért is foglalkoztunk több alkalommal az átvilágítás kérdésével: meghívtuk például Visky András írót, dramaturgot, aki sa-Szép Krisztina és Adorjáni Dezső Zoltán ját családjának érintettségéről mesélt. Csendes László, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) elnöke többek között arról beszélt, hogy miként kell a levéltárakhoz viszonyulni. Nagyon jól sikerült az Oktatási stratégiák elnevezésű vitaestünk is, amelyen lelkipásztoroknak és oktatással foglalkozó szociológus szakembereknek adtunk lehetőséget a szólásra. Erről a témáról három alkalommal is beszélgettünk, fontosnak tartjuk ugyanis folyamatosan felmérni: mi használ, és mi nem használ, mit akarunk kezdeni az iskoláinkkal, mi a helyzet a szakoktatással. Szó esett európai uniós kérdésekről is: a Keresztyénség az Európai Unióban című beszélgetésen Balog Zoltán, a magyar Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke és Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője vett részt. Egy másik vitaesten Tónk Márton, a Sapientia Természettudományi és Művészeti Karának dékánja a nemzeti filozófia lehetőségeiről beszélt, és még sorolhatnám, mi mindenről esett szó a Járosi-műhelyek szervezésében. Szép Krisztina: Az előbbiekben többnyire férfiak neve hangzott el, tudni kell azonban, hogy igen sikeres volt a Nők a közéletben című rendezvényünk is. A gyengébbik nem képviselőiről, bár részt vesznek a közéletben, nagyon keveset hallunk, így érdekes volt különböző szakterületekről érkező hölgyeket megkérdezni arról, hogy ők miként élik meg a leginkább férfiak dominálta világot. Emellett beszélnünk kell a vitaindító szereppel is bíró könyvbemutatókról: a galériában került sor többek között Murádin Jenő A megsebzett szobor és Tibori Szabó Zoltán Capesius, az auschwitzi patikus című kötetének bemutatójára. A 2009-2010-es év első Járosi-műhelyén pedig szeptember 21-én Benkő Levente Az őszinteség két napja című könyvét ismertetjük, természetesen azt is vitaindító gyanánt.- Számos kiállításnak adott már otthont a galéria. Mi mindent kell szem előtt tartani a megszervezésükkor, hogy a műhelyekhez hasonlóan szinte minden igényt kielégítsenek? Sz. K.: Azt szeretnénk, hogy elsősorban kolozsvári, fiatal és befutott művészeknek adjunk lehetőséget a bemutatkozásra és munkáik kiállítására. A központi kiállító galéria bezárt, és bár Kolozsvár központjában vannak kisebb helyiségek, a Reményikhez hasonló, nagy befogadóképességű pincegaléria nem létezik. Az erdélyi és romániai művészek mellett külföldi alkotókat is meghívunk, sőt egy ideje nincs is szükség a meghívásra, maguktól jelentkeznek. Ez azt jelenti, hogy nagy az érdeklődés a kolozsvári kiállítási lehetőségek iránt, ez pedig vonzza az itteni közönséget. Román művészek munkáiból is szervezünk tárlatokat: nagyon jó az együttműködésünk a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemmel, minden évben meghívunk egy tagozatot, amelynek tagjai lehetőséget kapnak a bemutatkozásra - ez első lépésként nagy segítség számukra. Megvan a román közönségünk is. Mára már rendszeressé váltak a román plakátok, a felhívásokat a román média is közli, a vendégkönyv beírásaiból pedig kiderül: fele-fele arányban látogatják magyarok és románok a galériát. Ez már komoly sikert jelent.- Milyen terveik vannak a közeljövőre vonatkozóan? A. D. Z.: Számítunk arra, hogy Kelemen Hunorral, az RMDSZ államfőjelöltjével még az elnökválasztás előtt sikerül megszerveznünk egy találkozást, de meghívtuk már Semjén Zsoltot, a magyarországi Kereszténydemokrata Néppárt elnökét, és Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke is bejelentkezett. Úgy vettük észre, hogy szívesen jönnének más országok nagykövetei is, rengeteg az ő munkájukhoz kapcsolódó téma, amely megmozgathatja a kolozsvári közönséget. A Györkös Mányi Albert-emlékházzal és a magyarországi Országos Színháztörténeti Múzeummal együtt Ignácz Rózsa-kiállítást is szeretnénk szervezni. A műhely keretében rendezett koncertek mellett fontosnak