Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-03-15 / 11. szám
2 -m 2009. március 15. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Urunk, add nekünk észrevennünk, hogy jövevények vagyunk ezen a földön. Mi sokszor abban a biztos tudatban élünk, mozgunk ebben a világban, mintha itt lenne örök lakásunk. Anyagi javainkban keressük biztonságunkat, és hamis, veszendő, ideiglenes dolgokban bízunk. Add nekünk, hogy meghalljuk szavadat, amikor apostolaidon keresztül arra figyelmeztetsz, kérsz bennünket, hogy ne a magunk erejében, múlandó értékeinkben legyen reménységünk, hanem abban a Krisztusban, aki életét adta értünk. Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Urunk, te mindig óvtad törvényeddel a jövevényeket, mert néped is jövevény volt Egyiptomban. Tudjuk, hogy aki jövevény, aki máshonnan származik, költözik be egy településre, egy országba, azt könnyen kirekesztik, lenézik az ott élők. Add nekünk, hogy mindenki iránt nyitottak tudjunk lenni, és hadd bátorítsunk mindenkit arra, hogy közösségeinkbe járjon. Tedd késszé szívünket, hogy befogadjuk a keresőket és az újonnan érkezőket gyülekezeteinkbe. Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Urunk, segítségért kiáltunk hozzád, mert tisztán látjuk, hogy merre halad világunk. Eltékozoljuk mindazt, amit tőled kaptunk. Nem gondolunk a következő nemzedékekre, csak a magunk jóléte és kényelme lebeg a szemünk előtt. Te szépnek, csodálatosnak teremtetted a világot, és mi tönkretettük. Lassan valóban ott tartunk, hogy menekülnénk ebből a világból, mert élhetetlenné vált sokunk számára, de nem tudjuk, hogy merre induljunk el. Kérünk téged, adj nekünk tiszta látást, felelősségteljes gondolkodást. Adj bátorságot, hogy merjünk szólni, tenni azokért az emberekért, akiket ránk bíztál. Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Urunk, ma van nemzeti ünnepünk. Büszkék vagyunk erre a napra, azokra az emberekre, akik a 19. században kiálltak a magyarság szabadságáért. Ugyanakkor félünk is minden ünnepléstől. Istentiszteletünkkel egy időben megemlékezések vannak szerte országunkban. Félünk, hogy valahol az ünneplés idején is egymás ellen fordulnak, gyűlölködnek, vagy fegyvert fognak honfitársaink. Kérünk, őrizd meg nemzetünket. Jézusunk, téged aki azt mondtad, hogy „minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és ház házra omlik”, kérünk, őrizd meg népünket az összeomlástól. Add, hogy végre összefogjunk a sok ellenségeskedés helyett, és elinduljunk a lelki, erkölcsi, gazdasági növekedés útján. Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lelkész:] Urunk, köszönjük neked, hogy míg itt jövevényként éljük mindennapjainkat, te elkészítetted örök otthonunkat, ahol mindaz, amit elkezdtél ebben a világban, teljességre jut, és a benned való teljességben nekünk is otthont teremtesz. Ámen. BÖJT 3. VASÁRNAPJA (OCULI) - 1PT 1,17-21 Szemünk előtt a Bárány A böjti idő harmadik vasárnapjának neve Oculi, az istentisztelet bevezető zsoltára után: „Szemem az Úrra néz szüntelen..!’ (Zsolt 25,15) Mire néznek a szemeink, mit látunk? - ez határozza meg életünket. Nemrég fájdalmasan tapasztaltam ennek igazságát. Egy kirakat vonta magára a szemem, és nem láttam meg, hogy a járdán az aszfalt fel van púposodva. Belebotlottam és elestem. Mert nem a lábam elé néztem, hanem a kirakatra. A legtöbben azt mondják: „Én csak azt hiszem el, amit látok.” így volt ezzel még Jézus tanítványa, Tamás is, aki a többiek örvendező beszámolójára, hogy látták a feltámadt Urat, úgy felelt: „Ha a saját szememmel nem látom, nem hiszem.” Oculi vasárnapján Péter apostol Jézus Krisztust állítja szemünk elé. Az ő áldozatára, kereszthalálára emlékeztet, amikor azt írja: „drága véren, a hibátlan és szeplőtlen Báránynak, Krisztusnak a véré«” váltattatok meg. Nézzetek Krisztusra, nézzetek a golgotái keresztre! Lássátok, mit tett, hogyan szeretett titeket Jézus, hogy az életét áldozta értetek! Lássátok, hogyan szeretett titeket, és higgyetek a szemeteknek: ő most is így szeret! Bizonyára vannak, akik konfirmációjukkor megtanulták és még emlékeznek rá, amit Luther Márton a Kis kátéban ír: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus (...) az én Uram, aki engem, elveszett és megítélt embert megváltott, minden bűntől, a haláltól és az ördög hatalmából megszabadított és magáévá tett, nem arannyal, sem ezüsttel, hanem szent és drága vérével, ártatlan szenvedésével és halálával, hogy egészen az övé legyek...” Jézus mint áldozati bárány a vérét adta értünk. A véradásra hívó plakátok hirdetik: „A vér életet ment”. Egy véradó három ember életét mentheti meg. Jézus azonban nem a Vöröskereszt buzgó véradója volt. Az áldozati bárány képe, amelyet az ige rá alkalmaz, az ószövetségi rítusra emlékeztet. A hibátlan áldozati állat vérét és ezzel életét adta a helyett az ember helyett, akinek a bűnei miatt meg kellett volna halnia. Ez volt az áldozat értelme. Ezt vállalta Jézus, aki nem négy deciliter vért adott, hanem az életét. Ő volt a tökéletes áldozat, aki helyettünk meghalt, és ezzel megváltott minket. Nem három ember, hanem az egész emberiség életét mentette meg. Aki leveszi szemét erről az áldozatról, a keresztről, Krisztusról, az hamar elveszíti hitét. Aki a körülményeiből, az élet eseményeiből, sorsának alakulásából akarja meglátni Isten szeretetét, az elbizonytalanodik, kétségbeesik. Csak azok látják, hogy Isten szerető Atya, akik Jézus keresztjére néznek, ahol Jézus az életét adta értünk. Őrá nézve, áldozatát látva egyenesen istenkáromlás lenne azt mondani, hogy nem szeret engem az Isten. Amikor Péter apostol az istenfélelemről beszél, arra utal, hogy meg ne bántsuk Istent azzal, hogy kételkedünk szeretetében. Isten nem követel, hanem ad, a legnagyobbat, a legtöbbet: szeretetét, önmagát adja Jézussal és Jézusban. Ez az emberi élet legnagyobb értéke. Istenfélőnek lenni nem azt jelenti, hogy félünk a büntető Istentől, hanem azt, hogy félünk olyat tenni, ami elszakíthatna tőle. Hiábavaló életmódról is szól az apostol. Péter úgy tapasztalta, és ezért vallja, hogy az élet teljessége akkor nyílik meg az ember előtt, ha személyes kapcsolatba kerül Istennel. De ezt senki nem teheti meg, mert egész lényünk önmagunkkal van tele. Önző életformánk azt jelenti, hogy mindig magunkra nézünk, magunkra gondolunk, a magunk érdeke van a szemünk előtt. Magunkat akarjuk megvalósítani, a magunk elképzeléseit, akaratát keresztülvinni. Nem tehetünk róla, így születtünk. De ezzel az életmóddal mégsem azt érjük el, hogy az életünk teljesebbé, boldogabbá, értelmessé lenne. Mindannyian ismerjük, hogy néha ránk tör az üresség, az