Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-04-26 / 17. szám
S. O. S., szlovákiai magyar evangélikusok... A legfrissebb népszámlálási adatok alapján Szlovákia lakosságának 6,95%-a, 372 858 fő vallja magát evangélikusnak. A magyar nemzetiségű evangélikusok lélekszámáról - a katolikus vagy református egyháztól eltérően - semmilyen kimutatás nem létezik. A második világháború végéig körülbelül harmincezer magyar ajkú evangélikus élt Szlovákia területén. A lakosságcsere idején a Szlovák Evangélikus Egyház vezetői egyetlen hivatalos lépést sem tettek a kitelepítésre váró magyar tagjaikért, lelkészeikért, tanítóikért. Éppen ellenkezőleg: ezt a „létszámkiesést” a Magyarországról önként érkező „honfoglaló” szlovákokkal kívánták pótolni. Az egyetemes presbitérium erre a célra külön bizottságot hozott létre, amelynek küldöttei Ordass Lajossal, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökével is találkoztak. A Felvidékről háborús bűnösökként kitelepített magyar hívek munkásságát ma is templomok, egykori iskolák, középületek, az anyakönyvek és az alapos adminisztráció jelzik. A leigázott és kétnyelvűvé tett gyülekezetek lelkészei sokszor - feledve esküjüket - a magyarellenes közhangulatra „rátettek még egy lapáttal”. A magyarul tudó szolgálattevőket a legtermészetesebb módon északi gyülekezetekbe helyezték. Magyar nyelvű gyülekezeti élet hiányában az eredmény - a kommunizmus kártékony hatásai mellett - a magyar nyelvű lelkészutánpótlás leépülése lett. Ahol volt rá lehetőség, ott a hívők református gyülekezetekbe menekültek, hogy továbbra is anyanyelvükön hallgassák az Isten igéjét. Köszönet illeti azokat a református lelkipásztorokat, akik befogadták őket. A rendszerváltás után a helyzet mit sem változott. A Szlovákiai Evangélikus Egyházban uralkodó viszonyokra is erősen rányomta a bélyegét a kilencvenes évek belpolitikája. Az 1996-ban Prof. Th. Dr. Július Filo és D. dr. Harmati Béla püspökök által kötött kétoldalú egyezmény pontjai csak nagyon kis részben valósultak meg. A Budapesten végzett teológusoknak különbözeti vizsgákat kellett tenniük, ha Szlovákiában kívántak szolgálni. A határon keresztül való „átszolgálásra” sem került sor, mert az - nemritkán mondvacsinált - jogi akadályokba ütközött. Megjegyzem, akadt néhány bátor lelkész, aki megengedte, hogy magyarországi pásztortársa szolgálhasson a magyar híveknek. Ezek a kapcsolatok, Istennek hála, ma is működnek. A különböző szlovák-magyar találkozókon az akkori szlovák püspökök azt a látszatot keltették, hogy minden a legnagyobb rendben van. De ha a Magyarországról érkezettek megkérdeztek egy-egy bátrabb hívőt, a 21. században élő ember számára furcsa válaszok érkeztek. Védekezésképpen - figyelmen kívül hagyva a szlovákiai magyarság, illetve a magyarországi szlovákság összehasonlíthatatlan helyzetét - érkezett a szlovák féltől a keresztény szeretet hiányáról tanúskodó válasz: „A magyarországi szlovákokat is elnyomják...” Vajon ez egyházon belüli „elnyomás” az Evangélikus Életben megjelenő szlovák nyelvű mellékletben vagy az Országos Szlovák Lelkészi Szolgálatban nyilvánul meg? Vagy talán abban, hogy a Szlovákiából érkező szolgálattevők engedély nélkül, magától értetődő módon szolgálhatnak a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház vagy éppen a Szerbiai Evangélikus Egyház területén...? De nézzük inkább a tényeket. 1. Szlovákiában több olyan kétnyelvű gyülekezet van, ahol a hívők igénye ellenére évek óta nincs magyar nyelvű szolgálat. Jelenleg 28 településen van igény magyar istentiszteletre. 