Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-09-20 / 38. szám
4 ■« 2009- szeptember 20. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Négy egyházmegye hatvan lelkésze a Balaton partján A lelkészi munkaközösségi ülések (LMK) a lelkésztovábbképzés részét képezik, így a részvétel rajtuk kötelező. A két nyári hónapot, júliust és augusztust leszámítva havonta tartják meg az egyházmegyékben ezeket az alkalmakat. Az üléseken a nyitó úrvacsorái istentisztelet mellett előadások hangzanak el, és a következő vasárnap igehirdetési alapigéjéről beszélgetnek a lelkészek. A havonta ismétlődő eseményen való részvétel időnként gépies rutinná válik, és jó páran tehernek, kötelezően kipipálandó feladatnak tekintik az üléseket. Ezért is törekednek az egyházmegyék LMK-felelősei arra, hogy formabontó, újszerű formákat találjanak a gyűlések lebonyolítására. Ennek a törekvésnek a jegyében döntött úgy négy egyházmegye, hogy közös LMK-t szervez a balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban. A Győr-Mosoni, a Pesti, a Somogy-Zalai és a Veszprémi Egyházmegyéből mintegy hatvan lelkész vett részt a kétnapos, szeptember 8-9-i együttléten. Ez alkalommal két előadás is elhangzott Népegyházból hitvalló egyház?, illetve Alkalmazkodás és ellenállás között - egyházunk és a szocialista állam viszonya, annak hatásai címmel. A teológiai disputa lehetősége mellett az összejövetel természetesen nagyszerű alkalom volt a közösségépítésre is, ezt az esti szabad programok biztosították. Az együttlét végeztével egyöntetű volt a lelkészek döntése: ilyen közös alkalmakra szükség van, így jövőre a konferenciának folytatása következik... ■ Kiss Miklós Magyar-szlovák „csúcstalálkozó” - másképp p- Élő, eleven, sokszínű testvér-gyülekezeti kapcsolat(ok) reflektorfénybe állítása - az Evangélikus testvér-gyülekezeti kapcsolatok a Kárpát-medencében című előadás- és beszélgetéssorozat első alkalmának szervezésekor eredetileg „mindössze” ez volt az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) és a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) célja. Az anyaországi és a felvidéki magyar evangélikus közösségek közötti kötelékeket ismertetni kívánó szeptember 10-ei együttlét végül - „köszönhetően” az elmúlt hetek-hónapok külpolitikai történéseinek (szlovák nyelvtörvény, Sólyom László kitiltása Révkomáromból) - ennél sokkal többről szólt. Ugyanazon a csütörtöki napon, amikor Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák kormányfő a szécsényi Forgách-kastélyban találkozott, a józsefvárosi evangélikus templomban - mások mellett - Hana Penicková lelkésznő imádkozott a szlovákok és a magyarok közötti békéért. Az áhítattal, imakörrel, majd az általános helyzetkép felvázolásával kezdődő alkalom keretében a résztvevők egy „nem hivatalos” illetve egy pecséttel-papírral is megerősített kapcsolatról is hallhattak. Miként Srna Zoltán felügyelő és Hana Penicková lelkésznő rövid áttekintéséből (felső képünkön) kiderült, a Százd-Ipolyszakállosi Evangélikus Egyházközségnek két szálon is vannak magyarországi kapcsolatai. Egyrészt a gyülekezet szlovák tagjai közül többen is Alsó-, illetve Felsőpetényből származnak, és ezek a családi kötelékek máig élnek. Másrészt a magyar nyelvű istentiszteleteket, illetve a bibliaórákat és a konfirmációi előkészítőt Lajtos János nagybörzsönyi lelkész tartja. Az ő kilenc évvel ezelőtt megkezdett szolgálatán keresztül „találtak egymásra” az Ipoly túlpartján élő evangélikusok a folyó innenső partján élő, egyébként német gyökerű lutheránusokkal. „Bár a pecsétig-papírig nem jutottunk el, a A magyarok és szlovákok között egyaránt szolgáló Rusznyák Dezső - aki bő egy évtizeddel ezelőtt három magyarországi evangélikus gyülekezettől is kosarat kapott, amikor testvér-gyülekezeti kapcsolatot