tartjuk azt is, hogy az előadóművészek a Reményik-galériában találkozhassanak és beszélgessenek egymással, és ha a média is lát fantáziát a kezdeményezésben, örvendenénk annak, ha egy jól működő sajtóműhelyt is létrehozhatnánk közösen. Nyitottak vagyunk bárki felé, aki szeretne valamilyen programot lebonyolítani nálunk. A kultúra, a művelődés, a közélet minden területéről szívesen fogadunk előadást, mindössze annyi a kikötésünk, hogy színvonalas legyen. Emellett fontos a változatosság is: ezért kívánunk minél több személyt megszólaltatni, és persze szeretnénk, hogy a közönségnek megfeleljen mindaz, amit az előadók nyújtani tudnak. ■ Ferencz Zsolt Megjelent a Szabadság című kolozsvári napilap szeptember 12-i számában Értékelés és előretekintés az esperesi tanácskozáson A Kárpát-haza temploma a magyar nép erejéből és hitével épül Ahogy az már lassan hagyománnyá válik, ősszel a balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban találkoznak egyházunk püspökei és esperesei, hogy aktuális kérdéseket vitassanak meg. így volt ez az elmúlt hét elején is: szeptember 14-15-én tartották az esperesi kollégium soros ülését a Balaton partján. A napirend elején az evangélikus presbiterek két nappal korábban megrendezett országos találkozóját értékelték a résztvevők. Győri Gábor, a Pesti Egyházmegye esperese, a találkozó egyik szervezője elmondta, hogy egyházunk presbitereit országos szinten először szólították így meg. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy sokan meghallották a hívó szót, hiszen 1350 jelentkezés futott be, 1087-én regisztráltatták magukat, a tényleges jelenlévők száma pedig a vendégekkel együtt 1250 volt. A visszajelzések azt mutatták, hogy a szervezők jó munkát végeztek, a találkozón részt vevők többsége pozitív véleményt fogalmazott meg a rendezvénnyel kapcsolatban. Kritika inkább a találkozó tartalmi részét érte. A továbblépésnek tudatos utómunkában kellene megvalósulnia, mégpedig a presbiterek kezdeményezésével. A továbbiakban az egyházi házasságkötés esetleges állami elismertetéséről cseréltek véleményt az esperesek, majd őszinte beszélgetésen, szívből jövő vallomásokkal szóltak az esperesi és gyülekezeti szolgálatuk örömeiről és sokszor nyomasztó terheiről. A tanácskozás második napján, mintegy az előző téma folytatásaként, minden esperesre súlyos teherként nehezedő kérdés került elő. Mit tudnak tenni az esperesek abban az esetben, ha egy-egy gyülekezetben hiányosságokat, erkölcstelenséget, esetleg törvénytelenséget tapasztalnak? Van-e eszköz az esperesek kezében egyházi törvényeink végrehajtatásához? A közös tanácskozás végén arról az egyházszociológiai felmérésről esett szó, amelyet az egyházstratégia formálása érdekében a közeljövőben terveznek elvégezni. A reprezentatívnak szánt, kétezer-kétezerötszáz fős mintán alapuló projektet „első olvasatban” már megvitatták az esperesek nyári nyíregyházi találkozójukon. Mostanra készült el a konkrét kérdőív, amelyet véleményezhettek, illetve kiegészíthettek. A mintegy harmincoldalas kérdőív nyolcvan kérdése több témakört is felölel. A felmérés a még szükséges finomítások és javítások után október végén kezdődhet el gyülekezeteinkben. ■ K.M. Ahogy a kemence a búzaszemekből kenyeret éget, ugyanígy érieb eggyé az ide látogató lelkeket felekezeti hovatartozástól függetlenül ez a búzaszem alaprajzú, kemence alakú templom. Kicsi templom épül Verőce mellett, a Katalin-völgyben immár hatodik hónapja. Isten és ember hajléka. Isten háza, ahol az ember békére, nyugalomra, szeretetre, belső hitre és a Mindenhatóra talál. Kőre kő épül, a szeretetforrás pedig még több szeretetet gyűjt. Sorra érkeznek az önkéntes adományozók, e cikk szerzője szemtanúja, amikor megérkeznek a szkíta motorosok. Ki követ pucol, ki a területet tisztítja meg a gaztól. A szkíta motorosok erejüket, munkájuk verítékét áldozzák a templom köveinek falaiba. Maczkó Mária népdalénekes két angyalszoborral és tiszta hangjával érkezett a napokban. A