Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-08-23 / 34-35. szám
i8 * 2009. augusztus 23-30. PANORÁMA Evangélikus Élet ELTETO, LELKI Reményik Sándor Kenyér helyett „Változtasd a köveket kenyerekké!” — Nem a sátán szól. Milliók zokogják. Egyetlen jajkiáltás a világ, Egyetlen kéztördelő mozdulat, Egyetlenegy roppant fenyegetés. A nyomorúság völgyei fölött A bosszúálló Isten hegyei Feltornyosulnak irgalmatlanul. Nem indulnak változni kenyerekké. „Változtasd a köveket kenyerekké!” Hallom én is a rettentő igét, Mint végítélet, úgy zuhan reám, Szíven talál, mint kővé vált kenyér. Az életemet mostan kérik számon, Most köveznek kővé vált kenyerekkel. Megálljatok... nagyon bűnös vagyok, De talán mégsem úgy, mint hiszitek. Én nem vettem el senki kenyerét, Csak épp nem tudtam kenyeret keresni, Csak éltem, éltem, ingyen, irgalomból, Az Isten irgalmának hegyeit Bebolyongtam virágot szedegetve, Tudom, nem ér most falat kenyeret Az egész szárazvirág-gyűjtemény. „Változtasd a köveket kenyerekké!” - Máskor talán feleltem volna rá. Szóltam volna: „Nem csak kenyérrel éltek!” Most torkom, szívem egyként elszorul, Szédül a szó és megfullad a hang. Csak Egy, csak Egy, csak Egy felelhet így, - Nem én, nem én, az Ő nevébe se... . Testvéreim, ha volna rá hatalmam, Testvéreim, ha tőlem függene, Holnap puha sziklákon pihennétek, Kenyérhegyek nőnének számotokra, Hegyóriások csupa szín-kenyérből, Merő aranykalácsból Alpesek... De nincs hatalmam, - betegen bolyongok, S még most is virágokat keresek. S ha még találok egy-egy halaványat: Tépelődöm, hogy megmutassam-e? Asztalotokra merjem-e belopni - Kenyértelen, üres asztalotokra Kenyértelen kővilág kis virágát? - Vagy morzsoljam szét a kezem között, Mielőtt bárki rátekintene, És fojtsam meg, mint gyermekét anya, Mint bukott leány drága szégyenét? „Változtasd a köveket kenyerekké!” Hegyeket változtatnék - nem lehet. Kenyértelen, kegyetlen kővilágban Lehajtom megadással fejemet. Testvéreim, ne könyörüljetek. Kenyértelen, kegyetlen kővilágban, A bosszúálló Isten hegyein Én nektek most is csak virágot téptem. Zuhogj fejemre, kővé vált kenyér: Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. A Csillagpont református ifjúsági találkozó záró istentiszteletének úrvacsorájához Kászpárí Károly pékmester, a tengelici evangélikus gyülekezet presbitere sütötte a kenyereket Túrmezei Erzsébet „Kenyér szegő” Beszélgetés Kovács Margit ilyen nevű kis szobrával Kis „Kenyérszegő” amint csendben nézlek, mozdulatod drága üzenet. Talán magáról mintázott művészed: szegte ő is a szépség-kenyeret. „Kenyérszegő”, az élet Kenyere, Jézus Krisztus, ma is közöttünk jár, s éhező szívek élete lehetne... de Ő is új kenyérszegőkre vár. „Kenyérszegő”, ma milliók éheznek. Az éltető kenyeret éhezik, s kenyerét békességnek, szeretetnek. Mondd, ki szeg kenyeret nekik? Mozdulatod hangtalan üzenet. De jó volna kenyérszegőnek lenni. Búzakenyeret, életkenyeret éhezők asztalára odatenni! Búza Berci felé bűbájos mosollyal a pillangó. - Itt a virágok közt mindenki ilyen gyönyörű. Engem Pille Lillának hívnak. Te ki vagy, és hova igyekszel?- Búza Berci a becsületes nevem. Egy kicsit parasztos, de én nem szégyellem - szavalta Berci, mivel nagyon szerette Petőfi Sándor János vitéz című költeményét. - Társakat kerestem éppen, mivel egyedül vagyok. Nem látsz onnan föntről más búzaszemeket a környéken?- Sajnos most nem látok. Itt fönt voltak régebben, beszélgettem is velük, de ma reggel learatták mindet - sajnálkozott a pillangó. - De ha magányosnak érzed magad, és van kedved, csatlakozz hozzám! Itt fönn úgyis sokkal szebb minden, mint azon a koszos, barna földön, ahol nincs semmi érdekes és ehető. Bercinek egy pillanatra megtetszett az ötlet, de aztán eszébe jutott, hogy őt a föld nevelte és ringatta, és hirtelen rájött, hogy neki itt a helye, így hát inkább ezt válaszolta a lepkének:- Bizonyára csodálatos ott fönt az élet, nekem viszont a föld az otthonom. Itt éltem mindig, és már nem tudok elválni tőle. Isten veled, Pille! A búzaszem sétált tovább, a pillangó pedig széttárta a karjait, majd tovaröppent. A nap melege is enyhülni kezdett, az árnyékok hosszúra nyúltak, és Berci elhatározta, hogy pihen egy kicsit. Kényelmesen elvackolta magát, és álomba szenderült. Kis idő múlva arra járt egy ember. Búsan lógatta a fejét, mert szegény volt, és nagy volt a pereputtya. Ennivalójuk is alig akadt. Az aratás ideje lejárt, az elhullott búzaszemeket jött felszedegetni, hogy legyen egy kis élelme a családnak. Vele keresgélt a felesége is. Mikor találtak egy búzaszemet, halvány mosoly futott át az arcukon, lehajoltak érte, zsákjukba tették, majd tovább keresgéltek. Búza Bercire is hamar ráakadtak a földön, olyan szép aranysárga volt. Nagyon megörültek neki, beledobták a zsákjukba. A kis búzaszem kíváncsian nézett körül a félhomályban, és boldogan látta, hogy a zsákocskában végre társakra lelt. Az ember azt mondta a feleségének:- Látod, lelkem, milyen jó az Isten, hogy nekünk is ád kenyeret, kiknek földjük nincsen. Látja ő, hogy dolgozunk mindennap, és kirendelte a mindennapi kenyeret mára is. Átölelték egymást, és hálás szívvel hazamentek. A gyerekek otthon nagyon örültek az illatozó friss kenyérnek, amit az összekeresgélt búzaszemekből sütött az édesanyjuk. A kenyérkét aztán meg is ették mind a ház lakói, csak pár morzsa maradt az asztal alatt bujkáló kisegérnek. Búza Berci sohasem hitte volna, hogy ennyire nagy szükség van rá. így esett, hogy végül Búza Berciből is életet adó kenyérke lehetett. ■ Füller Noémi 11 éves (Tengelic) Rajzolta: Füller Kamilla (10 éves) A mese és a hozzá tartozó illusztrációk megjelentek a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által 2008- ban kiírt Nálatok nőnek-e még égig érő paszulyok? című országos meseíró pályázatra beérkezett művekből válogatott, azonos című kötetben 2009 májusában. A kétkötetes könyvben a beérkezett közel ezer, felnőttek és gyerekek által írt mese közül százhatvanhárom található. Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy búzatábla. Ebben a búzatáblában élt egy kis búzaszem, Búza Berci a társaival együtt. Vidáman éltek, mindennap értek egy kicsit, és nyár közepére gyönyörű aranysárgák lettek. Ekkor eljött az aratás ideje. Az aratógép végigzúgott a búzatáblán, és levágta a termést. Búza Berci azonban véletlenül lepottyant a társai közül a földre. Kétségbeesetten kiabált segítségért:- Állj, állj, leestem! Engem ne hagyjatok itt, azonnal gyertek vissza értem! Én is veletek akarok menni, én is kenyérke akarok lenni! De a többiek a nagy kavarodásban sajnos nem hallották meg társuk szavát. Búza Berci egyedül maradt. Egy darabig bánkódott, majd elindult társakat keresni. Hamarosan találkozott egy gilisztával.- Szervusz! Az én nevem Búza Berci. Kiestem az aratógépből, és nem tudom, mihez kezdjek. Nincs valami ötleted véletlenül? - szólította meg a gilisztát Búza Berci.- Én Gregoriusz vagyok, a bölcs giliszta. Ne aggódj, sok napot megértem már, és tudok neked tanácsot adni. Szerintem a föld alá kellene lehúzódnod, ott sokkal érdekesebb az élet. Ha rám hallgatsz, nem lesz ilyen rossz kedved, mint itt a tűző napon, ahol mindenki nagyon unatkozik, és szinte kiszárad - ajánlotta a giliszta nagy bölcsen. Nem igazán tetszett ez az ötlet a búzaszemnek, mert ő szeretett a napon lenni és sütkérezni. Ezért, hogy meg ne bántsa a gilisztát, ezt válaszolta:- Köszönöm a tanácsodat és a segítőkészségedet, majd még megfontolom, amiket mondtál. És komoly képpel továbbvándorolt. A giliszta vállat vont, lemondóan legyintett, és visszahúzódott a föld alá. Berci csak pár lépést tett, és máris találkozott egy gyönyörű személlyel, aki egy búzavirág körül szálldosott. Szárnyán meg-megcsillant a nap fénye.- Ó, de szép vagy! - ámult el Búza Berci.- Köszönöm szépen! - bólintott
