Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-28 / 26. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2009. június 28. » 15 Hacsak komolyan át nem gondoljuk 3.: Szállítunk - ha kell, ha nem Sorozatunk címét az ökumené szellemében II. János Pál pápától kölcsönöztük, aki 1990-es újévi üzenetében ezt mondta: „A modern társadalom nem lesz képes megoldást találni az ökológiai válságra, hacsak komolyan át nem gondolja egész életformáját.” Az áruszállítás jelentősen hozzájárul bolygónk állapotának romlásához, érdemes hát ezt is végiggondolnunk. „Hány kilométert eszel meg naponta?" - tették fel a kérdést az elmúlt években több rendezvényen három magyar környezetvédelmi szervezet munkatársai, és segítették is az érdeklődőket, hogy kiszámolhassák az eredményt. Az élelmiszerüzletben sokszor egyértelműen kiderül, hogy a mazsola Iránból, a földimogyoró pedig Kínából származik, de a piacon sokszor csak kérdésre tudjuk meg, hogy a zöldpaprika Hollandiából érkezett, a balatoni halsütőben pedig nem szoktunk arra gondolni, hogy a hekket nem tőlünk húsz méterre, hanem esetleg Argentínában fogták ki a vízből. Különben is sokak számára - érthető módon - az a legfontosabb szempont, hogy minél olcsóbban meg tudják venni a másnapi főzéshez az árut. Hát nem mindegy, hogy honnan származik? Nem, egyáltalán nem! Mostanában minden az éghajlatváltozásról szól, ezért a környezetvédő aktivisták a szállítási kilométerek után azt próbálták tudatosítani a vásárlókban, hogy az adott mennyiségű áru közúton, hajón vagy repülőn történő szállítása mennyi szén-dioxid kibocsátásával jár, amely ugye köztudottan üvegházhatású gáz. Én igazán élményszerűen akkor éltem át az esztelen szállítások környezeti hatását, mikor egy ausztriai autópálya-parkolóban figyeltem az eldübörgő kamionokat. A feliratok szerint az egyik ásványvizet, a másik irodabútort szállított nyugatról keletre, vele szemben, a másik oldalon viszont az egyik irodabútort, a másik ásványvizet keletről nyugatra. Ezek a monstrumok nemcsak a klímaváltozáshoz járulnak hozzá, de helyi szinten is súlyos légszennyezők, ha pedig ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Kézdy Edit betérnek a településekre, nagy kárt tesznek az utakban és az épületekben is, ráadásul számos balesetet okoznak. A közúti szállításnál csak a légi szállítás környezetszennyezőbb. Arról sokat hallunk, hogy környezeti szempontból kedvezőbb lenne az áruszállítás jelentős részét a közutakról vasútra átirányítani, és a hajózásról is azt tanultuk, hogy környezetbarát szállítási mód. Persze egyáltalán nem problémátlan. Éppen az elmúlt hónapokban derült ki: ahhoz, hogy a rajnai hajóflotta számára szükséges merülési mélységet a Dunán is biztosítani lehessen, olyan mértékű kotrásokra lenne szükség, hogy számos, zátonyokhoz, sekély vízhez kötődő állatfaj veszélybe kerülne. Tudomásul kell venni, hogy az áruszállítás mindenképpen komoly környezetterhelést jelent. Mindezt miért? Kisebb részben azért, hogy valóban nélkülözhetetlen - vagy annak hitt - termékek jussanak el hozzánk, nagyobb részben azért, hogy a chilei boroktól a kínai fokhagymáig olyan áruk érkezzenek Magyarországra, amelyek tönkreteszik a hazai termelők megélhetését. Persze ha elég ügyesek és szerencsések, akkor az ő árujukat távoli földrészek vásárlói veszik meg. Sokan azt mondják, hogy nincs mit tenni. Az áruk szabad áramlásának alapelvét az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó római szerződésben határozták meg 1957-ben, és a kereskedelmi akadályoktól mentes, szabad versenyen alapuló belső piac az unióban azóta is megkérdőjelezhetetlen. (Ez persze nem elegendő magyarázat az olcsó chilei borokra, de Világkereskedelmi Szervezet is van a világon.) A műszaki szaknyelv szerint tonnakilométer/évben kifejezett globális áruszállítási volumen 2000 és 2050 között várhatóan