Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-03-29 / 13. szám
8 -m 2009. március 29. MELLÉKLET Evangélikus Élet KÓRHÁZMISSZIÓI Te hogy bírod ezt?! Egy ember, aki szereti a problémákat Jó kérdés. Valóban sokszor találkozom vele. A kérdezők arra utalnak ezzel, hogy riasztóan nehéznek találják a naponkénti szembesülést a szenvedéssel. Csakugyan, ideig-óráig ki lehet kerülni ezt a problémát, el lehet bújni előle. A kérdés azonban az, hogy érdemes-e. Mindenki próbálja a maga magyarázatát megtalálni. Bevallom, vannak olyan helyzetek, amikor én sem lelem a választ. Kórházlelkészi munkám kezdetén beleestem abba a hibába, hogy „magamra vettem” mások szomorúságát, fájdalmát, és nemegyszer azon vettem észre magam, hogy jártányi erőm sem maradt. A világ szenvedését nem nekem kell cipelnem, megtanultam én ezt már a teológián, mégis meg kellett tanulnom a gyakorlatban is alkalmazni. Gyökössy Endre „lelki kiás bemosakodásnak” nevezi azt a folyamatot, ahogyan a lelkigondozó felkészül a találkozásra, beszélgetésre, majd ahogyan azt magában elengedi, a fájdalmakkal, szenvedésekkel együtt odaadja annak, akinek a kezében értelmet nyernek a jajszavak is. Nem emberi értelmet persze. Nincs logikus magyarázat. Lelkigondozóként fontos tudnom, hogy nem kell magyarázatot, megoldást produkálnom. Jób könyvének kulcsüzenete is az, hogy megértő szeretetre van szüksége a szenvedőnek. Ez az, amit embertársként adhatok neki. De azt is szeretném most elmondani, hogy időnként, a leváratlanabb pillanatokban - a kegyelem percei ezek - kinyílik az ég, és beragyogja az élet derűje. Persze ne értse senki félre, ettől nem lesz kevesebb a szenvedés, pláne nem lehet egyetlen kézmozdulattal lesöpörni az asztalról... De mégis, történik valami ezekben a kegyelmi pillanatokban. Nemrég az egyik kórház közösségi szobájában ültem együtt egy műtétre váró, régóta beteg asszonnyal. Csodáltam azt a belső meggyőződésből eredő megnyugvást, ahogyan az állapotát kezelte. Egyszer csak rám mosolygott, és azt mondta: „Az élet olyan gyönyörű.” Csodák csodája, hihetőnek hangzott a szájából. Ő jutott az eszembe, amikor a minap a kezembe akadt egy régi noteszbe bejegyzett Hamvas Béla-idézet: „A legnagyobb erő nem a harc és a küzdelem és a lázadás és a hősiesség, hanem a derű. Csak a derű teheti meg, hogy nem lázad. Meg tudja fékezni az ellentmondást. Az élet nem azért van, hogy ellentmondjanak, hogy vele megváltoztassák a világot és legyőzzék, és harcoljanak vele, hanem hogy éljék. A teljes élet pedig: az öröm. Örülnöd kell, igaznak kell lenned, derültnek, teremteni kell, és ki kell nyílnod boldogan. Aki nem örül, az nyomorult, és nyomorultságával beszennyezi a világ szépségét.” Szóval, hogy bírom „ezt”? Micsoda kérdés... ■ Balogh Éva ^ Kórházlelkészi munkám kezdete óta ismerem Oravecz Máriát. Önkéntes segítőként működik velem együtt, betegeket látogat, hívogatja őket a kórházi istentiszteletre. Amikor feltűnik a színen, valami megingathatatlan derű jön vele, egyfajta belső biztonság és nyugalom. Szeretném megfejteni a titkát.- Hogyan kezdted el az önkéntes kórházi munkát?