Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)

2009-09-06 / 36. szám

6 -« 2009. szeptember 6. FÓKUSZ Evangélikus Élet Kitüntetett pedagógusok „Mi óvó nénik vagyunk itt. Vala­hogy ez kedvesebb...” - mondja arra a kérdésemre, hogy minek is tekinti magát. Ez évben a győri Péterfy Sándor Evangélikus Ok­tatási Központ óvodájában dol­gozó Tóthné Szebeni Gyöngyi kapta az év óvodapedagógusa elismerést.- Öttevényen születtem, középisko­lába Csornán jártam, a Hunyadi Já­nos Óvónőképző Szakközépiskolá­ban érettségiztem - kezdi a bemutat­kozást. Ezután két évig a szülőfalum­ban dolgoztam, majd felvételiztem Sopronba, az óvónőképző főiskolá­ra. Ekkor jelent meg a pályázat, hogy a győri evangélikus gyülekezet indu­ló óvodájába óvónőket, keres. Tekus Ottó lelkész úr hívott elbeszélgetés­re. így kerültem Győrbe, ezért egy év halasztást kértem a főiskolán, majd a levelező tagozatot kezdtem el. Köz­ben férjhez mentem, és megszület­tek a gyermekeink. Rebeka tizenöt, Lackó tizenhárom és fél éves. Egész családunk evangélikus. 2005-ben született még egy kislányunk, Tama­ra. Most egy éve, hogy újra dolgoz­ni kezdtem.- Mikor érlelődött meg Önben az elhatározás, hogy kisgyermekek neve­lését választja élethivatásául?- Arra nem emlékszem, hogy ez konkrétan megérlelődött volna ben­nem. Arra viszont igen, hogy már ál­talános iskolás koromban a szomszéd gyerekekre vigyáztam. Óvodás korú­ak voltak, de volt közöttük kisebb is. A tágabb családon belül pedig - ta­lán nem tudatosan - valahogy körém gyűltek a gyerekek. Sokat meséltem nekik. A pályaválasztásnál minden bizonnyal ezért került képbe a csor­y „Hitelesnek kell lennünk a gyer­mekek előtt. Ők még nagyon formálhatók, és úgy bíznak ben­nünk, akár a saját szüléikben” - vallja Dérné Csepregi Klára. Az Orosházi Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa izgatottan készül az új tanévre, hiszen ismét egy osztályra való hatéves gyermek­kel ismerteti meg nemcsak a betűk, hanem a hit világát is. Közvetlenül a becsengetés előtt nyilatkozott lapunknak annak apropóján, hogy a közelmúltban az év tanítója címmel tüntette ki a Magyarországi Evangélikus Egyház.- Evangélikus családba születtem, az Orosházával szomszédos Puszta­­földváron tanyasi kislányként ne­velkedtem. A falu családias, termé­szetközeli légkörét és az általános is­kolai éveket meghatározó élménye­im közé sorolom. Első tanítónénim, a mindig lelkiismeretes és precíz Lövei Istvánná, Olgi néni igazi példa­képemmé lett, de a falusi iskolában később is több tiszteletreméltó peda­gógus keze alatt voltunk, nem egy kö­zülük egykor evangélikus kántorta­nítóként szolgált. Ilyen volt például konfirmáló lelkészem, Benczúr Zol­tán felesége is. Mellettük édesanyám volt az, aki mindig arra nevelt min­ket, hogy a tanulás érték. Debrecen-Visszajárnak az egykori ovisok Interjú Tóthné Szebeni Gyöngyivel, az év óvodapedagógusával nai szakközépiskola. Ezt azóta sem bántam meg.- Az óvónőképző szakközépiskola milyen szakmai alapot adott?- Szakmailag nagyon sokat je­lentett nekem. Szakmai gyakorlatra a gyakorlóóvodába jártunk. Először beülhettünk foglalkozásokra, figyel­tünk, jegyzeteltünk, azután mi kerül­tünk előtérbe. Foglalkozásokat kellett vezetni, az iskola tanárai bent ültek, majd értékelték a munkánkat, illet­ve önmagunkat is értékelnünk kellett, ebből nagyon sokat lehetett tanulni. Voltak szakmai hetek is. Fontos az a szempont is, hogy egy középiskolás tanulónak még nem kell foglalkozni a mindennapi gondokkal, a megélhe­téssel, a párválasztással... Csak a ta­nulmányainkra figyelhettünk.- Akkoriban a keresztény nevelés­ről nem taníthattak az óvónőképzők.- Valóban nem, akkoriban még nem voltak különböző szakmai prog­ramok, amelyek közül választhatott egy óvoda. Egységes országos prog­ram alapján dolgozott mindenki.- Visszatekintve milyennek értéke­li azt a régi, egységes szakmai prog­ramot? És milyen alapokon nyugszik most a győri evangélikus óvodában zajló nevelés?