megháromszorozódik majd. Na, erre azért nem vennék mérget! Ez is egy olyan előrejelzés, amelyik nem veszi figyelembe, hogy a világ olajkitermelése éppen mostanában tetőzik, és ha lenne is elegendő üzemanyag a fölösleges szállításokhoz, ezt bolygónk aligha bírná ki. Még mindig vannak, akik azt hiszik, hogy egy véges bolygón a gazdasági növekedés a végtelenségig folytatható. Ok ilyenkor arra szoktak hivatkozni, hogy szállító járműveinket olyan energia fogja hajtani, amelyet ma még el sem tudunk képzelni. Igen, és miközben utódaink egyre fokozzák az ipari termelést, a technikai megoldások hatására a Föld sebei is begyógyulnak majd? A magyar gazdák pedig chilei borral fognak vigasztalódni? Nem lenne esélyesebb mégis az ésszerűség és mértékletesség útjára lépni? Javaslom, hogy legközelebb ne vásároljanak se kaliforniai, se ausztrál bort. Se maguknak, se a gyülekezetnek. Ezzel persze nem oldódik meg minden, de első lépésnek nem rossz! ■ Gadó György Pál EVÉL&LEVÉL&LEVÉL „Húsz év és után” és ami előtte történt Nagy örömmel olvastam Frenkl Róbert cikkét az Evangélikus Élet június 7-i számában. Jóleső érzéssel láttam, hogy az egyház is visszaemlékezik a húsz évvel ezelőtt történt eseményekre. Szomorúan tapasztaltam azonban, hogy a visszaemlékezés egyoldalú, csak az egyház működéséről tesz említést. Húsz év még nem történelmi távlat, így az élő személyek tapasztalataikat még el tudják mondani. A legendáknak mindig van valami valós tartalmuk, ezért hogy a legenda ne csak virtuális legyen, a tények szélesebb körű közreadásával a valóságot kell visszaadni, megközelíteni. A harminchét évi kényszerszünet utáni, 1989. szeptemberi újraindítást sok minden előzte meg. 1984 októberében - a politikai rendszer gyengülésekor - a fasori öregdiákok hagyományőrző egyesületet alapítottak a Hazafias Népfront keretén belül. Előadások voltak minden hónap utolsó péntekén az iskoláról, a volt tanárokról, nevesebb volt diákok tartottak előadást életútjukról és élettapasztalataikról. Az iskola visszaállításáról azonban nem volt szabad beszélni. A hagyományőrzésnek egyre nagyobb hazai és külföldi visszhangja támadt, és a magyar értelmiség kezdte egyre jobban támogatni azt a gondolatot, hogy ezt a nemzeti értéket (a híres fasori gimnáziumot) fel kellene éleszteni, az iskolát újjá kellene alakítani. Külföldön ennek hangot adott Wigner Jenő Nobel-díjas fizikus és Bogsch Árpád, az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO, OMPI) a vezérigazgatója - mindkettő fasori diák volt. Itthon a parlamentben Petri Gábor, Cselőtei László rektorok - volt fasori diákok - és Szentágothai János, akadémikusok támogatásával (Balogh János ökológus, Kovács István fizikus) felerősödött az a hang, hogy a fasori gimnázium alakuljon újra. Ezt az elemi erővel feltörő igényt mintegy ötven (volt diák) egyetemi tanár és más vezető értelmiségiek minden fórumon támogatták. Tényként azt is meg kell említeni, hogy az ügyet pártolta Köpeczi Béla, majd Glatz Ferenc oktatási miniszter is. Az erkölcsi segítségen kívül anyagi segítség is érkezett. Megalakult a Genfi Fasori Öregdiákok Egyesülete, amely jelentős anyagi támogatást biztosított, és a külföldi egyházak hathatós adománya mellett itthon is megindult a pénzügyi támogatás. Sajnos erről az ötéves elkészítői munkáról, a hatalmas értelmiségi támogatásról szinte egy szó sem esik a visszaemlékező cikkben. Az egyház - mint Frenkl Róbert írja - „először mereven elutasította, majd a gorbacsovi politika jegyében tárgyalási alapnak fogadta el” az iskola újjáalakításának iratát. A külföldi anyagi segítségek megérkezése után mondta ki, hogy támogatja az iskola újjáélesztését. Hogy mennyire nem volt hit és kitörő lelkesedés ebben a kérdésben, legyen szabad az akkor regnáló püspök ez évben megjelent visszaemlékezéséből idéznem: „...be kell vallanom, hogy kétségek