Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-12-14 / 50. szám
‘Evangélikus Éltó PANORÁMA 2008. december 14. 7 KÉT »SZISSZENET« AZ OXFORDI KARÁCSONYRÓL A téli fény ünnepe Bármi legyen is a céljuk azoknak, akik szeretnék visszaszorítani a keresztény hagyományokat, most egy újabb lépést tettek felé. Oxford honatyái azzal a merész ötlettel rukkoltak elő, hogy a jó öreg karácsonyt végre ideje lenne lecserélni a „téli fény ünnepére” - a más vallásúakra való tekintettel. Egyben el is nyújtanák az „ünnepet”, amely így november közepétől január elejéig tartana. A névváltoztatást azzal indokolták, hogy az új mennyivel fi- gyelemfelkeltőbb és exkluzívabb. Be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen valóban figyelmet váltott ki - felháborodás és tiltakozás formájában. A dolog pikantériája, hogy a módosítás a zsidó és az iszlám vallás követőinek sem nyerte el a tetszését, így a keresztények a más vallásúakkal együtt tiltakoztak az ateista agyszülemény ellen. A kereszténység visszaszorítása a vallásszabadság nevében? Kicsit nevetségesen hangzik. De mi lesz a következő lépés? Vajon a templomi harangszót mikor perelik be csendháborításért? ■ Puchard Balázs Az oxfordi önkormányzat úgy döntött, hogy eltöröl mindenfajta utalást a karácsonyra: december 25-e és az azt követő időszak a „téli fény ünnepe" nevet fogja viselni. Eddig a hír. Felbolydult Oxford. Tiltakoznak a keresztények, hogy elvesztik az identitásukat. Felszisszentek a helyi zsidó közösség tagjai, akik szerint fontos, hogy fenntartsák a brit karácsony hagyományát. Megszólalt a az oxfordi muzulmán tanács elnöke is, hiszen „az iszlám hívők és más vallások követői is örömmel várják a karácsonyt, amelyet nem lehet egy tollvonással eltörölni". A hírt felkapja minden valamirevaló médium. Egyesek fejcsóválva, mások csámcsogva közlik Van, aki botrányt kiált, és van, aki értetlenül áll az eset előtt. Napok óta foglalkoztat az ügy. Kavarognak bennem az érzések és~a gondolatok. Mit tegyünk? Elkeseredjünk? A szekularizáció oly mértékű, hogy lassan leírják az egyházakat. Fia már a karácsony sem számít... Álljunk be a tiltakozók sorába, és protesMerre tartunk? táljunk? Követeljük a keresztény ünnep és a kulturális tradíció megbecsülését? Vagy ne foglalkozzunk vele, furcsa kuriózumnak tekintve az egészet (hiszen nem ez az első váratlan esemény a szigetországban)? Mi a teendő? A fény ünnepe és karácsony. Micsoda leértékelés, micsoda bagatellizálás - így az első reakciók. De ha felelevenítjük történeti ismereteinket, valami nagyon elgondolkodtat: amikor a kereszténységnek a Római Birodalomban való inkulturációjával kapcsolatosan kérdés volt, hogy mikor is ünnepeljék Jézus születését, az egyház zseniálisan döntött. Volt ugyanis egy igen népszerű ünnep, a téli napforduló, a nagy Mars ünnepe, a legyőzhetetlen Nap (Sol invictus) ünnepe. A természetben ekkor „derül ki", hogy a sötétség nem nyeli el a világosságot, az éjszakák elkezdenek rövidülni, a nappalok pedig hosszabbodni. A fény ünnepe volt alkalmas arra, hogy a kereszténység - kapcsolódva az adott kultúra világához - elmondja: a legyőzhetetlen nap maga Jézus Krisztus. Megszületett, megjelent a világban, vége a sötétség hatalmának. 0 maga mutatkozott be így: Jín vagyok a világ világossága...” S tanítványait - ha valóban azok voltak - a világosság gyermekeinek hívták A fény ünnepéből Jézus születésnapja lett. Megszületett a Világosság! Eltelt húsz évszázad, s most megfordult az akkori mozdulat, Jézus születésnapját egy angliai városban a fény ünnepévé tették. Ne sopánkodjunk! Még akkor sem, ha fel kell ocsúdnunk a keresztény Európa és a keresztény Magyarország illúziókba ringató álmából. A világosság fiai mindig kevesen voltak, mindig kisebbségben éltek. Akkor is így volt, ma is így van. Inkább azon törjük a fejünket, hogy miként tudjuk igazán ünneppé tenni karácsonyt, Krisztus születésnapjává. Mert az oxfordi minta éppen olyan rossz, mint a világot uraló kereskedelmi, fogyasztói karácsonymodell. Nekünk azonban van jobb utunk! m Hafenscher Károly (ifj.) A TÉKOZLÓ EGYHÁZ MEGTÉRÉSE Terray László laudációja Elhangzott az Ordass Lajos-díj átadásán, Budapest-Fasor, 2008. november 28., 11.30 Illő és méltó, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház által alapított legrangosabb elismerést, az Ordass Lajos- díjat a kuratórium döntése alapján az első alkalommal dr. Terray László, Norvégiában élő nyugalmazott evangélikus lelkész testvérünk kapja. Ünnepi nap és óra ez a mai. Hosszú és nehéz út vezetett el e felemelő pillanatig, amikor Terray László testvérünk és a Magyarországi Evangélikus Egyház, ahonnan ő jött, újra egymásra talál. Figyelem! Nem Terray László érkezett vissza immáron hivatalos és ünnepi keretek között is a Magyarországi Evangélikus Egyházba, hanem a Magyarországi Evangélikus Egyház érkezett vissza Terray Lászlóhoz. Nem a tékozló fiú tért vissza az atyai házhoz, hanem a tékozló atyai ház - azaz a magyarhoni evangélikus anyaszentegyház - tért vissza hosz- szú és gazdag életpályát befutott fiához, Terray Lászlóhoz. Mert nemcsak a Kádár/Káldy-korszak „közösítette ki” őt, hanem még 2001-ben is, több mint egy évtizeddel a rendszer- változás után az alábbi szavakkal kellett méltatnom őt az Evangélikus Elet hasábjain, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által adományozott Károli Gáspár-díj átadása után: „Ordass Lajos első biográfusának, a nemzetközi Ordass-kuta- tás koordinálójának, külföldi egyháztörténeti szimpozionok szervezőjének, a missziológia tudósának a hazai egyházában mintha még mindig el nem ismertség, mellőzöttség lenne osztályrésze! (A Károli Gaspár-díjat is világi fórumtól: a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától kapta. Díszdoktorátust pedig a Romániai Protestáns Teológiai Fakultás adott neki Kolozsvárott 1993-ban.) Idehaza munkásságát a hivatalos egyházi elismerés hiányában egyedül az Ordass Lajos Baráti Kör méltányolta. Minden bizonnyal oka van annak, hogy a magyarországi evangélikus egyházi közvélemény mind ez idáig nem ismerhette meg, hogy ki is valójában Terray László. A valódi rendszerváltozás egyházunkban csak akkor történik meg, ha az igazi értékek is fokozatosan a helyükre kerülnek.” Terray László 1924-ben született Miskolcon. A lelkészi pálya választásában nagy szerepet játszottak egykori vallástanárának, Weiszer Eleknek az indítása és Túróczy Zoltán püspök evangélizációi. 1946-ban szentelte őt lelkésszé Ordass Lajos püspök. 1948-ban a Lutheránus Világszövetség ösztöndíjával került Norvégiába. Megbetegedése, valamint a magyarországi kommunista hatalomátvétel miatt külföldön maradt. Norvégiában néhány éven belül letette a lelkészi szolgálathoz szükséges vizsgákat. Elsajátította a lapp nyelvet is, s tanulmányozta a laestadiá- nus ébredési mozgalmat. 1954-ben az oslói missziótudományi intézetben kapott állást a neves norvég missziológus, Olav G. Myklebust asszisztenseként. Tíz éven át a Norvég Evangélikus Missziói Tanács elnöke volt. 1956 decemberétől három hónapig egy norvég állami bizottság tagja, amely ezerötszáz magyar menekültet telepített át Norvégiába. 1963-ig Oslóban magyar lelkészi szolgálatot is vállalt. Kezdettől fogva részt vett a Külföldön Elő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének szervezésében, húsz éven keresztül mint ügyvezető elnök, tíz évig pedig mint az Útitárs című folyóirat szerkesztője. 1978 és 1990 között a munkaközösség teológiai lapjának, a Koinoniának a kiadójaként is dolgozott. Majdnem negyed századon keresztül a Norvég Egyházi Misszió által fenntartott, Monte Carlóból sugárzott rádióműsorok felelős szerkesztője, 1985-ben pedig két hónapig egyházkerületének „megbízott püspöke” volt. Terray László lelkészi és egyházszervezői munkája mellett igen kiterjedt missziológiai tevékenységet és a hazai egyházzal kapcsolatos szervezői feladatokat is vállalt. Nevéhez fűződik a Nemzetközi Ordass Alapítvány megszervezése, az Ordass-archívum létrehozása. Ordass Lajosról írt életrajza 1983-ban norvég, majd hamarosan német és a kilencvenes évek második felében angol nyelven is megjelent. Vajta Vilmos így méltatta munkásságát: „Neki köszönhetjük az első életrajzot Ordass Lajosról, valamint a kommunista rendszerhez alkalmazkodó hazai»hierokrácia«jellemzését. Mindezzel a magyar egyháztörténet-írás és korunk egyházi helyzetének jövendő értékeléséhez lényeges alapot vetett.” Éles precizitása sokakat kényelmetlenül érintett. Egyházvezetők vagy pozícióban lévők részéről megannyiszor elhangzott, hogy „külföldre szakadt testvéreink ne akarjanak bennünket kioktatni, hogy miképpen kell élnie az egyháznak a szocializmusban”. Csak a felszínt látók fogadták el ezt az egykori okoskodást. A kifinomult hallásúak felismerték benne a hatalom hangját. A félreállítottak, az alulmaradni tudók, a kereszthordozók, Krisztus rejtett egyháza, az ecclesia ab&ondita nem ezt a panelt visszhangozta akkor sem, hanem a szenvedéssel szolidáris, segítséget nyújtó testvéri kezet ragadta és szorította meg Terray egyes megnyilvánulásai kapcsán. Igen, ákommunizmus idején a pártállam és az akkori egyházi vezetők szemében Terray László a megfigyelt ellenség volt: egy alkalommal a Ferihegyi repülőtéren elvették tőle a nála lévő iratokat, és tíz éven keresztül nem kapott beutazási vízumot Magyarországra. Testvéreinek és barátainak azonban távollétében is lelki tartást jelentett. A kelet-európai rendszerváltás után különösen sokat munkálkodott azon, hogy a fiatal magyar egyháztörténészek sikeresen bekapcsolódhassanak a nemzetközi kutatás vérkeringésébe. A Budapesten tevékenykedő Gisle Johnson missziói lelkész életéről is könyvet írt. Másfél évtizede joggal nevezte őt Dóka Zoltán - Kendeh Györgyhöz hasonlóan - „egyházunk utazó püspökének”. De nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is. Az ottani evangélikus gyülekezeteket a norvég egyház révén tudta támogatni. Munkásságát ezért honorálták ott tiszteletbeli doktori címmel. Az itthoniakon is rendszeresen segített. Mindig ott termett, ahol baj volt. Saját nevét vagy a támogatás forrását sokszor anonimitásban hagyta. A hivatalosaknak Terray neve a rendszerváltozás előtt nemkívánatosként s még a rendszerváltozás után is kényelmetlenül csengett. Mert egyházvezetőkkel diplomáciai paktumot sohasem kötött. Eddig ezért sem törhetett magának utat munkássága a hazai egyházi közvéleményben. Terray László szenvedélyesen az ügynek, az evangélium igazságának él, és ugyanakkor egészségesen hűvös tárgyilagossággal tudja kutatási eredményeit a nyilvánosság elé tárni. Szívóssága tiszteletet, embersége szeretetet ébreszt bennünk. Megismerte Krisztus keresztjét, s ezért is tudta „felvigyázóként” ébren tartani bennünk a kereszthordozás nekünk adatott példáját, Ordass Lajos hitvalló életművét. A Krisztus-követésről, a kereszthordozásról, az egyház tegnapi vagy régi történetéről is csak az tud hitelesen szólni, aki valamit maga is hordoz Krisztus keresztjéből. Tisztelt Püspök Urak! Igen Tisztelt Zsinat! Ünneplő Gyülekezet! Tisztelt Egybegyűltek! Az elhangzottak jegyében tisztelettel jelentem, hogy a mai napon, ebben az ünnepi órában nemcsak az történik, hogy Terray László az övéihez, a saját egyházába hazaérkezett, hanem a Magyarországi Evangélikus Egyház is az „övéjéhez” visszaérkezett. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy minden látszat és minden nehézség ellenére a rendszerváltozás - hosszú és gyötrelmes vajúdás után - a Magyar- országi Evangélikus Egyházban is végre bekövetkezett. ■ Dr. Fabiny Tibor Karácsonyfa a Kossuth téren December 6. és 26. között jelzi idén az ünnepet az ország karácsonyfája a Parlament előtt. A tizennyolc méter magas lucfenyőt Répáshuta mellől szállították különleges honvédségi szállító járművön a budapesti Kossuth térre, hogy leglátványosabb szereplője legyen a múlt szombaton nyílt „Mesevárosnak”. Ezen a napon kezdődött „az ország karácsonya", melynek megnyitóünnepségén a magyar Mikuláshoz lappföldi kollégája, Joulupukki is csatlakozott. A két Mikulás egy különleges Mikulás-egyezmény aláírását követően a gyerekekkel közösen kapcsolta fel az ünnepi fényeket. December 13-án óriási, kétméteres mézes süteményeket díszíthetnek a térre látogató gyerekek. M MTI Evangélikusokkal volt közösségben Pápán a volt külügyminiszter ► Magyarország változó külföldi megítélése címmel tartott előadást a pápai Gyu- rátz Ferenc Gondolkodó Kör december elseji összejövetelén dr. Jeszenszky Géza, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. A külügyminiszterként, majd washingtoni nagykövetként bőséges diplomáciai tapasztalatokra is szert tett evangélikus történész a helyi egyházközség gyülekezeti házában osztotta meg gondolatait népes hallgatóságával. A közel háromórás együttlét során Jeszenszky Géza nágy ívű áttekintésben vette sorra a magyarságkép alakulásának döntő mozzanatait. A 19-20. századra fókuszáló fejtegetésében mindenekelőtt arról szólt, hogy miként veszett el az az 1848-49-es szabadságharc nyomán kialakult rokonszenv, amely Nyu- gat-Európában és Amerikában általánosan jellemző volt a magyarok és személy szerint Kossuth Lajos iránt. Az előadó választott témája szempontjából is a II. világháborút jelölte meg mélypontnak, amelyből ugyanakkor feltámadást jelentett az ’56-os forradalom. De egy ízben még ezt követően is adatott Magyarországnak egy világtörténelmi szerep - az 1989-es rendszerváltozás amelynek rendkívül pozitív külföldi megítélését azonban a magyar társadalom alig-alig érzékelte. Az a történész, aki 1990-ben a rendszerváltozás külügyminisztere lett, arra a kérdésre is kereste a választ, hogy e széles körben megnyilvánult rokonszenv miként lett oda, és csapott át a Magyarország iránti ellenszenvbe. Érdekes adalék volt Jeszenszky Géza azon meglátása, hogy - nem kisebbítendő a magyar politikai élet szereplőinek egyértelmű felelősségét - annak idején jelentősen hozzájárult a magyar presztízs megromlásához például a The Times című brit lap bécsi tudósítója, H. W. Steed, illetve magyarországi tárgyú cikkeivel, írásaival a nálunk Scotus Viator írói néven ismertté vált közíró, R. W. Seton-Watson. Mégis a francia-brit-orosz „entente” és a német-osztrák-magyar-olasz „hármas szövetség” vetélkedése, illetőleg a ger- mán-szláv ellentétek elmélyülése vitte Magyarországot külpolitikai kényszer- pályára, kedvező közeget teremtve a kritikus, sok esetben súlyosan elfogult írások megjelenéséhez. Magyarország presztízse ma nem áll túl rosszul, de túl jól sem - összegezte az előadó, hozzátéve, hogy az ország megítélése nemcsak politikai és gazdasági viszonyoktól függ, hanem attól is, hogy miként fogadják a hazánkba érkező külföldieket. Fontos, hogy minden magyar állampolgár érezze át, hogy az ő magatartása is befolyásolja az ország külföldi megítélését. ■ POLGÁRDI SÁNDOR