Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-18 / 3. szám

Evangélikus Élet élő víz 2009. január 18. » 11 ■■mmn B98H9HMBI A csapból is válság folyik - pestiesen szólva. Kiterjedését tekintve olykor hazai, olykor regionális, máskor nemzetközi vagy globális, olykor vi­lág-, olykor kozmikus. Intenzitása szerint olykor válság, máskor deficit, néha krízis, esetenként katasztrófa, olykor csőd, gyakrabban recesszió. Jellegét tekintve egyszer pénzügyi, máskor gazdasági, sőt politikai. Hal­lunk továbbá morális, társadalmi, szociális, környezeti, klimatikus, energia- és bizalmi válságról. Hatás­körét tekintve állami, máskor parla­menti; megint máskor kormányzati, olykor önkormányzati. Mindehhez jön még - statisztikai adatokkal alá­támasztva - az európai keresztény­ség válságának híre. Ha egy beteg emberi szervezet ennyi válságtünetet mutatna, és a há­ziorvos mégsem adna beutalót, hogy kivizsgálják, mi az alapbetegség, nos, akkor annak az orvosnak a praxisát be kellene tiltani a hippokratészi es­kü megszegése okán. „Egészen beteg már a fej, egészen gyenge már a szív. Tetőtől talpig nincs rajta ép hely, csupa zúzódás, kék folt és gennyes seb. Nem nyomták ki, nem kötözték be, olajjal sem gyógyították. (Ézs i,sb-6) Ezzel a képpel írja le Ézsaiás prófé­ta a válságtüneteket mutató népét. Márpedig mindeddig elmaradt a kivizsgálás. Mert egyről soha nem hallunk a híradásokban. Arról, ami mindennek a gyökere; az ember vál­ságáról. Pedig csak az ember válsá­gának felismerése, nyílt feltárása, szakszerű kezelése vezethet hosszú távon is eredményre. A beállt rend­kívüli helyzet komolyságát nem vita­tom. Mindannyian saját bőrünkön érezzük. Úgy vagyunk, mintha há­borgó tengeren hajóznánk egy lélek­­vesztőn. Jó lenne már kikötni a leg­első kikötőben! Vagy mégsem? A Krisztus előtti 8. században élt egy ember, Homérosz, ő mesél ne­künk erről. Főhőse, Odüsszeusz a szi­rének szigete közelében hajózva meghallja a szirének csábító éne­két. Az érzéki hangok hívják, csalo­gatják, szinte kényszerítik, hogy kös­sön ki. De ő is - mint minden hajós - tudja, hogy ez maga lenne a végzet, hiszen a szirének kegyetlen, véreng­ző lények, a hajósnak kiszívják a vé­rét, s a szigetükön legyőzhetetle­­nek. Odüsszeusz vívódik. Ám vívó­dása közepette megragadja azt az igazságot, hogy a korábban erre járó hajósok pusztulásának igazi oka nem a szirének léte vagy ereje, nem a kül­ső körülmények, hanem az ok magá­ban az emberben van. A szirének éneke olyan erős rezonanciát képes kelteni az emberi lényben, amely erősebb az értelem csillapító erejénél. Miért rezonál az ember ezekre a hangokra? Hiszen ez a rezonanciaje­lenség teszi kiszolgáltatottá. Miért van az, hogy az ember a csábító, ígér­gető hangoknak olyan gépiesen en­gedelmeskedik, mint Öveges pro­fesszor Hecki kutyája a normál A hangnak? S vajon el lehet-e hangol­ni az embert a halálos frekvenciáról? Ezek a fő kérdések. Odüsszeusz nem a szirének ellen veszi fel a küzdelmet, hanem önma­ga ellen. Emberei fülébe viaszt önt, magát pedig az árbochoz kötözteti. így menekül meg a hajó legénysége, s így fordulhat jobbra majd Ithaka sorsa. Hibátlan válságkezelés! Odüsszeusz bölcsességét és „vál­ságmenedzselését” azonban sehol sem látjuk. Modern világunkhoz va­lahogy nem illenek az avítt, antik esz­közök és megoldások. Hát nem fon­tos a megmenekedés? Hát nincs egyeden vezető sem, aki vállalja az ár­bochoz kötöztetést? Nincs egy sem, aki bedugná a rábízottak fülét? Pedig akkor talán a szirének is belefáradná­nak az eredménytelen éneklésbe. Örömmel