Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-28 / 26. szám
2 <m 2009. június 28. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Szerető mennyei Atyánk! Szavad biztat arra, hogy minden gondunkat eléd hozhatjuk. Kérünk, hallgass meg minket, amikor ebben bízva könyörgünk hozzád! Könyörgünk hozzád egyházadért, gyülekezetünkért. A te Fiad minden konvenciót, előítéletet felfüggesztő módon képviselte emberszerető irgalmadat, amikor a bűnös asszony megkente a lábát. Add, hogy közösségeink mindenekelőtt ennek legyenek képviselői a világban. Könyörgünk hozzád azokért, akiket már elért örömhíred. Szabadíts meg minket minden vallásos fölénytől, amely ki akarja sajátítani a te határtalan szeretetedet. Könyörgünk hozzád a könnyezőkért. Nemcsak azokért, akik fizikai fájdalmukban sírnak, nemcsak azokért, akiknek az érzelmi veszteség csal könnyet szemükbe, hanem azokért is, akik könnyezve döbbentek rá, hogy soha nem fizethetik vissza neked az adósságukat. Könyörgünk hozzád azokért, akiknek családi háztartása a gazdasági válság miatt az összeomlás szélére került: te adj emberséget és szolidaritást a hitelezők szívébe, hogy a remélt haszon helyett embertársaik szükségét is lássák, és te küldj találékony segítőket az eladósodottakhoz. Könyörgünk hozzád azokért, akik nem adósodtak el, hogy képesek legyenek meglátni a környezetükben élők hiányait, és úgy tudjanak segíteni, hogy közben nem alázzák meg a szükséget szenvedőt. Könyörgünk hozzád a fontos pozíciókban lévőkért, hogy a sokféle érdek között el ne tévedjenek, a saját pozíciójuk féltése helyett figyeljenek a te mondanivalódra is. Könyörgünk hozzád önmagunkért, hogy életünk felett kimondott szavad - „Megbocsáttattak a te bűneid” - adjon nekünk békességet, hozzád való feltétel nélküli hűséget, egymás iránti előítélet nélküli szeretetet. Hallgass meg minket, Urunk, és add meg, hogy Jézus Krisztusért félelem és bizalmatlanság nélkül szólíthassunk meg téged, úgy, mint a gyermekek szerető apjukat: Mi Atyánk... SEMPER REFORMANDA „Mert ha Isten nem teremt is bűnt, nem szűnik meg a Lélek elvesztése után a bűn által megromlott emberi természetet alakítani és jobbítani, ahogyan egy szobrászművész hibás fából is szobrot farag. Amilyen a természete, olyan az ember! Isten tehát ebből az Ádám-természetből formálja és alakítja.” M Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor fordítása) öÜjLuther SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 3. VASÁRNAP - LK 7,36-50 Egyedül Isten szava élő és ható- Meg kell térned! Soha nem felejtem el az arcát. Azt mesélte, hogy nem bírta tovább, meg kellett osztania valakivel a fájdalmát. Úgy lassan-lassan rájött, hogy nem így akar élni. Egyre több hülyeségbe - így mondta - keveredett, egyre kevésbé mert tükörbe nézni. A szüleivel megszakította a kapcsolatot, csak magának élt. De milyen élet volt ez...?- El kellett mondanom valakinek, hogy szeretnék megváltozni, szeretnék végre élni, úgy, ahogy mások - törnek elő belőle a szavak. - Találni egy szerető feleséget, együtt nevelni a gyerekeket, dolgozni, hiszen jó szakmám van. Nem tudtam már tovább magamban tartani, annyira azt éreztem, hogy a változáshoz szükségem van valaki segítségére, támogatására, arra, hogy megért, mellettem van. Eszembe jutott a gyermekkorom, a templom, ahová annyi szép emlék köt a régi időkből. Végül is rászántam magam, elmentem a lelkészi hivatalba. Új lelkész volt, fogadott, bár sok ideje nem volt. Próbáltam gyorsan elmondani, hogy mi van velem, miben szeretnék segítséget kérni. Rám nézett, és azt mondta: „Megkell térned, utána gyere vissza” A farizeus Simon már alig várta, hogy kiderüljön az igazság. Annyi mindent hallott már Jézusról. Megdöbbentő hírek jutottak el hozzá. Meggyógyította a pogány kapernaumi százados szolgáját messziről, egyetlen szóval, úgy, hogy nem is látta. Megszánt egy özvegyasszonyt, akinek egyetlen fia meghalt. De ő feltámasztotta. Ki ez az ember? Látnia kellett, találkozni akart vele, hogy kiderüljön, mi is történik itt, ki is ez a döbbenetes hírű idegen. Meghívta a házába, hogy beszélhessen vele. Már majdnem feltette a Jézus megismerésében oly fontos első kérdését, amikor szinte betört az ajtón az az asszony, akin pontosan látszott, hogy az utcán mivel foglalkozik. Már a helyzet is