- Ha ismertél volna egész fiatal koromban! Nagyon félszeg voltam, nem hittem volna, hogy valaha is meg merek szólítani ismeretleneket. De tudod, már akkor is volt bennem egy nagyon mélyről jövő kíváncsiság, érdekelt, hogy milyenek az emberek, még azok is, akikkel senki sem törődött, vagy akiket mindenki megvetett, lenézett. No meg a példa, amit a családomban láttam! Édesanyám is, nagymamám is mindig odafigyelt a rászorulókra, tudták, ki a beteg a falunkban, kit kell meglátogatni, kinek kell ételt vinni vagy csak segíteni a házimunkában. Bizony, önkéntes munkások voltak ők a javából, csak persze akkor nem így hívták ezt. Úgy nőttem fel, hogy azt láttam magam körül: segíteni kell másoknak. Több mint tíz éve volt, hogy a teológiai egyetemen, ahol akkoriban dolgoztam, Simonfay Ferenc lelkész segítőket keresett a kórházi munkához. Csatlakoztam hozzá. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben szolgáltunk. Amikor Feri bácsi nyugdíjba ment, Bolla Árpád, majd még később Honti Irén kórházlelkészek vették át ezt a munkát, én pedig még évekig mellettük maradtam.- Most az Országos Korányi Intézetben szoktunk rendszeresen találkozni. Kérlek, mondd el az olvasóknak is, hogyan vezetett ide az utad!- 2004-ben a férjem súlyos beteg lett. Tüdőrákkal operálták, és nagyon hosszú időt töltött itt, az intézetben. Rengeteget jártam hozzá. Rendszeresen beszélgettem a betegtársaival is. A férjem most is jól van, pedig öt év telt el azóta. Nagyon hálás vagyok ezért. Kezdtem úgy érezni, hogy személyes hívásom van ezekhez az emberekhez, akiknek a problémáit közelről ismerem.- Azt is tudom rólad, hogy a lelkigondozás területén is képezted magad.- Igen, többféle hospice-tanfolyamot végeztem, és a Gyökössy Intézet képzésein is részt veszek. Nagyon fontosnak tartom ezt. A munkahelyemen, ahol bántalmazott anyákat és gyerekeket segítünk, szintén hasznát veszem az itt tanultaknak. Volt egy időszak, amikor úgy éreztem, hogy a munkám nagyon leterhel, és abbahagytam a kórházi látogatásokat. Aztán egyszer csak kezembe került Jónás könyve; ezt olvasva magamra ismertem: az isteni küldetés elől akarok menekülni. És ekkor támadt egy nagyszerű ötletem, és ebben a főnököm is készségesen segített. A hét négy napján valamivel korábban megyek be dolgozni, így összeadódik egy szabad fél munkanap, amikor elmehetek az intézetbe. Oravecz Mária- Nem csak egyedül jársz ide...- A gyülekezetemből, a Hetednapi Adventista Egyház XVII. kerületi gyülekezetéből Szebelédi Mária testvéremmel járunk a Korányiba. Nemcsak látogatunk, beszélgetünk, hanem a betegek személyes igényeit is felmérjük, és a következő alkalommal igyekszünk teljesíteni a kívánságukat. Az egyik épületben hajléktalanok is vannak, nekik különösen is próbálunk segíteni. Varrókészlet, szappan, szemüveg, papír zsebkendő, konzervek, olvasnivaló: ilyesmire mindig szükség van egy hosszabb kórházi tartózkodás folyamán. Mindenféle olvasnivalót is viszünk. Az érdekes, tanulságos cikkeket több példányban le szoktam fénymásolni. Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az ökumené szellemében végezzük a szolgálatunkat, mindenki meggyőződését tiszteletben tartjuk. Éppen most fogok bevinni rózsafüzért egy katolikus asszonynak...- Mi lenne az az egy dolog amiről azt gondolod, hogy föltétlenül érdemes tudni rólad?- Szeretem a problémákat! Aki ismer, az tudja, hogy a felmerülő nehézségek engem nem szoktak letörni, inkább új aktivitásra sarkallnak. Gondolkodom, a töröm a fejem, kerülgetem a dolgot. Addig nem nyugszom, amíg megoldást nem keresek. Többnyire meg is találom... ■ B. É. Hogy bírod ezt?! Meggyőződésem, hogy amit az em- amely a szenvedések közepette is keber szívesen végez, és hivatásának resi az élet értelmét, tekint, az nem jelent számára terhet. ■ Honti Irén A sok szenvedés látványa, a megrázó élettörténetek hatnak rám is, de egyrészt erőt kérek és kapok hozzá újra és újra a csendes, szemlélődő imáimban, másrészt