között ígértem meg, igyekezni fogok a kérésnek eleget tenni, de ekkor még nem bíztam a sikerben (...) székfoglaló beszédemben a Fasor kérdését nem említettem.” Mi, fasori öregdiákok kezdettől fogva bíztunk a sikerben, és a többéves hatalmas előkészítő munka után - amely Gyapay Gábor későbbi igazgató és a mellette működő Vitális György főtitkár érdeme - legendás lelkesedéssel vettük, hogy a rendszerváltozás eredményeként vagy előzményeként 1989 szeptemberében az alma materünk működött. Ezeket a tényeket nem szabad elhallgatni, sőt büszkének kell arra lennünk, hogy az egyházi iskolák közül elsőként a fasori gimnázium kezdte meg működését az országban, és modellként szolgált a későbbi egyházi iskolák visszaállításához. Letettük az alapkövet, az első követ, amely azt eredményezte, hogy ma már tizenegy evangélikus középiskola és mintegy száz egyházi gimnázium működik hazánkban. Erre büszkék vagyunk, és köszönettel tartozunk azoknak, akik már nem érhették meg ezt a húszéves szép ünnepet, amely mind az egyháznak, mind a gimnáziumnak dicsőség. Dr. Liptay György, a Budapesti (Fasori) Evangélikus Gimnázium Volt Növendékeinek Egyesülete elnöke Ha egy középkorban játszódó, lovagokról szóló kosztümös filmalkotáshoz megfelelő forgatási helyszín után kutatnánk, keresve se találhatnánk alkalmasabbat Tata váránál. Az Által-ér felduzzasztásával kialakított Öreg-tó romantikus hátteret kínál a 19. században az Eszterházy család által romantikus építészeti stílusban átalakított erődítésnek. A vár alapjait az 1300-as évek első felében a Csák nemzetség tette le a vizes-mocsaras területen sziklára épített lakótoronnyal. A század második felében a Lackffy család bírta és bővítette, majd 1397-ben került kirá-ERŐS VÁRAK A tatai vár lyi kézbe, és Luxemburgi Zsigmond építtette ki teljes pompájában. A sárkányos király egy ideig udvartartását is a négytornyos erődítményben vezette, majd az újabb építkezéseket folytató Mátyás alatt az uralkodók vadászkastélyaként szolgált. Az oszmán hódítás időszakában a hadiszerencse többszöri fordultával jó párszor cserélt gazdát, történetének ezt az időszakát a pusztítások és a védelmi célú bővítések egyaránt jellemezték. A17. század végén a törökök felrobbantották, a teljes elpusztítását célzó császári törekvéseket a Rákóczi-szabadságharc hadi eseményei akadályozták meg. A Habsburgok birtokadományozásai révén a Krapff bárói családhoz került, akiktől 1727-ben Eszterházy József országbíró vásárolta meg. A főúri család egészen a második világháború végéig tulajdonosa volt Tata várának. 1954-től az erődítés a Kuny Domonkos Múzeum kiállításainak és változatos programjainak szolgál impozáns helyszínéül. ■ Rezsabek Nándor Nyomkereső tábor Pakson Sámson története volt a témája a Pakson június 17. és 21. között tartott napközis hittantábornak. A „nyomkereső” a Jungschar-foglalkozás magyar változata, a módszert svájci önkéntesek hozták el Békéscsabára a kilencvenes évek elején. (A paksi táborra való felkészülést Bakay Péter segítette.) A módszer lényege, hogy az eredeti bibliai alaphelyzethez hasonló körülményeket teremtve a történetet átélhetővé tegye, s ezáltal gondolatokat indítson el, kérdéseket ébresszen a gyermekekben - így az igemagyarázattal csak párhuzamot kell vonnunk. A történetekhez kapcsolódóan a gyermekek délutánonként különféle foglalkozásokon - mint például népihangszer-készítés, drámajáték, erőpróba, ügyességi feladatok, közösségi játékok, természetjárás - vettek részt, s előadást hallgattak méhészkedésről, mézről, rókákról, vadászatról. Záróprogramként a vasárnapi istentiszteleten a gyerekek a táborban tanult énekekkel és az ott készült jelenettel mutatkoztak be a paksi evangélikus gyülekezetnek. A tábor résztvevői közül több gyermek ezen az istentiszteleten részesült a keresztség szentségében. Fritz Györgyi hitoktató (Paks)
