Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-02-15 / 7. szám
14 41 2009- február 15. KRÓNIKA Evangélikus Élet HIRDETÉS________________________________________________________________________________________ Gyülekezet és ifjúság - Előadás az evangélikus stratégiáról Szeretettel meghívjuk az evangélikus stratégiáról folytatott előadás-sorozat második alkalmára, amelynek vendégei Gáncs Péter evangélikus püspök és Smidéliusz Gábor, a Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági és Gyermekbizottságának elnöke lesznek. Házigazda: dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Tanszékének professzora. Az alkalom időpontja és helyszíne: február 18., szerda 17.30, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (Rózsavölgyi köz 3.) 10-es terme. HIRDETÉS________________________________________________________________________________________ Nyitott templomajtó Bálint-napon! Minden kedves párt - felekezeti hovatartozásuktól függetlenül - szeretettel hívunk a Deák téri evangélikus templomba (Budapest V., Deák tér 4.) február 14-én 16-tól 19 óráig, hogy lelkipásztori áldásban részesüljenek. Ennek keretében 17 órai kezdettel kerül sor - a házasság hete programsorozat zárásaként - dr. Csókay András és Csókayné Altay Daniella házaspári esküjének megáldására. Veled, Uram Egymás apostolai A Szent Gellért Kiadó, a Luther Kiadó és az Ekhó Kiadó SZERETETTEL MEGHÍVJA Döbrentey Ildikó Beszélgetek az Úrral CÍMŰ KÖNYVÉNEK BEMUTATÓJÁRA. Magyar vagyok A KÖTETET BEMUTATJA: Dr. Szabó Lajos professzor Mindennapi csodák Ünnepi lélekkel A gyöngeség ereje Énekkel dicsér: Maczkó Mária A KÖNYVBEMUTATÓ KERETÉBEN KERÜL SOR A KÖTETET ILLUSZTRÁLÓ Ángyai Júlia festőművész kiállításának a megnyitójára is. Helyszín, időpont: Pilinszky János irodalmi kávéház (1052 Budapest, VAci u. 33.) 2009. FEBRUÁR 19. 18 ÓRÁTÓL U, Szem Gellert mmac. KtalénlJmnb LUTHER Istentiszteleti rend • 2009. február 15. Hatvanad vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: 2Kor 12,1-9; Ézs 55,6-11. Alapige: Mt 13,10-17. Énekek: 279., 258. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Baliczva Iván; de. 10. (német, úrv.) Andreas Wellmer; de. II. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Baliczva Iván; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Zászkaliczky Pál; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv., összegyülekezés napja) Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 6. (úrv., ifjúsági) Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szabóné Mátrai Marianna; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. (úrv.) Szabó Bertalan; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Szabó Bertalan; VIII., Bláthy Ottó u. 10. (Betánia Szeretetszolgálat) de. 9. Benkóczy Péter; IX., Haller u. 19-21., I. ein. de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Benkóczy Péter; Kelenföld, XL, Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; de. 11. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; du. 6. (vespera) dr. Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Blázy Árpád; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; du. 4. (úrv., ifjúsági) Keczkó Pál; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. (úrv.) Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Fekete Gy. Viktor; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (szuplikáció) Malik Péter; Pestszentimre, XVIII. , Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. (szuplikáció) Malik Péter; Kispest, XIX. , Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Budakeszi (református templom) de. fél 9. (úrv.) Lacknerné Puskás Sára; Soroksár, Otthon Közösségi Ház, Szitás u. 112. du. 4. Győri János Sámuelné. Összeállította: Boda Zsuzsa BÚCSÚZUNK AZ EVÉLET EGYKORI MUNKATÁRSÁTÓL In memóriám dr. Bodrog Miklós '1929-2009 Személyes emlékezés életrajz helyett. Miklós elment, nehéz múlt időben beszélni róla. Nekem kortársam, kartársam, sorstársam, bajtársam, sporttársam volt. Az elmúlt nyolc évtizedre, fordulatos, eredményekben és kudarcokban bővelkedő időre emlékezem. Nem dátumokkal, adatokkal, hanem arról szólok, hogy mit jelentett számomra Miklós, hogy személyisége, sorsa miről is beszél. Kortársam volt. A 20. század háromnegyedét hagyta maga mögött és az új évszázadból kilenc esztendőt. Oly korban éltünk, amelyről csak a túlélők tudnak beszélni, amint Radnóti Miklós is tudta; az iratok, irattárak, jegyzőkönyvek valójában nem hitelesek, mert hiányzik belőlük az átélés élménye. Lassan-lassan elfogynak a kortársak, és maradnak a jelentések, jegyzőkönyvek, irattári anyagok. De lehet-e érvényesen feleleveníteni mindazt, ami 1926 vagy 1929 óta történt? Kortársak voltunk. Sorstársak voltunk. Sorsát rendeltetésnek mondta. Változatos életében úgy érezte, Isten mindig új meg új feladatot ad számára. Célja az volt, amit a Szentírás így fogalmaz meg: ragyogjatok csillagként az égen! „Az életem nem az enyém, / Csillag vagyok Isten egén” - írta. Lelkésztársam volt, bármit tett is, bárhol szolgált is életében. Kartársam volt, mert lelkipásztor volt a rászorultaknak. Lelkipásztor volt tanárként tanítványainak. Szenvedők pásztora volt, amikor pszichoterapeutaként kutatott lelkek mélyén, a páciensek tudatalattijának világában, hogy segíteni tudjon, és szabaddá tegye embertársait. Művelt kartárs volt. Értelmiségi ember. Minden érdekelte. Számára az irodalom, a nyelvészet, a zene, a képzőművészet, minden a teológus érdeklődési körébe tartozott. Egyik könyvének ajánlásakor így szólított meg: „Kedves Sakktársam!” Balatonszárszón egy reggel így köszöntött: „Kedves Sakktárs, szép jó reggelt!” Ezzel figyelmeztetett, hogy a Balaton partján is két sakkpartira vár aznap. Pontos, fegyelmezett játékos volt. Megkövetelte a fegyelmet és a figyelmet partnerétől is. A játékban nem ismert tréfát. A különben játékos tréfamester, szófaragó művész halálosan-életesen komolyan vette a játékot, mint igazi homo ludens. Tudom, hogy a játék mindig elárul valamit az ember jelleméből is. így ismertem meg őt igazán. Tudott alkotni, és tudott utánozni is. Egy ízben megkérdeztem tőle, tudatosan akar-e a színek művészének, Rembrandtnak a stílusához alkalmazkodni, amikor oly sokszor használja a homály és a világosság, a sötétség és a ragyogó fény kontrasztját. Bólintott, igent mondott. Tudom, hogy élete beszámolójához sok dátum, sok állomás, sok változás, eredmény és kudarc tartozott. A nekrológ felolvasása megtörtént a gyászistentisztelet keretében. írásom más célú. Emlékezem: nemcsak időben, de térben is nagy utat tett meg Miklós a neki adatott „ nyolc évtized alatt: Nyíregyházától Budapestig. Volt káplán Körmenden és szórványában, Budafokon és környékén, majd parókusként Gyulán, Rákospalotán gyülekezetben szolgálhatott. Nem említek meg minden állomást, de Zürichről, a Jung Intézetről és latin-amerikai korszakáról (Caracas) saját beszámolóiból tájékozódtam. Sporttárs is volt. Mi még futballoztunk káplánkorunkban kollégáinkkal együtt. Kapusként éppen olyan ügyes volt, mint ahogyan az úszást szerette: életeleme volt a víz. Lakótársként is megismerhettem, hiszen belföldi ösztöndíjas évében (1955-56) nálunk lakott baráti alapon, sőt családtagként. Szigorú, az önkínzásig puritán életstílusú, aszkéta jellegű lakótársat ismertünk meg benne. Egyszerűségét gyermekkorának élményeivel magyarázta. Ugyanakkor gyermekszerető volt, szívesen játszott a gyerekekkel. Nyelvtárs is volt. Játszott a szavakkal. Mindennap új meg új szófordulatokat faragott, és nem magyarázta meg, várta, hogy megértsük... Tanuló- és tanítótársam is volt. Szeretett tanítani, tanulva tanított és tanítva tanult. Hatalmas tudásanyagából szüntelen osztogatott hallgatóinak, barátainak. Fordítótársam volt. Különböző nyelvekből fordított magyarra. Tudjuk, a fordítás alázat. Ismételten próbálkozott azzal, hogy hűségesen, de érthetően és igényesen fejezze ki magát. így például többször fordította a Zsoltárok könyvét is, amíg végül elérte a százötven örök ének jeles költői színvonalát. Oltár és zsoltár című könyvét Weöres Sándor is nagyra becsülte: „Imhol az őskor fénye a zsoltár-könyvön elárad, / több-ezer esztendőn átsuhanó sugarak, / mind arany és csillag, még szeplőtlen ragyogással, / hályogos ódon kincs, mit soha rozsda nem ér. (...) láng, a szavak rácsán át a szivekbe merül.” (Weöres Sándor: Bodrog Miklós zsoltár-fordításaira) Ritka dicséret a lélektanhoz is értő költő szavaival. Mondják, már teológuskorában héber, görög, latin versekkel kísérletezett, majd megtanult németül Bodrog Miklós Rendeltetés Az életem nem az enyém, Csillag vagyok Isten egén. Ha Krisztusom fénye hat át, Beragyogja az éjszakát. Homokszemek aranyló fényben - Örök Napom, Te vársz az égen. 2007. március 8. anyanyelvi szinten, továbbá franciául, olaszul és spanyolul is. Ebben a csokorban találjuk énekeskönyvünk tizenöt, Bodrog Miklós által írt énekében néhány fordítását is. Sajátos énekversei tömörek, szépek, értékesek, mai olvasókat és éneklőket saját nyelvükön megszólító szövegek. A homiletika iránt is érdeklődött, így újra meg újra megszólított leveleiben, kérdezett, tájékozódott. A lelki ébredő és ébresztő lelkész az igehirdetés időszerűségét tartotta legmagasabbra; ahogy írta: „A prófétálást korunkban mai gondolkodásformában szabad csak gyakorolni.” Korán ment nyugdíjba, de ez nem a nyugalmat, hanem , a nyugtalan élet termő korszakát jelentette. Bodrog Miklós nagyobb értéke volt egyházunknak, mint sokan gondolják. Sajnálatos, hogy nem méltattuk eléggé. Nemcsak a régi latin közmondás jut eszembe, magyarul: minden új korszak új színt hoz, hanem az is igaz, hogy minden új kor új embereket teremt, előtte és utána soha nem látható, sajátos „emberpéldányokat” ahogy Kosztolányi írja Halotti beszéd című költeményében. Sok kudarc és eredmény után földre teperte az élet, de újra meg újra felkelt, ahogy az ószövetségi bölcs írta: százszor is elesik az igaz, de mégis felkel az. Élete végén hosszú betegség gyötörte, végül ágynak dőlt, és meghalt. Elismerés is érte, a magyar Jungszakértőnek nevezték (Linczényi Adorján, Jánosy István és még sok Jung-kutató). Az álomvilág területén nagyszerű felfedezésekre tett szert. Nyelvérzékére utalva ismét, szóteremtő zseninek is mondhatnám. Néhány példa: Jézus a templomban „kufártalanított”, „borzas gondolatok”, „tarka élet”, „álomtiszta kép” és így tovább. Az álmok barlangjában hol dé-monokra, hol őrzőangyalokra találunk. Búvár volt, lélekbúvár. Kutatta a magasságokat és a mélységeket, az alig meghatározható rozsdás ócskaságokat is. Próbálta felfedezni és napvilágra hozni mindazt, ami lelkünk mélyén rejtetten hever. A pszichológia óceánjának mélyét járta be. Adeptus volt, a lélek tudományába beavatott. Néha azt éreztem, a tudattalan varázsa megperzselte őt. Megpróbálta átlépni a sorompót, amelyről Madách Az ember tragédiája című drámájában, a 13. jelenetben ír. A Föld szelleme megszólítja a kíváncsi Ádámot, és a határra, a „sorompóra” figyelmezteti. Az élet magasában és mélységében határaink is vannak, nemcsak lehetőségeink. Bodrog Miklós a határokig nyitott. Veszélyes terület. Egy érzelmileg gazdag, érzékeny lelkű evangélikus értelmiségi távozott közülünk. Az utánunk következő nemzedéket arra kérem, ne hagyja feledésbe merülni előrement lelkésztársunkat. Amikor hozzánk érkezett, belépett az előszobába, és az ősi „Salve” szóval köszöntött: légy üdvözölve te és házad népe. Amikor elmenőben elköszönt, így szólt: „Dominus vobiscum, az Úr legyen veletek!” Köszönjük mindazt az áldást, amit nálunk látogatása jelentett, és mi is így köszönünk: Dominus vobiscum, Urunk legyen veled, veletek! ■ Hafenscher Károly (id.)