továbbadom Jézusnak azt, amit oly nehéz elhordozni. Segítséget jelent az is, hogy van, akivel meg tudom beszélni azt, ami engem is túlságosan megterhel. Továbbá munkámban nagy segítséget jelent a logoterápiai képzettségem, a Viktor E. Frankiféle, értékekre, értelemre irányuló terápiái irányzat, Elérhetőségek Honti Irén: 20/824-5629; iren.honti@lutheran.hu Balogh Éva: 20/824-4723; bodzabokor@gmail.com Heinemann Ildikó: 20/770-0442; ildiko.heinemann@lutheran.hu Zenés foglalkozás mint terápia Immáron három-négy éve működik csütörtökön délutánonként a zenés foglalkozás a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház pszichiátriai osztályának az ebédlőjében, meghitt, otthonos, barátságos környezetben. Hogy miről is van szó? Ez nem istentisztelet, nem is bibliaóra, hanem egy olyan közösségi alkalom, amelyen mindenki részt vehet, akit érdekel, vallástól függetlenül. A zenei anyag vegyes, hallgatunk pánsípot, orgonamuzsikát, hárfát, néhány szép éneket a Nox együttestől, zsoltárénekeket Sebestyén Mártától és Gryllus Dánieltől, keresztény énekeket és relaxációs zenét is. A zeneszámok, énekek közös jellemzője, hogy gyógyító hatással vannak a lélekre. A tudomány is igazolja, hogy például a gregorián énekek pozitív módon hatnak bizonyos agyműködési folyamatokra. Luther Márton szerint pedig „az ihletett zene nemesíti, csiszolja az emberi lelket”... A foglalkozásokon elhangzik egy tanmese vagy egy történet a Szentírásból - attól függően, hogy milyen a jelenlévők összetétele -, és néhány bevezető gondolat után lehetőség adódik a témáról vagy bármi más felmerülő kérdésről beszélgetni. Az osztály főnővére így nyilatkozott erről: „Ez a foglalkozás a betegekben megerősíti azt, hogy az ember alapvető szükséglete - a másokhoz való tartozás - elérhető. Problémáikkal nem állnak egyedül, a közösség ereje akár kiutat is mutathat.” Most pedig nézzük, mit mondanak azok, akik részt vettek a március 12-i foglalkozáson! Egy nő a jelenlévők közül: „Ezeket a foglalkozásokat nem egy héten egyszer kellene tartani. Mint terápiás kezelést bevezetném a zenét és a beszélgetést is. Az ilyen beszélgetések azért is jók, mert a fájó érzéseket is kibeszélhetem magamból egy közösségben.” Egy férfi a jelenlévők közül: „Valóban terápiás hatása van egy ilyen foglalkozásnak. Jó volt itt lenni az emberek között, otthon magányos vagyok. A zene, a beszélgetés is jó hatással volt rám. Most először tudtam szívből mosolyogni.” Az is előfordul, hogy a zenés foglalkozás hatása túlnő a kórház falain. Van, aki keresi a helyét otthon is egy lelki közösségben. Egy kedves, középkorú hölgy részt vett a foglalkozásokon, amikor a kórházban volt, az utóbbi egy évben pedig imaházunkban látjuk őt vasárnaponként. Látva, hogy szívesen jár a foglalkozásokra, megkérdeztem tőle, hogy mit jelentettek a számára ezek az alkalmak.- Jól éreztem magam. Testvéries, békés volt. Mindig megbeszéltük, kinek mit jelentett a zene. Meg tudtunk nyílni egymás előtt, jó volt beszélni az érzéseinkről. Megnyugtató volt. Ezek az énekes-beszélgetős alkalmak vezettek arra, hogy keressem a helyem egy gyülekezet közösségében. Szeretek oda járni, és megtaláltam, amit kerestem. Fáj, amikor nem tudok elmenni, hiányzik az ének, a lelki feltöltődés. Szívesen járok majd a most induló bibliakör alkalmaira is, jó, hogy lesz lehetőség a beszélgetésekre is. Nagyon örülök, hogy igen jó a kapcsolat az osztállyal, a személyzettel, a kórház vezetőségével, jó együtt gondolkodni, együtt munkálkodni a közös ügy érdekében. ■ Honti Irén
