Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-04-19 / 16. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2009. április 19. *■ 7 Jegyzetlapok Lehet élni olvasás nélkül - de nem érdemes... Valljuk ezt sokan, de úgy tűnik, egyre kevesebben e hazában. S most nem egy válságjelenségről van szó, valamiről, ami újabb hozadéka a mindenkit egyre mélyebben sújtó gazdasági válságnak (például hogy drágábbak a könyvek, ezért nem tudunk eleget vásárolni - ami egyébként sajnos igaz). Ennél aggasztóbb folyamat van most már kimutatható, mérhető stádiumban a szakemberek szerint: átalakulóban vannak az olvasási szokások. Pontosabban a felnőtt-társadalom leszokóban van arról a szellemi és lelki élvezetről, amelyet egy könyv kézbevétele jelent. Olvasom a minap az Új Könyvpiac című kiadvány márciusi számában, hogy nyilvánosságra hozták a legutóbbi, 2005-ben készített „olvasáskutatási vizsgálatok” eredményét. Ilyet is végeznek ugyanis, tízévente, hogy az élet ezen - egyesek szerint nélkülözhetetlen, mások szerint felesleges, következésképp ismeretlen - szeletéről is megszondázzák a magyar társadalom tagjait. Olvasunk-e tehát, és mennyit? (Itt rögtön közbevetem: a minőség és a mennyiség egészen specifikus módon áll arányban egymással a könyvek tekintetében, hiszen lehet kevés „jó” és sok „rossz” könyvet olvasni, vagy fordítva - de mit értünk egyáltalán „jó” és „rossz” könyvön? Ami nekem „jó” és „életem könyve”, az másnak esetleg nem mond semmit... De így van ez jól, ezért - is - kaland az olvasás: megtalálnak minket a könyvek, és mi is magunkhoz vonzzuk őket. Annyiban maradjunk mégis, hogy többet olvasni határozottan jobb, mint kevesebbet.) No de visszatérve a vizsgálatra, engem sokkolt a sommás eredmény: „1964-ben a felnőttek 60 százaléka azt mondta, hogy évente legalább egy könyvet elolvas - ma ugyanennyien, hogy egyet sem. A könyvtől való eltávolodás az utóbbi években gyorsult föl: 2000-től öt év alatt a felnőtt népesség nyolc százaléka szokott le az olvasásról. A vizsgálat idején, 2005-ben a 15 éves fiatalok 30 százaléka funkcionális analfabéta volt - valószínűleg 2009-HIRDETÉS______________________________________ LUTHER KIADÓ A Luther Kiadó szeretettel várja kedves vásárlóit a XVI. budapesti nemzetközi könyvfesztiválon! Időpont: április 23-26. Helyszín: Budapest II. kér., Millenáris, Jövő Háza, földszint 47. stand. ben ennél néhány százalékkal többen azok.” Azt még csak „értem", hogy valaki nem olvas. Egyet sem. De képzeletem nem tudja megalkotni az „évente egy könyvet olvasó” profilját. Mert hát miért is olvas, aki - egyáltalán - olvas? Bizonyára mert örömet szerez neki. Mert gyerekként otthon is ezt látta. Mert egy sereg kérdésére gyakorlatilag sehol másutt nem talál választ, mint a könyvekben. Mert olyan élményeket nyújt számára egyegy szépirodalmi mű, amilyenre semmi más nem képes. Mert, mert, mert... az egész világ minden kincse ott van a könyvespolcokon, csak érte kell nyúlni. A rendszeresen könyvet olvasók közös megtapasztalása, hogy tisztán emlékeznek rá: egy-egy számukra fontos könyv mikor, hol, melyik életszakaszukban érte el őket, és indította el valamerre. Jó, de néha szomorú nosztalgia erre a régi önmagunkra visszaemlékezni, ha ugyanazt a könyvet újraolvassuk. Hiszen az derül ki, hogy nemcsak mi őrizzük a lelkűnkben a könyveket, hanem azok is - minket. De ez már valami olyan titok, amit talán nem is szabad megfejteni. Az olvasáskutatás kimutatta: „A jó kortárs és klasszikus irodalom visszacsempészi a lelki nyugalmat, erősíti a konfliktustűrő képességet. Segít kibírni a napi feszültséget, lecsitítani az agressziót, elérni, hogy dühünkben ne üvöltsünk vissza, és se magunkat, se a környezetünket ne mérgezzük durvasággal...” (Az olvasás a hosszabb élet titka? Új Könyvpiac, 2009. március.) Április 23-án nyílik a budapesti nemzetközi könyvfesztivál a Millenárison. Arra számítok, hogy sok kisimult, derűs, sugárzó arccal találkozom. Ott a helyünk. ■ K. D. Esti olvasmány. „A semmibe írni, csakugyan lehetetlen. De kinek akarsz írni? Az orvosodnak, vagy a sarki trafikosnak?” Márai teszi föl ezeket a kérdéseket 1950-es naplójában. Irtózom én is az ürességtől, amibe sokszor belehull a munkám. De próbálom leküzdeni. Minden igazi, végzetes üzenetet a semmibe írtak, ahogyan Szent Ferenc, Lao-ce vagy Hamvas Béla tette a legnehezebb időkben. Régi szavak. Ifjúságom szavai: „Haza” és „boldogság” a mai élet vörös lúgjában elvesztették értelmüket. Helyükbe mások kerültek: „hazugság”, „csalás”, „tolvajlás”, „sztrájk”, „gazdasági válság” stb. Csekély a valóságos lehetősége annak, hogy békés úton rendeződnek gondjaink, hogy Magyarország megmenekül az őrlő napokban. Ilyenkor kérdezem magamtól: vezet-e út a jó emberekhez? Van-e még Haza? Megőrző nyelv? Talán van. Meghallom hívását. De műveltség és erkölcs már nem létezik a szó igazi értelmében. Öreg emigránsok, 1956-os menekültek mondják: hazajöttünk meghalni, mert élni itt nem tudtunk! Számvetés. Számot kell vetni helyzetünkkel, akármilyen fájó is. Mit hoz a holnap? Csak a Gondviselés segíthet. És segíteni fog, ebben hiszek most, a legnagyobb reménytelenségben! Hangverseny. A zsúfolt közönség között idős hölgyek. Nézik egymást, majd az ezüstösebb hajú megkérdezi: „Nem ismersz meg?” Tétova válasz: „Rémlik. De nem tudom.” Mosolyogva felel a szelíd arcú: „Együtt jártunk az óvodába. Kiss Mariann.” A másik arca is felragyog: „Te lennél az?” Ámuldoznak mind a ketten a terem végében. És nem győznek betelni egymással. Idézik a régi szép időket, a kedves társakat; még a beceneveket is pontosan tudják. Szomorúan ismétlik, a negyvenkét pajtásból csak ők ketten élnek! Német börtönszálló. Egy élelmes vállalkozó szállót alakított ki a volt kommunista fogházakból. Óriási siker. Van itt rendes szoba is, nászutasoknak luxuslakosztály. De a legkapósabbak a szűk cellák. Ahol át lehet érezni a zsarnoki hatalmat. Ezt kérik legtöbben, egy éjszakára ötven euró. (Persze a verőlegények hiányoznak, akkor az arcokra fagyna a mosoly, akkor megsejtenék a vendégek, mit ért az emberélet.) Su-la-ce. Kis könyvében, a Reggeli beszélgetésben egy gyönyörű sort találok: „A mester szavait, mint tört cserepet, szorgalmasan összerakták.” Szép megfogalmazás. így kellene tennem nekem is, hallgatni az emberi panaszokat, gondokat, rakni egymás mellé az új és új gondolatokat. Talán egyszer összeáll meglopott és kifosztott életünk. Madárfürdés. Az ablakunkba kitett etetőhöz minden reggel eljön egy cinke. Előbb megfürdik a lapos hatóban törékeny szárnyával csapkodva, azután napraforgómagot válogat. Füttyöget, vagyis megköszöni a napi figyelmet és segítséget. És ami ritka erény egy sóhajnyi tollas labdánál, társainak is szól, hogy itt, ennél az ablaknál friss vizet és élelmet lehet találni. Jut mindenkinek, csak be kell tartani az érkezési sorrendet. Kazinczy. Egyre kevesebben ismerik, talán csak egy-két professzor tudja, ki volt ez a különös, sovány arcú férfi. Kassai polgár, aki börtöncellájában vérével írta beporosodott verseit és naplóját. Verekedett Berzsenyivel, aki neki köszönhette a tanulást és a súlyos költeményeket. És neki köszönhetjük mi a tüneményes pillanatot: köpenyéből bújt ki a csillagfényes magyar irodalom. . ■ Fenyvesi Félix Lajos ► Az elmúlt év nyarán nagy ajándékot kaptak gyülekezeti kórusaink. Az ünnep éneke címmel megjelent Herbert Wulf kórusgyűjteménye, mely az ünnepek és vasárnapok graduálénekeit tartalmazza háromszólamú vegyes kari feldolgozásban. Egy nagy jelentőségű ajándék esetében nem árt időről időre tudatosítani magunkban, mivel lettünk gazdagabbak. Az a veszély is fennáll, hogy sokan még nem értesültek e kotta megjelenéséről, így használni sem tudják. Ezért döntöttünk úgy, hogy rövid interjúban bemutatjuk a szerzőt és művét. Herbert Wulf Magyarországon élő német egyházzenész. Több nagy német gyülekezetben töltött be kántori állást - amely magában foglalja az orgonista és-a karnagyi szolgálatot -, valamint tanított a herfordi egyházzenei főiskolán. A magyar egyházzenészek közül többen is tanulhattak nála Németországban és Magyarországon egyaránt.- Mi indította arra, hogy belekezdjen ebbe a munkába?- Feleségemmel, Kinczler Zsuzsannával jó másfél évtizede Cinkotán végzünk kántori szolgálatot. A gyülekezet énekkarának szüksége volt énekelnivalóra, mert a szólamarányok miatt a négyszólamú vegyes kari kottákat nem tudták használni. Az először csak néhány alkalomra Az ünnep éneke Beszélgetés Herbert Wulf egyházzenésszel szóló munka bővült ki később úgy, hogy az egész egyházi évet átfogja.- Mennyiben más három szólamra harmonizálni, mint a klasszikusnak számító négyszólamúságban? Van-e különbség a kétféle harmonizálás között?- Az elvekben nincs különbség; a szólamszám eltérése csak technikai kérdés.- Milyen ezeknek a letéteknek a harmóniavilága?Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a klasszikus hangzás és az egyéni stílus között?- Ilyen helyzetben a korrekt harmonizálás és a szólamok könnyen énekelhetősége, szép dallamvezetése a cél, nem az egyéniség előtérbe helyezése. Tehát nem klasszikus érHerbert Wulf: Az ünnep éneke - Háromszólamú korálok vegyes karra. Luther Kiadó, Budapest, 2008. Ára 900 forint, öt példány fölött 750 forint/db. Megrendelhető: Evangélikus Kántorképző Intézet, 2151 Fót, Berda József u. 3. Telefon: 27/538-306, 27/358-060, drótposta: kantorkepzo@citromail.hu * # * Másik örömhírünk: a kántorképző honlapja - http://kantorkepzo.lutheran.hu - új rovattal gazdagodott Egyházzenei segédanyag néven. Itt a közelgő vasárnapok és ünnepek énekeihez kapcsolódó könnyebb korálelőjátékokat és kórusműveket adunk közre, ezzel segítve a kántorok igényes készülését és az istentisztelet méltó ünneplését. telemben vett kompozíciókról, hanem inkább alkalmazott muzsikáról van szó. A gyűjtemény a graduálének-feldolgozásokat az énekeskönyvünkben szereplő hangnemben tartalmazza. Nemcsak a szoprán, hanem a többi szólam is úgy van formálva, hogy a hangterjedelme ne legyen túl nagy - az alt kis g-tői kétvonalas c-ig, a férfikari szólam nagy G-től egyvonalas d-ig -, tehát kis létszámú és egyszerűbb kórusok is bátran énekelhetik!- Hogyan használjuk ezt a kottát?- Ezek a feldolgozások leginkább HERBERT WULF Az ünnep éneke arra valók, hogy alternatim módon, versszakonként a gyülekezettel felváltva énekeljük, gazdagítva és élénkítve az istentisztelet liturgiáját. Ez alaposabbá teszi az evangélium befogadását is, mivel az igényelt nagyobb koncentráció miatt mindenki jobban figyel a szövegre.- Tervez-e hasonló nagyszabású munkát, amellyel az istentiszteletek liturgikus zenéjét gazdagíthatjuk?- A háromszólamú korálkönyv már elkészült, és használatra vár. Ha másra is igény mutatkozik, készen állok rá! # * * Ilyen bátorítás után megragadom az alkalmat, hogy közzétegyem az „igénylistát”. Először a kórusoknál maradva: szükség volna kétszólamú feldolgozásokra is, egynemű kari, de szükség esetén vegyes karban is megszólaltatható tételekkel. Az orgonistákra is gondolva: hasznos volna egy intonációs gyűjtemény azokhoz az énekekhez, amelyeknek nemigen van irodalmuk (tehát kiemelten az értékes régi magyar dallamok csoportjához és néhány újabb énekhez). Köszönjük a kézbe kapott értékes gyűjteményt, és nyitottan várjuk a jövőben születő műveket! ■ Ecsedi Zsuzsa
