Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-05-17 / 20. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2009. május 17. ► 13 Mennyiben presbiteri ma evangélikus egyházunk? ■ Lackner Pál ► A Holstein névről mindenkinek más jut eszébe: az utazónak Észak-Németország, a gazdának a szarvasmarha, az ínyencnek a natúr borda tükörtojással. A jól informált történésznek talán rémlik valami Bismarck külügyminiszteréről (az étel egyébként róla kapta a nevét). De elvétve talán az egyházjogászok között is találunk olyat, akinek rögtön beugrik az evangélikus egyházjog nagy rendszerező je, Günter Holstein. Az első világháború utáni nagy németországi változáshullám első lecsengése után - amikor megszűnt a tartományi egyházkormányzat, a reformáció óta először vehették az egyházak kezükbe saját ügyeik irányítását - megalkotta a (német) evangélikus egyházjog egyik alapművét (Die Grundlagen des evangelischen Kirchenrechtes, Tübingen 1928), amelyben az addigi leíró szemlélettel szemben rendszerezte is a fejlődési lehetőségeket. A nagy rendszerezők kora a természettudományok terén másfél évszázaddal előbb kezdődött, és jórészt már be is fejeződött erre az időre - elégséges, ha Linné vagy Mengyelejev nevére és rendszerére utalok. A társadalomtudományok terén a szisztematikusok egy nemzedékkel később léptek fel - lásd a nyelvészeti szempontból máig megkerülhetetlen Grimm fivéreket és néhány példától eltekintve az első világháborúig terjedt ténykedésük. A két világháború közötti utolsó mohikánok közé tartozott „az egyetem fura ura” - Horger Antal szegedi nyelvész de most nem a szláv jövevényszavainkban érvényesülő két nyílt szótagos tendencia a kérdés... Holstein az egyházjogot, illetve az egyházakat osztotta kategóriákba, porosz precizitással. Számára a rendező egyenes két végpontja a presbiteri és a konzisztoriális szervezet volt. Az akkori Németország területén lévő legtöbb egyházat az utóbbi típusba tartozónak - azaz a főállású tisztviselők szűk létszámú testületé által irányított közösségnek - tekinti, kevés egyház kerül szerinte a tisztán presbiteri csoportba. A Magyarországi Evangélikus Egyházat idesorolja, utódegyházaival egyetemben, de hozzáteszi: „Ez a fejlődési forma a svájci reformáció hatásaként alakult így.” (Magyarán református hatás ez, hiszen a kálvini egyházfogalom és egyházkép azok, amelyek ezt a reformáció korában homloktérbe állították.) Nyilvánvaló, hogy az egyházszervezetek fejlődése sohasem tudja függetleníteni magát a korszellemtől, illetve a divatos elképzelésektől. Magyarországon a 19. század végi (1891-93) egyházi alkotmány - mint az első, egész országra kiterjedő hatályos evangélikus szabályrendszer - hozza be a gyülekezeti presbitérium intézményét az operatív vezetés eszközeként, a nagy létszámú és ezért mérsékelt sebességű közgyűlések helyett, illetve az azok közötti időszakba. Az összes közigazgatási szintre csak negyven évvel később, a következő működő zsinat (1934-37) vezette be. Ezt néhány évtizeden keresztül - jelentős külső nyomásra - hatalmas presbitériumi túlsúllyal, formális, csak háromévente egybehívott, közgyűlésekkel éltük meg. 2006 óta a kerületi szinten megszűnt a közgyűlés és a presbitérium párhuzamos, valóban egymást ismétlő szerepe, egy testületté forrt a kettő, országos szinten pedig egybeolvadt a zsinat és a közgyűlés, az új identitás még kialakulóban van. Ebből a szempontból tehát mára sérült a presbiteri rendszer. Alapvető különbség az eredeti és a mai közép-európai rendben ott ragadható meg, hogy egykor a presbitériumok döntöttek a magasabb egyházkormányzati vagy csak egyház-koordinációs központok számára átadott, átengedett jogokról és (anyagi) erőforrásokról. Ez mára - finoman fogalmazva