tudatom és jelentem: van! Egy mindenképpen! Ő nem a költői képzelet szülötte, hanem hús­vér ember, történelmi alak. De mielőtt róla lesz szó, közelítsünk Odüsszeusz - tól a valósághoz. A végzetes hangok már az édenben megszólaltak, és rezonáltak az első emberpárban. Ádám nem dugja be Éva fülét, nem takarja le a szemét. Ott és akkor lett az ember „élő halottá” el­vesztve teremtésbeli méltóságát. Re­zonanciát gerjeszt Ézsauban is (a gyomron keresztül), hogy egy tál lencse árán megfossza öröksége felé­től (íMóz 25,27-34). Rezonanciát gerjeszt a jeruzsálemi nagytanács hatalmukat és tekintélyü­ket féltő jogászaiban is, hogy aztán a megzavarodott tömeggel kimondas­sák ezt a rettenetes mondatot: „Száll­jon ránk és gyermekeinkre az ő vére!” (Mt 27,25) A Biblia figyelmeztet: mindenki re­zonál a sátán sugallataira, aki nem született újjá. A halálos rezonanciá­ról mondja Jakab: „Mert mindenki sa­ját kívánságától vonzva és csalogat­va esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, ajyűn pedig ki­teljesedve halált nemz!’ (Jak 1,14-15) Ellenben az újjászületett emberben - új teremtés lévén - már nem a vég­zetes hangok találnak kedvező fogad­tatásra, hanem a Szentlélek sugalla­tai. Az ilyen ember képes saját régeb­bi énjének megfeszítésére („árbochoz kötözésére"). így ír erről Pál apostol: „Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmi­süljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. (Róm 6,6) Vele! Vessük hát bizalmunkat tel­jesen Krisztusba, mert vele lehetsé­ges a győzelem! Általa van megme­nekedés önmagunktól és a „kezdet­től embergyilkos” vérszívótól. Ő tud mindenféle válságról, és igazán ko­molyan veszi azokat. O nemcsak feltárja a bajok gyökerét, de hatható­san gyógyítani is képes. A történelem igazolja őt, a „koponya-hegyi ár­boc”, a golgotái kereszt, valamint az üres sír tényében. A hitvallók pedig ehhez még hozzáteszik: „A feltá­madt és megdicsőült Krisztus vissza­jön majd, hogy egyszer s mindenkor­ra véget vessen minden válságnak.” A válságmentes létbe enged bepil­lantást - János apostol leírásán ke­resztül - Isten, a mi szerető Atyánk, íme: tökéletes szépség - „mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve”; harmónia és békesség - „halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom”; képmuta­tástól mentes igaz Isten-imádás - „Nem láttam templomot (...), mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak a temploma”; energiabőség - „napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, mert az Isten dicsősége vi­lágosította meg és lámpása a Bá­rány”; közbiztonság - „kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz”; erkölcsi tisztaság - „tisztátala­nok nem jutnak be oda, sem (...) akik hazugságot cselekszenek”; bőség a biológiai szükségletekben - „az élet fája (...) tizenkétszer hoz termést”. Kedves Olvasó! Találkozunk? ■ Lázár Attila IX0YC HETI ÚTRAVALÓ A törvény Mózes által adatott, a ke­gyelem és az igazság Jézus Krisztus ál­tal jelent meg. (Jn 1,17) A vízkereszt ünnepe utáni második héten az Útmutató reggeli s heti ____ igéi Isten törvényéről mint Krisztus­hoz vezérlő mesterünkről tanítanak. Ő világosságul jött el a világba, és éle­tet hozott az embereknek. Isten parancsolata az élet forrása! Jézus Krisztus­ban látható Isten akarata, és aki szereti az Urat, ezt akarata cselekvésével bi­zonyíthatja be. „Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képe: minden őáltala és őérte teremtetett, és őbenne áll fenn minden’.’ (Kol 1,15-17; LK) „Örvendez­zetek Istennek, minden földek! (...) Jöjjetek, és lássátok az Isten műveit, cso­dálatosak az ő cselekedetei az emberek között.” (GyLK 718,4) Mivel Jézus Is­ten, az Úr dicsősége megnyilvánul benne; a menyegzőn borrá változtatta a vizet! „Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicső­ségét, és tanítványai hittek benne’.’ (Jn 2,11) Luther szerint: „A víz borrá vál­toztatása azt jelenti, hogy Jézus a törvény értelmét megédesítette. S az Krisz­tust követeli, és hozzá utal, hogy kegyelme a hitben újjászüljön, és igazi jó cselekedetek végzésére képesítsen.” Az ünnep epistolájában Pál huszonegy intelmet fogalmaz meg a testvéri szeretet megélésére; az első: „A szeretet ne legyen képmutató’.’ (Róm 12,9-16) Mózes a törvény megtartására inti népét, mivel Isten a Hóreben kijelentette nekik „szövetségét, amikor megparancsol­ta, hogy tartsátok meg a tíz igét, és felírta azokat két kőtáblára’’ (5MÓZ 4,13). Jézus viszont, amikor a tanítványai szombaton éhesen arattak, és „útközben tépdesni kezdték a kalászokat”, kijelentette a mindenkori farizeusoknak: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is!’ (Mk 2,23.27-28) Ugyanakkor az önigaz, pénzsóvár s pa­rázna farizeusoknak a törvény érvényességét hirdette: „...hamarabb elmú­lik az ég és a fold, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne!’ (Lk 16,17) A jeruzsálemi apostoli gyűlés csak négy tiltást tartalmazott a pogányokból lett keresztények számára: „Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlenül szükséges: hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megful­ladt állattól és a paráznaságtól’.’ (ApCsel 15,28-29) Az Úr Jézus titokban ment fel a lombsátorünnepre, mert még nem jött el halálának órája, ám a temp­lomban nyilvánosan tanította a népet. Ott ellentétes véleményeket suttog­tak róla titokban, de ma nyíltan is ezt teszik: „...némelyek azt mondták ró­la, hogy jó, mások viszont ezt mondták: »Nem az...«’’ „Mert a testvérei sem hittek benne’.’ (Jn 7,12.5) „Ezzel az áldással áldotta meg Izráelfiait Mózes, az Isten embere, mielőtt meghalt. Ezt mondta: A Sínairól jött az Úr..!’„Mennyi­re szereti népét!” (5MÓZ 33,1-2.3) Általa törvényt adott nekik örökségül - ne­künk evangéliumot is! Ezért kérhetjük: „Áldj meg minket, Úristen, / A te jó­voltodból... Áldd meg szolgáidat, / Kiket bűntől megváltott / Egyszülött szent Fiad!” (EÉ 323,1.4) ■ Garai András f t#tt t híj • t » Út.......r o H-o mmmammmmssa Egy késő őszi, napfényes délután be­rohantam egy ruhaturkálóba, hogy megnézzem, van-e ez-az télire a gyermekeimnek. Az eladó halkan köszönt, majd gyorsan átment a bolt egy másik részlegébe, szinte el­szökve mellőlem. Céltudatosan és gyorsan kellett keresgélnem: meleg nadrág, ove­rall a szánkózáshoz... Nem is baj, ha nem néznek közben, akkor gyorsab­ban tudok válogatni. Ez megéri, ez nem, ez túl kopott, ez itt lyukas... Na végre, ez jó lesz!... így cikáztak a gondolataim, míg egyszerre a hátam mögött megszólalt egy halk hang:- Fázom... Hátranéztem. Az eladó tért vissza csöndben.- Maga nem fázik? - kérdezte tő­lem olyan halkan, ahogy csak egy fi­atal lány kérdezni tudja. Őszintén megmondtam, hogy rólam folyik a víz, mivel sietek, és amúgy is túlöltöztem, nem számí­tottam ilyen meleg időre. Aztán gyanús lett, miért kérdezi tőlem ilyen nyomatékkai, hogy fázom-e. Talán az érdekli, hogy hideg van-e a boltban?- Itt nincs hideg - mondtam -, én tényleg nem fázom itt.