- A régiben teljesen meg voltak szabva napi teendőink. Olyan mély­ségig, hogy például mikor legyenek az étkezések, vagy hogy naponta le­gyen öt perc testnevelés... Előírták a napi feladatokat is, például szerdán mese vagy éppen környezetismeret­foglalkozás volt. Mi itt, a győri evangélikus óvodá­ban az „Óvodai nevelés játékkal, mesével” programot választottuk, mert úgy gondoltuk, hogy ez áll a leg­közelebb a gyermekek életkorához, és ebbe tudjuk leginkább beleillesz­teni a keresztény nevelést. Mert ez nem azt jelenti, hogy egy-egy órára éljük meg a hitünket, hanem az egész napunkat, életünket átszövi.- Van-e valami speciális „szakte­rülete”?- Speciális nincs, viszont a barká­csolás, kézműveskedés nagyon közel áll hozzám, virágkötészetet is tanul­tam, haladó szinten végeztem. De énekelni is szeretek.- Régen óvó néniknek hívták az óvónőket, ma óvodapedagógusok­nak. Minek érzi magát inkább?- Óvó néninek. Mi óvó nénik va­gyunk itt. Valahogy ez kedvesebb, még az óvónőnél is. A gyerekek is így hívnak bennünket.- Ön szerint miben nyújt többet egy evangélikus egyházi óvoda, mint bármely más?- Érzelmileg biztosan többet tu­dunk adni. Azt, ami a hitünkből fa­kad, és ami kell a gyerekeknek. Az ölelést, odafigyelést, a másik megbe­csülését... Elfogadni és elfogadtatni a gyermeket úgy, amilyen - ez alap­vető. Mindenkiben van valami érté­kes tulajdonság, és ha az ember megtalálja ezt és kiemeli, akkor ő is értékesnek érzi magát. Az emberek elzárkóznak a hittől, a gyerekeiket mégis egyházi intézménybe szeretnék íratni. Mert érzik, hogy itt olyan alapozás folyik, amire a gyereknek az élete folyamán szüksége lesz. Az el­ső években volt egy óvodásom, aki­nek a szülei nem voltak vallásosak. Kérdeztük, hogy akkor miért hoz­zánk íratták be. Azt mondták, hogy ők nem kapták meg a hitbeli nevelést, de szeretnék, ha gyermekük megkap­ná ezt a pluszt.- Megkeresik-e később az egykori óvodásai?- 0, igen! A mostani elsős gimisek karácsonyi műsort adtak nálunk, majd leültek a kicsik közé. Kérték, hogy hadd jöhessenek majd vissza egy napra játszani - persze van egy olyan életkor, amikor „ciki” ha beszél­getnek az egykori óvó nénijükkel... Ennek az intézménynek itt Győrben nagy előnye, hogy a templom köré épült az óvoda és az iskola is. A kis elsősök a szünetekben gyakran átsza­ladnak hozzánk.- Nagycsaládos anyukaként nem fárasztó ez a munka?Itt huszonnyolc gyermek van a csoportjában, otthon pedig várják a sajátjai...- Nem. Az első kettő már na­gyobb, a kicsi meg igazi áldás, aján­dék. Én mindig sok gyerekről ál­modtam, ötről, hatról, de ennyi ada­tott. Az embert megfiatalítja, ha kis­„Azonnal tudtam, hogy itt a helyem” Beszélgetés Dérné Csepregi Klárával, az év tanítónőjével ben végeztem a tanítóképző főisko­lát 1977-ben, majd az orosházi 2. szá­mú általános iskolában kaptam állást.- Lényegében akkor pályakezdése óta nem is változtatott munkahelyet, hisz ezt az intézményt vette át a rendszerváltás után az evangélikus gyülekezet.- Amikor felmerült, hogy az egy­ház lesz az iskola fenntartója, Pintér János esperes és Győri Gábor igazga­tó lelkész kereste meg a tantestüle­tet. Miután felvázolták az elképzelé­seiket, számomra nem is volt kérdés, hogy maradjak-e; azonnal tudtam, hogy itt a helyem. Izgalmas volt be­levágni az ismeretlenbe. Lépésről lépésre alakítottuk ki az iskola arcu­latát, lelkiségét, munkarendjét.- Az épület tehát ugyanaz, az egyházi intézmény azonban mennyi­ben lett más, mint az elődje?- Természetesen sok tekintetben. A világi iskolában csak a tudás volt a cél. Itt a jézusi szeretet hatja át a pe­dagógiai tevékenységet. És ez nem­csak a külsőségekben mutatkozik meg, hanem a munkatársak közötti és a gyermekekkel kialakítandó kap­csolatunkban is. Törekszünk arra, hogy folyamatos kapcsolat legyen az iskola és a gyülekezet között: temp­lomi alkalmakat, gyermek-istentisz­teleteket szervezünk. Évről évre ké­szülünk a hittanversenyekre, ahol osztályommal már országos első, il­letve második helyet is szereztünk. Amikor az osztálytermem falára egy vezérigét kellett választanom, a 119. zsoltár 66. verse mellett döntöttem: „Taníts engem helyes értelemre és is­meretre...!” Ez a mondat segít mind­annyiunkat, gyermekeket és felnőt­teket is rátalálni a helyes útra.