Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-03-01 / 9. szám
4 4» 2009- március i. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Kollár utódai Tanulmány a pesti szlovák evangélikusokról „...a jó Isten igazán megáldott bennünket” Beszélgetés a pozsonyi magyar gyülekezet lelkészével A budapesti Rákóczi út közepén, egy neoromán stílusú bérházon templombejárat nyílik. A felirat szerint „a harci szellem templomának” kapujára leltünk. Evangélikusként talán sokan tudjuk, hogy valaha ez az épület a budapesti szlovák evangélikusok temploma volt. A ma keleti küzdősportoknak otthont adó „szentély” névadója azonban nem sokat hibázott: a pesti szlovák evangélikusok gyülekezete és temploma sok harc árán épült fel, maradt meg, majd vált tőlünk idegen kultúra szentélyévé. Ezekről a harcokról szól egy nemrégiben megjelent könyv hosszabb tanulmánya, Halász Ivánnak a pesti szlovák evangélikusokról írt műve. (A kötetben ezenkívül közép-európai irodalmakról - lengyel, szlovák, cseh - készült tanulmányok olvashatók.) A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szlovák Tanszékének egyetemi docense. Külön öröm számunkra, ha azt látjuk, hogy történelmünk, tradíciónk nem csak számunkra fontos. A gyülekezet történetének első szakasza, Jan Kollár lelkészségének ideje 1819-től 1849-ig talán többek számára ismerős. Halász Iván tanulmánya a gyülekezet keletkezését csak röviden, az eddig megjelent műveket összefoglalva mutatja be. Legrészletesebben a gyülekezet dualizmus kori történetéről, Dániel Bachát és Martin Morhác szolgálatának idejéről olvashatunk. Dániel Bachát alatt (1873-1906) ez a sok viszontagságon átment gyülekezet a fénykorát élte. Bachát a belsőleg is meghasonlott közösséget anyagilag felvirágoztatta, függetlenségét megőrizte. Egyháza méltányolta igyekezetét; 1874-től a budapesti egyházmegye esperese lett, 1905-ben pedig bányakerületi püspökké választották. Bachát életműve abba a „szürke zónába” esik, amelynek egyik oldalán a nyelvüket és nemzeti identitásukat feladó szlovákok, másik oldalán pedig a nemzetiségükért hazájuk ellen fordulók vannak. A mára méltatlanul elfeledett Bachátra talán éppen azért nem emlékezünk, mert a magyaroknak túl szlovák, a szlovákoknak pedig túl magyar volt. Ez a „szürke zóna” szélesebb és színesebb, mint gondolnánk. Halász Iván a források elemző bemutatásával, kritikusan és empatikusán vázolja föl, hogy mi volt a sikeres életpálya ára, milyen kompromisszumokat követelt meg a magyarosító közvélemény Daniel Bacháttól és a pesti szlovák gyülekezettől. Bachát utódja, Martin Morhác a szlovák nemzeti mozgalom ismert alakjaként került Budapestre. Már az első világháború előtt küzdenie kellett azért, hogy gyülekezetét ne olvasszák be a pesti egyházba. Az államrendőrség 1920-ban letartóztatta, majd máig ismeretlen okokból több hónapra internálta. A hatezerről ezerkétszáz lélekre apadt, tanítóját és kántorát is elveszítő gyülekezetfsTtergomi Forrásközpont Soru/at DD be egy meghurcolt, megtört lelkész tért vissza. Az egyházközség anyagilag is megroppant, amikor a templomot körülvevő bérházait megadóztatták. Iskolája fenntartásáról le kellett mondania. Hosszas perek mentették csak meg a pesti szlovák evangélikusokat a csődtől. A küzdelmekben megroppant egészségű Morhác 1941- ben hunyt el. Halász Iván gyülekezettörténete ezzel a dátummal zárul. A pesti szlovák evangélikusok története a mi történetünk. Közös hitünk összeköt velük. A szlovák tradíció tovább él akkor is, ha a nyelv mára nagyobbrészt elveszett egyházunkból. ■ Kertész Botond A tanulmány lelőhelye: Közép-európai irodalmak. Szerkesztette Ábrahám Barna és Illés Pál Attila ♦ Halász Iván: A pesti szlovák evangélikusok. Esztergomi Forrásközpont Sorozat II. Szent István Társulat, Budapest, 2007. Ármegjelölés nélkül. A kötet megrendelhető a PPKE Szlovák Tanszékének titkárságán: 26/577-000/2970; e-mail: sclavi@btk.ppke.hu. ► Erika