Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-03-29 / 13. szám
Evangélikus Élet élő víz 2009. március 29. » 11 Ugrás az ismeretlenbe HETI ÚTRAVALÓ Jól tudta, hogy mindennek rendelt ideje van, és előbb-utóbb úgyis döntenie kell. De mivel tartott ettől az elhatározástól, addig halogatta, hogy megtegye az utolsó lépést, ameddig csak lehetett. Az utolsó lépést, amelyről a lelke mélyén nagyon jól tudta, hogy most az a legfontosabb. Az egyetlen, ami még megmentheti és élettel töltheti meg az életét. Ahhoz hasonlatos, mint amilyen a megtérése volt valamikor régen. Nagyon régen. Akkor, „az első szeretet idején” Jézus jelentett neki mindent. Úgy érezte, hogy benne, Istenben él, mert valósággá vált számára az ige: „...őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17,28) Aztán lassan, fokozatosan távolodni kezdett az Úrtól. Soha nem kérdőjelezte mega létezését, de egy nap azt vette észre, hogy már nem akar kapcsolatba kerülni vele. Ha kérdései voltak, vagy kétségek gyötörték, nem volt kíváncsi az Úr akaratára, nem tőle kért tanácsot. Egy számára kedves ember betegsége miatt szólította meg először újra. Félve és bátortalanul. Sok-sok év szünet után. Hozzátartozója végül meggyógyult. Az ő lelke azonban néma - és továbbra is beteg maradt. Nem mintha nem adott volna hálát. Ellenkezőleg. „Csak” hálát adott. Szívét, életét, félelmeit, kétségeit, beteljesedésre váró sorsát ellenben megtartotta magának. Pedig az idő előrehaladtával csak egyre jobban érezte és tudta, hogy épp ennek az ellenkezőjét kellene tennie. És érdekes módon azt is tudta, hogyan. Mégsem volt hozzá elég bátorsága. Jól ismerte ezt a félelmet. Ez élt benne akkor is, mielőtt megtért volna, teljesen és egészen rábízva magát Istenre. Mielőtt ez megtörtént volna, félt. Félt attól, hogy mi lesz vele, ha „lemond” az életéről. Mégis megtette. Végrehajtotta a képzeletbeli ugrást, bele az ismeretlenbe. Utána korábban még soha nem tapasztalt békét, boldogságot és nyugalmat érzett. Megpihent Isten tenyerén. És pontosan tudta, végre hazaérkezett. De sajnos nem maradt az atyai házban. Idővel az érzés elhalványult, megkopott. Nem tudta megőrizni a hitét. Néhány fontos dologban nagyon rosszul döntött. Tisztában volt azzal, hogy elbukott. És akkor azt hitte, mindennek vége. Habár kiüresedett és szomorú volt Isten nélkül, nem merte megszólítani, mert úgy érezte, méltatlan rá. És igazság szerint Isten sem beszélt hozzá már úgy, mint korábban mindig. Ez a hallgatás volt a legrosszabb. Elviselhetetlennek érezte. Úgy gondolta, ez maga a pokol. Amikor hallgat az Isten. Aztán idővel rájött, habár ő valóban méltatlan, ha nem próbálkozik, nem szól, nem kiált, nem fordul Isten felé, azzal az ördög malmára hajtja a vizet, mert így örökre távol marad attól, aki a valódi, élettel teli élet egyetlen lehetséges forrása. És ekkor megpróbált újra imádkozni. Halkan, dadogva, lassan formálta a szavakat, amelyek nehezen álltak össze mondatokká. Mégis tudta, Isten így is érti és hallja, türelmes és szeretetteljes. Mint régen. Amint ezt megértette és el is fogadta, a feje kitisztult, és szívében lassan akarássá, majd tetté formálódott a vágy: ugrani! Újra bele akarta vetni magát a védő, óvó „semmibe”, amelyről már tudta, hogy valójában egyet jelent a „mindennel”. Istennel. Mégis félt. Mert akkorra már nagyon gyenge volt. Egyedül nemcsak nem mert, de nem is tudott semmit tenni. Ám Isten megkönyörült rajta. Elvezette egy közösségbe, ahol imádkoztak érte és vele, és abban a pillanatban tudta, itt az idő. És azt is érezte, készen áll. Behunyta a szemét, és ugrott. Az ismerős ismeretlenbe. Végre hazaindult. Végre hazaérkezett. ■ GaZsu Alkohol nélkül, szabadon „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek’.’ (Jn 8,36) Laskai Györgyné vagyok. Negyvenhat évig semmi közöm nem volt az Úrhoz, néha egy-egy „Istenem, segíts!” vagy egy durvább kifejezésen kívül, legalábbis én úgy gondoltam. Görög katolikusnak lettem keresztelve, de vallásomat nem gyakoroltam. 2005 júniusában munkaköri változás folytán kerültem új területre, de ugyanazon a munkahelyen. Itt egy - most már testvéremnek nevezhető - kolléganőm bibliaolvasása és szemlélete fogott meg egy kicsit. Nagyon köszönöm az Úrnak, hogy annyi türelmet adott, és el tudta viselni a nagy kötekedéseimet és hitetlenségemet. 2005. december 10-én hívására elmentem a nyírteleki templom szentelésére, ami akkor csak kirándulásnak indult számomra. Az Úr már akkor próbált beszélni velem, csak én még nem hallottam. Ezzel az igés lappal várt: „íme, nyitott ajtót adtam eléd...” (Jel 3,8) „Él az Úr, áldott az én kősziklám, magasztaltassék szabadító Istenem!” (Zsolt 18,47) Isten továbbra is türelmes volt hozzám nyakasságom ellenére. 2006 márciusában Biatorbágyra mentem egy női hétre, ahol megtértem, de az énem sok mindenben úr akart maradni. Házasságunk már ekkor a csőd szélén állt az alkohol miatt. Mindketten hibáztunk, nem tudtunk nem inni. A veszekedések tettlegességig fajultak, ami a nagykorú fiainkat eltávolította tőlünk. A kicsi pedig veszélybe került, mert nem tudtuk biztosítani számára a nyugodt életkörülményeket. Ekkor a Filadelfia Alapítványhoz fordultam, ahol nagy lelki segítséget kaptam. Elintézték, hogy Dömösre mehessek, és segítettem minden adminisztrációs munkában. Beadtam a válópert is. Dömösön döbbentem rá, hogy nemcsak egyes dolgokat, hanem az egész életemet kell az Úr kezébe tennem. Ha így teszek, akkor tudom az Úr segítségét és irányítását jól megérteni. Ezt megtéve csodák sorozata kezdődött el életünkben. Istennek az volt a terve, hogy együtt maradjunk, mert addig, amíg én Dömösön megszabadultam az alkoholtól, férjem - Isten segítségével — itthon szabadult meg, és közeledett az Úr felé. 2006 októberében Biatorbágyra mentünk házaspári csendeshétre, ahol ő is szívébe fogadta az Urat. Itt megkért arra, hogy házassági évfordulónk alkalmából kérjük az Úr áldását, amire november ötödikén sor is került. Otthon az ebédnél oda tudtunk állni a gyermekeink és az apósom elé, és bocsánatot tudtunk kérni tőlük az elmúlt időkért. Ők úgy nyilatkoztak, hogy örülnek a változásnak, és drukkolnak nekünk, hogy továbbra is így legyen. Most már kezd kialakulni egy igazi családi kapcsolat. Nagyon sokat jelent, hogy az Úrral és egymásra figyelve tudtunk élni. Az alkohol rabságától megszabadultan, a napi gondok mellett is boldogan az Úr vezetésére figyelve éljük az életünket. ■ Laskai Györgyné, Marika (Kemecse) Stratégiáról a csendesnapon A mosonmagyaróvári evangélikus templom adott otthont az elmúlt hét szombatján a Győr-Mosoni Egyházmegye presbiteri csendesnapjának. Az egyházmegye szinte mindegyik gyülekezete képviseltette magát az eseményen. Kiss Miklós esperes nyitóáhítatában az Útmutató heti igéje alapján szólt a presbiteri szolgálat felelősségéről. „Aki az eke szervára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára’.’ (Lk 9,62) A presbiteri csendesnap első előadója Balczó András volt (képünkön). Az egykori öttusázó olimpikon őszintén vallott evangélikus indíttatásáról, megtéréséről, hitéről. Ezután Prőhle Gergely országos felügyelő adott tájékoztatást az új evangélikus stratégiáról. Ennek kapcsán fórumbeszélgetés is kialakult. Az egyházmegyei presbiteri csendesnapot úrvacsorái istentisztelet zárta Jánosa Attila győri lelkész szolgálatával. ■ K. M. Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. (Mt 20,28) Böjt 5. hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az igazi Főpap személyéről és szolgálatáról szólnak. Az irgalmas és hű Főpap, „Jézus Krisztus az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is” (íjn 2,2; LK). Passió- vagy fekete vasárnapon Kórah fiaival kérjük: Judica! „ítélj meg engem oh Isten!” (Károli-fordítás), kérdezzük: „Miért kell gyászban járnom... ?” (Zsolt 43,1.2) És a válasz: „Az én életemre esküszöm, úgy mond az Úristen, nem akarom a bűnösnek halálát, de hogy inkább megtérjen és éljen.” (GyLK 705) Luther így értékeli az örök Főpap szolgálatát: „Krisztus azzal, hogy pap, Istent Atyává teszi, magát pedig Urunkká. Drágább áldozatot nem adhatott az Isten, mint mikor magát odaadta, és elemészti magát a szeretet tüzében.” Zebedeus két fia nem ismerte fel a Mester vezérigénkben megfogalmazott küldetésének lényegét; dicsőséges uralkodásában szeretnének osztozni, ám Jézus kijózanít: „...aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája’.’ (Mk 10,44) Főpapi szolgálatával „örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki” (Zsid 5,9). Már Dávid is azt hirdette, hogy a Messiás pap s király: „Pap vagy te örökké, Melkisédek módján’.’ (Zsolt 110,4) „Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük!’ (Zsid 7,25) Krisztus önmagát adta oda áldozatul a keresztfa oltárán. „Egyszeri áldozata mindörökre érvényes, s mi üdvözölünk, mert hiszünk benne. Aki valami egyebet is melléje állít ennek az áldozatnak, az istenkáromlást cselekszik!” - figyelmeztet reformátorunk. Ő így fordítja Jób vallomását: „Tudom, hogy az én Megváltóm él, és ezután feltámaszt a porból. Akkor majd bőrömmel vesz körül, és testemben meglátom az Istent’.’ (Jób 19,25-26; Biblia magyarázó jegyzetekkel, 588. o.) Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál; „tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett (...), hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét”, az el nem múló életet (Zsid 9,12.15). Pál Isten titkát, a megfeszített Úr Krisztust hirdeti most nektek,,« Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (íKor 2,4-5). Az ő áldozata egyszer s mindenkorra érvényes, „mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket” (Zsid 10,14). Kik az elhívottak és megszenteltek? Ők alkotják a Bárány, Jézus kíséretét, „akik áron vétettek meg a földről”. S a mennyei Jeruzsálemet jelképező Sión hegyén látta őket János, aki hárfák hangját is hallotta: „És új éneket énekelnek a trónus előtt (...), és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket”, csak akik követik a Bárányt, ahova megy; ezek feddhetetlenek (Jel 14,3-5). »Őt, Isten Bárányát zengi új énekem, / Őt áldja megváltott életem.” (EÉ 386,3) Csatlakozol-e hozzájuk? ■ Garai András HIRDETÉS________________________________________________________________________________________ Női szerepek a Bibliában, a Koránban és a jelenben címmel beszélgetünk a Kelenföldi Középkörben a következő alkalommal. Dr. Blázy Árpádné előadása vezeti fel a téma közös továbbgondolását. Minden érdeklődőt szeretettel várunk április 3-án, pénteken 20 órára gyülekezetünk tanácstermébe (Budapest XI. kerület, Bocskai út 10.). HIRDETÉS Szeretettel hívjuk az egyházi zene iránt érdeklődőket az Evangélikus Kántorképző Intézet téli tanfolyamának idei vizsgájára, amelyet április 4-én, szombaton fél 11-től tartunk a fóti Mandák-otthonban (Berda J. u. 3.). Idén négy testvérünk is pályázik a kántori oklevélre, az intézetünk által kiadott legmagasabb szintű bizonyítványra. Ezen az alkalmon vesszük használatba azt a kisharangot, amelyet Tóth Márta sárszentlőrinci szolgatársunk adományozott a Mandák-otthonnak. A Kántorképző Intézet tanárai és vezetői HIRDETÉS Meghívó A Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség szeretettel hív mindenkit felújított gyülekezeti központja és lelkészi hivatala (1071 Budapest, Damjanich u. 28/b. fszt. 1.) szentelési ünnepére április 4., szombat délután 2 órára. A szentelést végzi: Győri Gábor esperes. Igét hirdet Gáncs Péter püspök. Szolgál a gyülekezet énekkara (FAFÖK). A szentelési ünnepet délután 4 órától a megújult gyülekezeti teremben szeretetvendégséggel egybekötött művészi est követi, amelyen Udvaros Béla rendező, az Evangélium Színház művészeti vezetője 20. századi istenes verseket ad elő. Közreműködik Zs. Szabó Mária hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedűtanára. A belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Honlap: http://fasor.lutheran.hu HIRDETÉS Egyházunk múltja a „gyógyító emlékezés” jegyében A Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Egyházközség fórumsorozatot rendez egyházunk múltjának jobb megismerése céljából. Az előadások és megbeszélések az 1945-1990 közötti éveket ölelik fel hét alkalomra bontva. Az első fórumra március 30-án, hétfőn 19 órakor kerül sor a Deák tér 4. szám alatti gyülekezeti teremben. Téma: Újjáépítés és útkeresés a világháború árnyékában. 1945-1948: Raffay Sándor püspök és Ordass Lajos első püspöki korszaka. A fórumot Gáncs Péter püspök és Sólyom Jenő felügyelő nyitja meg. Moderátor: dr. Harmati Béla. Előadók: dr. Boleratzky Lóránd és dr. Hafenscher Károly. Minden érdeklődőt szeretettel vár az egyházközség elnöksége.
