Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-02-22 / 8. szám
úT/mfís 2009. február 22. • 3 UTI-TARSALGO Krisztusban leomlanak a választófalak” Beszélgetés Szeverényi János országos missziói lelkésszel- Ön missziói lelkészként gyakorta lát el szolgálatot nemcsak anyaországi, hanem határon túli magyar gyülekezetekben is. Tudatos koncepció húzódik meg a háttérben ? ■- A „koncepció” lényege, hogy egy család és egy test vagyunk a Krisztusban, összetartozunk. Nem „magyarkodó”, valamiféle búsongó, csakazértis utak, programok ezek, hanem a missziói parancsnak engedelmeskedve hirdetjük az evangéliumot. Elsősorban magyar evangélikus testvéreinknek, de örömmel vállaljuk a közösséget más felekezetű magyarokkal is. Ha pedig úgy adja Isten - mert adja -, akkor szlovákokkal, románokkal, ukránokkal, oroszokkal, cigányokkal, szlovénokkal, bárkivel. Hiszem, tudom, hogy a megtért magyar ember áldás környezete számára. A trianoni átok megtörését leginkább ebben a tapasztalatban élem meg. Hálás vagyok azért, hogy folyamatosan látogathatom a Kárpát-medencei gyülekezeteket, összekötöm a szálakat, missziói anyagokat viszek a testvéreknek. Például most indítjuk el a beregszászi és a kolozsvári rádióban is adásainkat heti rendszerességgel.- Melyek voltak az elmúlt időszak legmeghatározóbb eseményei a magyar-magyar kapcsolatok terén ? Volt-e esetleg olyan ezek közül, amely személyesen is megérintette ?- Sok ilyen van, néhányat említek közülük. A kolozsvári evangélikus templomban ifjúsági evangélizációt tartottunk Kutyából nem lesz szalonna (?) címmel. A záró estére megtelt a templom. A fiatalokat bevontuk a szolgálatba: szervezés, plakátolás, hívogatás, bizonyságtétel énekben, szóban. Hajnali egyig tartottak a lelkipásztori beszélgetések. A debreceni Márton Áron Szakkollégiumban a határon túli magyar fiatalok szerveztek előadói estet és igehirdetési alkalmat. Jó volt látni, hogy egy anyaországi városban élik át a Kárpát-medencei magyarság összetartozását, és mindezt keresztény hitük által. A kárpátaljai Nagydobronyban magyarok és magyarul beszélő cigány testvérek szerveztek cigánymunkatárs-képző alkalmat és többnapos evangélizációt. Hat faluból jöttek a testvérek, szólt az ige, és zengett az ének. Csodálatos volt együtt dicsőíteni Istent, minden ember Atyját. Nagyváradon Tőkés László püspök meghívására részt vettem a Van kiút című rendezvénysorozat harmadik alkalmán. A földrajzi és vallási paletta itt kiegészült zsidó testvéreinkkel, hiszen a rendezők között volt a kereszténydemokrata Barankovics István Alapítvány Izraelita Műhelye is. Egyházi vezetők, rabbik, politikusok, művészek vallottak az örökkévaló Isten által adott, életre vezető útról, amely a zsidóságnak a Tóra, a törvény, nekünk pedig a törvény és Jézus Krisztus. Nem igaz az, hogy a zsidó származásúak nem lehetnek jó hazafiak, és az sem igaz, hogy a polgári értékeket vallók antiszemiták; együtt szerethetjük hazánkat, népünket.- Milyen konkrét feladatok elvégzését látja a legégetőbbnek a magyar-magyar kapcsolatok szorosabbra fűzése szempontjából?