Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-03-08 / 10. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2009- március 8. » 13 Küldetés, megbízatás, felelősség Presbiteri továbbképzés Révfülöpön » Folytatás az 1. oldalról Izgalmas kérdéseket feszegetett előadásában Hafenscher Károly, az intézmény igazgatója Adottságunk - mozgásterünk, közösségünk, helyi és összegyházi kontextus című előadásában. (Előadásának szerkesztett változata tudósításunk alatt olvasható - A szerk.) A szombat délután zajlott kerekasztal-beszélgetésben a megújuló presbiteri szolgálat került terítékre. Az előadók - Bozorády Zoltán, Szabó Vilmos Béla tolna-baranyai esperes, Sághy Balázs domonyi lelkész - a „Mit javaslok?” „Mit várok?”, „Mit teszek?” kérdésekre adtak továbbgondolásra késztető válaszokat. Egy kis egyházjogi útmutató címmel dr. Mekis Viktória, az Országos iroda igazgatóhelyettese, valamint dr. Benkő Ingrid jogtanácsos segített az egyházi törvények szövevényes világában eligazodni. S hogy a hétvégén szerzett tapasztalatokat másokkal is megoszthassák, a résztvevők - az alábbiakban szintén közölt - nyílt levelet fogalmazták meg közösen presbitertársaiknak. A tartalmas és hasznos konferencia tanulságait vasárnap délelőtt Hafenscher Károly összegezte, majd az Evangélikus Élet került terítékre - az egybegyűltek T. Pintér Károly főszerkesztőnek tehettek fel hetilapunkkal kapcsolatosan kérdéseket. A presbiteri továbbképzés úrvacsorái istentisztelettel zárult, amelyen Bozorády Zoltán böjt első vasárnapjának textusa, János első levele harmadik fejezetének 5-8. verse alapján hirdette Isten igéjét. ■ Boda Zsuzsa A presbiteri szolgálat adottságai Amikor a szolgálatvégzés, a küldetés betöltésének kezdetén vagyunk, fontos, hogy tudatosítsuk magunkban: csak a Szentlélek segítségül hívásával, csak az Istenre figyelő, Istennel beszélgető, jelenlétéért könyörgő magatartással lehet szolgálatainkat, feladatainkat jól elvégezni. Adottságaink Jó, ha ismerjük azokat a bibliai igehelyeket, amelyek presbiteri szolgálatunkban eligazítanak. De az adott textus keletkezési korához képest nagyon sok minden változott a világban. Ezért fontos, hogy örökölt tradícióinkat össze is tudjuk hangolni a jelenkor kihívásaival. Látnunk kell ugyanis, hogy a presbiteri szolgálaton mást és mást értettek az elmúlt évszázadokban, évezredekben. A mai presbiteri közösség is beleszületett egy struktúrába, örökölt egyfajta egyházi berendezkedést, amelynek a keretében kell végeznie munkáját. Vegyünk sorra néhány meghatározó adottságot. Fontos a magyarországi vallási kontextus. Katolikus országban élünk, és tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a katolikus meghatározottság a világi emberek számára teljesen másfajta gyülekezeti és egyházképet idéz. A hierarchikus felépítésű katolikus egyházban a megfelelő szinten levő papok irányítanak, hoznak meg döntéseket, szemben a mi demokratikus alapokon nyugvó egyházfelépítésünkkel. Ebből a katolikus modellből kiindulva nem biztos, hogy mindenki érti a mi presbiteri gondolkodásunkat. Úgyszintén meghatározó tényező, hogy Magyarországon református többségű protestantizmusban élünk, amely sokkal erőteljesebben hat ránk, mint gondolnánk. Közös történelmünk során hatással voltak ránk református testvéreink, átvettünk elemeket a református vallásgyakorlatból, miközben lutheránus vonásokat veszítettünk el. Ennek következtében ma már bizonyos protestáns elemeket gondolunk lutheránus jellemzőknek... Azt is figyelembe kell venni, hogy az az evangélikus egyházi közösség, amelyben élünk, nyugat-európai tradícióból, a német reformációból sarjadt. Ez a mag a magyar talajon az első időkben nagyon nagy sikerrel vert gyökeret (feljegyzések bizonyítják, hogy a 16-17. században kilencvenszázalékos eredményességgel), ám a későbbiekben - a magvető példájához hasonlóan - nem mindig talált termőtalajra. A magyar evangélikus egyház története is nagyon sajátos képet mutat. Nem mindig volt egyensúly a presbiteri gondolkodásmód, a közösségi döntések és az egyházvezetői vélemények között. Pozitív és negatív jellemzők A presbiteri rendszer olyan széles körű gyülekezetvezetői, demokratikus döntési rendszer, amely egyben a lehetőségek rendszere is. Hiszen a gyülekezetben számos lehetőség van az aktív szolgálatra, a kreativitás megnyilvánulására, a vélemények szabad kifejtésére. Nem biztos, hogy ez más egyházakban, emberi közösségekben ennyire természetes. Pozitív az is, hogy presbiteri rendszerünk az összefogáson alapul. Magában hordozza ugyanakkor a presbiteri rendszer a „kisebbségi diktatúra” veszélyét is. Ha ez kialakul, a Az országos iroda igazgatóhelyettese, dr. Mekis