is - átbillent, ma a fentről leosztás jellemző, még ha a lehetősé- 2 gek viszonylag szű- 5 kösek is. Az anya£ giak felülről való “ leosztása a Hols■ö tein-féle megköze- 2 lítésben a konzisztoriális rendszer elvének felel meg. A reformáció korában a presbitériumnak a döntései végrehajtásáért viselt felelőssége is más volt, mint ma: elég, ha a minden gondosság ellenére félrefutott lelkészválasztások utórezgéseinek kerületi vagy országos szinten bekövetkező korrekciójára vagy kárenyhítésére utalok. A nagy magasságú elvi szintről érdemes ezután földközelire váltani: a teória után a gyakorlatra tekinteni. Mit jelent ma a gyülekezetnek a presbitérium, mint jelent személyesen a presbiteri tisztség az adott személynek? Vannak helyek, ahol a presbitérium ténylegesen vezeti a gyülekezet ügyeit, esetlegesen teszi ezt bizottságokba delegálva a feladatokat és jogköröket. Találhatunk példát a komolyan vett és megélt őrállói rendre, amelyben a presbiterek adott terület - utca vagy településrész - gazdái. Számon tartják az ott élőket, jelzik a lelkésznek azokat az ügyeket, amelyek sürgős vagy azonnali lelkipásztori ellátást igényelnek. Van, ahol a presbitérium önkormányzatnak definiálja magát - eddig nem is lenne baj -, de frakciók és csoportok megjelenésével igen messze kerül a „testvéri közösség” régi elképzelésétől. A másik karakteres hiba a munkáltatói hangvétel. Nem csak szabni kell a feladatot a lelkésznek - és az esetleges más alkalmazottaknak majd alaposan számon kérni. A „fogjuk meg és vigyétek” elve nem kell, hogy meggyökerezzen közöttünk. Hiszen az ügy közös, a mienk és nem csak a mienk. „Mert Tied az ügy, Mesterünk” - énekeljük időnként. De éljük is? A presbiteri tisztség vállalásának különböző okai lehetnek:- hivatalból, adott feladatkör betöltőjeként vállalja valaki;- apáról fiúra szálló megtiszteltetésként (Szép dolog a tradíció, de ha csak ez van, nagy a baj!);- tenni akarásból;- pótcselekvési kényszerből - és így tovább. (Most nem tisztem a rendszerezés, ezért számos megközelítés kimaradhat.) Csecsetka Sámuel 19. században írt egyházjogtankönyvében (Magyarhoni egyházjogtan) tesz egy megjegyzést arról, hogy a komoly egyházszervezeti elemzések mindig rosszkor születnek, mert nem sokkal utánuk valami megváltozik. (Természetesen igaza volt: az ő könyve három kötetben 1888-1892 között jelent meg Pozsonyban, közvetlenül az egyházi alkotmány kiadása előtt, Mikler Károly pedig a harmincas években előzte meg művével a zsinatot.) Holstein sem járt jobban, a harmincas évek elején a német evangélikus egyházak egymás után vezették be a püspöki tisztséget - ennek okainak kifejtése nemhogy e cikk, de még a lapszám adott kereteit is szétfeszítené. Az eddigi lineáris - egyvonalas - beosztás már nem volt használható, sokkal inkább egy síkidom - mondjuk háromszög - vált alkalmassá az egyházszervezetek közti szórás bemutatására a presbiteri, a konzisztoriális és az episzkopális (püspöki) rendszerek különböző fokú kombinációjában. (Hasonlatosan ahhoz, ahogy a politikában sem lehet ma már egyetlen egyenes mentén rendezni az erőket balra vagy jobbra.) Ha igazán jó rendszert akarunk alkotni, lehet, hogy a sík nem is elég, térbeli modell kell, mert az államtól való függőség - lásd a ma is meglévő államegyházi képleteket (például Elzász-Lotaringia és Izland) - más formában már nem lenne bemutatható. „Mennyiben presbiteri ma evangélikus egyházunk?” - hangzik ismét a kérdés. Egzakt választ nem tudok rá adni, ahogyan két hete a Luther-szövetség budapesti vitaestjén sem tudtam. Van egy régi örökségünk, amelyet lehet megbecsülni, alábecsülni, de túlértékelni is. Az Ágostai hitvallás egyház-meghatározása felől közelítve - amely szerint az egyház egységének