2. Számos közösség százévesnél idősebb énekeskönyvekből énekel, sok templomban a régi liturgia szerint folyik az istentisztelet. Nincs biztosítva a kántorképzés sem. 3. A Szlovák Köztársaság oktatási törvényének értelmében nem lehet hivatalosan hittant tanítani magyarországi tankönyvekből. Szlovákiában semmilyen evangélikus egyházi irodalom sem jelenik meg magyarul. Ezenkívül hiányoznak a megfelelően képzett hitoktatók is. 4. A Szlovákiai Evangélikus Egyház semmilyen magyar nyelvű eseményt sem szervez és nem támogat. Arról sem nyújt pontos tájékoztatást, hogy hol folynak magyar istentiszteletek. 5. Az egyház országos hetilapjában, az Evanjelicky posolban a magyar történelmi nevek elszlovákosítva jelennek meg. A hiányos történelmi ismeretekkel rendelkező szerzők, továbbéltetve a feszültséget szlovákok és magyarok között, sajátos módon írnak a 19. században történt „elmagyarosításról” és a szlovákokkal szemben elkövetett igazságtalanságokról. Érdekes módon még egyszer sem találkoztam a csehszlovákiai magyar evangélikusokkal szemben elkövetett jogtalanságokról szóló cikkel... Külön szót kell ejtenem a botrányos rozsnyói presbiterkizárásról, amely jogtalansága mellett alapvető emberi jogokat sért. (Rozsnyón zsinati határozat ellenére a mai napig sincs magyarul szolgáló lelkész.) Vagy említhetném néhány lelkész és esperes sajnálatos hozzáállását a magyar hívekhez, amelyet személyesen is tapasztalok, vagy akár a legutóbbi, fanyarra sikeredett találkozót a két egyház püspöki kara között, illetve az országos presbitérium által érvényben levő tiltást a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) tagságát illetően. Megjegyzem, a Maek „alakuló, ülésén találkoztak azok a hívők, akik jelenleg hivatalos érdekképviselet nélkül igyekeznek menteni a menthetőt, akik imanapot, gyermek- és ifjúsági táborokat próbálnak szervezni a nagy távolságok és a hiányzó anyagiak ellenére. Ezt a szolgálatukat pedig tovább kívánják bővíteni: az idén újra országos találkozót kívánnak szervezni. Gyakorló hívőként behatóan ismerik a szlovákiai magyar evangélikusok problémáit, ezért konstruktív javaslatokkal tudnák segíteni a jelenlegi helyzet megoldását. Mindezek ellenére a legnagyobb elismerés jár azoknak a lelkészeknek, akik szlovák nemzetiségű létükre hitüktől vezérelve magyarul tanulnak, és odaadóan szolgálnak. Azoknak a híveknek, gyülekezeti tagoknak, akik minden viszontagság ellenére ragaszkodnak hitük anyanyelven való gyakorlásához, valamint azoknak, akik segítik a szlovák és a magyar nemzet békés együttélését a Szlovákiai Evangélikus Egyházon belül. Nem szeretnék megfeledkezni a kántorok és más egyháztagok szolgálatáról sem. A megoldás keresése a jelenlegi elmérgesedett helyzetre, a kezdeményezés elsősorban a szlovákiai egyházvezetőktől várható el, akik a magyar hívek pásztorai is. Akik megválasztásukkor nyilván Dél- Szlovákiából is kaptak szavazatokat. Már csak azért is, mert a Szlovákiai Evangélikus Egyház gyülekezeti tagjainak gondjairól van szó, akik őseik által épített templomaikban gyakorolják hitüket, gyülekezeti tagként fizetik egyházi illetéküket és adományaikat. Bekapcsolódnak a felújításokba, a különböző rendezvények szervezésébe. Mivel teljesítik kötelességüket, minden bizonnyal a jogaik is megilletik őket. Ha pedig ez nem így történik, ha valakiket csak azért érnek retorziók, mert ki merik mondani az igazságot, akkor joggal várható el a Magyarországi Evangélikus Egyház közvetítése, a szlovákiai magyar evangélikusoknak a Szentírás szellemében való lelki és anyagi támogatása, amely nem sérti, nem sértheti a Szlovákiai Evangélikus Egyház „parokiális jogát”. Hangsúlyozom: nem célom a szenzációkeltés vagy a provokáció, hanem a párbeszéd elindítása a Szlovákiai Evangélikus