Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-06-07 / 23. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. június 7. *• 3 Nem csupán egyházjogi aktus Lelkésziktatás Harkán ► Emlékezetes napra ébredt május 30-án a harkai evangélikus gyülekezet. Hosszú évtizedek után újra lelkésziktatásra került sor az egyházközségben, miután a közösség lelkészévé választotta Wagner Szilárdot. Az ünnepi istentiszteleten Ittzés János püspök Lk 10,16-20 alapján hirdette Isten igéjét, és Gabnai Sándor, a Soproni Egyházmegye esperese iktatta hivatalába a már két éve Harkán szolgáló lelkipásztort. A püspök igehirdetésében elmondta, hogy a lelkésziktatásnak az egyházjogi kérdéseken túlmutató jelentősége van. A beiktatott lelkész a szolgálat Istentől nyert biztonságában vébennünket naponként a lelkipásztori szolgálatban is. Wagner Szilárdot Ittzés János püspök 2003-ban avatta lelkésszé Sopronban. Ezután négy éven át tanulkamarakórusát. Emellett ellátja a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola iskolalelkészi és hittantanári feladatait is. Beiktatása alkalmából Wagner Szilárd pünkösd ünnepének vezérigéje (Zak 4,6) alapján prédikált a Szentlélek közösséget építő munkájáról, segítségül hívásának fontosságáról. A két megindító igehirdetés után a jelenlévők valóban élő úrvacsorái közösségben tapasztalhatták meg a Szentlélek egybegyűjtő erejét. gezheti munkáját, hiszen az Úr ránk bízza evangéliumát, amellyel nemcsak üdvösséget munkáló akaratát közvetítjük, hanem a sokféle alakban megjelenő egyetlen ellenség, az ördög ellen is harcolunk. De ő tart meg mányi ösztöndíjas volt Németországban, teológiai doktori és egyházzenei tanulmányokat folytatott. 2007 augusztusa óta szolgál a harkai gyülekezetben helyettes lelkészként, megszervezte és vezeti a gyülekezet Az istentiszteletet ünnepi közgyűlés követte, majd a vendégeket szeretetvendégség várta a parókia udvarán, illetve a gyülekezeti teremben. ■ Tóth Vivien A Lélek átjár és elindít ► A tordasi evangélikus templom és a parókiakert adott otthont június í-jén, pünkösdhétfőn a Fejér-Komáromi Egyházmegye missziós napjának. A mintegy háromszáz jelenlévő többsége az idősebb generációból került ki, de jelentős számú gyermeksereg is részt vett a rendezvényen. Volt olyan fiatal is, aki édesanyja hívására jött el ismét a templom falai közé, hosszú idő után. A nap programpontjai a gyülekezetépítés fogalma köré rendeződtek. Pintér Károly nyugalmazott lelkész többek között arra irányította a figyelmet, hogy Isten Lelke igenis munkálkodik a gyülekezetben - a tagokat újjászü- - li és megerősíti. Egy gyülekezeti közösség épülésének egyedül ez az alapja. Mindehhez jól illeszkedett Kézdy Péter előadása a gyakorlati megvalósulásról. A fiatal piliscsabai lelkész ugyanis a lelkes, tenni akaró tagokat aktívan bevonja a gyülekezet életébe. Ezért ott jelentős közösségi fejlődés tapasztalható. Ezt követően a tordas-gyúrói társult egyházközség múltját és jelenét mutatta be Süller Zsolt lelkész, a helyi fiatal kórus szolgálatával. A délutáni program a székesfehérvári ifjak tartalmas színdarabjával folytatódott, ezt pedig játékos bemutatkozás követte: az egyházmegye gyülekezetei egy-egy jól működő csoportjának képviselője kapott röviden szót, hogy kiemelhesse a közösségére jellemző pozitívumot mint a gyülekezetépítés egy-egy jó példáját. A csákvári gyülekezet például a zene hullámhosszán tette mindezt: az igényesen vezetett kórus jól felkészült tagjai örömmel, összeszokott közösségként szolgáltak. A napot úrvacsorás istentisztelet zárta Schermann Gábor tatabányai lelkész szolgálatával, aki bár negatív példákkal, de elgondolkodtató módon illusztrálta, mi minden lehet az ember szívének középpontjában az Istenbe vetett hit helyett. Vajon engem mire indít a Lélek? Én mivel segíthetem a saját közösségem életét? - ez a legdöntőbb személyes kérdés fogalmazódhatott meg a résztvevőkben a lelkesítő nap végére, köszönhetően a főszervezőnek, Bojtos Attila gyülekezeti munkatársnak, illetve a közreműködőknek, a tordasi és gyúrói segítőknek. ■ Balog Eszter Tánc Kálvin templomában Az Eurovízión keresztül számos ország televíziója közvetítette pünkösd vasárnapján a genfi Szent Péterszékesegyházból azt az istentiszteletet, amelyen a világ reformátussága Kálvin János születésének ötszázadik évfordulójáról emlékezett meg. A protestáns család tagjaként az evangélikusok is örömmel kapcsolódhattak be - nem egyszerűen a közvetítésbe, hanem az ünneplésbe is. Személyesen az én érdeklődésemet az is színezte, hogy egy jó évtizeden keresztül dolgoztam a Duna Televízióban, így egyebek mellett sok istentisztelet-közvetítésért is felelős voltam. így - a kettős ünnep örömén túl - azzal a szakmai érdeklődéssel is ültem le a képernyő elé, hogy e genfi közvetítés tapasztalatai hamarosan majd a mi munkánkat is gazdagítani fogják. A közvetítést ötletgazdag és pergő kisfilm előzte meg, amelyben egy színes ruhás hölgy szólt mosolyogva a kálvini reformáció jelentőségéről. Hamis pátosz helyett ez a derű jellemezte aztán az egész istentiszteletet is. A román és gótikus stílusjegyeket őrző, bizonyos részeiben ezeresztendős templom falaira függesztett sok-sok színes drapéria derűs hangulatot árasztott. Jóllehet a reformátor születésére emlékező alkalmat hirdettek, ez bizony igazi pünkösdi istentisztelet volt. Ezzel pedig a szervezők példát adta arra, miként lehet ízlésesen és hitelesen megemlékezni egy emberről. Kálvinhoz, aki hosszú genfi szolgálata során vasárnaponként kétszer is itt prédikált, ez volt méltó. Nem egy halandó ember jelentőségének méltatása, hanem az üdvösségtörténet megjelenítése történik az istentiszteleten. A gyülekezet egy Bach-korált énekelt, majd sorra következtek a nálunk bizony még szokatlan elemek. A stúdióban ülő felkészült kommentátor talán joggal érezte úgy, hogy a látottak és hallottak magyarázatra szorulnak. Előbb azt mondta el, hogy a külföldi reformátusok nem a nálunk megszokott palástot viselik, hanem az evangélikus lelkészekére emlékeztető öltözetet. Majd amikor fiatalok rapstílusban adtak elő egy éneket, a genfi zsoltárok jelentőségét méltatta. *• Ezt követően egy mezítlábas táncos kifejező mozdulatokkal jelenítette meg - egyetlen fuvola kíséretében - a félelemtől a csoda megtapasztalásáig vezető pünkösdi történetet. Az igényes művészi ábrázolás nem vonta el a figyelmet az ünnep lényegéről, ellenkezőleg: felerősítette, és a szekuláris néző számára is érthetővé tette. Meglepetésekkel szolgált az igehirdetés is. Antoine Reymond svájci lelkész a szószékről Istenről és az ünnepről kezdett beszélni, ám prédikációjába valósággal beleszólt egy színes bőrű asszony, valahogy így: „Talán így van, ahogy mondja. De mit jelent mindez a gyakorlatban?” Ezzel pedig kezdetét vette egy - a reformáció legjobb hagyományait is megidéző - dialógus-igehirdetés. A magasröptű prédikáció üzenetét szó szerint a földre lehozó kongói teológusnő, Liz Vibali Vuadi egészen konkrétan kívánta értelmezni az olyan fogalmakat, mint egység, vi-ÉGTÁJOLÓ t gasz, öröm, egység és béke. Közben ilyen merész mondatokat is megfogalmazott: „Nyissuk meg templomainkat a bántalmazott asszonyok és a menekültek előtt!” Ettől aztán a másik lelkész is megbátorodott, és „pünkösd van, ne forduljunk hát magunkba” szavakkal vitte tovább igehirdető társa gondolatait. Eleinte az egymástól oly távolinak tűnő elgondolások mind jobban közeledtek egymáshoz, és a vége felé közösen fogalmazták meg az egyház társadalmi küldetését, valahogy így: „Mit tegyenek az egyházak a. közéletben? Csakis Krisztust kell hirdetniük, a többit a Szentlélek majd elvégzi.” Ennek nyomán egyértelmű kritikának adtak hangot a globalizációval, a haszonelvűséggel és a túlzott fogyasztással kapcsolatban, és szorgalmazták a gazdasági tudás és a szociális igazságosság egyensúlyba kerülését. A társadalomkritika természetes módon járt együtt saját egyházaik bírálatával is, amikor megkérdezték: „Miről hajlandó lemondani egy-egy egyház annak érdekében, hogy csakis Krisztusban éljen?” Csupa biblikus és reformátori gondolat - ugyanakkor ízig-vérig a mai embert megszólítva. Csakis ez méltó Kálvin - és persze Luther - szelleméhez. Magáról a reformátorról alig esett szó - talán csak egy olyan idézet erejéig, hogy „ahol Istent tisztelik, ott az emberiséggel is törődnek” -, valójában éppen őhozzá méltóan hangzott az erőteljes kettős igehirdetés. Nem Kálvinról beszéltek, hanem a reformátort szólaltatták meg, ma is érvényes módon. Az istentiszteleten Európa egyik legjobb kórusa, a Lausanne-i Ensemble Vocal énekelt. A közvetítéssel kapcsolatban - amolyan foglalkozási ártalomként - két kritikát azért meg kell fogalmaznom. Az egyik éppen ezzel a rendkívül színvonalas előadással függ össze. A műsorvezető és a kommentátor éppen ez alatt látta jónak, hogy a Református Világszövetség működésével vagy éppen a magyar reformátusok egyesülésével kapcsolatos információkat osszon meg a nézővel. A másik, kissé zavaró jelenség az volt, hogy az amúgy kitűnő tolmács következetesen Károli Gáspár veretes bibliafordítását használta, ezért aztán a sok„vala”,„és tó'«','valamint a „megtelének mind Szentlélekkel” fordulat meglehetősen anakronisztikusán hatott a modern istentisztelet-közvetítésben. Ezzel együtt öröm járta át az ember szívét, hogy pünkösd ünnepén egy ilyen ökumenikus ajándékkal lepte meg a Magyar Televízió a ha-' zai keresztényeket és minden érdeklődőt. Ahogy annak is örültünk, hogy az egyik befejező imádság magyarul hangzott el: Pósfay György evangélikus lelkészünk felesége könyörgött anyanyelvén a Szentlélek ajándékaiért. Az oratio oecumenicának ez a formája is megragadó volt: nyolc-tíz különböző nemzetiségű hívő egyszerűen csak a padban felállva mondott természetes szavakkal egy-egy imádságot. Az ezt követő Miatyánk pedig igazi pünkösdi csodaként hatott: ki-ki a maga nyelvén mondta az Úrtól tanult imádságot, amely mégis egyetlen egységes könyörgésként szólalt meg. A televíziós közvetítés szempontjából példaadó volt, hogy az úrvacsora szerzési igéinek elhangzása után egy lelkész az Úr asztala elé állt, és keresetlen szavakkal elköszönt a tévénézőktől. Még annyit érzékeltünk, hogy az istentisztelet úrvacsorával folytatódik. Presbiterek - köztük hátizsákos, fiatal lányok - az utcára, a templom előtt álló hívekhez is kivitték a kenyeret és a bort. A nyitásnak ez a gesztusa ugyancsak pünkösd lényegéhez tartozik. A genfi istentisztelet újólag meggyőzött arról, hogy a reformációnak érvényes üzenete van a 21. század emberéhez is: örülök, hogy egy minden szempontból színes és nyitott egyházban élhetek és szolgálhatok. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
