Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-04 / 1. szám
Evangélikus Élet PANORAMA 2009. január 4. !► 13 A tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is „bekopogtattunk” kerületi felügyelőink ajtaján, megkérve őket, hogy röviden összegezzék tapasztalataikat a Biblia évéről, illetve adjanak egy kis előretekintést az új esztendő terveit illetően. (Az interjúkhoz az illusztrációkat a kerületek május 17-ei missziói napján készült felvételekből válogattuk.) na (Dél) Benczúr László (Észak) tárt. Ha a püspök úrral több napra megyünk vidékre, a csomagomban mindig benne van a Bibliám, az Útmutatóm és az énekeskönyvem.- Az új esztendő beköszöntével egyházunkban egy újabb programsorozat indul. Mit vár a Sztehlo Gábor evangélikus lelkész születésének századik évfordulójára meghirdetett emlékévtől?- Nagyon sokat. Az utóbbi napokban az ismerőseim körében végeztem egy kis közvélemény-kutatást, megkérdezve, hogy ki volt Sztehlo Gábor. A legnagyobb döbbenetemre senki nem tudta! Azért is örülök az emlékévnek, mert így lehetőség nyílik minél több emberrel megismertetni ennek a nagyszerű és kivételes embernek az életét és munkásságát, amit én nagyon jól ismerek. Vele kapcsolatban az első megrendítő élményem az volt, amikor - még a pártállami időkben - az Evangélikus Országos Múzeum szervezett egy Sztehlo-kiállítást. Én még a kiállítási anyag helyére kerülése előtt jártam a múzeumban, és kezembe vehettem például hatéves kicsi gyerekeknek az írásait, naplóit. Csak úgy sugárzott belőlük az az őszinte szeretet, amellyel Gábor bácsira néztek! Ezek a sokszor ceruzával, gyöngybetűkkel írt mondatok rám olyan elementáris erővel hatottak, hogy a mai napig a hatásuk alatt vagyok. Akkor abban bíztam, hogy soha többet nem lesz szükség Sztehlo Gáborokra, de ma úgy gondolom, csak egy lépés választ el bennünket attól, hogy újra nélkümentette - elég lett volna, ha egyszer a gyereksírást vagy hangosabb nevetést az utcán járőröző katonák meghallják. De ő ezzel nem törődött; az emberi életet mindennél fontosabbnak tartotta. A bátorsága pedig Istentől kapott adottság volt. Egyházunknak büszkének kellene lennie arra, hogy volt egy ilyen lelkésze, és utcák, terek, iskolák elnevezésével, szobrok állításával be kellene vinni a személyét a köztudatba.- Úgy tudom, 2009-ben a déli kerületben terveznek a diakóniához más módon is kötődő programot.- így van. Az eddig jól bevált kerületi találkozóra idén nem a pedagógusokat, hanem a diakónia területén dolgozókat várjuk. Erre az összejövetelre ezentúl minden második évben - felváltva a pedagógusokéval - kerülne sor. Hiszen a diakónia igazi keresztényi, egyházi feladat, és őszintén be kell vallanunk: van még mit tennünk ezen a területen. Vannak dickensi állapotokat tükröző diakóniai intézményeink, és vannak nagyon jó, azt is mondhatom, svájci színvonalúak. Ezeket valahogy közelíteni kellene egymáshoz. Emellett azt is fontosnak tartjuk, hogy megismerjük a bennük dolgozó munkatársakat. Sajnos a munkaerő hiányában felvesznek olyanokat is - ez főleg vidéken jellemző -, akiknek nem biztos, hogy egyházi intézményben kellene dolgozniuk. Hiszen ott egy szeretetközösségnek kell kialakulnia, és az ott dolgozóknak is ezt a hozzáállást kellene közvetíteniük. lözhetetlenek legyenek a hozzá hasonló bátor emberek, akik nemcsak kicsinyeket pártfogolnak, de a felnőttek nehézségein is tudnak segíteni - gondoljunk csak például Sztehlo népfőiskolái tevékenységére! Gyűlölködések közepette élünk, az egyik ember azt sem tudja, hogy tegyen keresztbe a másiknak, érdekcsoportok feszülnek egymásnak. Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy kicsi gyerekeket kelljen újra kimenteni, ha nem is háborús körülmények közül... Visszatérve a kiállításra, akkor ott kezembe vehettem például a nagyon neves divattervezőnek, Weingruber Évának a babaruháját, ahogy már akkor próbálkozott ötleteit formába önteni. Ennek az akkor hatéves, éhes kislánynak, akinek nem voltak meg a szülei, Gábor bácsi volt az egyetlen megmentője... De a Sztehlo Gáborokból nemcsak manapság, hanem akkor is nagyon kevés volt. Hiszen ő az életével játszott, amikor ezeket a gyerekeket Ezenkívül hadd emeljek ki még két rendezvényt. Ebben az esztendőben Székács püspöknek is évfordulója lesz. Ennek alkalmából február 8-án a Deák téri templomban szervezünk nagy ünnepséget. Októberben pedig Kiskőrösön lesz az első kerületi egyházzenei találkozó, amelyre már most nagyon sokan készülnek, és nagyon várják.- „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges” - így szól az év igéje. Mit üzen ez az Ön számára?- Nem szeretnék egy ilyen gyönyörű és reményteljes ige fényében negatív dolgokról beszélni, de bennem óhatatlanul felidéződik az a sok ördögi rossz, ami körülvesz bennünket. És erre ez az ige az isteni felelet. Ezt szeretném mindenkiben erősíteni, mert ennek tükrében még a „fekete” oldal is kevésbé fenyegető. Ebben bízva, a ránk bízott feladatokat tőlünk telhetőén a legjobban végezye kezdjük el az új esztendőt. V ''V V'V- ' ' BB. Zs.