megszégyenítő: Jézus elé vetette magát, és úgy sírt, hogy a könnyei a Mester lábára ömlöttek, ahonnan nem győzte a hajával törölgetni. Utána drága kenettel kente, simogatta a lábát. És Jézus mindezt hagyta. Nem kell itt egy kérdés sem, most már minden világos, nem lehet próféta, hiszen akkor azonnal tudná, milyen bűnös ez az asszony, és csak bajt hoz rá! Valahol itt tarthatott a farizeus Simon a helyzet értékelésében, amikor Jézus megszólította. Pontosan tudta, hogy Simon min gondolkodik, hogy magát igaz embernek tartva miként vélekedik a bűnről. Döbbenetesek Jézus szavai. Szemére veti Simonnak, hogy a legalapvetőbb vendéglátói feladatról is megfeledkezett. Saját házába hívta, szemben ült vele, és mégsem találkoztak. Simon az eseményeket kívülállóként nézte, a gondolatait kívülről fogalmazta meg. Kívülről vagy inkább a maga bezárt világából. A bűnös asszony pedig, aki Jézus hírére megy oda, kegyelmet nyer. Átéli, hogy Jézusban valami olyan tisztító, felszabadító erő munkálkodik, amely még az ő mindenki által megvetett, bűnös életének is új irányt ad. A farizeus a bűnt és a bűnöst vizsgálgatja. Miközben mindkettőtől elhatárolódik, a mellette ülő, Isten kegyelmét közvetítő Jézustól kér iái egyre távolabbra. A szavak nélkül is segítséget kérő bűnös asszony pedig, Jézus lábaihoz borulva, bűnbocsánatban részesül. A bűnnek mi is gyakran csak az etikai oldalát vizsgáljuk. Megnézzük, milyen cselekedetek térítenek le a jó útról. Mindezt persze a szemünkben egyre nagyobbra növő gerendával tesszük. Pedig lelki valósága szerint a bűn nem egyéb, mint hitetlenség, amelyet csak az Úr orvosolhat. A bűn köteléke csak előtte, benne tud oldódni, csak az ő kegyelme tud belőle felszabadítani. Milyen sok embert bélyegez ma is bűnösnek az egyházi közvélemény! Ezzel el is zárja tőlük az élő evangélium meghallásának, átélésének lehetőségét. Pedig Krisztus az evangélium hirdetésére kötelezi tanítványait, se többre, se kevesebbre. A történetben Jézus a kegyelemből táplálkozó szeretet cselekedeteit hiányolja Simon életéből. Ez az alapvető probléma. Ez a bűn. Ez már nem a felszínes ítélgetés szintje, hanem egzisztenciális, a teljes embert érintő kérdés. Ha nincs gyümölcs életem fáján, akkor milyen is az én hitem? Ez a mi személyes kérdésünk, nem másoké. Térdeltél már az Úr elé azzal a kérdéssel, hogy mit is vár ő tőled? Nem az egyházad, a barátaid, a családod, a szüleid, hanem Jézus. Itt kezdődik a megújulás, személyes és egyházi szinten egyaránt. A kérdés az, hogy valóban komolyan tudjuk-e venni Jézus tanítását, szavait. Keressük-e még egyáltalán őt? Érezzük-e a szorító késztetést, hogy napról napra találkozzunk az élő Isten közöttünk jelen levő világával? Az így szoktuk vagy a nem így szoktuk világából kilépve van-e bátorságunk az örökkévaló, de A VASÁRNAP IGÉJE mindig változó isteni perspektívát követni? A kérdésekre csak Jézus adhatja meg azokat a válaszokat, amelyek békességet nyújthatnak számunkra. Beszélgetőtársam soha nem ment vissza a lelkészhez. Ő ugyanis már rég nem ott tartott, mint amire a lelkész reagált. Ő azért ment oda, hogy valaki meghallgassa. Nem azért, hogy elítélje, bírálja, vagy még erősebb bűntudatot keltsen benne. Hanem hogy beszéljen neki a Szabaditóról, aki egyedül hivatott arra, hogy bűnöket bocsásson meg. Hallani szeretett volna arról, hogy lehet a bűnösen felrakott kötelékektől megszabadulva, szabadon élni Krisztusban, és Jézus szolgálatában elköteleződni. Az új élet lehetőségét kereste, amelyről tudta, hogy csak akkor lehetséges, ha terheit le tudja tenni. Nagy felelősség az elhívásunk, hiszen Jézus - a világba küldve tanítványait - az igenek és nemek világos kimondására kötelezi őket. Pál ezért mondja: „...a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,19) Merjük ma is meghallani az Úr hangját, mert az ő hangja egyedül élő és ható. ■ Johann Gyula Imádkozzunk!