Mikes International művészeti, irodalmi és tudományos folyóirat munkatársai, Farkas Florian és felesége, Vaday Ágnes református tiszteletes két gyermekükkel és a nagymamával egyenesen Hollandiából, Hágából utaztak Verőcére. Ahol magyarok élnek, mindenhol nyomot kellene hagyni egy ehhez hasonló templomocskával - mondja a református lelkésznő. Másnap Klopfer Győző váci bútor- és fajátékkészítő mester adománya érkezik, egy hatalmas, akácrönkből és fenyőből készített fedett pad a megfáradóknak. A négygyermekes családapa tiszta kék szeme ragyog. Kérdésemre hangsúlyozza: örül, hogy ennyivel hozzájárulhat a majdani templomba érkezők kényelméhez. Mint kiderült, legkisebb gyermekét, aki jelenleg egy hónapos, ebben a templomban szeretné megkereszteltetni. Harmadnap megérkezik Juhász Árpád, az Erdélyi Gyülekezet presbitere, aki egész délelőtt követ pucol. Nincs megállás. Kőre kő kerül, Isten temploma pedig épül. A templomépítő Bethlen Farkas, Verőce polgármestere pedig mindenkit szeretettel fogad. A templomépítés folyamatában persze elsősorban nem a polgármester, hanem a hívő ember szeretete és hite nyilvánul meg. Vallomásában így rögzítette a születés pillanatát: „Verőce a Dunakanyar egyik szép települése, ahol élek és dolgozom. Állok a Katalin-pusztára vezető út mentén, a Lósi-völgyben, és tekintetem megakad egy erdővel borított kis hegyecskén. Hosszan nézem a helyszínt, és valami megindul a lelkemben. Kicsi népünk morálisan nagyon mélyre süllyedt - a tisztesség, a becsület, a hazaszeretet és a munka területén. Oly mélyre, hogy az ember már nem tud mit tenni, azt gondolja, csak szakrálisán történhet valami. Népünk felemelkedéséért viszont imádkozni tudunk. Építsünk hát egy templomot - a Kárpát-haza templomát -, ahol állandóan összegyűlhetünk és imádkozhatunk hazánk feltámadásáért.” A Kárpát-medencét karéj formában körbeölelő hegyvonulatok varázslatos tájat és embereket őriznek. Ugyanígy szeretné őrizni és eggyé kovácsolni az itt élőket ez a pici istenhajlék a dombtetőn a fák között megbújva, akár a kovász, mely szinte láthatatlanul érleli a kenyér tésztáját. Nem is olyan régen a „mindennapi kenyeret” mindenki maga sütötte kemencéjében. Nem is olyan régen a búzát, mely minden egyes szemében Krisztus arcát hordozza, „életnek” hívtuk. Ahogy a kemence a búzaszemekből kenyeret éget, ugyanígy érleli eggyé az ide látogató lelkeket felekezeti hovatartozástól függetlenül ez a búzaszem alaprajzú „kemencetemplom”. Az egyszerű, hófehér falak között és a boltozat alatt színes üvegablaksor feszül majd, melyen honfoglaló eleink páratlanul gazdag díszítőművészete jelenik meg fénybe öltöztetve. Középpontban az álmában égbe emelt Emese, akitől a monda szerint az Árpádház származik, mely család négyszáz éves uralkodása alatt a legtöbb szentet adta Európának és a világnak. Van tehát kikre büszkének lennünk történelmünkből, de ugyanilyen büszkeséggel tölthet el minket az is, hogy itt és most szeretetből és összefogással megépülhet Isten háza - mondja Szűcs Endre és Tóth Péter, a templom két építőmestere. A magyar zászló a 2009. március 21-i alapkőletétel óta ott leng a hegyecske tetőpontján. A Julianus Barát Alapítvány azóta megvásárolta a területet, kiépítette az elektromos hálózatot, és elkészítette a templom terveit. A templom a magyar nép közös erejéből és hitével épül. Bethlen Farkas és az önkéntes szervezők továbbra is segítséget kérnek kicsiktől és nagyoktól, fiataloktól és idősektől. Segít a szellemi és a fizikai munka, a tárgyi és a pénzbeli adomány, a szervezői tevékenység. Bethlen Farkas, a templom megálmodója és építője nem sürgeti a munkálatokat, a Gondviselésre bízza a felépülés folyamatát, mert mint mondja, amíg idezarándokolnak az érdeklődők és a hívek, növekszik a szeretet, és egyre többfelé viszik e kicsi templom felépülésének csodáját és jó hírét. Bethlen Farkas elmondhatja Reményik Sándorral együtt: „Az én szívem is álmok temploma / És Isten minden templomban lakik.” ■ Frigyesy Ágnes *