ismérvei az evangélium tiszta hirdetése és a szentségek helyes kiszolgáltatása - nincs lényegi szerepe az egyházi szervezetnek, tisztségeknek. Nem üdvösségkérdés, csak formai. Minden szerkezeti, szervezeti ügy formális, rajtunk áll, lesz-e benne élő tartalom, amely előreviszi az evangélium ügyét, vagy üres keret csupán, amely megmerevedett, s már nem engedi a mozgást, fejlődést. Gyülekezetvezetők figyelmébe! Az első országos evangélikus presbiteri találkozóra (Pestszentimre, 2009. szeptember 12., szombat) a szervezők lelkész! állásonként négy presbiter és a felügyelő jelentkezését várják. A lelkészek részvétele fakultatív. A szervezés az esperes! hivatalokon keresztül történik. Jelentkezési határidő: 2009. május 31. Pécsi élő kövek 1804-ben a Pécsett letelepedő Nendtvich Tamás gyógyszerész nem talált a városban élő lutheránus közösséget. Nem adta föl, hanem az anyaszentegyház élő köveként cselekedett, és lassan gyülekezet gyülekezett... Eleinte bonyhádi lelkész szolgált a patikus házában, évente csak néhányszor. Aztán - hetvenegy évvel később - már az élettelen kőből épült templom is elkészült. De ennél sokkal lényegesebb, hogy a Pécsre betelepülő „élő kövek” keresték egymást, és gyülekezetté formálódtak. A két évszázad folyamán a pécsi gyülekezet létszáma akár meg is fogyatkozhatott volna. De az újabb és újabb nemzedékek élő kövei is beépültek az egyházközségbe. A rádiós közvetítésnek köszönhetően zengett világgá most Cantate vasárnapjának délelőttjén a gyülekezeti ének: „Hogyne dicsérném az Istent / Zengedező énekkel...” Meglett korom ellenére - vagy talán éppen azért - elérzékenyültem. Kétszázöt éve megérkezik Pécsre egy gyógyszerész, követi az „élő kövek egyháza” stratégiáját, és most világgá hangzik templomukból az istentisztelet. Pedig kétszázöt év alatt hányszor aludhatott volna ki holmi szalmaláng. De nem, az élő kövek stratégiája bevált. Istennek hála, nem egyedi esetről van szó, és nem is csak a régmúltban fordult ilyen elő. Richard Carhart chicagói fizikus, professor emeritus másfél éve költözött át a metropolis egy másik elővárosába. Akkoriban kérdeztem tőle, hogy mit talált az új helyen. Sajnos semmit - mondta. De rendszeresen beült a helyi vendéglőbe, apránként megszólította az embereket, hívta őket közös elcsendesedésre. És komolyan hitt abban, hogy lesz gyülekezet. És lett. E mai történet ismeretében bizonyára érthetőbb, hogy miért könnyeztem a pécsi rádiós közvetítés elejének hallatán. Hol egy patikus, hol egy fizikus... és a következő talán éppen te leszel, kedves testvérem. Ha mélyen hiszed, hogy lehetséges. Ha mélyen hiszed, hogy nem rajtad múlik, de mégis oly elszántsággal cselekszel, mintha csakis rajtad múlna. Ilyen a Krisztusban testvéri élő kövek egyháza. ■ Prőhle Péter Elnök-püspök Gyulán A gyulai gyülekezet presbiteri csoportjának meghívására látogatott Jubilate vasárnapjára a határ menti városba Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. A város evangélikusai a templom felújítása után célul tűzték a lelki építkezést, ennek jegyében évente több vendéget is meghívnak. Az idei év első vendége volt az elnök-püspök, aki szombati érkezése után először magával a várossal ismerkedett. A település lakóinak büszkesége a megújult, virágokkal teli városközpont. A sétálóutca csobogói, a téglavár és a tövében található honvédtiszti emlékhely a városban először járt püspököt is megragadta. Vasárnap reggel - egy órával az istentisztelet előtt - a jelen lévő szép számú gyülekezetei a feltámadásról tartott előadással örvendeztette meg Ittzés János. Az ezt követő rövid kávészünet alatt a gyülekezet tagjaival beszélgetett, majd úrvacsorás istentiszteleten hirdette Isten örömre biztató igéjét. ■ Jakab Edina