Egyház vezetői és hívei között, szükségképpen a Magyarországi Evangélikus Egyház testvéri segítségét kérve, illetve a megfelelő megoldás megtalálása keresztény egyetértésben, amíg még van kinek. A leírtak szellemében mégis teljesen megalapozott a nemzetközi segélykérő S. O. S. jelzés használata. S. O. S., szlovákiai magyar evangélikusok! Nagy Olivér lelkész (Alsószeli, Szlovákia) Tavaszi üzenet „Először sírsz. / Azután átkozódsz. /Aztán imádkozol. /Aztán megfeszíted / Körömszakadtig maradékerőd. / Akarsz, egetostromló akarattal-/ S a lehetetlenség konok falán / Zúzod véresre koponyád. / Azután elalélsz. / S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. / Utoljára is tompa kábulattal, / Szótalanul, gondolattalanul / Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: / A bűn, a betegség, a nyomorúság,/A mindennapi szörnyű szürkeség / Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!” Ismerősek a vers gondolatai. Akarunk valamit, amit görcsösen igyekszünk megvalósítani, de nem jönnek a várt eredmények. Módosulna az elképzelés, az útirány, de nem veszünk tudomást róla. Máshol lenne a helyünk, de ragaszkodunk magunk által választott szerepünkhöz. A kudarcok, fájdalmak és sikertelenségek láttán pedig vádaskodunk, és a körülményeket, a másik embert vagy épp Istent okoljuk, vagy rezignációba vonulunk, és a „minden mindegy” állapotban nincsenek már álmaink. A tavasz az életet hirdeti. A napsugár melege simogatja az arcokat, a gyümölcsfák virágba borulnak, a színpompás virágok illata elhódít, a madarak csivitelnek és a természet harsogja a maga nyelvén: Valaki gondoskodik a világról! Valakinek kezében van az élet, és irányítja a folyását! Valaki elénk ád zord és terméketlen időszakokat, és megérezteti velünk a csalódások fájdalmát, a szeretetlenség hidegét, a lélektelenség nyomasztó voltát, a kísértések nagyságát, erőnk és akaratunk végességét. Valaki elénk ád zord és terméketlen időszakokat, hogy megsejthessük, ezekre is szükségünk van, ezek mélységében és terméketlenségében formálódunk, felismerésekre jutunk, életirányokat kényszerülünk elfogadni vagy megváltoztatni. Valaki elénk ád napos és termő időszakokat is, és megérezteti velünk a másik ember szeretetének melegét, a tervezés örömét, a nehézségek megküzdésének ízét, az akarat lendültét, a tettek erejét, a nem várt érzés gazdagságát. Valaki elénk ád napos és termő időszakokat, hogy megsejthessük, részünk van szeretetének áradásában, teremtő és fenntartó munkájának folyásában, valamint vannak csodák, amelyek maguktól megnyílnak előttünk, de nyitottá kell válnunk reájuk, hogy gazdagságuk és szépségük el tudjuk fogadni. Minden kegyelem. Lázas tevékenységgel, görcsös akarással nem teremthetünk tavaszt, de éppúgy nem akadályozhatjuk meg érkezését sem. Valaki tudja, mikor van ideje életünkben a tavasznak, és mikor van ideje a télnek. Valakinek hálatelt szívvel tartozunk zord és borús időszakokért és napsugaras csodákért. „S akkor - magától - megnyílik az ég, /Mely nem tárult ki átokra, imára, / Erő, akarat, kétségbeesés, / Bűnbánat - hasztalanul ostromolták. / Akkor megnyílik magától az ég /S egypici csillag sétál szembe véled, / S olyan közel jön, szépen mosolyogva, /Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull. //Akkor - magától - szűnik a vihar, / Akkor - magától - minden elcsitul, / Akkor - magától - éled a remény. / Álomfáidnak minden aranyágán / Csak úgy magától -friss gyümölcs terem. // Ez a magától: ez a Kegyelem. ” (Réményik Sándor) Solymár Mónika (Az írás megjelent az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet Másokért Együtt című lapjának hasábjain 2007 áprilisában.)
