Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-02-22 / 8. szám
2 ■m 2009. február 22. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Mennyei Atyánk, hálatelt szívvel állunk meg előtted. Áldunk kegyelmedért, hogy egyházat alapítottál a földön, és hogy mi is a tagjai lehetünk. Add nekünk Szentlelkedet, hogy elhívatásunkhoz méltóan éljünk ezen a földön. Istenünk, te látod, hogy milyen sötétség vesz körül minket, és mennyire jól érezzük magunkat ebben a sötétben, mert így nem láthatjuk bűneinket, és sokszor úgy gondoljuk: ami nem látszik, az nines is. Kérünk, add nekünk Szendelked világosságát, hogy ne elégedjünk meg a külső csillogással - mely ideig-óráig való -, világíts életünkbe szent igéd által, hogy többé ne legyen vonzó számunkra a sötét. Ne engedd, hogy világosságod fényét véka alá rejtsük. Tégy minket alkalmas eszközeiddé, hogy meglássák rajtunk a te világosságodat abban a közösségben, ahová rendeltél. Köszönjük, Urunk, hogy te azokat keresed, akik erőtlenek és kicsinyek. A te kezedbe tesszük le minden terhűnket, melyektől roskadoznak vállaink; minden képmutatásunkat, mely elhiteti velünk, hogy mindennap új álarcot viselhetünk; önzésünket, mely eltakarja előlünk embertársunkat; mindezektől vakok és süketek vagyunk, magányosan éldegélünk bezárt világunkban. Te hallod kétségbeesett kiáltásunkat, könyörülj rajtunk! Segíts, hogy megmaradjunk gyermekeidnek, ne akarjunk mi erősek és bölcsek lenni önmagunkban, hanem a te erőddel és bölcsességeddel járjunk azon az úton, melyen elindítottál. Imádkozunk a gyermekekért, fiatalokért. Rendelj melléjük olyan szülőket, nevelőket, lelki kísérőket, akik az igazi értékeket tudják közvetíteni számukra, hogy ne tévedjenek el kusza, képmutató világunkban, hogy meglássák igédben az egyedüli világosságot, az útmutatást. Gondolunk azokra, akik betegen fekszenek otthon vagy a kórházakban, és várják a gyógyulást; a szomorkodókra, akik vigaszra várnak; a magányosokra, akik nem látják létük értelmét. Add nekik erődet, mert a te erőd által erőtlenségük, elesettségük nem lesz nyomasztó számukra. Könyörgünk azokért, akikre egyházunk vezetését bíztad; adj bölcsességet és erőt nekik, hogy helyesen döntsenek, és hitet, hogy egyedül rád támaszkodjanak. Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket! Ámen. SEMPER REFORMANDA „Hogy az evangéliumban Krisztus, később pedig Szent Péter és Szent Pál sok rendeletet és tanítást adnak, és a törvényt is magyarázzák, úgy kell szemlélnünk, mint Krisztus többi cselekedetét és jótetteit. Mert hiába ismered cselekedeteit és történetét, még nem ismered a valódi evangéliumot: mivel nem tudod, hogy Krisztus győzött a bűn, a halál és a pokol felett, ugyanígy akkor sem, ha a tanításokat és rendeléseket megtanultad; egyedül ha szózat érkezik, amely azt mondja: legyen tiéd Krisztus, életével, tanításával, cselekedeteivel, halálával, feltámadásával és mindenével együtt.” H Luther Márton: Előszó az Újtestamentumhoz (Szita Szilvia fordítása) ÖTVENED VASARNAP - MT 23,23-36 Értünk szóló kemény szavak Az evangéliumi szakasz olvasása közben az a kérdés vetődhet fel bennünk, hogy kihez szólnak Jézus szavai. Talán hozzánk, akik rendszeresen járunk templomba, mindennap olvassuk a Bibliát, akik Jézust követjük, őbenne bízunk? Nekünk mondja, hogy jaj nekünk, képmutatóknak, mert megszűrjük a szúnyogot, a tevét pedig lenyeljük? Jaj nekünk, mert kívülről szépnek látszunk, de belül tele vagyunk undoksággal? Jaj nekünk, mert kígyók és viperák fajzatai vagyunk, és ezért nem menekülünk meg a kárhozattól? Valóban nekünk szólnának ezek az igen kemény szavak? És nem talán azoknak, akik Krisztus-hit nélkül, a babonákban, a pénz mindenhatóságában, a véletlenben vagy éppen saját magukban hisznek? Azt biztosan tudjuk, hogy Jézus szavai elhangzásuk idején a farizeusoknak és az írástudóknak szóltak. Őket úgy ismerjük, hogy képmutatók voltak, szoktuk is mondani: farizeus, azaz képmutató, álszent, alakoskodó. Ez az általános felfogás azonban csak részben igaz, mivel tényleg képmutatók voltak, de nem álszentek, nem alakoskodók. Képmutatók voltak a szó igazi értemében: másnak