Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-08-10 / 32. szám

‘Evangélikus ÉletS MOZAIK 2008. augusztus 10. W 11 ► Az éghajlatváltozás az egész föl­det, ezáltal mindannyiunkat érin­tő probléma - közös ügyünk. Sokszor mégis azt gondoljuk, hogy nagyon kevés, amit mi ma­gunk tehetünk ellene. Nemrég „Be a changer!” elnevezéssel nem­zetközi mozgalom indult; azt üzeni számunkra: légy a változás embere, mert mindenkinek a cse­lekedete számít! A program egy­ben szórakozást is nyújt, a ver­seny legjobb „játékosait” pedig nyeremény várja a végén... Hogyan vehetsz részt a pályázaton, és hogyan lehetsz „changer”? Ha elkötelez­ted magad az éghajlatváltozás elleni harc mellett, regisztrálj a hivatalos hon­lapon (http://www.changer20o8.eu/6.html)! Itt teheted meg a fogadalmaidat, vagyis sorolhatod fel azokat a mindennapi éle­ted során vállalt kötelezettségeket, me­Változtass! Ezután kérd meg barátaidat és csalá­dodat, hogy segítsenek vállalásodban, és a verseny honlapján is támogassanak. Lehetsz pusztán támogató is. Tekintsd meg a fogadalmat tett résztvevők közös­ségét, és ha találsz valakit, akit ezáltal is támogatni szeretnél, szavazz rá. Vedd rá minél több barátodat, ismerősödet, hogy csatlakozzanak! Ha sokan akcióba lépünk, nagyobb hatást érhetünk el a klímaváltozás megelőzésében! Mind a résztvevők, mind a támogatók - ha elmúltak tizennyolc évesek - uta­zást nyerhetnek egy nemzetközi kör­nyezetvédelmi táborba, ahol szert tehet­nek a környezetvédelemmel kapcsola­tos tudásra és tapasztalatokra, valamint kipróbálhatják magukat lényeges kör­nyezetvédelmi ügyek megoldásában. A tizennyolc év alattiak tárgyjutalomban részesülhetnek. Nagyon sok egyszerű módja van a kör­nyezetvédelemnek, a klímaváltozás elleni küzdelemnek. Alább a fent említett hon­lap ötleteiből szemezgetünk. ÜZENET AZ AKARATRÓL lyekkel lépéseket teszel az üvegházhatá­sú gázok kibocsátásának csökkentésére. Mindezt képekkel - amelyekén például éppen lejjebb csavarod a hőfokszabá­lyozót, gyalogolsz, vagy vászontáskába pakolod az éppen vásárolt termékeket - is illusztrálhatod, színesítve a személyes internetes fiókodat (profilodat). Csavard lejjebb! Fűtési és elektromos energiát spórolni egyszerű, ráadásul pénzt is megtakarítasz vele. Gondoskodj róla, hogy a fűtés ne legyen túl melegre állítva, és az ablakok zárva legyenek. Nyáron kapcsold ki a légkondit, ha nincs rá szükség. Mindig ügyelj a háztartási gé­peid megfelelő beállítására - ha a hűtő­Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla E-mail: ararat@lutheran.hu det a leghidegebb fokozatra állítod, nem­csak több energiát fogyaszt, de az ételeid sem maradnak sokáig frissek, mert meg­fagyhatnak és megromolhatnak. Kapcsold ki! Mindig kapcsolod le a vil­lanyt, amikor épp nincs szükséged rá! Ezzel energiát takarítasz meg, és keve­sebb lesz a villanyszámlád is. Ha nem használod, húzd ki a mobiltelefonod töltőjét. Úgy is energiát takaríthatsz meg, ha nem hagyod a készülékeidet ké­szenléti állapotban. (Egy tévé, amely na­pi 3 órát van bekapcsolva, és a fennma­radó 21 órában készenléti állapotban van, energiája 40%-át készenléti állapot­ban használja fel.) Hasznosítsd újra! Ne termelj annyi hul­ladékot! Gondolkozz, mielőtt eldobnál valamit! Olyan termékeket vásárolj, amelyeken kevesebb csomagolás van, és kisebb a környezetre gyakorolt hatásuk! Indulj vászontáskával bevásárolni. Hul­ladékod mennyiségét könnyen csök­kentheted, az újrahasznosítással pedig megspórolhatod az új termékek előállí­tására fordított energiát. Sétálj! A séta nemcsak a te egészséged­nek, hanem a környezetnek is jót tesz. A biciklizés is igen egyszerű módja az energiamegtakarításnak. Autózás he­lyett menj el a barátaiddal biciklizni - ez a környezetvédelem szórakoztató és ha­tékony módja. Ha hosszabb utat kell megtenned, és nem mehetsz gyalog vagy biciklivel, a tömegközlekedés az autózás remek alternatívája. Freestyle. Kreatív vagy? Bármit csinál­hatsz, ami segíti az éghajlatvédelmet. Ismertesd meg a világgal a föld meg­mentését szolgáló új ötleteidet, és sze­rezz minél több támogatót, akik köve­tik példádat! ■ JCsCs Az állatok is a mennyországba kerülnek? ► Sokan felteszik ezt a kérdést, ami­kor elveszítik hű kutyájukat, ked­ves cicájukat. Az állatok örök sorsá­val kapcsolatos kérdésre különbö­ző vallások képviselői válaszolnak. John Schmeidler kapudnus szerzetes, ka­tolikus pap: Sok gyerek, de még felnőtt is megkérdezi, hogy a mennyországba ke­rült-e a kutyája, cicája. Nem tudjuk pon­tosan, mi Isten örök terve az állatokkal. Aquinói Szent Tamás szerint az állatok­nak is van lelkűk, de másmilyen, mint az emberé. Szent Ferenc pedig az állatok tiszteletére tanít, hiszen ők is Isten te­remtményei. A katolikus egyház tanítása szerint az állatok nem jutnak a mennyországba. Ezt sokszor nehéz elfogadni. Nekem is nehéz, amikor a kis állatát gyászoló gazdival találkozom. Annyi biztos: Is­ten azt akarja, hogy a mennyországban tökéletesen boldogok legyünk, s ha a teljes boldogsághoz szükség lesz a ku­tyára, akkor ő, aki bennünket fel tud tá­masztani, egy kutyát is biztosan fel tud támasztani. Thor Madsen baptista teológus: Érthető a keresztény ember vágya, hogy viszont­lássa kedves háziállatát. Az állatok feltá­madásának azonban nincs bibliai alapja. Egyesek úgy vélik, boldogságuk nem volna maradéktalan, ha a háziállatukat nélkülözniük kellene. A Biblia viszont arról beszél, hogy a mennyei boldogság a Teremtőnkkel és Megváltónkkal való kapcsolatból fakad majd, és ez a boldog­ság hiánytalan lesz. Abdalla Idris Ali muzulmán tudós: A Korán nem beszél kimondottan az álla­tok örök sorsáról. Egy helyen azonban utal rá, hogy a paradicsomban az em­bernek minden kérése teljesül; ez pedig azt jelenti, hogy aki akarja, hogy vele le­gyen a háziállata, annak ez a kérése is teljesülni fog. Az iszlám tanítása szerint továbbá Allah nemcsak az embereket, hanem az állatokat is meg fogja ítélni. Ha például egy szarvas állat bántott egy szarvatlan állatot, a szarvas állat e tette miatt porrá fog válni. Scott White zsidó rabbi: Láttam egy fel­iratot, amely így szólt: „Uram, add, hogy olyan nagyszerű legyek, amilyennek a kutyám tart!” A judaizmus tanítása sze­rint Isten megtartja az áldott létezőt az eljövendő világban az igazak számára. Hogyan lehetne kivétel ez alól a háziállat, amely kiválóságra ösztönözte az illetőt? Engem roppant hatékonyan ösztönöz az erényes életre, ha arra gondolok, hogy a túlvilágon együtt lehetek a kutyámmal. Gary Langston irokéz indián: Az ameri­kai indiánok hite szerint az élőlények összefüggnek egymással. Akár lába, akár szárnya, akár gyökere van, minden élő a Föld gyermeke. A válaszom tehát: igen, az állatok tovább élnek a haláluk után. Valamennyien visszatérünk a Te­remtőhöz. És igen, az emberek viszont­látják kedves állataikat. Gyerekkorom­ban volt egy kutyám; lelke mindig mel­lettem maradt, csupán más dimenzióba költözött. Ha meghalok, én is oda köl­tözöm, és a lelkek dimenziójában együtt leszünk. Linda Prugh, a hindu Vedanta Társaság tagja: Az állatoknak van lelkűk, de - az embertől eltérően - nem képesek gon­dolkodni, és nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között. Meghalnak, majd újjászületnek, így jutnak egyre ma­gasabb létformába, végül az emberi szintre. Az élet célja, hogy mindenben és mindenkiben - saját magunkban is - fel­fedezzük a Brahmával, a mindent átható istenséggel azonos isteni természetet. Tehát kedves háziállatainkra is úgy kell tekintenünk, mint az isteni természet megnyilvánulásaira. Marnie Hammer buddhista: A buddhista felfogás nem ismer túlvilágot. A Buddha arról beszélt, hogy ne foglalkozzunk tá­voli dolgokkal, hanem éljünk a jelenben. A buddhizmus szerint az állati létforma alacsonyabb rendű. Nekem három macskám volt, kedveltem őket, de nem tudom, viszontlátom-e őket. Nem is ez a fontos, hanem az, hogy mások számára békésebbé tudom-e tenni az életet. H Magyar Kurír EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL Köszönet Ezúton szeretném megköszönni Szeverin Ferencnek, hogy létrehozta július utolsó hétvégéjén Csikóstőttősön azt a szép alkalmat, amelyen Borsi Balázs ferences szer­zetes, a sümegi rendházfőnök hirdette Isten igéjét. (Az eseményrój az Evangélikus Élet múlt heti számában Léleképítés Csikóstőttősön a Biblia éve alkalmából címmel olvasható tu­dósítás. - A szerk.) Gondolom, Barsi Balázst nem kell bemutatnom, hiszen szemé­lye sok evangélikus előtt is ismert. Akinek már volt lehetősége hallani őt, sosem felejti el. Ez a délután több szempontból is különleges volt. Egyrészt mert nem Sümegen zajlott - talán nem mindenki tudja, hogy a sümegi rendház vezetője jó ideje egyálta­lán nem hagyja el székhelyét, s aki vele találkozni szeretne, annak bizony Sümegre kell utaznia. Szeverin Ferenc mint környéken lakó s*a helyi közéletben aktív egyház­tagunk tudott arról, hogy a szerzetes évente egy hetet tölt közeli szülőfalujában, s en­nek kapcsán tudta rávenni az idős és nehezen mozduló mestert, jöjjön el, és szolgál­jon közöttünk. Másrészt kivételes volt ez az alkalom, hiszen a csikóstőttősi evangélikus temp­lom igazi ökumené színhelye lett. Az előadásra ugyanis felekezetre való tekintet nélkül hívogatták az embereket Dombóvárról, Kaposszekcsőről, Csikóstőttősről, Kapospuláról és még Bonyhádról is. Harmadrészt, mert a pécsi Severin Galéria ki­állítást állított fel külön ennek az alkalomnak a szebbé tételére. Ez jó közösség- képzőnek bizonyult, mert az emberek az előadás után nem mentek rögtön haza, hanem Ruttkay Sándor grafikáit nézegetve együtt maradtak, és még sokáig beszél­gettek. Összegezve: köszönjük Szeverin Ferencnek az ötletet és az ügyességet, amivel lét­rehozta ezt az alkalmat; Rózsai Évának, hogy a szervezőmunka oroszlánrészét elvé­gezte (például több mint ötszáz SMS-t küldött el!), s végül köszönettel tartozunk Sza­bó Szilárd lelkész úrnak, hogy ott volt, és hogy a cikket megírta erről. —kya (Budapest) £ N e m z érr*íTT‘ z i E v a3K-g'é I i:u m j T JjÉ N k o z ró* ­Balatonszemes 2008. 08. 20-24. További információ: 20/775-8627; koordinator@balaton-net.eu Lepje meg szeretteit , Evangélikus Élet-előfizetéssel! Megrendelőlap Ezennel megrendelem az Evangélikus Életet EH egy hónapra: 865 forintért □ fél évre; 5170 forintért □ három hónapra: 2585 forintért EH egy évre: 10340 forintért Név: Cím: A fenti előfizetési díjak belföldre érvényesek! Kérjük, a szelvényt NYOMTATOTT NAGYBETŰKKEL töltse ki, és küldje vissza az alábbi címre: Evangélikus Elet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24. (A borítékra szíveskedjék ráírni: „Előfizetés".) A szelvényt az 1/486-1195-ös faxszámra is elküldheti. Kérjük, hogy esetleges kérdéseivel, az előfizetéssel kapcsolatos problémáival keresse Vitális Juditot az 1/317-1108-as vagy a 20/824-5519-es telefonszámon. Előfizetéssel kapcsolatos e-mailjét a judit.vitalis@lutheran.hu címre küldheti el.

Next

/
Thumbnails
Contents