Hlacoková a szlovák evangélikus püspöki karral érkezett Budapestre, a február 11-ei szlovák-magyar püspöki találkozóra, egészen pontosan a Prőhle Gergely országos felügyelő által adott fogadásra. A fiatal evangélikus lelkésznőt „főnöke” Milos Klátik elnök-püspök arra kérte, hogy a hivatalos programban is vegyen részt. Jó is volt ez nagyon, hiszen perfekt magyarságával Erika nélkülözhetetlen közreműködője, szinkrontolmácsa lett a magyarszlovák médiás csapatnak, s látogatóba is eljött lapunk szerkesztőségébe. Utóbb az is kiderült: sokan ismerősként üdvözölték őt azok közül, akik tavaly nyáron ott voltak a keresztények találkozóján Pozsonyban. Erika előre tervezett szabad budapesti délelőttjéből ugyan nem lett semmi, ám ő ezt nem bánta, mi pedig nagyon örültünk az új barátságnak. Emellett az Evangélikus Élet pedig gazdagabb lett egy interjúval...- Frissen beiktatott pozsonyi lelkészként üdvözölhetjük most itt, Budapesten. Kérem, mutatkozzon be röviden olvasóinknak! Egyáltalán: honnan tud ilyen tökéletesen magyarul?- Ahogy sokan, a magyar barátaim ismernek, Hlacsok Erika vagyok. A szlovákiai Leszenyén - Lesenice - születtem, nem messze Balassagyarmattól, keresztény szülők gyermekeként. Édesapám sok éven át felügyelő volt a mi kis gyülekezetünkben, ahol mindig két nyelven folyt az istentisztelet. Habár szlovák iskolákat végeztem, jó néhányszor szolgáltam mint teológus magyar nyelvű istentiszteleten, mert a magyarul prédikáló lelkészek már akkor is kevesen voltak. Az egyetem befejezése után egy keleti kisvárosba kerültem segédlelkészként. Amikor a Pozsonyban, a magyar gyülekezetben több évig szolgáló lelkész nyugdíjba ment, engem küldtek a helyére a püspökeink, mert tudták, hogy magyarul is beszélek.- Hogyan zajlik a magyar nyelvű gyülekezet élete? Hány istentisztelet van, milyen gyülekezeti alkalmak, mekkora a létszám?- A pozsonyi magyar gyülekezet nem önálló, hanem a nagytemplom szlovák gyülekezetéhez tartozik. Sajnos a magyar gyülekezet tagjai elég kevesen vannak. Amikor Pozsonyba érkeztem, a hívek száma az istentiszteleten talán tíz körül volt! Emlékszem, ez először meglepett. De az első perctől fogva kértem a jó Istent, hogy adjon erőt, vigasztalást, bátorságot; hogy annak ellenére, hogy ez egy kicsi gyülekezet, áldja meg a munkánkat. Megértettem, hogy itt kell szolgálnom, engem Isten küldött ide, és nekem ezt a pár embert szeretnem és tisztelnem kell. Ma, két év elteltével elmondhatom: a jó Isten igazán megáldott bennünket. A gyülekezetünk egy kicsit megnőtt, megerősödött, körülbelül tizenöten-húszan vagyunk az istentiszteleteken. Egy család vagyunk, akik együtt élik át örömeiket, bánatukat. Pár hónappal a megérkezésem után bibliaórákon kezdtünk találkozni. Ezekre heten-kilencen járnak, ami a vasárnapi istentiszteleten részt vevők számát tekintve nagyon szép eredmény. A pozsonyi - tehát a szlovák és a magyar - gyülekezet pár hónappal ezelőtt megválasztott lelkészének, február 8-án volt a beiktatásom. Igazán hálás vagyok a jó Istennek, hogy éppen ide vezérelt, ezekhez az emberekhez, és kérem őt, hogy továbbra is vezessen Szendéikével. ..-A püspöki találkozó, amelyen On is részt vesz, az egyházak közötti testvéri viszony erősítése érdekében jött létre, de a társadalom, a nem evangélikus, nem keresztény magyarok és szlovákokfelé is van, kell lennie üzenetének... Mint lelkész hogyan látja ezt? És mintfiatal biztató jelként éli-e meg?- Azt hiszem, nagyon fontos, hogy először kicsiben - de aztán nagyban is - megmutathassuk, hogy magyarok és szlovákok tudnak szeretetben együtt élni. Fontos, hogy mindig megemlítsük, a szemünk előtt legyen: minket Isten szeretete egybeköt, ez a lényeg. Biztosan vannak dolgok, amelyek elválasztanak, amelyekben nem értünk egyet, de nekünk nem arra kell néznünk, figyelnünk, ami szétválaszt, hanem arra, ami egybeköt, és ez pedig megbocsátás és a szeretet. Számomra nagyon fontos, hogy ez így legyen, és amennyire tőlem telik, igyekezni fogok mindig, hogy ez a két egymás mellett élő nép szeretetben, békességben éljen.