- Én pedig úgy fázom! - mondta kis szünet után halkan, szorosan kart karba öltve. Ekkor lettem rá igazán figyelmes. Itt valami gond lehet. Leengedtem a ruhákat a kezemből, és a szemébe néztem. A kifestett szemek alatt mély karikákat láttam és kissé le­­biggyedő szájat. Szomorú volt a te­kintete. Kezdett érdekelni, miért di­dereg úgy magában ez a lány.- Nincs láza, hőemelkedése? - kérdeztem finoman, nehogy meg­bántsam. Végtére is nem megszokott dolog, hogy egy vevő az eladó magán­ügyeiről faggatózzon.- Nincs - válaszolta gyorsan és na­gyon határozott hangon. Ez meglepett. Arra gondoltam pedig, hogy már jó néhány órája ácsoroghatott itt a boltban, és közben felmehetett a láza. De határozottsá­gát látva letettem arról, hogy to­vább érdeklődjem, úgyhogy ha las­sabban is, de tovább keresgéltem a nagy kosarakban. Ekkor hirtelen is­mét megszólalt:- Reszketek. Élő halottak Hirtelen megdobbant a szívem: ezek a mondatok, így sorjában, igen­csak furák. Rosszat kezdtem sejteni.- Mondja csak, járt már orvosnál? - kérdeztem. - Az nem lehet, hogy bujkál magában valami?- Nem, nem vagyok beteg - mondta teljesen határozottan. De többet nem szólt. A lecke fel volt adva. Találgassak? Hagyjam békén? Ahogy ott állt pár méterre tőlem a földet nézve, a gyer­mekruhák, játékok, macis és kutyás táskák, pingvines köntösök között, úgy éreztem, hogy lassan, finoman tovább kell kérdeznem.- Nincs egy kicsit kimerülve? Nem lehet, hogy álmos, fáradt, túl­terhelt? Válaszát hosszú csönd előzte meg. Nagyon vártam, mit fog mondani. Talán azt fontolgatta akkor, megszó­laljon-e egyáltalán. De egyszer csak felemelte a tekintetét, és határozot­tan így szólt, rám nézve:- Abortuszom lesz.- Tessék?- Igen, hamarosan műtenek. Na­gyon félek. Az életem vakvágányra futott... - és elmesélte, mi történt ve­le. Majd összegezte: nem akarja a gyermeket, és most arra vár, hogy nőjön a magzat, hogy meghalhasson.- De ez így jó - mondta végül.- Egészen biztos? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve, homlokom kissé ráncolva. Azt reméltem, hátha lehet vele be­szélgetni, Istenről, a Teremtőről szól­ni, aki „ahova báránykát ad, oda le­gelőt is...”- Igen, biztos, eldöntöttem. Ne­kem így lesz jó. Vagyis inkább: sehogy sem jó, mert úgy sem jó, de így sem jó... Ezeket kéri? - kérdezte tőlem hirtelen a ruhákra mútatva.- Ööö, igen - mondtam lassan, mert arra gondoltam közben, hogyan is beszélgethetnénk el úgy, hogy más szemszögből is lássa a dolgokat: gyermeke lesz, akit Isten ad neki, aki­vel megváltozik majd az egész élete, mert lesz végre valaki, akit szerethet, és aki viszontszereti, akivel egy cso­dálatos mesét írhatnak, amely csak­is az övék... De már nem volt lehetőség beszél­getésre: elsietett a kiválasztott ruhá­immal a kasszához, majd eltűnt. Mi­közben fizettem, tekintetemmel vé­gig őt kerestem. De nem láttam sehol.- Köszönjük a vásárlást, viszont­látásra - mondta egy mosolygós, vastag rúzsos száj, kitessékelve az ajtón. Kicammogtam a boltból. Ahogy mentem az őszi napsütésben, a két élő halottra gondoltam. Arra a pici magzatra, aki bár él, nem születhet meg, mert édesanyja halálra ítélte. És az édesanyára, akinek a kifestett sze­me alá a halál írta mély, letörölhetet­­len, ráncos névjegyét. Ahogy mentem át az úttesten, eszembe jutott egy ősi ír imádság: „Te ott voltál, mikor elkezdődött az életem, és amikor először indultam el élet­­utamon. Kérlek, így légy majd ott akkor is, amikor utolsó lépteim felhan­goznak. Ahogyan őrködő szeretettel álltái mellettem lelkem első leheleténél, úgy légy, Atyám, létem célja, utam igaz, végső állomása.” ■ Balog Eszter Vál(t)ság van!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents