Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-04-19 / 16. szám
2 * 2009- április 19. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Örökkévaló Isten, szerető mennyei Atyánk! Áldunk téged, hogy egyszülött Fiadat nem hagytad a halálban, hanem feltámasztottad, és így győzelmet arattál a halál felett. Add meg nekünk kegyelmesen, högy e győzelem fénye a mi életünket is bevilágítsa, hogy ne csak az ünnep idején, de azt követően, a hétköznapokon is a feltámadott Jézus Krisztus világosságában járjunk. Könyörgünk életet adó és életújító kegyelmedért, hogy ne a halált, hanem valóban az életet szolgáljuk. Tégy minket késszé és alkalmassá minden jóra. Úr Jézus Krisztus, élet fejedelme, aki önmagadat adtad értünk a kereszten, és feltámadtál megigazulásunkra, kérünk, áldd meg gyülekezetünket a te jelenléteddel. Te állj most is középen, és irányítsd figyelmünket önmagadra, hogy rád figyelve, belőled élve megragadhassuk a mindennél nagyobb ajándékot: az örök életet. Szentlélek Isten, áraszd ránk kegyelmedet, és szentelj meg minket. Téríts a te utaidra, vezesd lépteinket, vezesd gondolatainkat, szavainkat, tetteinket, hogy igazán krisztusiak lehessünk. Könyörgünk, Urunk, evangélikus egyházunkért és minden Krisztusban hívő közösségért. Figyelmeztess bűneinkre és mulasztásainkra. Adj mindannyiunknak bűnbánó és alázatos szívet. Segíts, hogy egymás megbecsülésében hűen tölthessük be tőled kapott szolgálatunkat: az evangélium hirdetésének áldott szolgálatát. Áldd meg egyházi vezetőinket, püspökeinket és lelkészeinket, egyházunk felügyelőit és minden tisztségviselőjét, gyülekezeteink minden tagját: kicsiket és nagyokat, időseket és fiatalokat. Engedd, hogy Krisztus feltámadásának híre valóban örömhírként töltse be szívünket és gondolatainkat. Könyörgünk hozzád hazánkért és népünkért. Ne engedd elfelejtenünk, hogy te a történelemnek is Ura vagy. Segíts megértenünk, hogy minden tervünk és szándékunk csak úgy vehet helyes irányt, ha a te igéden tájékozódva és a te életet adó kegyelmedből merítve fogalmazódik és válik valósággá. Őrizd és áldd meg vezetőinket és elöljáróinkat, hogy munkájukat felelősséggel és kellő bölcsességgel végezzék. Adj jó előmenetelt magyar népünknek és minden népnek. Űzd ki lelkűnkből a békétlenség hangját, és adj békét minden embernek. Adj erőt és hitet, bátorságot és türelmet mindazoknak, akik a te jóakaratod szerint igazságra, egymás megbecsülésére és megbékélésre törekszenek. Könyörgünk a betegekért és az elesettekért, a haldoklókért és a gyászolókért. A te vigasztaló jelenléted adjon enyhülést a fájdalom közepette is. Könyörülj a keresztjük súlya alatt roskadozókon, ne próbáld őket erejükön felül. Engedd, hogy ők is érezzék és lássák, hogy a te szereteted velük van, és soha nem hagyja el őket. Vezess mindnyájunkat földi életünk útján az örök élet felé. Mennyei Atyánk! A te végtelen irgalmadban bízva kérünk, hallgass meg minket, a mi Urunk Jézus Krisztusért. Ámen. öÜjLuther www.myluther.hu HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN ELSŐ VASÁRNAP (QUASI MODO GÉNIT!) - JN 5,24-25 Az új élet most van Megérkeztem! - adják hírül a világnak örömüket az újszülött csecsemő nevében boldog és büszke szülei. Milyen nagy kincs és csoda is az élet! És a másik, szintén felfoghatatlan