Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-21 / 25. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP „Vajon sokszor nem azért tűnik-e a kívülállók számára örömtelennek, lefojtottnak, szürkének a templomi atmoszféra, mert hiányzik belőle a spontán visszajelzés lehetősége?” „Tapsvihar” az ország templomában 3. oldal „Norvégiában és pár hét óta már Svédországban is az evangélikus egyház megesketi templomban, oltár előtt az egynemű párokat. (...) Ne feledjük, e két országban a lakosság többsége evangélikus!” Lóláb 9. oldal „Isten irgalmazzon azoknak, akik a szabadságra hivatkozva akarják a személyiségi jogokat kiterjeszteni úgy, hogy közben a bűnnek és a romlásnak adnak utat!” Egyszemélyes nyilatkozat 9. oldal Oltalom és veszély 2. oldal Kettős jubileum Mórichidán !► 3. oldal Megfordult keresztény világ 6. oldal Egy szelet mennyország V* 8. oldal Luther-szövegferences kódexben 10. oldal Rázga Pál emlékezete W’ 14. oldal Iskola és templom ■ Ribár János Újra itt egy tanév vége, becsukódnak az iskolakapuk, alszik a kréta, a tábla és diák nélkül a pad. Itt a nyár, a várva várt szabadság, a nyaralás, pihenés ideje diákok, pedagógusok számára egyaránt. Ilyenkor aktuális és illendő a számadás. Vizsgázott, vizsgázik kis- és nagydiák, de velük és általuk a pedagógus is. Számot ad a diák a megtanultakról, a pedagógus pedig arról, miként sikerült növendékeit felkészítenie, egy lépéssel közelebb segítenie ahhoz, hogy majdan betöltsék saját élethivatásukat. Fontos mérlegelés ez minden egyházi iskolában, ha keresztény lelkületben nevel. S nevelhet-e másként? így kerül egymás mellé az iskola és a templom jelképes és reális valósága, most szándékosan megfordítva ahhoz képest, ahogyan Remény ik Sándor mívesen, ma is érvényesen megfogalmazta Templom és iskola című versében: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!" A költő felismerte és tudta, s szerette volna tudatosítani, hogy ez a kettő - a család mellett - a nemzeti lét alapja. Ezen írás címében mégis fordítva áll: iskola és templom. Mert valamikor templomból nőtt ki az iskola, de megtévelyedett korunkban mintha fordítva történnének a dolgok, az iskolából nőhet ki a jövendő egyházának tagsága. Tisztelettel és hálával gondolunk azokra a családokra, ahol a mindennapi élethez még hozzátartozik a keresztény nevelés, értékrend, de alighanem alaposan megfogyatkozott az ilyenek száma. Részben a családok csonkasága miatt, részben a megélhetési küzdelemből fakadó fáradtság és időhiány miatt. Hajdan az egyházból nőtt ki az iskola, korunkban egyházi iskoláink óriási szolgálata, hogy gyermeki és ifjonti lelkekbe plántálják Isten igéjét, szeretetét, kegyelmét, evangéliumát. A történelem régen más képet mutatott. Államiságunk olyan király uralkodásával kezdődött, aki úgy látta, hogy az egyházból (jelképesen a templomból) nőhet ki a nemzeti megtartó erő. Nem régen, pár éve meg is jelent ez a szentnek mondható kiindulási pont ilyen címmel: Szent István Intelmei és Törvényei. Másként „Erkölcsre oktató könyvecske” címmel is ismert. A „könyvecske” előszavában azt olvassuk, hogy István király nagyon fontosnak tartotta az egyház létét, ezért „biztosította az istentisztelet helyeit, az ünnepek megtartását, az Egyház vagyoni alapjait, rendi különállását”. Valamint: „Ami azonban legtöbbet jelentett, önmaga (István) át volt hatva a keresztény hit, erkölcs tanaival.” Nagyon fontosnak tartotta a szent király a keresztény tanítást, és erőteljesen hangsúlyozta a mindennapi élet etikai tisztaságát. Milyen legyen az ember? Ennek a jeles, de kevéssé ismert műnek különösen egy részét tartjuk most aktuálisnak és elgondolkodtatónak a tanév végén. Ezúttal a gyermekek engedelmessége az idézendő gondolatkör, melynek a lényege - természetesen - az istenhit megőrzése és az isteni törvények elismerése. Vagyis a szent szerző mint atya szól fiához, és ilyen módon akarja a keresztény hitre tanítani. „Aki atyjával szembeszegül, Isten ellensége, tudniillik mindaz, aki engedetíen, Istennel szegül szembe, és az engedetlenség szelleme... pusztulást hoz.” Hajdan az egyházból nőtt ki az iskola, korunkban egyházi iskoláink óriási szolgálata, hogy gyermeki és ifjonti lelkekbe plántálják Isten igéjét, szeretetét, kegyelmét, evangéliumát. Legelső királyunk úgy gondolta - és hatalma segítségével mindent meg is tett ennek érdekében -, hogy a templom, azaz az egyház valóságából nő ki az iskola. Korunkban mintha fordítva történnének a dolgok. Vagyis ahogy az előbb jeleztük, érzékeltettük, az egyházi iskola valóságából növekedhet ki a jövendő gyülekezeti tagsága (egyháza). Legalábbis részben. Most a történelem Urának úgy tetszett nálunk fordítani a történelem kerekén, hogy ha már nem a szülők hozzák el a gyermekeiket (kiskorban a keresztáég szentsége miatt, nagyobb korban konfirmációra) a templomba, akkor az egyházi iskolán keresztül a gyermekek segíthessék hozzá szüleiket, hogy Isten és Krisztus közelébe kerülhessenek. Ezért szerepel gondolatmenetünkben így a sorrend: iskola és templom. Az egyházi iskola keresztény tantestülete páratlan missziói küldetést tölt be szolgálatával. Természetesen - sokszor hangsúlyozzuk - az egyházi iskolában is tanítani kell a tudományok összes területét. Semmit sem sikkaszthatunk el, de a racionális és empirikus tudás mellett elengedhetetlen szükség van a tiszta lelkiségre, erkölcsre. Korunkban - és hazánkban - ebben nagyon jelentős szolgálatot végeznek egyházi iskoláink, mert az ottani léleképítés mégiscsak Isten felé terelget mindenkit. Nem erőszakkal, csak Lélekkel, ahogy a prófétai szó is mondja (Zak 4,6). Ezt nevezzük spirituális nevelésnek. Istennek adunk hálát egyházi iskoláinkért, mert egyedül övé a dicsőség (soli Deo gloria), de most is köszönetét mondunk Istenünk földi eszközeinek, igazgatóknak, pedagógusoknak, munkatársaknak, és az ő áldását kérjük életükre és mindazokéra, akik segítik iskoláink életét. Gaudiopolis 2009 Felszentelték egyházunk új diakóniai intézményét Az ünnepi istentisztelet liturgiái szolgálatában Donáth László, a Csillaghegy-Békásmegyeri Evangélikus Egyházközség lelkésze, Fülöp Attila beosztott lelkész, Bátovszky Gábor rákospalotai lelkész, valamint Iványi Gábor metodista és Szent-Iványi Ilona unitárius lelkész vett részt. Az ünnepi alkalmon Koczor Zoltán főiskolai tanár hirdette Isten igéjét Mt 6,10 alapján. Igehirdetésében Koczor rámutatott: az értékek folyamatos változásának korában élünk. A mai értékek holnap kétségessé válnak, ezért kiszámítható és megbízható struktúrára lenne szükségünk. Egy olyan poliszra, olyan országra, amely Isten országának mintájára stabil, változatlan és örök érvényű értékekre épül. „Miként lehet a gyors változások közepette biztonságot és állandóságot megélni?” - tette fel a kérdést az igehirdető, s a kihívás nagyságát érzékeltetve kijelentette, hogy A Gaudiopolis Szeretetotthon hivatalos megnyitása - balról jobbra: Bence Imre, Koczor Tamás, Donáth László, Prőhle Gergely és Csepregi Zoltán az a közösség, amely az értékek helyes rendjét birtokolja, s ezért tudja, mi a fontos, és mi a lényegtelen. Mindannyian haladunk az öregkor felé, s ezen az úton csak a nyitottság és az alázat adhat reményt, hogy egy szeretetotthon is olyan örömtől sugárzó várossá legyen, amely része „az ő eljövendő országának”. Az istentisztelet után az ünneplő közösség átvonult a szeretetotthon épületének bejáratához, ahol Prőhle Gergely országos felügyelő mondott szentelés szolgálatát Bence Imre esperes végezte. Prédikációjában többek között kitért arra, hogy ma nagy merészség kell egy szeretetotthon építéséhez, mégpedig a „szeretet” miatt. Tudniillik nem egy átlagos öregotthonról, szociális intézményről van szó, hanem olyanról, amely valami óriási többlettel rendelkezik: Isten szeretete az, amelynek élő valósága lakozik az itt élők és dolgozók szívében. ^ Folytatás a 8. oldalon ► Sztehlo Gábor evangélikus lelkész ma már legendás ifjúsági államát Gaudiopolisnak, Örömvárosnak nevezték el fiatal lakói. De vajon élhetnek-e hasonló örömben a földi életük utolsó szakaszában járó, idős emberek is? A csillaghegy-békásmegyeri evangélikusok szerint igen. Ezért döntöttek úgy, hogy egyházunk új diakóniai intézményének, a Csillaghegy- Békásmegyeri Evangélikus Egyházközség parókiája mellett felépült idősek otthonának a Gaudiopolis nevet adják. Az evangélikus diakóniai szolgálat évében az új szeretetotthont június 14-én szentelte fel Bence Imre, a Budai Egyházmegye esperese. ma már nemcsak a fenntarthatóság fogalma vált kérdésessé, de az idős korral együtt járó bölcsesség értékeit is megkérdőjelezik, sőt elutasítják: társadalmunkban tabu a halál témája, de a saját végességünkre emlékeztető öregség és a véghez vezető út is azzá vált. Nekünk ma az a fontos, hogy nap mint nap jöjjön el a mi országunk. Jézus azonban nem ezt mondta, és nem ezért imádkozott. Tanítása nyomán ebben a világban, közöttünk él köszöntőbeszédet. Az épület kulcsát Bence Imre esperes adta át Donáth László lelkésznek, aki Prőhle Gergellyel együtt fordította el a zárban, s tárta ki az ajtót a gyülekezet előtt. Az új idősotthon tágas udvarán került sor az épület felszentelésére (képeink a 8. oldalon), melynek liturgiájában Donáth László csillaghegybékásmegyeri, Koczor Tamás budapest-ferencvárosi lelkész és dr. Csepregi Zoltán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora vett részt. A
