Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-07-12 / 28. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 74. évfolyam, 28. szám ■ 2009. július 12. ■ Szentháromság ünnepe után 5. vasárnap Ára: 250 Ft „A konfliktuskezelés lehet az, ami megkülönbözteti az egyházi iskolákat a világiaktól..." Pedagóguskonferencia a Fasorban !► 5. oldal „A szállásul szolgáló kollégium hátsó udvarán egy vaspántokkal és szögesdróttal szegélyezett hatalmas kapura bukkantam: elcipeltem az installáció helyszínére, és ezt a magyarázó szöveget írtam rá: iron(ic) curtain." Határtalan és felfelé nyitott egyház !► 8. oldal „Innentől kezdve az igazi kérdés nem az, hogy szereti-e Isten Marilyn Mansont, hanem hogy szereti-e Isten az ellene (akár tudatosan) lázadó, bűnös embert.” VOLT is volt Sopronban 12. oldal Fel nem oldható feszültség w- 2. oldal Bőröndbe a Luther Kiadó köteteivel! W- 6. oldal Exkluzív interjú Németh Miklóssal, Hannelore Reinerrel és Balog Zoltánnal !► 8-10. oldal A lélek szögesdrótjai !► 11. oldal Hurrá, nyaralunk! W 15. oldal SEMPER REFORMANDA „Azért, hogy ne elvakultan éljünk, hanem keresztyén módon járjunk, először is szilárdan ahhoz ragaszkodj, hogy a férfi és a nő Isten munkája. Tartsd oda szívedet és szádat, és ne szidalmazd munkáját, és ne mondd rossznak, amit ő maga jónak nevez. Jobban tudja ő, mint te magad, mi a jó és mi használ neked, amikor íMóz 2,18-ban ezt mondja: »Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.« Itt láthatod, hogy a nőt jónak és segítőtársnak nevezi. Ha másként látod, bizonyára a te bűnöd, hogy Isten igéjét és munkáját sem nem érted, sem nem hiszed. íme, ezzel a mondással Isten betömi mindazoknak a száját, akik panaszkodnak a házasságra és szidalmazzák azt.” M Luther Márton: A házas életről (fordította Reuss András) Határtalan hálaadás Európai protestáns egyházak megemlékezése Európa újraegyesítéséről ► Magyarország 1989 nyarán történelmet írt, amikor a kelet-európai országokat behálózó szovjet kommunista diktatúra elvárásaival szembehelyezkedve megnyitotta a nyugati határt Ausztria felé, és ezzel lehetővé tette több száz keletnémet állampolgárnak az NSZK-ba történő átjutását. Ez volt Németország újraegyesítésének nyitóakkordja, amely a változások katalizátoraként az NDK-rezsim gyors összeomlásán és a berlini fal lebontásán keresztül egészen a „szocialista tömb” teljes felszabadulásához vezetett. Bár ezt a rendkívüli eseménysorozatot a hivatalos állami szervek vitték véghez, a történtek nemcsak számukra jelentenek megemlékezésre méltó történelmi fordulópontot, hanem a „társadalom szövetében” - igaz, a sorsfordító eseményeknek csak a hátterében - jelen lévő egyházak számára is. Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) - a Bajorországi Evangélikus Egyház kezdeményezésére és a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) vezetésével - ezért szervezett háromnapos megemlékezéssorozatot július 3-5. között Eljutni a határig - Határnyitás 1989-2009 címmel az ominózus ’89-es események húszéves évfordulója alkalmából azok egykori helyszínein, Sopronban és Sopronpusztán. A rendezvénysorozat szervezésében a Magyarországi, a Bajorországi és az Ausztriai Evangélikus Egyház mellett a Magyarországi Református, az Ausztriai Református, az Ausztriai Metodista és a Magyarországi Metodista Egyház működött közre. Köszöntések két nyelven A háromnapos rendezvény Sopronban, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának aulájában vette kezdetét a Magyarországi Evangélikus Egyház, az Európai Protestáns Egyházak Közössége és Sopron város képviselőinek köszöntőjével. A szervezők és