- Miközben Orosházán is érezhe­tően csökken a gyereklétszám, az evangélikus iskolát továbbra is sokan keresik.- Valóban, látjuk beérni mindazt, amiért hosszú évek óta dolgozunk. Idén is két első osztályt indítunk, és csak azért nem vettünk fel még több gyereket, mert nem férnének be az osztálytermekbe. Tartjuk a kapcso­latot nemcsak saját óvodánkkal, ha­nem a város többi intézményével is, hogy minél szélesebb körben megis­mertessük a szülőkkel az itt folyó munkát.- Évek óta első és második osztá­lyos gyermekekkel foglalkozik. Mire i helyezi a hangsúlyt munkája során?- Ennél a korosztálynál különö­sen is fontos, hogy a pedagógusok < hitelesek legyenek. A gyermekek személyisége ekkor még nagymér­tékben formálható, és úgy bíznak bennünk, akár a saját szüléikben. Fe­lelős, ugyanakkor lélekemelő fel­adat megfogni a hatévesek kezét és bevezetni őket a betűk és a keresz­tény hit világába. Fontos, hogy meg­szerettessem a gyermekekkel a tanu­lást és magát az iskolát is, hiszen hosszú évekig koptatják még az is­kolapadot. Azonban később is tar­tom a kapcsolatot tanítványaim­mal és szüleikkel. Gyakran kérnek tanácsot tőlem az iskola elvégzése után is. Az pedig mindig örömmel tölt el, amikor egykori kisdiákjaim­mal együtt térdelhetek az oltárhoz úrvacsorát venni. Hiszem, hogy akár a gyülekezeteink jövője is múl­hat azon, hogy sikerül-e bevonni az gyermeke születik. Idősebb korban máshogy éli meg az ember azt, hogy szülő.- Hogyan fogadta, hogy önt válasz­tották az év óvodapedagógusának?- Az évzáró értekezleten tudtam meg. Nem is tudtam, hogy létezik ilyen díj. Örültem neki, de napok, he­tek teltek el, mire felfogtam, hogy mit is jelent ez. A vezető óvónő megmu­tatta, hogy milyen ajánlást írt rólam...- És reális volt?- Szerinte igen. Én azt gondolom, hogy csak teszem a dolgomat egy olyan óvodában, amelyben szeretek dolgozni.- Kezdődik az új munkaév. Az ajánlás és a díj tudatában máskép­pen kezdi az évet? Kötelezi ez az el­ismerés valamire?- Nem, nem érzem, hogy kötelez­ne. Ugyanúgy tesszük a dolgunkat a mindennapokban. Nem érzem, hogy nekem mást kellene tennem, mint korábban. Az elkövetkezendő hu­szonöt évben - ami még a nyugdíjig hátravan számomra - megpróbálok megfelelni annak a sok minden jó­nak, amit a vezető óvónő a jellemzés­ben írt rólam.- Siker vagy kihívás az ön számá­ra mindez?- Kihívás annyiban, hogy megma­radjak ezen az úton. Szeretnék nem belefáradni, hanem a mostani lelke­sedéssel, szeretettel továbbra is ten­ni a dolgomat, mert a gyerekeknek egyre inkább szükségük van ránk, óvónőkre. A szülőknek egyre több dolguk van, sokszor éppen a gyerme­keik számára nincs idejük. Ha ide az oviba belépnek, béke, szeretet fogad­ja őket. Ezen dolgozunk. Munkatár­saimmal úgy érezzük, hogy ezen fe­lül nem teszünk semmi különlegeset. Ha másik óvodában dolgoznánk, ak­kor is ezt tennénk. ■ Menyes Gyula iskolásokat az egyházközség életé­be. Úgy kell dolgoznunk, hogy egész élete során igénye legyen az igehall­gatás.- Számított a kitüntetésre?- Nem, nagyon meglepődtem, amikor az igazgatónő közölte a hírt. Itt is szeretném megköszöni az isko­lavezetésnek, hogy javasolt a kitün­tetésre. Az Országos Egyházi Iroda Oktatási Osztályának pedig minden tanító nevében köszönöm ezt a cí­met. Örülök annak, hogy nemcsak azoknak a - nagyobb gyermekekkel foglalkozó - pedagógusoknak isme­rik el a munkájukat, akik verseny­­eredményekkel büszkélkedhetnek, hanem azoknak is, akik az „alapozó munkát” végzik. Meggyőződésem, hogy ilyen értelemben sem szabad homokra építenünk, mert csak a szilárd alapra épülhet erős vár.- Van utánpótlás lelkiismeretes pe­dagógusokból?- Elmondhatom, hogy a mi isko­lánkban vannak lelkes fiatal kollégák, akik nemcsak jó szakemberek, ha­nem - a helyi gyülekezeti ifiből kike­rülve - számukra teljesen természe­tes közeg a gyülekezet is.- Kikből áll az év tanítónőjének családja?- Örömmel tölt el, hogy rendezett családi körülmények között élek. Két felnőtt fiamra nagyon büszke va­gyok, és izgalommal várjuk uno­kám első óvodai napját. Szabadidő­met legszívesebben velük töltöm. ■ László Jenő Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents