Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-14 / 24. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 74. évfolyam, 24. szám ■ 2009. június 14. ■ Szentháromság ünnepe után 1. vasárnap Ára: 250 Ft „Hiba, hogy Önök mindent Trianonra vezetnek vissza. Iszonyúan nehéz, majdnem lehetetlen, de mégis meg kell találni a remény szavát!” „Sokféle veszély leselkedik gyermekeinkre. A jólétben és biztonságban nevelkedőkre például a közöny is.” Beszélgetés egy tiszteletbeli magyarral, Bryan Cartledge nagykövettel W 6. oldal Szeretettanuló nap Nyíregyházán 8. oldal „Tessék mondani, hány magyarországi evangélikus gyülekezet végez folyamatosan missziót kifelé? Ne tessék számolni, a több mint háromszázból alig néhány.” Egy rendhagyó konfirmáció oldalvizén ^ 9. oldal A Lélek népe & 3. oldal Álom Magyarföldön 4. oldal Nyelvében él... W- S- oldal 89. gyásznap ^ 6. oldal Száz éve halt meg Mokry Sámuel 10. oldal Melléklet: Útitárs evangéliumi lap Lelki erőgyűjtés Pápán ► Immár második alkalommal rendezték meg - az elmúlt vasárnap, Szentháromság ünnepén - Pápán a Veszprém megyei evangélikusok találkozóját. Az idei alkalom mottóját egy ismert énekünk első szavai adták: Öröm van nálad - Bátorítás és vigasztalás. A témaválasztással kapcsolatban Polgárdi Sándor esperes, pápai lelkész lapunknak elmondta, hogy Veszprém megyében az evangélikusok többsége szórványban, falvakban él. A globalizáció és a gazdasági válság hatása őket sem kerüli el, sőt bizonyos szempontból még jobban érinti. Ebben a világban, ilyen körülmények között hangzott el a találkozó üzenete, amely a hit által kapott reménységet és vigasztalást kívánta erősíteni. A mintegy hétszáz résztvevő idén is a városi sportcsarnokban gyűlt össze, ahol a program istentisztelettel kezdődött. Ezen Ittzés János elnök-püspök hirdetett igét a vasárnap ószövetségi olvasmánya, sMóz 6,4-7.14-15 alapján. „Szentháromság vasárnapján hitvallás ez az ige az egy, szent Istenről” - hangoztatta a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület lelkészi vezetője. Az alkalom liturgikus énekeit a téti fúvószenekar kísérte. Az istentisztelet után dr. Kovács Zoltán, Pápa polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd Prőhle Gergely, egyházunk országos felügyelője szólt az egybegyűltekhez. Megnyitóbeszédében elmondta, hogy a két évvel ezelőtti találkozó óta sok minden megváltozott országunkban. Ha népmozgalmi adatainkra tekintünk, megállapíthatjuk, hogy egyházunk sem a gyarapodó közösség képét mutatja. Ám tegyük félre kétségeinket, és hitünket helyezzük előtérbe. - kérte az országos felügyelő. A marcaltői Kmety György Evangélikus Általános Iskola diákjainak és pedagógusainak szolgálatát követően Mekota Ervin építész, a Magyar Tudományos Akadémia Titkárságának vezető főtanácsosa, ökológiai szakember tartott előadást A teremtés folytatólagossága a templomépítésben címmel. A takácsi Kenderszer néptánccsoport és népdal!« . •'bemutatkozása után a program fórumbeszélgetéssel folytatódott, amelyen Ittzés János püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő, Kákay István Dezső országos irodaigazgató, T. Pintér Károly, Evangélikus Élet főszerkesztője, valamint Holger Mánké német teológus és Szabó György egyházkerületi felügyelő vett rész. Polgárdi Sándor esperes egyházunk helyzetéről, a készülő stratégiáról, hetilapunk szolgálatáról, a bajor-magyar kapcsolatok jelentőségéről faggatta a résztvevőket. A csikvándi Fehér Akác énekkar műsorát követően Lehel László evangélikus lelkész, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója számolt be a szervezet sokrétű tevékenységéről. !► Folytatás a 3. oldalon Az evangélikus oktatásügy ünnepnapja Egyházunk pedagógusai is a kitüntetettek között P’ A 2009. évi pedagógusnap kiemelt jelentőségű eseménnyé vált a Magyarországi Evangélikus Egyház számára. Az oktató-nevelő munkát végzők ünnepe alkalmából Hiller István oktatási és kulturális miniszter munkájuk elismeréseként és a hivatás megbecsülésének jeléül kitüntetéseket adott át a kiemelkedő eredménnyel tevékenykedő pedagógusoknak június 4-én a Szépművészeti Múzeum márványcsarnokában. Ez a nap egyúttal a magyar evangélikus oktatásügy ünnepnapja is volt: az oktatási tárca vezetője Eötvös József-díjjal tüntette ki Mihályi Zoltánnét, a Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási Osztályának vezetőjét, valamint Teleki Blanka-díjat adott át Jantos Istvánnénak, az Orosházi Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium igazgatójának. & Folytatás az 5. oldalon Mihályi Zoltdhné átveszi az Eötvös-díjat Trianoni emlék ■ Czenthe Miklós A trianoni rablóbéke évfordulójára való emlékezés alkalmával nem az állami protokoll, hanem a nemzeti lelkiismeret szólal meg. Szimbolikus erejű e nap, amely mintegy nagy magyar siratófal, magába foglalja az azóta eltelt kilenc évtized magyar történelmének minden sorscsapását, tragédiáját. Nem hangos esemény, hanem néma fogösszeszorítás, nagy nemzeti sóhajtás. Trianonban egy nemzetet ítéltek ártatlanul életfogytiglanra, némaságra ítéltetve, egy nagy, örökös Héttoronyba zárva. Reményik Sándor erdélyi evangélikus költő fogalmazta meg talán legszebben a nemzet érzését, mikor Trianont Mohács után című versében a másfél százados török uralommal vetette össze: „Éjszaka jön, százötven éves éj. / S ki éjben születik majd, mit csináljon? / Dolgozzék, imádkozzék, tűrjön, várjon, / S a sírba is reménysugárral szálljon, / Ha könnyel sózott kenyerét megette. / Mert változnak a csillagok felette.” Hiszen nem érdemli meg az a béke nevezetet, ami egy véres világháború következményeként, erőszakból született. Nem lehet igazságnak nevezni azt, ami lehetővé tette a nemzeti kisebbségek fojtogatásának égbekiáltó igazságtalanságát. Nem lehet béke az, ami húsz év múlva egy újabb, soha nem látott méretű világégéshez vezetett. A Trianonra való emlékezés nem örökös sebnyalogatás, hanem a nemes fájdalom tudatában való józan számvetés. Június 4-ének, nemzeti elveszejtésünknek évadján, mint a temetőben, csendesen fejet hajtunk. Végiggondoljuk mindazokat a kálváriás időket, amelyeken szinte minden magyar család azóta végigment: nagyon kevesen vannak olyanok, akik családjuk, szülőföldjük múltjában nem találnak egy-egy elfelejtett sírhalmot, szomorú eseményt. Trianon emléknapja arra figyelmeztet, hogy nem felejthetjük el ezeréves történelmünk vérrel megszentelt drága emlékeit. A pozsonyi Szent Márton-koronázódóm előtt állva, amelynek tornyán a magyar korona emlékeztet arra, hogy századokon keresztül itt koronáztak magyar királyokat, itt hangzott el a Szent István-i eskü - elgondolkozunk. Elfelejthetjük-e az evangélikus egyháztörténet ősi felvidéki emlékeit, a késmárki fatemplomot, a pozsonyi líceumot, az eperjesi kollégiumot? Az elfelejtett országrészekre emlékeztetnek Reményik Sándor Atlantisz harangoz című versének sorai: „Mint Atlantisz, a régelsüllyedt ország, / pálljátok? Erdély harangoz a mélyben. /Elmerült székely faluk hangja szól / Halkan, halkan a tengerfenéken. / Magyar hajósok, hallgatózzatok, / Ha jártok ottfenn förgeteges éjben: / Erdély harangoz, harangoz a mélyben.” De a trianoni nemzeti sorstragédiára való emlékezés figyelmeztet arra, hogy nincs jogunk lemondani határon túli testvéreink alapvető jogairól. Tudnunk kell, hogy hűséges magyarok, bátor tisztviselők nem tették le az idegen államra az esküt - elvesztve ezért állást, lakást — évekig vagonban lakva tengődtek. Ismernünk kell Kendeh Gusztáv kolozsvári, Egyed Aladár sajógömöri és Szánthó Róbert szabadkai evangélikus lelkészek ne-Reményik-emlékszoba a várpalotai Trianon Múzeumban vét, akiket nemzetükért való kiállásuk miatt üldöztek el szülőföldjükről. Fontos a határon túliakkal való törődés, a velük való összefogás. E végvári magyar helyzetre figyelmeztet Reményik Keserű szívvel című versében: „Keserű szívvel bizony mondom néktek, / Ti csonka-magyarok: / Az ország szíve, Magyarország szíve / Ma már a Végeken dobog. / Hangos szóval hiába fogadkoztok: / Hogy „soha” s „mindörökké” - / Az ország szíve, Magyarország szíve / Ott ver, hol Magyarország nincsen többé.” A Trianonra való emlékezés a negyvenévi diktatúra ördögi tervét leplezi le, a bűnös nemzet vádját, történelmünk elfelejtetésének lelki súlyát. Magyarország 1944 óta megszállt, megalázott ország, nagyhatalmak, diktatúrák, nemzetközi erők játékszere. Kimondani is sok: a negyvenévi diktatúrára csak két hét szabadsága esett, de ez is véresen leveretett. 1988-ban éppen az erdélyi testvéreinkért való aggodalom űzött az utcára és olvasztott egységbe több tízezernyi szabadságvágyó magyart. De csalódnunk kellett, hiszen öt éve régi-új uraink 2004. december 5-én döbbenetes módon tagadták meg e nemzeti szolidaritást. Ma már a maradék ország küzd magáért, becsületért, minden talpalatnyi földért, iskoláért, templomért, biztonságos és méltó emberi életért. Hisszük, hogy talán éppen e katartikus mélypont kovácsol össze. Hisszük, hogy mégis lesz magyar feltámadás.