házigazdák képviseletében Cselovszkyné dr. Tarr Klára, az MEE Ökumenikus Külügyi Osztályának vezetője és Holger Mánké bajor testvérkapcsolati felelős moderálták a megnyitóünnepséget. A Bajorországból, Ausztriából és hazánkból érkezett résztvevőket Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke köszöntötte. Az Európai Protestáns Egyházak Közössége nevében dr. Hannelore Reiner, az Ausztriai Evangélikus Egyház főtanácsosa üdvözölte az egybegyűlteket. Kiemelte, hogy 1989 az ő korosztálya számára a mai napig rendkívüli jelentőségű év. Akárcsak előtte Ittzés János, ő is az esemény teljesen váratlan voltát hangsúlyozta: senki sem gondolta akkor, hogy a kialakult súlyos menekültügyi helyzetben a magyar kormány mindössze néhány napon belül megnyitja a határt. Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere a határnyitás időszakában történt események történelmi folyamatának rövid összefoglalására is vállalkozott. Büszke rá - mondta-, hogy miközben egy új világrend volt születőben, mindez épp Sopron közelében történt. A polgármester az események illusztrálására Melocco Miklós szobrászművészt idézte: egy rab nemzet egy másik rab nemzetnek adott szabadságot, a legnagyobb ajándékot, amit egy nemzet a másiknak adhat - lelki és szellemi szabadságot, amelyben Európának ez a fele súlyos hiányt szenvedett. Páneurópai piknik ’89 A péntek esti megnyitó fő programja dr. Kárpáti György operatőr Páneurópai piknik ’89 - Határtalan történet című dokumentumfilmjének levetítése volt. Az 1989 nyarán zajlott történelemformáló eseményekről készült megrázó felvételek mellett a film készítői megszólaltatták a történések alakítóit és résztvevőit: vezető magyar politikusokat, helyhatósági vezetőket, a határőrség akkori parancsnokát, szemtanúkat és menekülteket is. A vetítést követően dr. Kárpáti Györggyel dr. Fabiny Tamás, az MEE kül- és médiaügyekért felelős püspöke beszélgetett a film készítésének körülményeiről és hátteréről. A megnyitó programja Ittzés János elnök-püspök záróimádságával ért véget. Áhítat és számvetés A soproni evangélikus templomban tartott szombat reggeli áhítaton Hegedűs Attila, a Soproni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze és Volker Menke, a gyülekezet német lelkésze szolgált. W- Folytatás az 7. oldalon A változás kegyelme ■ Prőhle Gergely Talán a harmincévesnél idősebb olvasóknak van még néhány emlékük az egykori Német Demokratikus Köztársaságról. Talán cseregyerekek voltak egy ottani lelkészcsaládnál, esetleg egy wartburgi vagy wittenbergi kirándulás alkalmával ismerkedtek az osztályharc kiemelkedő személyiségének, Luther Mártonnak a munkásságával. Vagy legalább van néhány könyvük a Deák téri NDK Centrumból, netalán még a kezükben érzik első Trabantjuk sebességváltóját, azt a kicsit természetellenes mozdulatot, amellyel a vészesen füstölgő járgányt mind a huszonhat lóerejének kihasználásával vasárnaponként szórványról szórványra űzték. A Deák téren most divatos kávéház működik az egykori könyvesbolt helyén, a környezetszennyező kétütemű autók már rég a roncstelepre kerültek, s ha Luther Márton életének egykori helyszíneire látogatunk el, akkor a marxista ideológiai megközelítés helyett a nemzeti önazonosság egyik fontos elemeként láttatják a reformátor életművét. Az egykori NDK tehát - külsőségeiben legalábbis - egyre inkább eltűnni látszik. A külsőségek változásával ugyanakkor mintha a végsőkig kitartó diktatúra szürke hétköznapjai is átértékelődnének. Jól mutatja ezt az az országos vita Németországban, amelyik arról szól, hogy az egykori NDK vajon jogállam volt-e, vagy sem. Miközben a berlini fal egykori helyén még ott láthatók a határsávban lelőtt menekülőkre emlékeztető keresztek, a módszeresen feldolgozott titkosszolgálati iratokból pedig lassanként kiderül, hogy a Stasi gyakorlatilag az egész nyugatnémet állami intézményrendszert is megfigyelte, a német kommunista utódpárt továbbra is egyre jobb eredményeket produkál a keleti országrészben, sőt néhány frusztrált, nyugati baloldali szociáldemokratával megerősödve immáron nyugaton is számottevő erővé növi ki magát. Mi, német, osztrák és magyar emlékezők az elmúlt hétvégén megpróbáltuk felidézni a húsz évvel ezelőtt történteket. Azt a pillanatot, amikor visszafordíthatatlanul megindult a keleti blokk bomlása, amikor - a németek szeretik ezt a képet - mi, magyarok kiütöttük a berlini falból az első követ. Ott ültünk foszladozó emlékeinkkel, az egykori diktatúrákkal kapcsolatos eltérő tapasztalatainkkal és persze a múlt feldolgozásának, vagy ahogy a német mondja, legyőzésének eltérő gyakorlatával. Tanulságos volt hallgatni az olykor már-már kényszeresen aktualizáló osztrák és német előadókat, akiknek a húsz évvel ezelőtti határnyitás kapcsán a még ma is, sőt talán egyre inkább létező szociális vagy faji ellentétek, határok kiemelése volt fontos. És persze az, hogy - látván az előbb említett folyamatokat - önmagukat is emlékeztessék a határnyitás nagyszerűségére, történelmi léptékére. Németországban az egyház fontos szerepet játszott a rendszerváltozásban. Ez önmagunkról bizony nem mondható el. Különösen német tükörbe pillantva sajátos érzés szembesülni azzal, hogy míg Lengyelország esetében a Szolidaritás szakszervezet, Csehország esetében a Charta ’77 mozgalom, addig hazánkra tekintve a leépülő állampárt korifeusai vannak úgy számon tartva, mint a rendszerváltás letéteményesei. A soproni pán-Erdemes újra és újra a keletnémet menekülők szemébe nézni, hogy a rendszerváltozás eufóriáját legalább utólag átérezzük. Mert bár volt nálunk is számos ellenzéki kezdeményezés, s az 1989. június 16-i Nagy Imre-temetés katartikus pillanata volt a változásnak, hiányzik az a mindenkit magával ragadó pillanat, amely az elmúlt rendszer végét jelzi. európai piknikre való emlékeztetés ezért is olyan fontos: itt legalább felfedezhetők a „szabadságszerető magyar nép” civil kurázsijának nyomai. S ahogy hallgattuk a visszaemlékezéseket, néztük a húsz évvel ezelőtti fényképeket, az az érzésem támadt, hogy nekünk is érdemes újra és újra a könnyekig meghatott keletnémet menekülők szemébe nézni, hogy a rendszerváltozás eufóriáját legalább utólag átérezzük. Mert bár volt nálunk is számos ellenzéki kezdeményezés, s az 1989. június 16-i Nagy Imre-temetés katartikus pillanata volt a változásnak, hiányzik az a mindenkit magával ragadó pillanat, amely az elmúlt rendszer végét jelzi. Az a tény, hogy a magyar kommunisták felvilágosultabbak vagy - ha tetszik - inkább előrelátóan ravaszabbak voltak német, lengyel vagy cseh elvtársaiknál, a hetvenes-nyolcvanas éveket sokkal élhetőbbé tette Magyarországon, mint a nevezett országokban. Ennek következtében azonban a változás sem volt oly drámai. A tettesek és áldozatok viszonya bizonytalanná vált, a demokrácia számos gondja-baja manapság sokkal fájdalmasabbnak tűnik a késői Kádár-kor megannyi álságosságánál. Egykori viszonylagos szabadságunk böjtje talán épp mostani viszonyaink zavarosságában jött el. A soproni őrtorony lábánál tartott hálaadás arra is emlékeztetett, hogy a valós szabadságot és az ebből adódó felelősséget is az isteni kegyelem által élhetjük át, ahogy hitünk szerint a rendszerváltozás egésze sem csak az emberi szándékok nyomán valósult meg.