képzelték és tartották magukat, mint amilyenek valójában voltak! Az Isten előtt igaznak, tisztának tartották magukat, pedig nem voltak azok! Nagyon komolyan vették Isten akaratát, a törvényt, és elszántan, határozottan meg akarták tartani. Ezért apró részletekre bontották, hogy az élet minden területén megtarthassák. Szabályozták életük minden részét, az istentisztelettől kezdve az imádságon, adakozáson, ruházkodáson, tisztálkodáson át az ételfogyasztásig és a házimunkáig bezárólag. Kidolgozták az aprólékos szabályokat, hogy az Istent szerető emberek minden helyzetben és alkalommal meg tudják tartani Isten akaratát. Mindeközben nem vették észre, hogy elvesznek az előírások, az Isten törvényének való megfelelni akarás részleteiben. Életükben felborult a helyes arányérzék: az előírások pontos betartása fontosabb lett, mint a lelkűiét! Nem vették észre, hogy miközben kínosan ügyeltek a kezük és ruhájuk tisztaságára, hogy tisztán álljanak Isten elé, aközben a szívük tisztátalan maradt! Úgy gondolták, hogy az életvitelük, a cselekedeteik igazolják őket, hiszen ők betartják az előírásokat. Eközben elfelejtették, hogy kizárólag az Úr kegyelmében bízó hit tartja meg az embert. A farizeusok tisztelték Isten embereit, a prófétákat, szent áhítattal olvasták az írásaikat, azonban nem ismerték el és nem ismerték fel, hogy Jézusban A VASÁRNAP IGÉJE maga a teremtő Isten látogatta meg őket, és ő szólt hozzájuk. Jézus szava akkor a farizeusoknak szólt. Ma, ötvened vasárnapján hozzánk is szól, és kemény szava önvizsgálatra indít most, közvetlenül a böjti időszak előtt. Nézzük meg, hogy a lelkünk mélyén minden rendben van-e! Rendben van-e minden a kegyességünkben, az Istennel való kapcsolatunkban? Nem veszünk-e el mi is az általunk vagy mások által felállított szabályok tengerében úgy, hogy a követelmények, előírások kényszeres megtartása és tartatása fontosabb lesz az igazságos, hűséges, szeretetteljes, könyörületes lelkületnél!? Jézus szava hozzánk is szól, hogy lássuk és tudjuk, nem a külsőségek - az életmódunk és a cselekedeteink - igazolnak bennünket Isten előtt, ezért ne a szabályok betartásának tökéletesítő erejében bízzunk, hanem egyedül a rajtunk könyörülő, kegyelmes Úr Krisztusban! A szíveket, a miénket is, csak egyedül ő tisztítja meg bűnbocsátó kegyelmével. A megtisztult szívből pedig Istennek tetsző, jó cselekedetek fakadnak. Jézus szava ma nekünk szól, hogy meghalljuk Istennek most, a jelenben megszólaló aktuális üzenetét, hogy tudjuk és megértsük: Isten most is szól hozzánk, nemcsak a régmúlt időkben szólt őseinkhez. Szava ezért nem holt betű, hanem eleven, élő és lelket megújító ige: bűnt leleplező, önvizsgálatra késztető szó! Jézus kemény szava ma azért hangzik, hogy sose felejtsük el: egyedül őbenne van biztos reményünk, igazságunk, megtartatásunk, örök életünk. ■ Isó Zoltán Imádkozzunk! Urunk, Krisztusunk! Köszönjük szent igédet, mellyel megszólítasz bennünket, és önvizsgálatra, bűneink felismerésére, megváltására késztetsz minket. Kérünk, add, hogy mindiga te kegyelmedben bízó hittel tekintsünk rád, és ne a magunk teljesítményében reménykedve éljünk úgy, hogy az akaratodnak való megfelelés kényszere hasson át. Tisztítsd meg szívünket minden bűnös indulattól és kívánságtól, hogy a te kegyelmes szereteted töltsön el bennünket, mely jó cselekedetekre indít minket, hogy a te dicsőségedre éljünk veled örökké. Ámen. Lelkem^ vigyázz, készül] fel! ► „Esto mihi in Deum protectorem” - „Légy nekem pártfogó Istenem!” így kezdődik a bevezető zsoltár ötvened vasárnapon. És folytatódik: „Hozzád futok, Uram, ne vallják szégyent, ments meg engem irgalmasan!” „Légy pártfogóm!” - valami ilyesmit gondolt, remélt a vasárnap evangéliumában (Lk 18,31-43) szereplő vak ember is, amikor az őt csöndesítő szavak ellenére kitartóan kiáltott Jézushoz: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” Jézus - ismerjük a történetet - megszánja őt, és visszaadja a szeme világát. Egy régebbi fordítás szerint: „És azonnal láta és követé őt, magasztalván az Istent.” Vajon milyen útra követte a jerikói vak Jézust? S vajon meddig tudta őt követni azon