Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-04-26 / 17. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. április 26. » 3 Egyházkerületi közgyűlés északon... Gyökerek és szárnyak Az Északi Egyházkerület közgyűlése április 17-én, pénteken tartotta tavaszi ülését a budahegyvidéki evangélikus templomban. Lacknerné Puskás Sára lelkésznő nyitóáhítata után dr. Fabiny Tamás püspök és Benczúr László egyházkerületi felügyelő jelentését hallgatta meg és fogadta el a testület. Templomi istentisztelet után a Nagykanizsai Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében tartotta közgyűlését múlt szombaton a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület. A küldöttek elsőként a püspök és az egyházkerületi felügyelő jelentését hallgatták és vitatták meg. Ittzés János jelentésének középpontjába a családot helyezte, hiszen - mint hangsúlyozta - gyülekezeteink és egyházunk jövője is a családokban dől el. A nagy kérdés az, hogy a magukat gyülekezeteink tagjaiként meghatározó családok miként töltik be a gyermekekért, fiatalokért viselt. Istentől kapott küldetésüket. Hogy a püspöki jelentés mennyire aktuális kérdést helyezett a hallgatók szívére, azt az előterjesztést A közgyűlésen beszámolt eddigi munkájáról Selmeczi Lajos egyházkerületi G AS-előadó, Blatniczky János Dániel egyházkerületi missziói lelkész, dr. Tóth Judit kerületi ügyész, valamint dr. Zsugyel János pályázati referens. Küldötteket is választott a közgyűlés különböző testületekbe. A kétfor...es nyugaton követő hosszú és élénk vita bizonyította. Az elnökség jelentései után a kerületi missziói lelkésznek, a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat előadójának, majd a kerületi ügyésznek a jelentését hallgatták meg és fogadták el a küldöttek. Ezután Gregersen-Labossa György, az országos diakóniai bizottság elnöke adott tájékoztatást egyházunk diakóniai szolgálatáról. Választással folytatódott a közgyűlés: az egyházkerületnek az újraszerveződő országos gyermek- és ifjúsági bizottságba kellett egy lelkész nia. Előzetesen az egyházmegyék tíz jelöltet ajánlottak a közgyűlés figyelmébe, de a jelölést csak heten vállalták. A bizottság lelkészi tagja védulós eljárás eredményeként delegálta Tar Jánosnét a nevelési-oktatási bizottságba, Pángyánszky Ágnest a kerületi lelkészképesítő bizottságba, Fatalin Helgát a Miskolci Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatótanácsába, Kisné Tamás Melindát az országos ifjúsági bizottságba, Bolla Zsuzsát az országos sajtóbizottságba, Zsugyel Kornélt zsinati lelkészi póttagnak, PálikPált zsinati nem lelkészi póttagnak, dr. Kovács László Attilát az országos egyházzenei bizottságba póttagnak, Horváth-Hegyi Olivért a kerületi jelölőbizottságba, Braun Zoltánnét pedig a Luther Kollégium igazgatótanácsába. Az ülést az egyházkerület teológiai pályázatának díjátadása zárta. Megosztott első helyezést ért el Horváth Balázs (Budapest) és Kovács Imre (Vönöck); a harmadik díjat Kézdy Péter (Piliscsaba) pályaműve kapta. ■ - CZÖNDÖR -gül Mesterházy Balázs iskolalelkész lett, nem lelkészi tagjának pedig Zsédely Dórát választották. Kérvényekről kellett ezek után dönteni. Az esztergomi gyülekezet a parókia fűtési rendszerének kiépítéséhez, a nemeskoltai gyülekezet pedig a lelkészlakás külső és belső felújításához kért és kapott egy-egy millió forintot. Az egyéb ügyek között végül megtárgyalta és egyetértéssel tudomásul vette a közgyűlés a farádi gyülekezetnek azt a döntését, hogy a tulajdonában álló temetőt használatba adja a lag vették tudomásul a küldöttek, hogy a nemescsói gyülekezet falugondnoki szolgálatot indít. ■ Kiss Miklós ► Nyugdíjas papnőkkel és papnékkal telt meg április 18-án, szombaton a Deák téri gyülekezet nagyterme. A már harmadik alkalommal megszervezett országos csendesnap idei témáját a klasszikus német költő, Goethe gondolata ihlette, mely szerint az elődöknek két dolgot kell adniuk az utánuk következő generációnak, vagyis a gyermekeknek: gyökereket és szárnyakat. A csendesnapi alkalom természetszerűleg rég szunnyadó emlékeket ébresztett a résztvevőkben. A csoportos beszélgetésre kijelölt órában lehetőség is nyílt rá, hogy megoszthassák egymással kezdeti hitélményeiket: a hívő szülők példáját, a meghitt családi együttlétek, a közös imádkozások, igeolvasások emlékét, egy-egy áldott szolgálattevő - igehirdető, diakonissza vagy éppen vasárnapiiskola-vezető - Krisztushoz vonzó szolgálatát. Évtizedekkel ezelőtt ők „kapaszkodhattak” így az előttük járó nemzedék tagjaiba, hogy tartást kapva tőlük, induljanak azután ők is az egyházi szolgálatba, befuthassák Istentől kapott pályájukat, hogy - úgymond - a Lélek erejével „szárnyalhassanak” Győri János Sámuel budapestpesterzsébeti lelkész azonban nem engedte a múltban leragadni a hallgatóságot. Előadásában felelősségükre figyelmeztette az egybegyűlteket, kiemelve, hogy valamennyiüknek „gyökerekké” kell válniuk testi és lelki gyermekeik épülésére. Krisztus szolgálatában nincs nyugalomba vonulás - hangzott szájából a szinte már közhellyé koptatott, mégis rendkívül igaz figyelmeztetés. Előadásának hangvételére a továbbiakban is - ahogyan hozzászólásában az egyik papné fogalmazott - a felszólító mód lett a jellemző. Az idős kor, a testi erőtlenség nem ment fel az Istentől kapott feladatok végzése alól. Sőt végezni kell! De honnan lesz e felszólítás teljesítéséhez az erő? A kérdésre a válasz valójában az együttlét legelején, a nyitóáhítatban hangzott el: „Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne..!’ (a. Krisztusban; Kol 2,7) Pál apostolnak ezt az intelmét a nap kezdetén Győri János Sámulné mélyítette el igehirdetésével. A nap végén hasonlóképp irányította Krisztusra a résztvevők figyelmét Fatalin Helga hatvani lelkésznő, akinek feladata a jól ismert ézsaiási ige kifejtése volt: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok!’ (Ézs 40,31) Két jubileumra is emlékeztek a papnécsendesnap résztvevői. Hafenscher Károly né a kétszáz éve született Deák téri „előd” Székács József püspök alakját idézte fel, Szitáné Bérezi Margit pedig az 1708-ban elhunyt, nehéz sorsú költőnő, Petrőczy Kata Szidónia életét ismertette, amelyről ő maga életrajzi regényt is írt. Mindkét egyháztörténeti személy sorsa bizonyság Isten erőtlenségeinkben is megtartó kegyelméről. Egyik énekében Petrőczy Kata Szidónia így vallott erről: „A te gyógyító szent kezed / Orvosolta fájdalmam, / Amikor elbágyadtam...” (EÉ 373,3) ■ B. Pintér Márta Benczúr László felügyelő jelent - az elnöki asztalnál Krámer György püspökhelyettes és Fabiny Tamás püspök és egy nem lelkész küldöttet delegál-E»<=>lvi önkormónAZTíitníik' Továb^0''"^-X 1 V- V, X » X 11Ali J UUVXAM.«* J ^ J V/ A „jó” villanypásztor Jó pásztor vasárnapjának apropóján kicsit bizarr, provokatív együtt gondolkozásra hívom az Égtájoló rovat olvasóit. Vajon nincs-e itt az ideje, hogy lecseréljük, korszerűsítsük az elavultnak tűnő bibliai képeket? Többek között nem kellene-e végre felhagyni a kissé negédes pásztorromantikával? Hol van ma már a népdalok idillikus figurája, aki „terelgeti nyáját, fújja furulyáját, bú nélkül éli világát”? Vajon szabad-e még gyermekeinkkel énekeltetni Túrmezei Erzsébet kedves énekét a derék pásztorról, aki selyemfüves, tarka réten, daloló madarak között, gyöngykapun át terelgeti hazafelé boldog nyáját? (EÉ 542) Nem kellene-e végre lépést tartani a világgal, és korszerű villanypásztorra cserélni az anakronisztikussá váló pásztorfigurát? A szót tett követte: ahogy ma „trendi” rákattintottam a világháló keresőprogramjára, amely 0,08 másodperc alatt összesen 89 600, villanypásztorral kapcsolatos reklámmal kínált meg. Már az első ajánlatnak nehéz ellenállni, hiszen mindössze tizenhatezer forintért rendelhetnék korszerű villanypásztort. Ehhez képest igencsak pazarlásnak tűnik hagyományos pásztorok, lelkipásztorok alkalmazása, különösen a mai válságos időkben... Komolyra fordítva a szót nem árt tisztázni, mit is jelent, átvitt értelemben, a villanypásztor „szolgálata”. Akik több mint két évtizede élünk már a huzatos Kárpát-medencében, emlékszünk még a vasfüggönynek titulált drasztikus „villanypásztorra” Ez megóvott minket attól a „veszélytől” hogy idegen tájakra bitangoljunk. A karámon belül még viszonylag szabadon lehetett poroszkálni, némi takarmány is akadt, ha valaki megfelelően bégetett... Az idén ünnepeljük majd - már aki - a több száz kilométeres, gyilkos villanypásztorszörny pusztulásának huszadik évfordulóját. Azóta persze keserves felfedezés, kijózanító tapasztalás, hogy a karámon túl se csupán füves legelők és tiszta források várnak ránk... Mindezek ellenére sem felesleges világosan leszögezni: a villanypásztor a hamis, hazug biztonság szimbóluma. Nem a személyesen féltő őrzésről, hanem a személytelenül birtokló önzésről szól. Éppen a Bibliából tanultuk, a jó pásztortól láttuk, hogy az igazi pásztor nyája előtt járva keresi, és ha kell, önmagát kockáztatva, feláldozva biztosítja az éltető legelőt, tiszta forrást az övéinek. Követése valódi biztonságot, szabadságot, az Élet ajándékait kínálja. De vajon így próbálunk pásztorkodni vagy legalább bojtárkodni mi is a jó pásztor egyházában? Nem véletlen, hogy éppen ennek a vasárnapnak ószövetségi lekciójában szólal meg minden pásztorok pásztorának ÉGTÁJOLÓ kemény, ítéletes hangja: „Én most a pásztorok ellen fordulok, és számon kérem tőlük a nyájamat. Véget vetek annak, hogy ők legeltessék a nyájat, magukat sem fogják többé legeltetni a pásztorok. Kiragadom szájukból juhaimat, és nem esznek belőlük többé’.’ (Ez 34,10) „Kannibál” pásztoroknak nincs helyük Krisztus egyházában! Ne tiltakozzunk a drasztikus kép ellen. Nézzünk szembe a kíméletlen tényekkel. Bizony, jócskán akadnak olyan gyülekezeteink, ahol felelős, áldozatos, személyes pásztori szolgálat híján valójában a nyáj fokozatos szanálása, felélése, „felfalása” zajlik. Ahol ennél jobb a helyzet, ott sem árt szembenézni a kényelmetlen kérdéssel: vajon, szinte észrevétlenül, nem szivárognak-e be a „villanypásztorság” kóros tünetei gyülekezeteink életébe? Ilyen veszély a személytelenség, amelynek kísértése nem csak városi és nagyobb létszámú gyülekezeteinket fenyegeti. Vajon ismerjük-e még azt, akivel egy padban ülünk, akivel együtt térdelünk az úrvacsorái oltárhoz? Pozitív fejlemény, fejlődés, hogy egyre több helyen alakul ki olyan egymásra figyelő, családias légkör, amelyben számon tartjuk egymás gondját és örömét. Például ilyen apró, de sokatmondó, közösségépítő figyelmesség a születésnaposok, névnaposok és egyéb évfordulósok köszöntése a gyülekezet nyilvánossága előtt. További fenyegető villanypásztoros tünet, amikor az egyház csak az élet határhelyzeteiben jelenik meg gyakran sokkoló, idegen üzenetével. Kevés, sőt kifejezetten elkésett, ha csak a legelő, az árok, a szakadék szélén próbáljuk utolérni és megállítani a reánk bízottakat. A jó pásztor folyamatosan kíséri, tereli az övéit. Az egyházi szolgálat nem szűkülhet krízishelyzetekben igénybe vehető válságmenedzselésre. A pásztor nem mentőorvos, hanem empatikus partner, szolidárisán beszélgető útitárs a hétköznapok világában is. Magától értődő, hogy manapság a legkorszerűbb informatikai eszközök is segíthetik ezt a folyamatos pásztori jelenlétet, kommunikációt. Ilyen a mobiltelefon, a világháló, amely, ha virtuálisan is, de összeköthet sokakkal. Jó lehetőség a kapcsolattartásra a gyülekezeti újság, akár nyomtatott, akár elektronikus formában. Egy jól szerkesztett, rendszeresen frissített gyülekezeti honlap is igazi fórumot teremthet a pásztor és a nyáj között. De ezen a területen sem árt óvatosnak lenni, nehogy észrevétlenül digitális, virtuális „villanypásztorokká” torzuljunk. Olyanokká, akik többet néznek a számítógép monitorjára, mint emberek szemébe. Akik már annyit kommunikálnak SMS- ben és e-mailben, hogy alig jut idő személyes látogatásra, őszinte, lelkipásztori beszélgetésekre. Ne feledjük: nincs az a korszerű mobiltelefon, interaktív honlap, amely pótolhatná a jóízű személyes dialógust. Végül hadd használjam ki a villanypásztor szimbólum még egy aspektusát. Ha megszakad az energiaellátás, ha áramszünet van, a villanypásztor csupán értéktelen dróthálóvá silányul. Mindez átvihető a mi pásztori szolgálatunk titkára is. Ha elszakad a „felső vezeték” ha nem vagyunk élő kapcsolatban a jó pásztorral, a mi szolgálatunk is azonnal lefagy. Csak pásztorolt pásztorokként segíthetünk másokon! Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
