Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-01-06 / 1. szám

io <4( 2008. január 6. KRÓNIKA ‘Evangélikus Élet^ Bajor-magyar konzultáció a Közös nyilatkozat jegyében ► Történelmi helyszín adott otthont az évenként sorra kerülő bajor-ma­gyar konzultációnak 2007. decem­ber 17. és 19. között. A németorszá­gi Augsburgban bajor meghívásnak tett eleget egyházvezetésünk há­rom tagja, Ittzés fátws elnök-püspök, Proliié Gergely országos felügyelő és Hafenscher Károly országos iroda­igazgató. Őket kísérte a külügyi osz­tályról jelen sorok írója. A találko­zón bajor részről Michael Martin egyházfőtanácsos és Ulrich Zenker egyháztanácsos vett részt több munkatársával egyetemben. A ko”hzultáción szóba került az 1999- ben aláírt, a megigazulásról szóló evan­gélikus-római katolikus Közös nyilatko­zat, amelyet az evangélikus Szent Anna- templomban láttak el kézjegyükkel az akkori egyházvezetők. A tavaly év végi konzultáción azonban nem volt szük­ség közös nyilatkozat kiadására, hiszen a tizenöt éves bajor-magyar partner- kapcsolat olyan szilárd testvéri és baráti alapon nyugszik, amely a Jézusban kö­zös hitben gyökerezik. A két tematikus nap az egyes egyhá­zak beszámolójával indult. A magyar egyházi elnökség tagjai a szervezeti és strukturális reformot emelték ki mint az egyházunk egészét érintő legfontosabb eseményt. „A tanulás éveit éljük” - jelen­tette ki az elnök-püspök. A magyar résztvevők beszámolójá­nak egyik fontos eleme volt a bajor-ma­gyar testvérkapcsolat fennállásának ti­zenötödik évfordulója alkalmából Bala- tonföldváron megrendezett szeptember végi találkozó, amelyet - a bajor szerve­zők tanácsaival élve - elsősorban ma­gyar felelősök készítettek elő. Mindkét fél örömmel emlékezett vissza a négy együtt töltött napra; a találkozón egyéb­ként dr. Johannes Friedrich bajor püspök is jelen volt díszvendégként. A megbeszélések során mind az elnök­püspök, mind az országos felügyelő őszintén beszélt egyházunk nehézségeiről is, például az ez év őszén Pozsonyban ta­pasztaltak alapján a szlovák-magyar evangélikus közeledés akadályairól. Be­számoltak a társadalom jelenlegi nehéz helyzetéről és a kormányzati döntések, re­formok negatív kihatásairól is. Prőhle Gergely riasztó adattal érzékeltette az egészségügyi reform már most érezhető „áldásait”: a csecsemőhalálozás tavaly áp­rilistól szeptemberig 10%-kal emelkedett. A magyar gondok árnyékában jó volt meghallgatni a bajor vezetőség beszá­molóját: őket - a társadalmi jelenlét mel­lett - elsősorban saját hitéleti újításaik foglalkoztatják. Meghirdették a „nyitott templom” projektet, amelyben önkénte­sen vehetnek részt a bajor gyülekezetek, s amelyre eddig ötszáz közösség jelent­kezett. Hasonlóan nagy jelentőségű a laikus prédikátorok képzése, amelyet nemrégi­ben indított el a bajor egyház. A laikus prédikátorok elsősorban az istentiszte­letek tartásában segítik a lelkészeket: hat hétvégés teológiai okítás után prédikál­hatnak azon gyülekezetekben, amelyek igényt tartanak ilyen jellegű segítségre. Szóba került a beszámoló során a 2010-ben Münchenben megrendezendő ökumenikus találkozó, melyre meghívást kaptak magyar evangélikus képviselők is. Michael Martin egyházfőtanácsos a to­vábbiakban több olyan témakört is felve­tett, amellyel várhatóan a jövőben a ma­gyar evangélikusságnak is meg kell küz­denie: a családkép változása, a gyermek- vállalás kérdése, a teológusok „gyülekeze­ti képzése”. Ez utóbbira azért volna szük­ség, mert egyre több bajor teológushall­gató kezdi meg úgy a tanulmányait, hogy szinte teljesen szekuláris környezetből ér­kezik, és nem rendelkezik tapasztalatok­kal a