misztériuma a létnek: elment. Mikor már nincs élet valakiben, így szoktuk „szépen” mondani. Amikor a görbéből egyenes lesz a vonal a szívhangmonitor képernyőjén, amikor a pittyegő hang sípszóvá alakul át, akkor sajnos vége az életnek. Onnantól kezdve a halál visszafordíthatatlan állapotában van az addig életjeleket mutató emberi lény. Élet és halál között a laikus is különbséget tud tenni. Annyira egyértelmű az is, hogy az élők közössége városokban, falvakban, nyüzsgő, színes, hangos terekben, meghitt házakban lakik, a holtak pedig csendes temetőkben nyugszanak. Halottaink már csak sírfeliratukkal üzenhetnek az élőknek, mert visszatérni nincs lehetőségük. S közéjük csak tragédiák szomorú útján sietnek előre egyesek, e földi létbe belefáradtan. Az életet szép, színes jelzőkkel írjuk le, míg a a haláltól félünk, azt sötétnek, hidegnek, utunk végén ránk váró rettenetes ismeretlennek látjuk. Mert „az élet él és élni akar”, s az emberek döntő többsége mindent meg is tesz annak érdekében, hogy minél tovább élhessen, s minél később legyen találkozása az elkerülhetetlen halállal. Azt, hogy valaki élő halott, csak nagyon súlyos betegekre mondjuk, badarság lenne egy élőről azt állítani, hogy halott, és őrültség lenne azon gondolkodni: élek én egyáltalán? Azaz, dehogy is őrültség... sőt... Van ugyanis egy „tudás” amely rendszerünkbe nem illeszkedően fénysugárként hatol szűkülő pupillánkon keresztül bensőnk mélyére, és mindent felülír, amit életről, halálról tudni vélünk. Ezt a fénysugarat múlt vasárnap hajnalán ünnepeltük, s aki befogadta, annak lelkében szétáradt, azt melegíti, reménnyel, bizalommal, hittel tölti fel. És rákényszerít, hogy újragondoljunk mindent - mindent, az alapoktól kezdve. A húsvét utáni vasárnap jellegéből adódóan (Quasi modo geniti - „mint újszülött csecsemők”, íPt 2,2), valamint a prédikáció alapigéje kapcsán olyan fogalmakkal találkozunk, mint élet, halál, ítélet, örök élet, hinni, hallani, elküldő, Küldött. A szombati Betesda-tavi gyógyítás után Jézust üldözni kezdik a zsidók, mire ő hosszabb beszéddel válaszol. A mindig hangsúlyosságra utaló „bizony bizony” bevezető formula után következő két mondat nemcsak azért nehéz, mert az igazságát nehéz elfogadni, hanem azért is, mert az igeidők váltakozása, múlt, jelen és jövő idő síkjainak együttes jelenléte további mondanivalót hordoz. Számos alkalommal mondja Jézus, hogy más a halál, mint a biológiai elmúlás, és a feltámadás sem a vérkeringés újraindulását ígérő - emberi, orvosi módszerekkel elő nem állítható - cselekvése Istennek. Az üzenet világos: van út a halálból az életbe. De mi a halál, és mi az élet - ha nem az, amit ezen írás első bekezdésében könnyedén tisztáztunk? Csak nem A VASÁRNAP IGÉJE ránk vonatkozik ez a Jelenések könyvében foglalt diagnózis: „az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy” (3,1b)? Pedig az vagy... amíg szereted és cselekszed a bűnt. Amíg szereted mindazt, amit bűnnel tudsz megszerezni. Amíg, bár hallod, nem hallod meg az igét és a megtérésre hívó szót. S nem hiszed a Krisztust, az Atyával egyet, nem hiszed és nem féled az ítéletet („krízis”), csak földi krízisektől rettegsz. Amíg nem adod át, nem teszed le rpindenedet annak a kezébe, akitől sokszorosát kapod ajándékul mindannak, amiről