szeretett volna felvenni velük - a budaörsiekkel való kapcsolat örömei mellett aggódó-szomorú észrevételeit, kérdéseit is megosztotta a jelenlévőkkel: „Olyan missziói lelkületű emberekért imádkozunk, akik messzi országokba vihetik el az örömhírt, de közben mintha a »saját« pogányáinkról megfeledkeznénk. Nem kellene közéjük, hozzánk is misszionáriusokat küldeni?! Örömmel-lelkesen megtanuljuk a távoli népek nyelvét, ugyanakkor a közvetien kozeiünkben élő népek nyelvének megismerésére a világ minden kincséért sem vagyunk hajlandók. Igazán szót akarunk érteni velük? Miért pont a szomszédainkkal való kapcsolatunkból hiányzik a testvériség?!” két gyülekezet közötti kapcsolat mégis testvéri” - fogalmazott Srna Zoltán. A budaörsi és a sajógömöri evangélikusok 2006-ban kötöttek ugyan szerződést, de kapcsolatuk nem ettől „működik”. Sokkal inkább attól, hogy hűségre, rendszerességre, kiszámíthatóságra és pontosságra törekednek, mert — miként Endreffy Géza és Garádi Péter, a budaörsi gyülekezet lelkésze, illetve felügyelője elmondta - testvér-gyülekezeti kapcsolatot fenntartani-ápolni „csak intenzíven, nagy fordulatszámon érdemes” Péter apostol „mottóját” igyekeznek követni: „Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked? (ApCsel 3,6b) S hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Azontúl, hogy folyamatosan imádsággal gon„mentőövre” van szükségük a lelki ébredéshez. (A budaörsiekés a sajógömöriek testvér-gyülekezeti kapcsolatáról az Evangélikus Élet 2009. június 14-ei számában megjelent, Egy rendhagyó konfirmáció oldalvizén című cikkben olvashatnak bővebben. - A szerk.) dóinak a gömöriekre, havonta egyszer meg is látogatják őket. Nem egyszerűen vendégeskedni mennek, hanem bizonyságtétellel, evangélizációval szolgálnak a gyülekezetben. Mert - ahogyan Rusznyák Dezső sajógömöri lelkész is mondta - ilyen Az EBBE és a Maek sorozatának következő alkalmán, október 8-án az Arad megyei Fazekasvarsánd és a Veszprém megyei Lovászpatona közötti testvér-gyülekezeti kapcsolat mibenlétét mutatják majd be. ■ V.J. Erdély. Az ember autózik éjjel kettőtől reggelig, és ott megtalálja. Valamit abból a világból, amely már majdhogynem elmúlt. Amelynek kincseit - mint örökségül kapott, régi, finom művű tükröcskét - rakosgatjuk, őrizgetjük. Büszkék vagyunk rá, hogy ez a miénk, hiszen valamiképpen mi magunk vagyunk. Magyarság és történelem. És toleráns együttműködés a gyakorlatban. Bár Erdély sokat változik - egyre jobbak az utak, a nagyvárosokban némelyik benzinkút és kínálata olyan, mintha idehaza lennénk -, szerencsére lassan alakul. Az élményeink mások, mégis „ismerősek”. 1990. Az egyik első fasori cserkésztábor külföldön. Százkilós hátizsákkal indulunk, mindenkinek két plusz utazótáska a kezében - könyveket viszünk Erdélybe. Csépivel. Mert ott nincs magyar betű. És a néni szeme könnybe lábad a vonaton, amikor megajándékozzuk néhány regénnyel. És a sztorik a régiekről, régi Deák téri ifisekről: hogy valakit leszállítottak a határon, de okos volt, mert előtte a puha fedelű Bibliát feltekerte és kolbászként alufóliába csavarta, úgy helyezte az elemózsiás szatyrába. O ugyan leszállt, de az ennivaló továbbutazott... Vajon mire gondolt a család - amelynek később a többiek odaajándékozták az egész pakkot -, amikor kolbászért nyúlt, és helyette Bibliát talált? Valószínűleg nem arra, amire ma... Aztán jönnek a későbbi élmények. Néptánctábor Válaszúton. Kallós Zoltán énekel a kör közepén kis széken ülve. Vagy amikor Sepsi-45 doboz könyv és 2 tömény nap Tükördarabkák a Tündérkertből szentgyörgyön húsvétkor megértettem, mit is jelent, hogy a bárányok hallgatnak: a bari tényleg csöndben tűrte mindazt, aminek meg kellett vele történnie ahhoz, hogy birkapaprikás legyen a végeredmény. És ez a romantika nem múlik. És boldog