gyülekezeti élet egészéről. Ezt póto­landó a bajor egyház bevezette az „egyhá­zi kísérés” nevű tárgyat, amelyet hat éven keresztül kötelezően tanulnak majd a hallgatók a teológiai fakultásokon. Mind a bajor, mind a magyar egyházi képviselők fontos találkozókat tervez­nek a 2008. évre: májusban a bajor püs­pök részvételével egyházvezetői tanács­kozásra hívják a teljes magyar egyházi vezetést, július elején pedig az 1988-as határnyitás emlékére Sopronban talál­koznak a bajor, valamint a magyar, az osztrák, a szlovák és a szlovén egyház képviselői. A jövőre tekintve mindkét egyház ve­zetői egyetértettek abban, hogy a testvér- kapcsolat eljutott arra a szintre, amelyet a kezdetekkor célként tűztek ki. Egyhá­zunkat minden téren behálózza a bajor egyházi intézményekhez fűződő kap­csolatrendszer a gyülekezetek, óvodák, iskolák, diakóniai otthonok szintjén egy­aránt mindenütt nagyon sok kapcsolat él; ezek intenzitását kell megtartani a kö­vetkező években, évtizedekben is. A schengeni egyezmény életbe lépésé­vel Bajorország és Magyarország még közelebb került egymáshoz. A fizikai és lelki közelség erősíti és életben tartja mindkét egyház közösségét. Az egymás­ban kapott ajándékért azonban - ahogy Ittzés János elnök-püspök fogalmazott - nem egymásnak, hanem mindenekelőtt közös Urunknak tartozunk köszönettel. ■ CSELOVSZKVNÉ TARR KLÁRA ISTENTISZTELETI REND / 2008. január 6. - Budapest Vízkereszt ünnepe. Liturgikus szín: fehér. Lekció: Mt 2,1-12; Ézs 60,1-6. Alapige: Ef 3,2-6. Énekek: 185., 186. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német, úrv.) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 4. (családi, tücsökzene); du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. (úrv.) Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv., családi) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv.) dr. Orosz Gábor Viktor; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (családi, úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. (úrv.) Smidéliusz Gábor; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) Szántó Enikő; du. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Bláthy Ottó u. 10. (Betánia Szeretetszolgálat) de. 9. (úrv.) Benkóczy Péter; IX., Haller u. 19-21.1. emelet de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás; du. 7. (vespera) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Benkóczy Péter; Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpádné; de. fél 10. (úrv., családi) dr. Joób Máté; de. 11. (úrv.) Blázy Arpádné; du. 6. Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpád; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv., családi) Keczkó Pál; de. fél 12. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh Gyöigy; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. (úrv.) Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv., családi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. (úrv.) Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) BlatniczkyJános; Rákoshegy, XVII., Tessedik térde. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. (úrv.) Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa Hét év a szerkesztői szolgálatban ► Bár a hét nem kerek, de „biblikus szám”. És mert történetesen pon­tosan hét esztendő telt el azóta, hogy főszerkesztőként T. Pintér Károly jegyzi hetilapunkat, arra gondoltam - ha már én kaptam megbízást ennek a lapszámnak a szerkesztésére -, talán olvasóinkat is érdekelné, hogyan értékeli: va­jon ez az időszak hét szűk vagy hét bő esztendő volt a lap életében? Közvetlen munkatársaként nem kellett kopogtatnom szobája ajta­ján, no meg azért sem, mert a két­szer három méteres főszerkesztői szoba ajtaja amúgy sincs szinte so­ha bezárva.- Az Evangélikus Élet főszerkesztőjeként hét esztendeje áll a Luther Kiadó alkalmazásá­ban. Hogyan értékeli a hetilapunk élén eddig végzett munkáját?- Először is az Evangélikus Élet már jó ideje valódi csapatmunka eredménye­ként kerül hétről hétre az olvasók elé. De önértékelésre azért sem vállaikozhatom, mert ellentétben azon munkaágakkal, amelyek tevékenységéről csak alkal­manként szerez tudomást a szélesebb egyházi közvélemény, mi minden héten megmérettetünk. És nemcsak az Úris­ten, de a nálánál többnyire szigorúbb ol­vasók színe előtt is... Elismerés viszont - teljes joggal - a szerzőket illeti. Ha az olvasónak tetszik egy írás, akkor esetleg meg is jegyzi a cikk szerzőjének a nevét, ugyanakkor kit érdekel, ki volt annak a lapszámnak a szerkesztője, olvasószer­kesztője, tervezőszerkesztője és így to­vább... Mi csak akkor kerülünk képbe, ha valami nem tetszik. Egy rossz írás ol­vastán önkéntelenül felvetődik a kérdés az emberben: „Hát ez meg hogy kerülhe­tett a lapba?!”- Ez majdnem úgy hangzik, mintha keseregne.- Ugyan dehogy! Engem kizárólag az szokott bosszantani, ha valamiféle ke­gyes frázisnak tartják, amikor a szer­kesztőségi munkát szolgálatnak neve­zem. Márpedig objektíve is az. Más kér­dés, hogy egy keresztény lapnál ez ket­tős értelemben is igaz.- Korábban Magyarországon is, és tízéves ausztráliai pályafutása során is világi médiu­moknál dolgozott. Mennyiben jelent mást egy egyházi lap szerkesztése?- Ne legyenek illúzióink, minden or­gánum valamilyen „zászló” alatt tevé­kenykedik! Szerkesztőségünk falán azt hirdeti a tábla, hogy „nem magunkat prédi­káljuk, hanem az Úr jézus Krisztust” (2Kor 4,5a). Az Evangélikus Életnél azért tudom és addig fogom tudni jól érezni magam, amíg nyugodt lelkiismerettel kijelenthe­tem, hogy a lap az Úristen iránt elkötele­zett szolgálatban áll. Nem arról van szó, hogy egyes kérdésekben nálunk ne je­lentkezne „befolyásolási szándék”, de „kisajátítási szándékkal”, vagyis a szer­kesztői jogosítvány csorbítására való tö­rekvéssel ez idáig nem találkoztam. Ta­lán mert azt is érzékelik az egyházon be­lüli különböző csoportok, hogy én ma­gam sem a saját tulajdonomnak tekin­tem a lapot. Arra egyébként ma már ta­lán valóban csak keresztény médiumok­nál van lehetőség, hogy ilyen-olyan ér­dekérvényesítés helyett az értékérvénye­sítés lehessen a szerkesztő elv.- Ezzel együtt többször vádolták a lapot és személy szerint Önt is bizonyos egyházi szemé­lyek iránti pozitív elfogultsággal, míg egyes ke- gyességi irányzatok úgy érezték, .véleményük háttérbe szorul a lap hasábjain.- Én eredendően mindenkivel szem­ben pozitívan vagyok elfogult. Ismét­lem, mindenkivel szemben. Viszont az a dolgom, hogy az egyes lapszámokat le­hetőleg eredeti és lehetőleg színvonalas írásokkal segítsem megtölteni. így az­után azok iránt, akik jól írnak, és szíve­sen írnak, kétségkívül fokozottabban vagyok „pozitíve elfogult”. Ebből azon­ban nem következik, hogy hetilapunk X vagy Y szócsöve akarna lenni. De egy új­ságban csak az a cikk tud megjelenni, amelyet megírtak. A meg nem írt kézira­toknak erre semmi esélyük... Bizony jó volna, ha minden „kegyességi körből” érkeznének írások. Pontosabban: nívós írások. Vagy legalább témajavaslatok. Mondjuk azok helyett az olvasói levelek helyett, amelyek szerzői csupán azt ne­hezményezik, hogy miért X vagy Y írt már megint a lapba...- Témákban, témajavaslatokban is hiány volna?- Na erről azért nincs szó, jó ötletekből mindig is több van, mint jó kéziratokból. A gondunk inkább az, hogy mivel szerző­ink többsége nem gyakorló tollforgató, a kéziratgondozás elég rendesen leköti bel­ső kapacitásunkat. E tekintetben ugyan összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet, mint volt hét évvel ezelőtt, sokkal több al­kalmon tudunk személyesen részt venni, de... Tudja, mit? Mondok egy példát: évek óta dédelgetett tervünk, hogy az EvÉlet ha­sábjain időről időre bemutassunk egy-egy gyülekezetét. Pályakezdő újságíróként magam is közreműködtem egy hasonló riportsorozatban. Akkor egy-egy nógrádi település kulturális életének bemutatása volt a feladat. És egy riport „felvételére” az ember kapott egy hetet. Persze abban a szerkesztőségben nem egyetlen fő dolgo­zott újságíró státusban...- De azért az Üllői úti szerkesztőségben elég nagy a forgalom.- Bocsánat, de - szerintem - nem elég nagy! Tény, hogy a hozzánk betérők tét­lenkedő munkatárssal nem találkozhat­nak, és tény az is, hogy hosszas beszélge­tésekre munkaidőben kevés az esély. Mégsem tudok örülni annak, hogy az Országos Egyházi Iroda székházába ér­kezők többsége olyan „tapintatos”. A közvetlen, személyes kapcsolatok szá­munkra nélkülözhetetlenek.- Főszerkesztő úr azt mondta, hogy csak akkor áll kötélnek, ha a közegyházi állapotokkal kapcso­latos véleményére is rákérdezek az interjúban...- Most mindössze túlérzékenységün­ket szeretném szóba hozni. Elvileg ugyan sokan igényelnék például az evangélikus közélet árnyaltabb bemutatását, bátoríta­nak is az „itt-ott azért egyházunkban is előforduló” feszültségek, problémák gya­koribb néven nevezésére, ugyanakkor számomra az elmúlt hét esztendő egyik legkeserűbb tapasztalata, hogy egyhá­zunk népének rendkívül alacsony az in­gerküszöbe. De nemcsak egyházi közé­lettel kapcsolatos téma tud kiváltani he­ves reakciókat, hitmélyítő írásokra is so­kan érzékenyek. Ennek mindaddig örülni is tudok, amíg ki nem derül, hogy valójá­ban csupán a cikk szerzőjének személye vagy írásának egy-két jelzője borzolta a kedélyeket. No már most lehetséges, hogy szar­kasztikusnak mondott stílusommal vagy egyéb megnyilvánulásommal időnként akaratlanul én magam is megbántok em­bereket, de ha valakit szánt szándékkal akarnék megbántani, arról azért valószí­nűleg tudnék. Bizonyára vannak, akik ok­kal vagy ok nélkül a lapra, szerkesztőségi kollektívánkra is neheztelnek, de kéretik elhinni, hogy bennünk senki iránt nincse­nek szeretetlen indulatok. Ha tehát egy írás valakinek az elevenére tapint, ne tesse­nek rögvest személyes támadásra gyana­kodni. Örömmel olvastam, hogy novem­berben országos felügyelőnk is a problé­mák nyílt feltárására buzdította szolgatár­sait a felügyelői konferencián, de azért tudtommal senki sem reklamált, hogy ezek közül végül egyetlen konkrét ügy sem „artikulálódott” a lap hasábjain...- Nem lehet, hogy azért, mert féltek egy esetleges szerkesztői cenzúrától?- A problémafeltáró írások valóban megsokszorozzák a szerkesztő felelőssé­gét, és - teszem hozzá - erősítik az Úris­tennel való kapcsolatát. De azért nem olyan nehéz biblikusán dönteni, és én ezt semmi esetre sem nevezném cenzúrának. Nyilvánvaló, hogy egy keresztény orgá­numban nincs helyük személyeskedő tá­madásoknak. Ezeknek másutt sem volna helyük, de mi még véletlenül sem kever­hetjük össze az alanyt az állítmánnyal. Lehet indulattal írni hibákról, problémák­ról, bűnökről, de a bűnökön való mégoly jogos felindultság sem olthatja ki az érin­tett személy iránti szeretetet. Ezen túlme­nően ha egy cikk szakmailag nem kifogá­solható, a szerkesztőnek vagy a szerkesz­tőbizottságnak már „csak” azt kell mérle­gelnie, hogy a sajtónyilvánosság segíti-e az adott probléma megoldását, vagy épp ellenkezőleg, megnehezíti. Kulcskérdés, hogy épít-e, vagy rombol. Nem tartom magam tévedhetetlennek, de tapasztala­tom szerint a jól időzített publicitás az esetek túlnyomó többségében segít. Más kérdés, hogy az érintettek ezt mikor is­merik fel, és megint más, hogy - legalább utólag - hajlandók-e elismerni.