Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-02-08 / 6. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 74. évfolyam, 6. szám ■ 2009. február 8. ■ Hetvened vasárnap Ára: 250 Ft Az országos iroda „Azért vártuk őt vissza, mert ő hozzánk tartozott. „Ez az a hely, ahol lehet komoly teológiai, filozófiai, erkölcsi té-Ha cselekszünk a holnapért, csak András nélkül féllábúnak éreztem magam. A szeretet nem bír magában lenni. Mi ketten alkottunk egy mákról is felszabadultan csevegni és a hétköznapi örömökről, akár egy csésze kávéról is úgy beszélgetni, hogy a tagok mindakkor várhatunk tőle valamit ^ 13. oldal Nem tudhatom... !► 5. oldal melléklete egészet.” Beszélgetés a házasság hete idei annyian tudják: minden korty, melegség és aroma végső soron Isten ajándéka.” Budapest ostroma !► 14. oldal Czóbel Minkára gondolok !► 5. oldal !► 8-9. oldal házaspárjával !► 10. oldal Virtuális házibuli !► 12. oldal Ha ezt Hatsek látná! !► 15. oldal Hetvened vasárnapjának evangéliuma, a szőlőmunkásokról szóló példázat (Mt 20,1-16) arra figyelmezteti a böjti időszakba forduló egyházat, hogy Krisztus országában minden kegyelem, és hogy itt, a kegyelem országában az Úr teljesen odaadó szolgálatra, testünket-lelkünket, egész énünket megfeszítő odaadásra várja övéit. Képünkön Gabriel Bodeneernek (1673-1766) a példázathoz készített illusztrációja látható. Újra a reformátorra figyelve Luther-konferencia másodszor Révfülöpön Megtévesztő táblák Gondolatok a házasság hetéhez ► Egy évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal tartottak Luther-konferenciát az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. Idén a szervezők ismét tettek egy lépést szándékuk megvalósítása felé: január 30-31- én újból az intézmény adott helyet a nagy sikerű tavalyi tanácskozás folytatásának. A rendezvény ez alkalommal Mondogatjuk, de értjük-e? címmel zajlott. Mint ahogy Hafenscher Károly, az oktatási központ igazgatója is megfogalmazta péntek esti, A sokat idézett és sokatfélreértett Luther című bevezetőjében: lutheránus identitásunkat keresve vajon pontosan tudjuk-e, értjük-e reformátorunk tanításait? Képesek vagyunk-e - vagy épp akarunk-e - lutheri módon Krisztusra figyelni? „Jó lenne, ha az előadások és beszélgetések után sok tekintetben »haladó tanítványként« mehetnénk haza e konferenciáról" - zárta bevezető gondolatait. E cél érdekében négy előadást hallgathatott meg a közel nyolcvan résztvevő. Péntek este dr. Reuss András teológiai professzor a Hit által való megigazulás címmel foglalta össze a témát. Áttekintette, hogy miként jelenik meg a kérdés az Ószövetségben, az evangéliumokban, hogyan vélekedik róla Pál apostol, vagy mit fogal-Weltler Sándor előadás közben maznak meg vele kapcsolatban a reformáció korabeli iratok. (A referátum rövidített változata egy későbbi lapszámunkban lesz olvasható.) A szombat reggeli áhítat után - amelyet a konferencia háziasszonya, Isó Dorottya lelkész tartott - Véghelyi Antal teológiai referens avatta be a hallgatóságot a kettős kormányzás témakörébe gondolrtébresztő előadásával, majd Fehér Károly lelkész Luther és Mária címmel Luther Magnificat-magyarázatáról szólt. (A referátumok szerkesztett, rövidített változatai lapunk 6-7. oldalán olvashatók.) A reformátor teológiai professzorként feljebbvalója tanácsára kezdett el foglalkozni Pál apostol Rómaiakhoz írt levelével, amelyről később így vallott: „Az Újszövetség legfőbb része és a legtisztább evangélium. Méltó arra, hogy minden keresztény szóról szóra megtanulja, és mindennap foglalkozzon vele mint lelkének mindennapi kenyerével.” E kommentár magyarra fordításán Weltler Sándor lelkész dolgozik, és a tervek szerint a Luther Kiadó - a Magyarországi Luther Szövetséggel közösen - adja majd ki. Szombat délután a fordító felolvasott néhány gondolatot a készülő műből, amelynek az eredetije 1515-ben jelent meg. A konferencia —* immár hagyomá- 2 nyosan - úrvacsorái istentisztelettel o zárult, amelyen Ittzés János püspök £ Mt 17,1-9 alapján prédikált. ■ - BODAZS■ Pálhegyi Ferenc Egy háborús filmben láttam azt a jelenetet, hogy egy ellenséges ügynök elfordította az útjelző táblákat egy fontos kereszteződésnél. Emiatt a hadsereg autói és tankjai nem a kitűzött cél felé haladtak, hanem csapdába rohantak. Azt hiszem, valami ehhez hasonló történik ma velünk. Szeretnénk kiegyensúlyozott, békés és örömteli életet élni: ez lenne az úti cél. Ahhoz, hogy ide eljussunk, arra lenne szükség, hogy megbecsüljük és szeressük egymást. Gyakorlatilag: kutassuk és fedezzük fel a velünk együtt élő másik ember értékeit és alapvető szükségleteit, majd törekedjünk ezek kielégítésére. Röviden: legyünk elkötelezettek arra, hogy elsősorban a másik boldogságán fáradozzunk, és csak azután a magunkén. A boldogsághoz vezető útnak ezt a „közlekedési szabályát” az Úr Jézus fogalmazta meg: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni’.’ (ApCsel 20,35) De valaki elfordította a táblákat. Emiatt hiszik azt sokan, hogy akkor lennének boldogok, ha mindent megkapnának a másik embertől, amire (úgy érzik) szükségük van: elismerést, kényelmet, biztonságot, kellemes élményeket, szexet... Ennek érdekében kötünk házasságot. Tulajdonképpen összetévesztjük a boldogságot a komfortérzéssel. A csalódás szükségszerű, mert a párunk is hiányállapotban szenved, és először kapni szeretne, mielőtt eszébe jutna, hogy adnia kellene. Eddig ez még a tévútnak csak a kezdete, ahonnan nem lenne nehéz visszafordulni. De a csalódásból hibás következtetéseket vonunk le, és így kerülünk zsákutcába. Nem kapom meg, amire szükségem lenne, ami jár nekem? Ráadásul ő is csalódott bennem? Akkor ne folytassuk tovább, hanem váljunk el. A házasságot fenntartani csak addig van értelme, amíg általa megkapjuk mindazt, amiért létrehoztuk - ez a válásra készülők „logikus” ideológiája. Mások már előre óvatosak. Nem kötelezik el magukat, nem kötik meg a házasságot, csak összeköltöznek és együtt élnek. „Hátha nem jön be - gondolják -, és akkor nem kell végigszenvednünk a kínos és nehéz válási procedúrát.” Ideológiájuk: „Nem a papír és a szertartás fontos. Szeretjük egymást, az a lényeg.” Nem veszik észre, hogy a szeretet egyik legfontosabb eleme hiányzik a kapcsolatukból: a bizalom. Vannak, akik még náluk is óvatosabbak (vagy inkább önzőbbek?). Nem vállalnak terheket és felelősséget sem társért, sem gyerekekért. Ok a szinglik. Karriert építeni és vagyont szerezni könnyebb házasság nélkül. „Egyébként ma már - mondják -mindent meg lehet kapni házasságon kívül is, hiszen vannak félkész ételek, van mikrosütő, és senki se szól bele abba, hogy mire költőm a pénzemet, és mivel töltöm az időmet. Szexuális vágyaimat is ki tudom elégíteni.” Válás, élettársi együttélés, szingli életforma - a kihűlt szeretet kor- és kórtünetei. De van még valami: a szocializációs folyamatban megrekedt gondolkodás. Infantilizmus ez? Vagy egyszerűen önzés? Az ideológiát ez a jelmondat fejezi ki: amit megkívánok, Tulajdonképpen összetévesztjük a boldogságot a komfortérzéssel. ahhoz jogom van. Kétéves gyereknél még természetes az élethez való e hozzáállás, amelyen a nevelés változtatni igyekszik. Nyilvánvaló, hogy az ember sok olyan dolgot megkíván, amelyről eleve lemond, mert tudja: ezt kell tennie. Úgy vélem, lényegében az önzésnek ez az ideológiája érvényesül, amikor valaki a másik ember testét kívánja meg, és nem áll útjába erkölcsi akadály. De menjünk még tovább ezen a gondolati síkon: ha valakiben homoerotikus vágyak ébrednek, ezeket is joga van kielégíteni? Napjainkban sokan ezért a jogért küzdenek. Vajon holnapután ezen az alapon nem indítanak-e harcot a pedofilek is a jogaikért? A társadalom jövője szempontjából a homoszexuális kapcsolat ugyanúgy haszontalan, sőt káros, mint a „polgárjogot nyert” házasságtörés vagy a pedofília. A házasság hete keretében szeretnénk rámutatni az elkötelezett társkapcsolat - a házasság - személyiséget formáló erejére és valódi beteljesedést adó értékeire. Ugyanakkor szólni szeretnék a társkapcsolatok fentebb vázolt anomáliáiról is. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának épületében február 9-12. között megrendezendő előadás-sorozat szórólapján olvasható a következő ajánlás: „Az Úr Jézus nem engedte, hogy megkövezzék a házasságtörő asszonyt, de világossá tette, hogy elítéli a bűnt, hiszen ezt mondta neki: »Menj el, és többé ne vétkezz.« Mi sem akarjuk megkövezni sem a szingliket, sem az élettársi kapcsolatban élőket, sem a homoszexuálisokat, sem az elváltakat. Ugyanakkor el akarjuk mondani, hogy ezek a jelenségek miért kórtünetek korunk társadalmában, milyen kóros állapot jelei, és milyen úton lehet kilábalni ebből az állapotból. Ennek megfelelően az előadások jelmondata: »...az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben« Krisztushoz (Ef 4,15)” A záró úrvacsorái istentisztelet /