örömmel tudtam megint nyugtázni: mire a kisfiam nagyfiú lesz, még mindig lesz valami, amit megnézhet. Ha nem is látja majd az elárasztott Bözödújfalu templomát a tó közepén, mert addigra végleg összeomlik... Sajnálkozni persze, siratni a múltat, azt lehet majd akkor is... A 2007/2008-as tanév végén hirtelen ötlettől vezérelve miskolci protestáns iskola-, illetve egyetemi lelkészekként - Turcsik Ferenc református kollégával együtt - meghirdettük, hogy kora nyáron könyvgyűjtést rendezünk az egyetemen és a város két protestáns gimnáziumában. És az akció olyan jól sikerült, hogy idén megint nekiláttunk. Az evangélikus Kossuth-gimnázium felújításra váró könyvtárából Zobayné, Hanna önfeláldozó segítségével augusztus utolsó napjaiban negyvenöt doboznyi tankönyvvel, illetve Pelikán tanár úr jóvoltából kétdoboznyi Világjárókkal - a Gondolat Kiadó évtizedekkel ezelőtt indult, nagy sikerű sorozatának köteteivel - raktuk meg a kisbuszunkat (hogy használhattuk, azt ezúton is köszönjük a Tiszáninneni Református Egyházkerületnek). A tankönyvek nagy része a Csíkszeredái Segítő Mária Római Katolikus Líceumba kerül. A kiosztásban nagy segítségünkre vannak a Romániai Magyar Cserkészszövetség külügyesei: Salló Emőke és Borka Botond. Utunk során Székelyföldön érintettük Bikafalvát is. A település mindenképpen érdemes arra, hogy megemlítsük. Református iskolája hosszú ideig romosán állt. Egészen addig, amíg egy idős budapesti úr - aki történetesen a Magyar Cserkészszövetség külügyi vezetője volt akkoriban - el nem határozta, hogy segítséget szerez. Egy ember, aki bár több generációval ezelőtt elszármazott onnan, mégis kötelességének érezte, hogy segítse az otthon maradiakat. így aztán lett pénz az iskolára, és a 2005-ös nagy árvíz után a templom is, a parókia is megújult. Az egykori székely lófő család leszármazottja, bikafalvi Máthé Levente pedig megmutatta a később születetteknek, mit jelent a „szülőföld” nehéz szeretete. Albert Sándor helybeli református lelkész közel negyven éve szolgál a faluban. Segítségével újabb tankönyvekkel nőtt az állomány. Általános iskolások részére magyar anyanyelvű ábécéskönyvek, illetve sok más kötet indult tovább a Kárpátokon túlra. A kisiskolásoknak szóló könyvek a Csíkszeredái válogatás után továbbutaztak Pusztinába, Románia Kárpátokon túli vidékére, ahol az egyik utolsó csángó, még magyarul tudó és magyarságát ápolni képes közösség él. Csíkszeredából három óra alatt a gyimesi egykori határszakasz érintésével jutottunk el a Pusztinai Magyar Házba. A magyar irodalom esszenciája a válogatott könyvtárban, a falakon szőttesek, fényképek, a vendégház minden igényt kielégít. A helyi gyermekek hetente három órában tanulhatnak magyarul... Nehezen fogom fel, mit jelent - hiszen ismeretlen előttem az érzés -, amikor egész környezetem és az előttem nyíló lehetőségek ellenkeznek identitásommal. Hogy a nyelvet, amelyben élek, kellene elhagynom ahhoz, hogy bele tudjak simulni környezetembe, meg tudjak felelni elvárásainak. Számomra magától értetődő és természetes, hogy van tankönyv, hogy van tanár, és az is, hogy értem az utcán a szembejövőt. Micsoda tiszteletet érdemlő tartást ad az, ha mindez nincs, ha meg kell érte küzdenem, ha naponta megteszem! Lehetne még részletezni a varázslatos két nap történetét: szólhatnék Székelyföld belsejéről, a hegyi utakon a sárban elakadt kisbuszról és a rögtön segítségünkre siető pásztorokról, birkanyájakról, fekete bárányokról és Leventéről, a daciás szénégetőről, az egykori Osztrák-Magyar Monarchia határállomásáról, a gyimesi völgyben meglepetésszerűn tájba illeszkedő gyönyörű kaszárnyákról, a hegyekről, tavakról, kaszálókról - de legyen most vége. Hogy aki nem hiszi, utánajárhasson - aki pedig tudja és ismeri, el ne feledje, mi a dolga. Ü Buday Barnabás