Viktória gyülekezetekben általában kétféleképp reagálnak rá a hívek: vagy szembefordulnak - feszültségek kiéleződése árán is - a presbitériummal, vagy a csendes beletörődést választják, és lemorzsolódnak. Mint ahogyan minden választás esetén, a presbitérium választásánál is fennáll a veszélye annak, hogy hiba, ügyetlenség történhet, amelynek a következményeit azután a gyülekezet hat évig viseli. Benne van a struktúrában az áldemokrácia veszélye is. Látszólag közösen, demokratikusan hozzák meg a presbiterek a döntéseket, de a dolgok valójában a háttérben dőlnek el. Nagy a kísértés ezekben a grémiumokban, hogy a határozatok pusztán emberi bölcsességen alapuljanak, miközben a döntéshozók elfeledkeznek a Szentlélek útmutatását kérni. A mozgástér A fent vázolt keretek között végezhetjük szolgálatainkat - Istenét és az emberekét is. Fontos, hogy a kettő elválaszthatatlanul egymásra épüljön. Amikor emberi ügyeket intézünk, akkor is az Úristen szolgálatában állunk, és amikor „az Úristen ügyeit intézzük” akkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy ügybuzgalmunk emberi sorsokat is érint. Fontos az igehirdetés hátterének biztosítása. Az egyház rendje szerint a gyülekezet, az egyház az isteni és emberi elhívás nyomán megszólít, felkészít és szolgálatba állít embereket, akik az ige hirdetésével foglalkoznak. Fontos, hogy a gyülekezetben alakuljanak ki, és működjenek jól azok a háttérszolgálatok, amelyek a legfőbb szolgálatot, az igehirdetést biztosítják. Megtaláljuk-e ebben a magunk helyét? Mozgásterünk lehet a segítőszolgálat kialakítása és működtetése is. „Egymás terhét hordozzátok..." - hangzik a figyelmeztető és biztató ige. A presbiterek feladata is, hogy a gyülekezetben senki ne maradjon segítség nélkül. Az Úristen azzal bízott meg bennünket, hogy - a betesdai beteg történetének kifejezésével élve - „emberei legyünk” egymásnak. Fontos az elöl járás kérdése is, hiszen a presbitérium kiemelt csapat. Lehet, hogy csak egy időszakra, egyszer vagy többször hat évre, lehet, hogy több generáció óta örökölve, „életfogytiglan” viselve ezt a megbízatást. De ez a „kiemelt csapat” tényleg elöljárója-e a közösségnek - életvitelben, feladatmeglátásban, feladatvállalásban, anyagi teherviselésben? A mozgástérbe beletartozik a felelős együtt gondolkodás a mindennapi teendőkről, az anyagi helyzetről és a jövőről is. A közösség A presbiter közösségi szolgálatban élő ember. Elsősorban a gyülekezet közösségében él, de tagja presbiteri közösségének is. Ezt a szolgálatot nem lehet másképp végezni, csak egymásra hangolva, a véleményeket összecsiszolva. Mert ez a szolgálat közösséget jelent a többi gyülekezettel és a különböző egyházi szintek presbitereivel is: gyülekezeti, egyházmegyei és országos presbitériumi tagok egyazon nagy háló részei. S ebben a „hálózatban” nagyon fontos az összetartozás-érzés, a tapasztalatcsere, de legfontosabb - a közös imádság lehetősége. ■ Hafenscher Károly írásunka révfülöpi presbiteri továbbképzés február 28-án elhangzott előadásának szerkesztett változata A továbbképzés szolgálattevői. Balról jobbra: Bozorády Zoltán, Sághy Balázs, Hafenscher Károly és Szabó Vilmos Béla lelkészek A résztvevők egy csoportja Nyílt levél evangélikus presbitertársainkhoz Mi, a 2009. február 27. és március 1. között Révfülöpön megtartott presbiteri továbbképzés résztvevői szeretnénk megosztani e hétvégéről távol maradt szolgatársainkkal, amit ez alatt a néhány nap alatt megtapasztalhattunk, közösen átgondoltunk. Mindenekelőtt hálát adunk Istennek azért, hogy erre a szolgálatra minket elhívott és naponként megerősít. Az egyházunk iránti szeretet arra indít bennünket, hogy másokban is tudatosítsuk: ne csak a magunk napi teendőit lássuk, hanem presbiteri szolgálatunkban Krisztust kövessük az egész egyházért végzett munkában. Fontosnak tartjuk, hogy a Szendétek által épített és megújító közösségben teljesítsük feladatainkat. Meggyőződésünk, hogy a presbiteri szolgálat csapatmunkában teljesedik ki, amelyben mindenki Istentől kapott képességei és lelki ajándékai szerint kell, hogy részt vállaljon. A gyülekezetünk iránti áldozatvállalásban megnyilvánuló elhivatottságunkat ugyanakkor személyes bizonyságtételben is kifejezhetjük. Hisszük, hogy presbiteri szolgálatunkhoz nélkülözheteden az egymásért, gyülekezeteinkért és az egész egyházért való kitartó imádság. Jövőnket a mai változó és válságos világban is Jézus Krisztusra építjük, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ő az, aki bennünket, presbiteri szolgálatban állókat is összeköt. Isten áldja meg az evangélikus egyházban tevékenykedő presbitereket! Erős vár a mi Istenünk!