- Még mindig sokan tájékozatlanok, nem ismerik eléggé az elszakított területeket, a gazdag kulturális és hitbeli értékeket. Jó lenne sokkal több egyházi, gyülekezeti utat szervezni, hiszen sokan még nem jártak Kárpátalján, a Gyimesben vagy Pozsonyban. Egyszer csatlakoztam a Vas megyei őrimagyarósdi gyülekezethez a székelyföldi kirándulásuk alkalmával. (Az őrimagyarósdiak ősei székelyek, akiket István király hívott a határ védelmére.) Együtt éltük át a csíksomlyói nagy magyar találkozó semmihez sem hasonlítható ünnepét, és meglátogattuk a környék evangélikus gyülekezeteit is Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában, bejártuk a Gyimes völgyét, eljutva egészen a történelmi határig. Többen - az idősebbek közül is - először jártak Erdélyben, Székelyföldön. Tudatosabban kellene szervezni a testvér-gyülekezeti hálózatot. Egy közösségnek lehetne három, négy testvérgyülekezete, ahogy van is erre példa. Az alkalmankénti kirándulásokon túl folyamatos kapcsolattartásra, közös szolgálatokra van, lenne szükség. Egyik anyaországi gyülekezetünk havonta látogatja távolabbi testvéreit, és segíti a helyi szolgálatot.-A böjti időszakhoz közeledve milyen üzenetet fogalmazna meg, amely határon innen és túl egyaránt megszívlelendő?- Krisztusban leomlanak a választófalak. Ez nem jelenti azt, hogy feladjuk nemzeti vagy felekezeti identitásunkat, de azt feltétlenül jelenti, hogy ami igazán és döntő módon összeköt minket, az az Istenbe vetett hit és a Jézus Krisztusban kapott kegyelem. Az Isten nem magyar, román vagy zsidó és nem református, baptista, de még csak nem is lutheránus, hanem mindnyájunknak Atyja. Ez a hit megtisztítja, átragyogja és áldottá teszi a nemzetet és a felekezetet. Az igazolhatatlan és szégyenteljes 2004. december 5-i népszavazást is csak ebben az összefüggésben láthatjuk. Szűcs Petra Pecznyík Pál • , / Úti tarsak Kedves útitársak, Krisztusban testvérek, kik a nagyvilágban, szétszóródva éltek! Gondoltok-e néha drága honi földre; gyermeket altató, áldott anyaölre? Ha Krisztusban vagyunk, nincsenek határok; imádkozó szívvel gondolunk mi rátok. Urunk szeretete egybekapcsol minket; hálára buzdítja ajkunkat, szívünket. Krisztusban elrejtve egy nagy család vagyunk; mennyei kenyérrel terül meg asztalunk. Minden reggel, este köré telepedünk; üdvösségre táplál lelki eledelünk. Magyar útitársak, Krisztusban testvérek; együtt adjunk hálát Urunk szent nevének! Szép magyar nyelvünkön, itthon és külhonban, mint egy láthatatlan szentélyű templomban. A legfelső polcot elérő szeretet „Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat. Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem: a Baaloknak áldoztak, és a bálványoknak tömjéneztek. Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem tudták, hogy én viseltem gondjukat. Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint mikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosán enni adtam nekik. (...) Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm újból romlásba Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember. Szent vagyok közietek, nem indulatosan jövök.” (Hós 11,1-4.9) „Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem... ” Úgy érzem, mintha valami hiba csúszott volna a fenti igeszakaszunkba, ugyanis Isten nem képes valamit vagy valakit wegszeretni. Valamiért erre Isten képtelen. A szeretni szó elé kerülő bármilyen igekötő tipikusan emberi tulajdonságra utal; egyedül mi vagyunk képesek bele szeretni, Ar/szeretni, megszeretni, e/szeretni, «/szeretni, viszontszeretni. Isten nem. O egyszerűen csak igekötő nélkül - szeret. Isten szeretetének nincs eleje és vége, nem változik. Nincs feltétele, nincs kizáró oka, nem kopik meg, és mindenki felé egyformán végtelen. Igazából semmit sem tehetsz ellene: ő mindennek ellenére is szeret. Épp erről beszél ez a prófétai idézet, arról, hogy a nép, amelynek a népek között elsőként kellett volna felismernie Isten igekötő nélküli szeretetét, mégis minduntalan elfordult tőle; ő azonban még mindig szereti őket. „Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm újból romlásba Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember” - mondja. Ez tehát az isteni és az emberi szeretet közötti óriási különbség. A mi szeretetünk változik, alakul, befolyásolható; Isten szeretete állandó és örök. De vajon jó ez nekünk? Képzeljük el, hogy egy könyvtárnyi könyvet kellene elrendeznünk egy teremben úgy, hogy átláthatóak, könnyen kereshetőek legyenek. Ha csak egymásra pakolnánk őket halomban a földre, és úgy járkálnánk közöttük, egyrészt rettentő nehezen találnánk meg a kupacok közepén azt, ami bennünket érdekel, másrészt a könyvek is hamar tönkremennének a mostoha körülmények között. Ha valamilyen rendszer szerint csoportosítva bedobozolnánk őket, akkor már egy kicsit kímélőbb a tárolás, de még mindig nagyon körülményes kipakolni minden könyvet a dobozból, ha pont az alján van, ami nekünk kell. Egyetlen jó megoldás létezik: magasabbra kell pakolni a könyveket annál, mint ami még a kezünk ügyében van. Jó magas polcokat kell állítani, amelyekre föl lehet sorakoztatni őket téma szerint, betűrendben, s így könnyen megtaláljuk pontosan azt az egy könyvet, amelyre szükségünk van, és le tudjuk emelni a polcról. Pontosabban akkor tudjuk leemelni, ha van segédeszközünk: egy létra. Ahhoz, hogy elérjük a teljes boldogságot ezen a világon, a szeretetet kellene tudnunk maradéktalanul megvalósítani. Egyszerűen mindent és mindenkit kellene, hogy szeressünk, és bennünket is minden és mindenki kellene, hogy szeressen. Nyilvánvaló azonban, hogy ez lehetetlen: már pusztán fizikailag sem vagyunk arra képesek, hogy az egész világra kiterjedően éljük meg a szeretetünket, hiszen nem lehetünk ott mindenhol, erőnk is véges, lehetőségeink korlátozottak. Kell tehát egy létra, hogy elérjük a legfelső polcot is. Ez a létra pedig Isten szeretete. Olyan stabil kapaszkodó, amely minden emberi korlátunkon kívül rekedtet segít elérni. Olyan út, amelyen felkapaszkodhatunk azokba a magasságokba, ahol az elérhetetlennek tűnő lakik. Olyan segítség, amely kiemel a mélyből, felemel a közönyből, és kiszélesíti előttünk a lehetőségeket. A teljes boldogság elérésére tehát megvan az eszközünk. Csupán arra van szükség, hogy feladjuk azt a szándékunkat, hogy majd a magunk erejéből, segítség nélkül érjük el. Ha hajlandóak vagyunk olyan magasra tenni a könyvet, hogy létra nélkül ne érjük el, csak akkor találhatjuk meg könnyedén. Ha belátjuk, hogy a mi szeretetünk véges és tökéletlen, és Isten szeretetét hívjuk segítségül, csak akkor érhetjük el könnyedén azokat, amik és akik távol vannak tőlünk. Isten szeretete pedig mindennap rendelkezésünkre áll. A létra oda van támasztva a polchoz, senki sem viszi el onnan. Ez a szeretet érhető tetten Izráelnek az egész Ószövetségen végighúzódó történetén, és ez valósult meg Krisztus eljövetelében, tanításában, gyógyításaiban, halálában és feltámadásában. Ezt a szeretetet kínálja fel nekünk is Jézus, amikor elhív bennünket tanítványai közé, ez a szeretet fog bennünket egybe az ő nyájában, és ez a szeretet valósul meg az örök boldogságban a mennyek országában. Elérhetjük-e tehát a teljes boldogságot ezen a földön? Ez ugyanolyan kérdés, mint hogy le tudjuk-e venni a könyvet a legfelső polcról. Istennel, aki maga a szeretet, minden lehetséges. Kapaszkodjunk hát fel vele a magasba, hogy a boldogság létráján eljussunk az örök magasságig, ahol már nincsenek igekötők, csak Isten örök szeretetéhez kötő igék. Ámen! Zsíros Lilla