az úton? Hiszen ez az út Jerikón át egyenesen Jeruzsálembe és a Golgotára vezetett. Lukács evangéliuma szerint Jézus közvetlenül a vak ember meggyógyítása előtt jelenti be harmadszor tanítványai szűkebb körének saját szenvedését, megaláztatását és halálát. Az egyház liturgiája évről évre lélekben végigjárja Krisztusával ezt az utat. Az ötvened vasárnapját követő szerdán kezdődik a böjti idő, amely nagypénteken érkezik majd csúcspontjához, s amelyet húsvét megrázó örömhíre oldhat csak fel. Ennek az útnak az elején énekeljük tehát az ünnep graduálénekét (EÉ 441): „Lelkem, vigyázz, készülj fel, / Istent buzgón kérve; / Váratlan ne érjen el / A kísértés éje.” Legyen nagy bennünk az elszánás, hogy megálljuk a próbát! Legyen nagy bennünk az elszánás, hogy éberen szolgáljunk! Legyen nagy bennünk az elszánás, még akkor is, ha tudjuk, hogy nagypénteken a Bárányról már úgy éneklünk majd, mint aki egyes-egyedül indul a szenvedés útjára: „...És szól: Eltűröm érted!” (EÉ 370) Az utat egyedüliként végigjáró Jézus nevében kérhetjük ma a gonosszal viaskodva Isten erejét és kegyelmét - ahogy az éneket lezáró versszak is bizonyságot tesz erről. Böjt kapujában - Esto mihi vasár-ÉNEKKINCSTÁR napján - évszázadok óta hangzik a könyörgés a kollekta imádságban: Szabadíts meg bűneink bilincséből, és tartsd távol tőlünk a gonosz minden cselvetését! A kollekta imádság éppen onnan kapta nevét, hogy összegyűjti és kérés formájában összefoglalja egyegy ünnep kiemelt mondanivalóját. Ezt az imádságot olvasva szinte úgy érezzük, mintha a Lelkem, vigyázz, készülj fel kezdetű ének gondolatait foglalná össze. Az imádságban ezt halljuk: Szabadíts meg bűneink bilincséből! Az énekben így énekeljük: „Kérjük Istenünket, / üldözzön fel, és tegyen / Szabaddá bennünket.” Az imádságban ez áll:....tartsd távol tőlünk a gonosz minden cselvetését!” És az énekben: „Váratlan ne érjen el / A kísértés éje” majd: „Mellénk áll, úgy kínál, / Úgy ad erős lelket, / Új meg új győzelmet.” A bűn elleni küzdelemre buzdít, lelkesít az ünnep éneke. Lelkesítő és lendületes a hozzákapcsolt dallam is. Dallamvonala szinte mindvégig felfelé törekszik, s emiatt a sorok végén csak furcsa nagy leugrással tud az alaphangra visszaérkezni. Ritmusa a szöveg témájához illően feszes, s még kíséret nélküli énekléskor is halljuk a dallamhoz illő fényes harmóniákat. Eredetileg világi ének (Lamente-dallam) lehetett, s bár a 17. század végén ez már ritkaságnak számított, új szöveget kapva - Straf mich nicht in deinem Zorn - egyházi használatba került: Braunschweig, 1686; Drezda, 1694. A vers költője a drezdai jogtudós Johann Burchard Freystein (1671- 1718), aki korán megmutatkozó tehetsége és tudása révén Erős Ágost herceg udvari tanácsosa lett: a herceg különböző reformtervezetek kidolgozásával bízta meg. Verse a pietista költők stílusához áll közel, de az egyes szám első személyben fogalmazott kezdeti gondolatok után többes számra vált, s a teljes gyülekezetei tanítja költeményével. Az eredetileg hat versszakos műből - Túrmezei Erzsébet diakonissza testvér fordításában - négyet közöl énekeskönyvünk. ■ Bence Gábor MOSOLY Tréfáld meg ellenségedet azzal, hogy rámosolyogsz. Képzeld azt, hogy a világ rosszaságát mint ellenséget a te mosolyod fegyverzi le. (Sri Chinmoy) Sötét kétséggel kezdődött ez a nap. Makacs dolgok tornyosultak fölém; de minden gondom messze szállt, mikor valaki mosolyát küldte felém. (Ismeretlen szerző) Mindössze tizenhét izom munkája kell egy mosolyhoz, de negyvenhároméra van szükség a haragos tekintethez. Tedd hát azt, amit egy mosolyhoz kell tenned, és meglátod, ez jóval kevesebb erőfeszítésedbe kerül. (Stuart és Linda MacFarlane) Ha a távoli faluba érkező megfáradt utazót mosollyal fogadják, ő úgy érzi, hogy hazatalált. (Pam Brown) Kárba veszett nap, amelyen egyszer sem nevettünk. (Sébastien Chamfort) Amikor valaki ahhoz is fáradt, hogy rád nevessen, tedd meg te, hogy rámosolyogsz. (Liz a barátság évkönyvéből) A béke egy mosollyal kezdődik. (Teréz anya) Tanuld meg üdvözölni barátaidat egy mosollyal; túl sok gond nyomasztja őket ahhoz, hogy érted aggódjanak. (Mary Allette Ayer)