élet elhibázottságának, az értelmetlenségnek, a reménytelenségnek az érzése. Mi önmagunk rabjaiként élünk, és ebből az életformából nem tudunk szabadulni. A következményeitől szenvedünk. Nem vagyunk boldogok, tele van az életünk konfliktusokkal, még azokkal is szembekerülünk, akik a legközelebb állnak hozzánk: házastársunkkal, gyermekeinkkel, szüléinkkel, barátainkkal. A többiekről, a távolabb állókról, azokról, akikhez nem fűznek érzelmi kötelékek, nem is beszélve. Jézus Krisztus önzetlen áldozata azonban megváltott, kiszabadított bennünket az önzés hiábavaló életmódjából. Nemcsak arról van szó, hogy példát adott az önzetlen életformára, hanem áldozatával lehetőséget is teremtett számunkra, hogy kiléphessünk önzésünkből, rendezhessük bűneinket, és ezzel megnyitotta előttünk az Istennel való közösséget, az emberi élet teljességét. Péter apostol szavaival: megváltattatok „atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból”. A szeretet himnuszában ugyanezt Pál apostol úgy mondja: „...ha szere-A VASÁRNAP IGÉJE tét nincs bennem, semmi vagyok” (lKor 13,2) A szeretet nélküli élet hiábavaló. Csak a szeretet ad értelmet, tartalmat az életnek. Jézusnak az életét áldozatként odaadó szeretete nemcsak az ő életének adott értelmet, hanem mindazokénak, akik benne hisznek. így leszünk, lettünk megváltottak a bűn, az önzés hatalmából kiszabadítottál. Oculi vasárnapján ezt állítja szemünk elé Péter apostol. Jézusra nézzetek: szeretetére, értetek hozott áldozatára, keresztjére, és hitetek legyen reménység is! Hiszen Jézus feltámadt, élő Úr, kezében van a ti személyes életetek, de az egész világ is, övé a jövő. Bármilyenek is a körülményeitek - akkoriban már kezdődtek a keresztényüldözések, romló társadalmi és gazdasági helyzet, válság volt a Római Birodalomban -, ti ne veszítsétek el Jézust a szemetek elől. Éljetek istenfélő életet, tegyétek azt, ami Isten akaratának megfelelő, éljétek a jézusi szeretetet, és a válságok közepette se feledjétek el: Isten szeret titeket! ■ Balicza Iván Imádkozzunk! Urunk, nyugtalan a szívünk, amíg benned meg nem nyugszik. Nem vagyunk szabadok, amíg te meg nem szabadítasz minket. Nem teljes az életünk, amíg te be nem töltőd. Nincs reménységünk, amíg meg nem látunk téged. Nyugtalan időnkben, körülmények rabságában, ürességérzetünk kínzásában, reménytelenségünk csüggedésében állítsd elénk megváltó szereteted jeleként keresztedet, és láttasd meg velünkfeltámadásod minden fölött győztes hatalmát. Ámen. Krisztus, ártatlan Bárány ^ Böjt harmadik vasárnapjának elnevezése Oculi, mely az introitus zsoltár antifónájának latin kezdete. „Oculi mei semper ad Dominum; quoniam ipse evellet de laqueo pedes meos.” - „Szemem az Úrra néz szüntelen, mert ö szabadítja ki lábam a csapdából” (Zsolt 25,15) A böjti időszak derekán járunk, s az evangélium szavai (Lk 11,14-28) Jézusnak azt a csodatételét állítják elénk, amikor némából űz ördögöt, és legyőzi a sötétség hatalmát. Krisztus ereje erősebb, mint az erős fegyveres, s ereje éppen ártatlan Bárány voltában rejlik. Az Efezusi levél e vasárnapra kijelölt szakasza is ezt mondja: „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagátadta értünk »áldozati ajándékul«...” (Ef 5,1-2) Oculi vasárnapjának graduáléneke egy igen gyakran elhangzó korái, a Krisztus, ártatlan Bárány (EÉ188). Bár énekeskönyvünkben a Böjt, nagyhét fejezet élén található, leginkább mégis a 11. úrvacsorái liturgia Agnus Dei tételeként ismerős számunkra. Ezt a kettősséget tükrözik a német énekeskönyvek is: a régebbi gyűjtemény a passiós énekek, a most használatos a liturgikus dallamok között adja közre. Az Agnus Dei régebbi keleti gyakorlat nyomán a 7. században került bele a miseliturgiába a communio elé, és a kenyér megtörésekor énekelték. Szövege Keresztelő János szavait idézi: „íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!" (Jn 1,29.36), és litániaszerű imádságot formál belőle az „irgaTmazz nekünk” és „adj nekünk békét” kérésekkel. A reformátori úrvacsorái liturgia megtartja ezt a tételt. Énekünk szerzője, Nikolaus Decius (1485 körül - 1546 után) lefordítja szövegét németre, és a középkori tropizálások mintájára bővítményeket illeszt bele. Decius szerzetes volt, s 1519-ben döntött a reformáció mellett, majd később Luthernél tanult. Az O Lamm Gottes, unschuldig éneknek mind szövege, mind pedig dallama tőle származik. Az első két vers az ének ősi gyökerét, az Agnus Dei mintáját követve teljesen megegyezik, mindkét strófa záradéka: „Irgalmazz nékünk” míg a harmadiké: „Adj nékünk békét.” ÉNEKKINCSTÁR Graduálénekünk feltehetően 1522 nyara és 1523 kora tavasza között keletkezett két másik korállal együtt, így ezeket a legrégibb eredeti német evangélikus énekek között tartjuk számon. Talán éppen a korszak legelső művei, hiszen Luthernek magának sem születtek ezen időpont előtt énekei. Liturgikus funkcióját tekintve Decius miseénekek pótlására, népnyelvű használatára szánta kompozícióit. Dallamait is középkori oltári énekekből merítette. A Krisztus, ártatlan Bárány kezdetű énekünk magyarul először a kéziratos Eperjesi graduálban (EpGr, 1635) található meg, mely jól szemlélteti, hogy a 16. századi német korátok többnyire nem keletkezésük korában kerültek át a magyar gyakorlatba, hanem mintegy száz évvel később. „Krisztus, ártatlan bárány, / az keresztfán meghala. / Nagy engedelmes vala, / az rettenetes kínban. / Bűneinket viseléd, / s pokoltul megmentétől. / Irgalmazz nekünk, / Hallgass meg minket, / Adj békességet, / mi kegyes megváltónk.” (EpGr 228) A magyar változatban mindhárom versszak záradéka más; az ének szövegében mindössze egy-egy sor változik. Talán ezért szokott le evangélikusságunk mindhárom versszak végigénekléséről az úrvacsorái liturgiában. Helyes, ha legalább egy évben egyszer a teljes éneket is elénekeljük. A szinte változatlanul ismétlődő versszakok miatt megerősödik az ének meditativ jellege: egy pontra koncentrálva „szemem az Úrra - Isten Bárányára - néz szüntelen”. Bizonyára sokan éreztük, érezzük teljesíthetetlennek előttünk álló feladatainkat úgy, amint a Királyok könyvében Illés, amikor az Úr angyala másodszor is megérintette, s ezt mondta: „...erőd felett álló út áll előtted!” (íKir 19,7) Azonban Krisztus, az ártatlan Bárány meghalt és feltámadt a mi váltságunkra, bűneink bocsánatára. Az ő útjára tekintve meríthetünk erőt, s emelhetjük szemeinket fölfelé, szüntelenül az Úrra nézve: „Oculi mei semper ad Dominum..!’ ■ Abaffy Nóra ‘Evangélikus Élet9>-3 ‘Evangélikus Éu® ‘Evangélikus Élet®Az Evangélikus Élet 2005., 2006., 2007. és 2008. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről.