- Hogyan érezte magát itt, Budapesten? Hogy szorosabbak legyenek a szálak, mit gondol: van-e lehetőség a pozsonyi magyar és egy magyarországi gyülekezet közötti testvérkapcsolat kialakítására?- Most a budapesti találkozón nagyon jól éreztem magam. Jó volt a hangulat. Sok ismerősömmel találkoztam, és sok új barátra, ismerősre találtam. Úgy gondolom, nagyon jó lépés volt ez a találkozó. Támogatni kell az ilyen kezdeményezéseket. A pozsonyi magyar gyülekezetnek eddig nincsen testvér-gyülekezeti kapcsolata magyarországi gyülekezettel, de talán jó volna, ha lenne, mert jó volna így is ápolni a testvéri viszonyt.- Adjuk akkor közre elsőként az EvÉlet olvasói számára: „Testvérgyülekezet kerestetik...!” ■ Kőháti Dóra KÉSZÜLÜNK A NŐK VILÁGIM AN APJÁRA - MÁRCIUS 6. Pápuaföld európai szemmel 2. ► Folytatjuk beszélgetésünket a Bálint házaspárral, akik missziói munkatársként négy éven át Új-Guinea második legnagyobb városában, Laéban éltek. Elsőként a pápua asszonyok helyzetéről érdeklődünk.- Sokszor mondtuk viccesen, hogy a férfiak értékrendje szerint a sorrend Pápuaföldön így fest: disznók, fiúgyerekek, asszonyok és lánygyerekek. A nők többsége lenézett, kiszolgáltatott, kihasznált sorban él, és mivel ebbe születtek bele, ezt a mintát látták a törzsben, el is fogadják a helyzetüket. Bölcsesség és tapintat szükséges ahhoz, hogy más kultúrából származó emberek lassan rávezessék őket, különösen is a férfiakat, hogy ez így nincs rendjén. A bibliaórákon mi úgy próbáltunk csendben példát mutatni, hogy én Zoli mellé, egy székre ültem - nem a földre, a lábaihoz -, ő pedig az újonnan érkező helyi asszonyoknak udvariasan helyet mutatott, amíg voltak üres székek. A nők ámulattal telepedtek le az „őket meg nem illető” helyre. Mivel a bennszülöttek között, szemük láttára éltük napjainkat, így volt alkalmunk megmutatni nekik, hogyan él békében egy olyan család, amelyben tisztelik és megbecsülik egymást a tagok.- Mindez azt is eredményezi, hogy a lányok még egyházi közegben sem tanulhatnak?- Én a Lae városában működő, angol nyelvű teológián tanítottam; ott akkoriban egyetlen női hallgató volt. Ugyanazt tanulta, mint férfi társai, de belőle csupán gyülekezeti munkás lett. A nőkhöz való elutasító viszonyulás miatt, azt hiszem, hosszú út vezet odáig, hogy a pápuák ordináljanak, azaz lelkésszé avassanak egy nőt.- Az egyházi életben is megmaradtak a pogány szokásaik?- Mivel az ottani evangélikus egyházat a bajor és az ausztrál misszió hozta létre, az istentiszteleti rend meglehetősen hasonló a mienkhez. Nincsenek saját dallamaik, saját énekeik. Német és amerikai dicséreteket fordítottak le pidzsinre vagy egy-egy törzs nyelvére. Az is igaz, hogy ezeket az átvett dalokat nagy kedvvel és szépen éneklik. Pogány szokásaik megítélése életbevágó és sokat vitatott kérdés. Hogy meddig lehet elfogadni az idegen tárgyak használatát, arra senki sem tudna pontos választ adni. A hétköznapok apró eseteire lebontva még a Biblia sem adhat ilyen egyértelmű vezetést. Nyilvánvaló, hogy a missziónak is tisztelnie kell más népek kultúráját, hagyományait. De a mágiát, a varázslást, a vérbosszút és az animizmust nem lehet tolerálni. Hiszem, hogy Isten is gyönyörködik egy csodálatos, új-guineai stílusban faragott oltárban, ha nincsenek rajta rituális szimbólumok, de nem gondolom, hogy jóváhagyja például a lelkészek többnejűségét vagy a vérbosszú ma is élő hagyományát.- Mit tanulhatunk a pápuáktól?- A törzsi összetartás, az, ahogyan segítik egymást, példamutató náluk. Az egy közösséghez tartozók sosem hagynák egymást éhen halni, sőt mindenüket megosztják egymással. Ott a törzsfőnök nem attól válik nagy emberré, hogy mekkora vagyont harácsol össze magának, hanem hogy mennyire gondoskodik a népéről. ■ B. Pintér Márta