- Azon a karácsonyi üdvözlőlapon, amelyet az Északi Egyházkerület nevében Ön mintfelügyelő, valamint a püspök jegyzett, az 1341 körül készült pozsonyi missale, azaz misekönyv egyik iniciáléja látható. A P betűben szereplő rajz a karácsonyi történetet jeleníti meg. A Biblia évében, gondolom, nem volt véletlen ez a választás.- Valóban nem, és Ézsaiás könyvéből idéztünk hozzá egy mondatot, a negyvenedik rész első versét: .Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!” A naptári esztendő egyházi szempontból is fontos ünnepköre a karácsony, amely a Biblia évében így különös hangsúlyt is kap, hiszen ezen az ünnepen Jézusban Isten lehajolt hozzánk. Ahogyan a képeslapon is írtuk, az egyre nehezebb gazdasági helyzetben és sok bizonytalanság közepette élünk. Az ézsaiási igébe kapaszkodva arra biztatunk mindenkit - beleértve saját magunkat is -, hogy fogadjuk el mindnyájan Isten igéjének vigasztalását, hogy másokat is vigasztalhassunk.- A könyvek könyvének üzenete számos ünnepi és.személyes alkalom keretében szólította meg 2008-ban az embereket. Felidézne néhány ilyet az északi kerület életéből?- Nagy öröm volt, hogy sok helyen sokféleképpen emlékeztek meg a Biblia évéről. Kerületi szinten - a déliekhez és a nyugatiakhoz hasonlóan - a májusi missziói napon nálunk is a Szentírás került a központi helyre. Gyülekezeti szinten talán kiemelném azt a budavári kezdeményezést, hogy megpróbálták egy esztendő alatt közösen lemásolni a teljes Újszövetséget - ennek év végén még egy kis híja volt. Tudomásom szerint több helyen szerveztek kiállítást a gyülekezeti tagok családi - olykor nagyon értékes - Bibliákból, illetve vetélkedőket bibliaismeretből. De mindezeken túl a legfontosabb, hogy előtérbe került a könyvek könyvének a tartalma. Voltak olyan helyek, gyülekezetek, ahol tudatosan elővették és együtt gondolták át az egyes fejezeteket, bibliai történeteket, míg máshol programszerűen - egy vezérfonal segítségével - egy év alatt végigolvasták a Szentírást.- A 2009. esztendő egyházunkban Sztehlo Gábor-év lesz. Ön miben látja ennek a jelentőségét?- Ő rendkívüli ember volt, aki a diakóniát nem az akkori hivatalos értelmezésben, hanem szó szerint, Isten szolgájának a módján gyakorolta. Nem tett különbséget hívő és nem hívő, keresztény és zsidó között; arra tette fel az életét, hogy akin tud, azon segít. Erre számára a legnagyobb lehetőség a második világháború alatt nyílt, amikor gyerekek ezerszámra maradtak szülők és család nélkül. Üldözték őket, nagy szükség volt a megsegítésükre. Ezt a szükséget meglátva próbált Sztehlo Gábor segíteni nekik. Sok ember életét mentette meg.- Nagy szeretettel mesél róla - talán személyesen is ismerte?- Igen, családi jó barátunk volt, magam kisgyerekkorom óta ismertem. Amikor még az Üllői úton laktunk, gyakran fordult meg nálunk. Emlékeim között ő úgy szerepel, mint akinek gyerekként mindig örültünk, megmutatta a házát, a pipagyűjteményét, amelynek nagy részét ő maga faragta.- Milyen embernek látta őt?- Örökösen tevékenykedőnek, szervezőnek. Ennek is köszönhető, hogy annyi embert meg tudott menteni, és nem csak a háború alatt.- Ha már a 2009. esztendőnél tartunk, mik a tervek az északi kerületben?- A sok közül talán most csak egyet emelnék ki. Nálunk immár hagyománnyá vált, hogy minden évben összehívjuk a kerület területén élő azonos foglalkozású evangélikusokat - 2007-ben polgármesterek, tavaly tudósok és művészek gyűltek össze, hogy köteüen formában ismerkedjenek egymással, míg idén az evangélikus orvosokat várjuk március 5-re a püspöki hivatalba. A szervezés megkönnyítése érdekében január 5-ig várjuk a visszajelzéseket a részvételi szándékról az eszaki.kerulet@lutheran.hu e-mail címen vagy a 20/824-4111-es mobilszámon.- Ne fejezzük be a beszélgetést anélkül, hogy megkérdezzem: mit üzen felügyelő úr számára az év igéje?- A Lukács evangéliumában található vers egy Jézus által mondott példázat „csattanója” Üzenete az, hogy üdvözülésünk csakis Isten kegyelmi ajándéka. A globalizált világ 2008-as tünk: mindig tudott a „nyelvünkön” beszélni, mindig kedves volt hozzánk. Biztatta az egész családot, amikor nehézségek között éltünk... Nagyon sokat jelentett a számunkra. Utoljára egyetemista koromban már Svájcban találkoztam vele a hatvanas évek végén, amikor öcsémmel kijutottunk hozzá. Egy önfeledt napot tölthettük el együtt - kirándulgazdasági válsága legyen figyelmeztetés arra, hogy az ember eltávolodva Istentől a saját romlását idézi csak elő. 2009-ben engedjük magunkhoz közel, ne akarjuk eltaszítani a minket szerető és nekünk reménységet adó Urat! Ezt az üzenetet kell közvetítenünk szolgálatunkkal a következő esztendőben és az után is. ■ Boda Zsuzsa FOTÓ: BUDAY ZSOLT FOTÓ: BARTA IMRE