- Végezetül a jövőre vonatkozó terveiről kér­dezném, de előbb mégiscsak illenék valamiféle összegzést adnia az elmúlt hét esztendőről...- „Ugyanúgy, mint eddig, csak - ha le­het - még színvonalasabban” - hét évvel ezelőtt számomra ez a mondat summáz­ta az akkori sajtóbizottság elvárásait. Ma már e komoly kihívás korlátái is láthatók. Az a lap, amely egy meglehetősen hetero­gén összetételű közösségben mindenki­hez szeretne szólni, voltaképp esélytelen arra, hogy minden körben szerethető le­gyen. Pedig azt a mostani célt sem könnyű teljesíteni, hogy lehetőleg min­den egyes lapszámban minden réteghez tartozó találjon a maga számára értékes lelki-szellemi muníciót. Éppenséggel vol­na ötletem, hogy ebből a helyzetből mi­lyen irányokba lehetne elmozdulni, de a lap átszabása nyilvánvalóan az Evangélikus Elet hagyományaival való szakítást jelen­tené, és ezt a lépést csak a „megcélzott” ol­vasóréteg üdvözölné maradéktalanul... Bár mostanság divat megkérdőjelezni az akkori egyházvezetés döntését, én azt gondolom, hogy annak idején bölcs előre­látással határoztak az egyházi sajtómunka megreformálása, korszerűsítése mellett. Ha erre nem szánták volna el magukat, akkor talán még ma is az elődömtől örö­költ Erika írógéppel történne a kéziratok „szedése”... Ehhez képest a kiadó igazga­tóját és engem már eleve azzal az instruk­cióval állítottak munkába, hogy - kiadói, szerkesztői feladataink ellátása mellett - próbáljunk meg fokozatosan kialakítani egy korszerű munkakörnyezetét is. Az EvÉlet vonatkozásában a fokozatosság ért­hető kívánalma első renden annak a kér­désnek az eldöntését igényelte, hogy a sze­mélyi állomány vagy az infrastruktúra ki­építése kapjon-e prioritást. Nem bántam meg, hogy ez utóbbira szavaztam, de minden szépsége ellenére sem idézem fel magamban szívesen az első két-három évet. Viszont nem lehetett nem megta­pasztalni az Úristen gondviselését, kivált­képp a szerkesztőségi munkatársak „kivá­lasztódásában”. A technika fejlődése per­sze nem a mi tempónkhoz igazodott, így azt még hét év múltán sem állíthatom, hogy a legkorszerűbb eszközökkel készít­jük a lapot, de 2006 tavaszára szerkesztő­ségünk összlétszáma is elérte a szükséges minimumot. Közben az újság oldalszáma is megduplázódott, és mi tagadás, büszke vagyok arra, hogy egyházunk elsőként az EvElet on-line verziójával jelent meg a vi­lághálón jelenlegi formájában - az Inter­net Munkacsoport jóvoltából. Voltak azután emlékezetes fórumbe­szélgetéseink, rendszeresítettük az evan­gélikus médiaműhelyeket, újabban pedig az EvÉlet-estek sorozatával szeretnénk személyes kapcsolatokat is ápolni hűsé­ges olvasóinkkal. És itt álljunk is meg, hi­szen az aligha adhat okot elégedettségre, hogy hetilapunk példányszáma az el­múlt hét esztendőben kisebb mértékben csökkent, mint az egyháztagság... Rá­adásul most, amikor boldogan jelenthet­ném, hogy a szerkesztőségben immár befejezettnek tekinthető az építkezés, épp forradalmi változások vették kezde­tüket a médiafogyasztási szokásokban. Szó sincs tehát arról, hogy lazíthatnánk. Az intemetkorszak merőben új kihívá­sok elé állítja a nyomtatott sajtót, így a mi szerkesztőségünket is. Továbbra is az Úristen gondviselésére szorulunk. ■ Boda Zsuzsa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents