Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-04-26 / 17. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2009- április 26. *■ 11 Facebook beszélni magyar Nemrégiben lett hivatalos a Facebook magyar kezelőfelülete, így hamarosan a legnagyobb „hazai” oldalak közé kapaszkodik fel az amerikai weboldal. A magyar nyelvű felhasználók számát csak becsülni lehet, jelenleg olyan száz-kétszázezer körülire teszik részvételünket a mintegy kétszázmilliós felhasználótáborban, így bár nemzeti szinten messze elmarad a piacvezető IWIW-től, a gyarapodási mutató a Facebook esetén még meredeken emelkedik. A Facebook korántsem csúfolható internetes telefonkönyvnek, ahogyan néha fent említett magyar riválisával teszik, ráadásul mindig akkor változtatnak rajta, amikor az internetes közeg már újfajta közösségi szolgáltatásokat igényel. Jelenleg a Facebook fő nézete egyfajta idővonal, amelyre az ismerősök által végzett tevékenységeket fűzik fel, ezek pedig igen sokfélék lehetnek. Fő vonulatként státusüzenetben tájékoztathatjuk ismerőseinket arról, hogy mit gondolunk, csinálunk vagy látunk éppen. De ugyanúgy számos külső weboldalon járva dönthetünk úgy, hogy megosztásra érdemesnek tartjuk az adott helyet, és ilyenkor pár kattintással a saját üzenetfolyamunk részévé válik az adott érdekesség. A történéseket kedvencnek lehet jelölni, és a hozzászólások lehetőségét használva minden egyes elem önálló csevegőtérként is működik. Ez utóbbi a myLuther-felhasználóknak már ismerős lehet, a tavaly januárban indult evangélikus közösségi oldal ennyiben meg is előzte a korát, bár EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ Rovatgazda: Nagy Bence már abban az időben is lehetett sejteni a közösségi oldalak ilyen jellegű irányváltását. A Facebook mindezt tökéletes technikai kivitelezéssel teszi rendkívül könnyen használhatóvá, így emelve olyan magasra a lécet, hogy kevés konkurense lesz képes megugrani. A rendszer azonban nemcsak aktivitáskövetésből áll, hanem számos közösségi tevékenységre is lehet használni. Programszervező eszközként is kiváló: ismerőseinket könnyű tájékoztatni eseményekről, sőt ők rögtön be is jelölhetik, hogy részt fognak-e venni rajta, vagy sem. E sorok írója hivatalos volt a rovat legutóbbi cikkében bemutatott Prezi.com első születésnapjára. A rendezvényre a Facebookon lehetett jelentkezni, a bejáratnál az onnan kinyomtatott listával ellenőrizték a belépőket. Senkinek nem okozott gondot, hogy egy informatikai cég bulijára csak olyanok léphettek be, akiknek volt Facebook-azonosítójuk, ebben a közegben ugyanis ez már magától értetődőnek számít. Lassan az is kötelező lesz, hogy egy szolgáltatást fejlesztő cég az alkalmazásából készítsen a közösségi oldalba épülő változatot is. Bárki bármilyen jó ötlettel előállhat, a felhasználók maguktól nem fognak oda áramlani, sőt a kötelező regisztráció általában igen komoly visszatartó erő, amikor a legtöbb internetező már számtalan oldalon kapott tagságot. Önálló Facebook-alkalmazásként azonban a tagok egy kattintással birtokba vehetik az adott szolgáltatást, ráadásul ha azt úgy készítették elő, hogy a felhasználó üzenetértesítést is küldhet, akkor az ismerősök is értesülnek arról, hogy egy barátjuk beüzemelte magánál azt a szolgáltatást. Tavaly indult útjára a Facebook Connect, amely révén már külső oldalak is használhatják felhasználóik azonosítására és beléptetésére a Facebook rendszerét. Ezek az alkalmazások szintén vissza tudnak üzenni a Facebook felületére, így nemcsak a felhasználók áramlása lehet szabad a különböző site-ok között, hanem az információké is. Ha a fejlesztőknek nem áll rendelkezésükre több tízmilliós reklámkeret, így lehet a leggyorsabban és leghatékonyabban gyarapítani felhasználóik számát. Fejlődését tekintve a Facebookot leginkább szuperexpresszhez hasonlíthatjuk. A kérdés, hogy a lokalizáció bekövetkeztével a magyar „személyvonatok” mennyiben lesznek vetélytársai. Az IWIW-ről nemsokára biztosan hallunk a most bevezetendő alkalmazások kapcsán, a kérdés, hogy vajon ennyi elég lesz-e. A Facebookkal mindenesetre érdemes megismerkedni... ■ Nagy Bence Száz éve született Poppé Béla fasori tanár Poppé Béla 1909. április 19-én született Tállyán, Zemplén vármegyében. Családi körülményeiről nem maradtak feljegyzések. Az egri Állami Dobó István Reálgimnáziumban végezte a középiskolát, 1929. június havában tett érettségi vizsgát. Egyetemi tanulmányait a Sorbonne-on, a strasbourgi, a grenoble-i, a firenzei és a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte. Diplomáját az utóbbin vehette át 1940 szeptemberében mint olasz-francia szakos nyelvtanár és művészettörténész. Ennek birtokában kapott óraadó tanári állást a Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Széles körű ismereteit ez évtől adhatta át növendékeinek. Kiválóan beszélte és oktatta az olasz és a francia nyelvet, de a spanyolban és a portugálban is járatos volt. Óraadó tanári kinevezésével egy időben internátusi felügyelő tanári megbízást is kapott. Az olasz nyelv jelentős óraszámban való oktatása éppen fasori pályájának kezdetével esett egybe. Az 1940/41-es tanévben ötvenegy növendéke volt. A hivatalos tanrendi órákon kívül, mint az olasztanfolyam vezetője, a nyelv társalgási formában történő oktatását is vállalta. Az órarendi és a rendkívüli nyelvoktatást a gimnázium tanmeneti előírásainak megfelelően egészen az 1945/46-os tanévig folytatta, amikor is az V. humán osztályban valamennyi növendék az olasz nyelvet választotta, de a többi, felsőbb osztály tanulói is jelentős számban tanulták az olaszt. Emellett rajzot és művészettörténetet oktatott. Poppé Bélát 1943-ban rendes tanárrá nevezték ki. Széles körű irodalmi jártasságát bizonyítja, hogy székfoglalójának témájául Pascoli (1855— 1912) olasz költg életművét választotta. Az 1944/45-ös tanévben osztályfőnöki teendői mellett az Ifjúsági és Segítő Egyesületi Könyvtár őrévé és értekezleti jegyzővé választották. Az olasz nyelv, valamint a rajz és a művészettörténet tanítása mellett a francia nyelvet rendkívüli tárgyként oktatta. A reá vonatkozó évkönyvi adatok a továbbiakban nem ismertek, mert iskolánk 1952-ig terjedő működéséről több évkönyvet már nem adtak ki. Mi, Poppé tanár úr egykori diákjai tiszteletre méltó, nagy műveltségű, tanítványait jóindulattal pártoló és szerető, határozott embert ismertünk meg benne, akinek tanító, intő, eligazító szavai ma is bennünk élnek. Nagyra becsültük széles körű műveltségét és emberi kvalitásait. Poppé az olasz és a francia nyelv, valamint a művészettörténet oktatásának megszűntével csupán rajzot tanított, de hogy tanári állását megtarthassa, biológiatanári diplomát szerzett a természettudományi karon - hasonlóan Peskó Zoltán orgonaművész énektanárunkhoz -, és a továbbiakban ezt a tárgyat tanította nekünk. Ezek a biológiaórák igen emlékezetesek maradtak számunkra, hiszen az óra nagy részében elsősorban művészettörténetről esett szó. Igyekezett belénk plántálni klasszikus műveltségének széles körű ismereteit. S hogy ez gyakorlati valóság is legyen, rendszeres múzeumi látogatásokat szervezett, megismertetve és megszerettetve velünk Magyarország és a világ képzőművész nagyjainak remek alkotásait. Egyik társunk visszaemlékezésében írja: „A Fasort elhagyva, harminc év múltával belépve a Szent Péter-bazilikába jobban tudtam, hol és mi látható, mint az idegenvezető.” A tanár úr magányosan élt. Lakása néhány utcányira volt csak az iskolánktól. Névnapján fogadott bennünket. Kifejezhettük jókívánságainkat. Legényéletét, azt hiszem, mi, tanítványai tettük melegebbé, és ezért háláját is éreztük. Amikor 1952-ben kényszerű válásra került sor, a hűvösvölgyi Balázs vendéglő zöld asztala mellett búcsúzott el tőlünk könnyesen, útravalót adva egy megható versben, melyben mind a huszonhatunknak egy-egy versszakot szentelt. És mi is búcsúztunk Poppé tanár úrtól és vele szeretett iskolánktól, becsült tanárainktól, akik egyetemi szinten oktattak, és nem hirdették, de gyakorolták a helyes pedagógiát, a szeretet vezérelte toleranciát. Poppé Béla életének hatvanadik évében hunyt el 1969-ben. Születésének századik évfordulóján a farkasréti temetőben sírjánál fejet hajtva iránta érzett hálánk és emlékező szeretetünk jeleként koszorút helyeztünk el. ■ Dr. Sokoray Béla EVÉL&LEVÉL&LEVÉL Oldalnézet - oldalnézetből Előrebocsátom, hogy gyülekezeti felügyelőként rendszeresen olvasom egyházunk hetilapját. Örömmel teszem ezt, különösen akkor, ha gyülekezetünket érintő cikket, híradást találok az Evangélikus Élet hasábjain. Most azonban, bevallom, megdöbbentem. Mert az egy hete ifi. Káposzta Lajos tollából megjelent, ProChrist 2009 - oldalnézetből című cikk azt sugallja, hogy a soltvadkerti evangélikusság a saját önálló útját járja, és képtelen nyitni az új típusú missziói alkalmak felé. Értem a cikk szándékát: önkritikát gyakorolni, megmozgatni az állóvizet és hullámokat kavarni, hogy legyen egyházunkban, gyülekezeteinkben megújulás, legyenek új, missziói jellegű alkalmak, és ezen szándékkal teljes mértékben egyetértek, támogatom, ezért dolgozunk. A kérdéses cikkel kapcsolatban azonban mégis fenntartásaim vannak, mert vagy tévedéseken, vagy tudatos valótlanságokon alapul. Mi, soltvadkerti evangélikusok ugyanis a 2009-es ProChrist rendezvénysorozaton jelen voltunk! Ismereteim szerint az evangélikus egyház is a történelmi felekezetek sorába tartozik, ezért nem tudok mit kezdeni a szerző ezen mondatával: „Ám a »történelmi egyházak« (micsoda fellengzős jelző ez a csökkenő mértékű templomlátogatás tükrében!) vagy ezért, vagy azért, de nem tartottak igényt erre a szolgálatra” A cikk írója kántorként szolgál gyülekezetünkben, és nagyon jól tudja, hogy lelkészünk három vasárnapon keresztül hirdette az eseményt, amelyet kiplakátoltunk, és amelyen híveinken kívül a gyülekezet volt és jelenlegi lelkésze, valamint szervezett formában gyülekezetünk két énekkara is részt vett, szolgált. Nekem ez, ellentétben a leírtakkal, elég aktív részvételre utal. Ismét mondom: értem a cikk szándékát, azonban véleményem szerint az Evangélikus Élet nem bulvárlap, amely megjelentet valami szenzációt, mindegy, hogy van-e igazságalapja, vagy sem, és legfeljebb a következő számban elnézést kér, ha tévedett. Semmilyen cél nem szentesítheti az eszközt. A figyelemfelkeltés, vagy mondjam így: szenzációhajhászás oltárán sohasem áldozhatjuk fel az igazságot. Feltételezem, a cikk íróját jó szándék vezette, megdöbbenteni, sokkolni akart, hogy híveink, egyházunk ébredjen, keressen új utakat az evangélium hirdetésére. Saját gyülekezetében azonban, amelynek ő maga küldött köszönőlevelet a ProChristen nyújtott szolgálatért (ezek szerint mégis ott voltunk?), sajnos megbotránkozást szított. Továbbá pontatlanok a cikk végén szereplő számadatok is, hiszen Istennek hála csak a mi gyülekezetünkben kétszáz felett van az evangélikus hittanos-ifis gyermekek száma, és ehhez jönnek még a nagyobb gyermeklétszámú katolikus felekezet, továbbá a református gyülekezet hittanosai. Őszintén kívánom, hogy a továbbiakban sok jó cikket olvashassunk a szerzőtől, de keresztény hittestvéri szeretettel kérem, hogy a figyelemkeltés mellett maradjon a tényéknél. ■ Péczka Ferenc (Soltvadkert) Az már igaz: egy-két helyen lehetett volna pontosabban fogalmaznom. Mert a „történelmi egyház” kifejezésen nem (csupán) a papot és nem az elöljáróságot értem, hanem - ahogy teológiailag megfogalmazzák - a Krisztusban hívők közösségét. Az viszont tény, hogy ezekből a közösségekből vajmi kevés tag volt kíváncsi - akár a soltvadkerti evangélikus énekkar szolgálatára. És ez nem az énekkart és a gyülekezet vezetőségét minősíti. Vagy valahol mégis? Mindenképpen elgondolkodtatok az adatok és a módszerek: ahogy évről évre valamiért csökken a templomba járók, a bibliai műveltséggel és a közösségi tudattal rendelkezők létszáma és társadalmi aránya. A németek már rájöttek az ellenszerére, és valamennyire hatékonyabbak. Szenvednek vele eleget, de talán jobban megy nekik valamiért. Ezen kívánt volna (részben) segíteni a vadkerti ProChrist és a hozzá kapcsolódó, nívós és módszertanilag hatásos interaktív bibliakiállítás. Erre kellett volna becsábítani még több „ útkereső embert”. No meg szervezetten elhozni azt a több száz hittanost. A rendezvénysorozat kezdetére összeállítottuk és kiképeztük a kiállításon órát tartó moderátorgárdát. Kifizette a művelődési ház a kölcsönzési, a szállítási és a licencdíjat. Kiraktuk a kis ajándékokat. És vártunk. Erős vár a mi Istenünk! ■ Ifj. Káposzta Lajos HIRDETÉS LUTHER KIADÓ A Luther Kiadó szeretettel várja kedves vásárlóit a XVI. budapesti nemzetközi könyvfesztiválon! Időpont: április 23-26. Helyszín: Budapest II. kér., Millenáris, Jövő Háza, földszint 47. stand. A hónap könyve akció - április / , J Asztali beszélgetések 1. Vásárolja meg a hónap könyvét kedvezfnH ményesen! Az evangélikus könyvesbolt-ASZTALI BESZÉLGETÉSEK... ban történő vásárlás vagy közvetlenül a Luther Kiadótól való megrendelés esetén aa OT * * az adott hónapban 30%-os kedvezmény-PÁRBESZÉD ben részesül. Eredeti ára: 1750 forint. http://bolt.lutheran.hu/ E-mail: kiado@lutheran.hu Fax: 1/486-1229 1085 Budapest, Üllői út 24. ..ír