„Jöjj, Szentlélek, téged hívunk és kérünk, /Hiszen látod a mi erőtlenségünk. /Szent tüzeddel töltsd be szívünk-lelkünket, / Új munkára te készíts fel bennünket! Szentháromság minden áldás tőled jő. /Kegyelmeddel új szolgákat hívsz elő. / Tőled várunk ma is erőt, ájulást. /Kérve kérünk, áldd meg ezt az indulást!” Ámen! (EÉ 315,3-4) A 150. GENFI ZSOLTÁR CANTATE Dicsérjétek az Urat! ^ Szinte másra sem biztat ez az ének, „csak” erre: Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek a világ Teremtőjét és Megújítóját mindazzal, amit tőle kaptatok! A Zsoltárok könyvének utolsó három éneke - a 148., a 149. és a 150. zsoltár - mind gondolataiban, mind hagyományos használata szerint szorosan összetartozik. Már a legkorábbi keresztények is e három „Laudeszsoltárral” köszöntötték a reggelt, a világ újraébredését. Sőt az ószövetségi időkben is összetartozónak érezték e három zsoltárt, s a kegyes zsidó imagyakorlat is reggeli imádságként használta őket. Valószínűleg a feltámadás hajnalán is ezeket énekelték a Jézus testét megkenni kívánó asszonyok, így nekünk, a Krisztust követőknek már nemcsak a teremtő, hanem az újjáélesztő Isten dicséretét is hordozzák ezek az énekek. A 148. zsoltár sorolja a világegyetem létezőit - az égitestektől kezdve a természeti erőkön át, az állatokon, növényeken keresztül a minden rendű és rangú emberekig -, és istendicséretre buzdítja őket. A149. zsoltár folytatja a sort, hogy a gonoszt legyőző Istent, az ítélő Urat dicsérjük minden lehetséges módon. A150. zsoltár pedig összefoglalja az előzőeket, és meg nem szűnő dicsőítésre biztat. Ha énekeljük e zsoltárt, egymást buzdítjuk - mondja Szent Ágoston -, s miközben egyszerre fogadjuk és adjuk is tovább a buzdítást, magunk is dicséretté válunk. Mert ez az igazi cél: „Nem elég, ha nyelvünk és hangunk dicséri az Istent, hanem a lelkiismeretnek, az életnek, a tetteknek is dicsérni kell őt!” Az Istennek tetsző élet az igaz istendicséret. A Gyülekezeti liturgikus könyvben - a szerkesztés elveinek megfelelően - egymás mellé került a 150. zsoltár bibliai szövege (GyLK 779) és az abból készített verses átirat Szenczi Molnár Albert magyar fordításában (GyLK 780). Könnyen képet kaphatunk így a genfi zsoltárok egyik jellegzetességéről: amennyire lehetséges, a választott versforma keretein belül igyekszik minél pontosabban ragaszkodni az eredeti zsoltárszöveghez. Dicsérjétek az Urat! Hol? „Az ő szentélyében”, az „égboltozaton” ott, ahol ő uralkodik („Hol országol kegyesen”). Dicsérjük őt a világmindenség templomában, az egyház templomaiban és szívünk templomában egyaránt és egyszerre! Dicsérjétek az Urat! Miért? Hatalmáért, amellyel teremt, és csodáiért, amellyel újjáteremt. A verses zsoltár még hozzáteszi: ezek szemlélése közben mindenki megértheti („Minden veheti eszébe”), ki a világmindenség Ura. Dicsérjétek az Urat! Mivel? Zenével és tánccal. Azokkal az eszközökkel, amelyek a szóbeliség előtt is az emberek rendelkezésére álltak már érzelmeik, szándékaik kifejezésére. A bibliafordítók többsége saját korának hangszereit sorolja fel. Ma Di - csér - jé - tek az U - rat! Aid - já - tok ő szent vol - tát! wm $ Di - csér - jé - tek mennyek-ben, Hol or - szá-gol # ¥ i'i j n #S ke-gye-sen Az ó' nagy di - csó'-sé - gé - be’! m Di - csér - jé - tek ha - tál - mát, Mely - ból di - csó' nagy vol - tát Min - den ve - he - ti e - szé - be! énekelhetnénk így is: „Dicsérjétek őt a legkiműveltebb zenei eszközökkel, az Istentől kapott tehetségetekkel, de ha kell, döngessétek meg a basszusgitár húrját, húzzátok meg a harangokat, hogy mindenki meghallja, ki a világ teremtője és megújítója, egyetlen reményünk.” S talán még közelebb kerülünk a zsoltár eredeti szándékához, ha így értelmezzük sorait: „Szólaltassatok meg mindent, ami képes a rezonanciára, és ti magatok is rezonáljatok a megszólító Isten szavára!” Ez a genfi zsoltár igen alkalmas a lelkesült éneklésre. A belső ismétlésekkel két aszimmetrikus részre tagolt dallam a szakaszzáró sorok kivételével mindvégig felfelé törekszik: először még csak tercugrásokkal, de a harmadik dallamsortól már általánossá válik a figyelemébresztő, felfelé ugró kvart. (A dallam tanításakor fordítsunk külön figyelmet az első és a hatodik sor hasonlóságára, kiemelve a kezdőlépések különbözőségét!) Az ének ritmusa is feszes éneklést tesz lehetővé. Verssoronként azonos a ritmusképlet, amihez szintén csak a zárlati sorokban járul még egy megnyugvást szerző hosszú érték. Könnyen tanulható, vonzó dallam hordozza tehát a 150. zsoltár verses szövegét; érthető a népszerűsége a református felekezeten kívül is. Magyarországon legtöbben Kodály Zoltán háromszólamú egynemű kari feldolgozásából ismerhetik. ■ Bence Gábor