valaha is álmodtál - mert betölt a békesség, a világosság, a remény, a cél látása. Addig halott vagy, akármilyen néven és tisztségben tartanak számon. De élhetek, megszülethetek, újjászülethetek, és mutathatom ennek az új életnek a jeleit. A jelet, amelyet látva nem engem, hanem őt dicsérik, az Életet: Jézust. Ez a jel a szeretet, amelyből számtalan sok minden következik. Tett, szó, dinamizmus, lüktetés. Szeretni - az élet legnagyobb, legizgalmasabb „kalandjában” részesülni - valamennyiünknek van lehetőségünk. Húsvét öröméből nincs kirekesztve senki. Ahogy az ítélet mindenkire vonatkozik - idézzük csak a hitvallást: Krisztus az Atya jobbján ül, és eljön ítélni élőket és holtakat -, úgy a megváltás, a lelki halottak élővé születése is mindenkié, aki hisz. Aki most él, arról sem, és aki benne bízva „ment el” arról sem feledkezik meg a Feltámadott. Halálból az életre csak Krisztus tud átvinni. Ő az, aki egyedüliként átment, és aki a benne való hit által minket is átvisz. Sola fide, sola gratia, solus Christus: ez nem más, mint hogy aki hallja az igét, és hisz abban, aki elküldte Jézust, annak örök élete van. A reménység nem a jövőre, hanem a mostra lett kiterjesztve Krisztus áldozatával. Eljön az óra - ígérik nekünk sokan. Véget ér majd a gazdasági válság. Jönnek jobb idők. Lesz munka, megélhetés, tizenharmadik havi nyugdíj, euróövezet. A jövő nem csúszik bele azonban a jelenbe: éles a határ van és lesz között. Jézus ígér: „...és az most van...” (25. v.) Az Isten Fia mondja ezt, aki nem ígérettel, hanem halálával és feltámadásával nyomatékosította: ezért a „most”-ért történt minden! Isten minden szeretete, ereje, megtisztító igazsága most adatik, a halálon győztes Úr által. Halljuk meg, mert hangzik az ő szava. Higgyük el, amit hallunk, és higgyünk abban, aki hozzánk szól. ■ Kőháti Dóra Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus, te vagy az élet forrása: kérünk, éltess minket is. Erősítsd hitünket; látod, leborulunk kereszted előtt, bűneinkkel hozzád kiáltunk. Tarts meg kezedben kegyelmesen, földi életünk és az örök élet minden napján. Ámen. A Gyülekezeti liturgikus könyv ► Mint a múlt heti beharangozóban ígértük, rovatunk e héttől kezdve újra Cantate néven jelentkezik. Első sorozatunkban egy nemrégiben megjelent gyűjteményt mutatunk be Olvasóinknak. Az Evangélikus istentisztelet - Gyülekezeti liturgikus könyv (GyLK) egyházunk hivatalos énekeskönyvének kiegészítő kötete. Az 1982-ben megjelent Evangélikus énekeskönyv olyan körülmények között született, amikor a szerkesztés munkáját nemcsak a reformátori teológiai örökség és a szakszerűség szabályai irányították, hanem az akkori egyházpolitikai helyzet is meghatározó hatást gyakorolt rá. Az azóta eltelt jó negyed század lehetőséget ad arra, hogy objektív módon lássuk e gyűjtemény vitathatatlan értékeit, de komoly hiányosságait is. Közösségeinknek szükségük van arra, hogy szakemberek időről időre végiggondolják, hogyan reagáljon az élet változásaira az egyház legfontosabb megnyilvánulása, az istentisztelet. Ez az oka annak, hogy időről időre változik valamennyit az énekkincsünk és az istentiszteleti rendünk is. A GyLK ennek a természetes folyamatnak az eredménye. Megfelel annak az igénynek, hogy az énekeskönyv mindennapos használatra, tanulásra is alkalmas könyv legyen, amely magyarázatokat tartalmaz az egyház legfontosabb tanításairól, valamint az istentisztelet felépítéséről, az egyes részek, tételek funkciójáról. Bármilyen rend szerint tartjuk is az istentiszteletet, egyáltalán nem mindegy, hogy a gyülekezeti tag aktívan, gondolkodó módon vagy csupán az eseményekkel sodródva vesz részt a szertartáson. Az istentisztelet tudatos megélése az evangélium alaposabb befogadását és a hit elmélyülését segíti elő. Alkalmas ez a kötet a közös és egyéni imádságra is, mert nagy számban tartalmaz zsoltárokat: köztudomású, hogy a Zsoltárok könyve a Biblia imádsággyűjteménye, amely minden élethelyzetben segítséget jelent. A GyLK énekrepertoárja felfrissítheti az istentiszteleti éneklést: a külön-CANTATE böző korokból és műfajokból válogatott énekek és az új énekverses rendek bővítik választási lehetőségünket. Mostani istentiszteleti gyakorlatunkhoz képest találhatók könyvünkben újdonságok is, amelyek csak akkor lehetnek ünnepeinket, közösségeink életét gazdagító értékekké, ha alaposan megismerjük és a rendszeres használat folyamán meg is szeretjük őket. Ez a tanulási folyamat az ismeretekben való gazdagodás mellett nagyon sok örömöt is jelenthet. Eközben nyitottságra és türelemre is szükségünk lesz. Valóban kincsestár ez a könyv, amelyben az ismerős formák mellett sok eddig ismeretien - és ezért az első találkozáskor minden bizonnyal idegennek és nehéznek tűnő - résszel is találkozunk. A Cantate rovat azért vállalta a GyLK bemutatását, hogy a téma iránt érdeklődő lelkészek, kántorok, gyülekezeti tagok ne érezzék magukat elhagyatottnak ebben az ismerkedési folyamatban, és egy idő után maguk is alkalmassá váljanak e könyv népszerűsítésére. A következő két hétben a gyűjtemény létrejöttének folyamatáról, a kötet felépítéséről, részletes tartalmáról olvashatnak. Ezután az Ének- KincsTár cikkeihez hasonlóan mutatjuk be a legfontosabb énekeket. Zárásként, a húsvét utáni első vasárnapra is tekintettel következzék egy részlet a GyLK-ben is megtalálható Krisztus-dicséretből, amely akár mindennapi imádságunkká válhat. „Áldott, aki jön az Úr nevében: / Jézus Krisztus, Isten és Mária fia, / aki a pokolra szállt, hogy széttörje a halál bilincseit, / akinek győzelmét angyal hirdette a sírnál, / aki megmutatta magát a kenyér megtörésében, / aki megdicsőült testén is hordozza a sebeket, / aki velünk könyörög ott, ahol mi a nevében imádkozunk. / Imádunk és dicsőítünk téged, Jézus Krisztus, mert szent kereszted által megváltottad a világot.” ■ Ecsedi Zsuzsa „Hit alatt pedig ne az ember megszállottságát és álmait értsd, mint némelyek gondolják. Ezek, ha azt látják, hogy az élet nem jobbul, és a jó cselekedetek sem következnek eztán, noha a hitről sokat hallanak és beszélnek, megtévelyednek, és azt mondják: nem elegendő hinni, cselekedni is kell, ha jámborok és szentek akarunk lenni. Ezért elhagyják az evangéliumot, és a maguk erejével olyan gondolatot alkotnak szívükben, amely azt súgja: hiszek. Ezt tartják ők a valóságos hitnek. Hanem mert embertől származott költemény és gondolat, s ezt a szív mélye rögvest megérzi, nem használ semmit, s a dolgot nem követi jobbulás.” M Luther Márton: Előszó Szent Pálnak a rómaiakhoz írt leveléhez (Szita Szilvia fordítása)
