Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-02-24 / 8. szám

2 ◄< 2008. február 24. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS A BIBLIA EVE Ruth könyve - a hűség Ez a rövid bibliai könyv művészi érzé­kenységgel megírt családtörténet. Fősze­replője két asszony: Naomi és a menye, Ruth. Naomi éhínség miatt családjával együtt elhagyni kényszerül a júdai Betle­hemet, és a Jordánon túli Móáb vidékén talál menedékre. Ekkor azonban szörnyű veszteségek érik: meghal a férje és két fel­nőtt fia is, akik már Móábban alapítottak családot. Az elkeseredett özvegy elhatá­rozza, hogy visszatér szülőföldjére. Idő­sebb menye - logikusan - más utat vá­laszt, új életet akar kezdeni. Fiatalabb me­nye, Ruth azonban meghalt félje iránti hűségből és anyósa iránti szeretetből úgy dönt, hogy elhagyja szülőföldjét, és köve­ti Naomit Betlehembe. Ruth hűsége el­nyeri jutalmát: Naomi „távoli rokona”, Boáz személyében jószívű férjre és új ott­honra talál. Ruth hamarosan megszülető gyermeke a család fennmaradásának új záloga, s ez a keserű sorsú Naomiban is új reményeket és Isten iránti hálát ébreszt. Isten és a hűség Az ókori ember számára a gyermekte- lenség egyet jelentett a társadalmi halál­lal: a családjukra támaszkodni nem tudó özvegyek a Biblia világának legkiszol­gáltatottabb emberei voltak. Naomi szá­mára ezért volt megváltó jelentőségű Ruth érthetetlenül hűséges szeretete, amely végül révbe ért, és a nemzetség to­vábbélését jelentő unoka megszületésé­vel igazolást nyert. Naomi történetén keresztül a könyv minden olvasója számára világossá válik, hogy a hűséges Isten nem hagyja el az övéit, hanem még a reménytelen ma­gányból is nem várt boldogságot teremt­het. Isten ezúttal Ruth emberi ragaszko­dását és hűségét használta fel ehhez. Eb­ben a zsidókról és móábitákról szóló ószövetségi elbeszélésben felvillan vala­mi abból, hogy egykor majd leomlanak á népeket elválasztó korlátok, és Krisztus­ban mindannyian Isten népévé lesznek. Erónkfelett A hűséggel kapcsolatban ma igen so­kaknak vannak keserű tapasztalatai. Le­hetséges egyáltalán emberi kereteink között „örökké tartó hűségről” beszélni? Tartunk tőle, hogy a hűséges embert ki­használják. Félünk attól a pillanattól, amikor az önként vállalt hűség észrevét­lenül terhes kötelességteljesítéssé válik. Mégsem valótlan azt állítani, hogy mindannyian tántoríthatatlanul erre vá­runk, és ebben reménykedünk. „A hűséget próbáló ember tudja, hogy reménytelen versenytársa az abszolút hűségű Istennek.” (Vasadi Péter) M Magyar Bibliatársulat SEMPER REFORMANDA ,A Krisztus szenvedését akkor szemléljük he­lyesen, ha ráfigyelve megrémülünk, és lelkiis­meretünk kétségbe ejt. Mindez abból ered, hogy Isten haragjának a bűn és a bűnösök elleni en­gesztelhetetlen szigorát és komolyságát látjuk meg abban, hogy ő egyetlen, legkedvesebb Fiát nem szabadította ki a bűnösök kezéből, hanem helyettük őt sújtotta szörnyű büntetéssel, mi­ként Ézsaiás próféta (53,5) mondja: »Népem bűne miatt őt sújtottam.« Mi történik majd a bűnösökkel, ha szeretett Fiát így sújtja? A bű­nösök ítélete kimondhatatlanul és elviselhetet­lenül súlyos kell hogy legyen, ha egy ilyen nagy és fenséges személynek, Isten Fiának kell szem- beszállnia vele, sőt szenvednie és meghalnia miatta. Ha igazán mélyen megßntolod, hogy Isten Fia, az Atya örök Bölcsessége maga szen­vedi ezt el, akkor bizonyosan megrémülsz, sőt egyre nagyobb és nagyobb rémületbe esel.” W Luther Márton: Hogyan szemléljük Krisztus szenvedését? (Véghelyi Antal fordítása) BÖJT 3. VASÁRNAPJA (OCULI) - iKir 19,1-8 Ahová nézek, oda tartok Tanuló gépkocsivezetőként hallottam az oktatótól: „Ahová nézel, oda tart az autó.” Bárki, aki autót vezet, igazolhatja: lényegében így van. Mennyivel inkább igaz ez a hit útján járásra! Számomra mindig vigasztaló és báto­rító, hogy a nagy bibliai „hősök” mind­egyike olykor nagy mélységeket járt meg életében (iKir 18,19-39). A Szentírás nem kozmetikáz: Isten emberei sem vol­tak mindig magas fordulatszámon pör­gő hithősök. Hitük és életük tele volt küzdelemmel. E küzdelmekben a győ­zelmet soha nem ők maguk aratták, sőt: erőtlenségük és képtelenségük sötét hát­terén világít igazán az élő Isten mentő, fölépítő és fölülről való erővel betöltő szeretete. Föltűnő és meglepő, hogy a Karmel- hegyen történt istenítélet alatt Isten lát­ható erejét tapasztaló Illés éppen a saját életére nézve nem remélte Isten védel­mét és erejét, mikor Jezábel - aki az Ószövetségben az istentelen gonoszság egyik megszemélyesítője - üldözni kezdte őt. Menekülése közben hosszú utat tett meg, hiszen a Karmel hegye és a délvidéki sivatagos pusztában fekvő Be- érseba közt nagy a távolság. A pusztaság egyszersmind a kiszolgáltatottságot is jelképezte Izrael népe számára, a száraz­ságot, az életveszélyt. Nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben is. Illés elszámolt és leszámolt az életé­vel: „Elég most már, Uram! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!” (4. vers) Az Úr Karmel-hegyi győzelme nem vált láthatóan és letagadhatatlanul az ő sze­mélyes győzelmévé is. Megdicsőülés he­lyett folytatódott üldöztetése, az állandó menekülés útját kellett járnia. Pedig a győztes oldalán állt - a győztes látható győzelméből viszont nem részesült. Az elszámolás korrekt és igaz. Az ön­magával való leszámolás mint követ­kezmény szintúgy. Lelki szemei előtt becsületes önarckép rajzolódott ki. Ek­kor még nem ismerte Isten igazi termé­szetét. Isten azonban felfedte előtte igazi ar­cát. O táplálta Illést, mint egykor Izráel pusztában vándorló népét. A nyilvánva­lóan erejét meghaladó úton a Hórebig - az Úrral való közvetlen találkozás he- gyéig - Illés az Örökkévalótól kapta az erőt. Negyven napig tartott az út. A negyvenes szám - egyebek mellett - az emberi erőt és lehetőségeket meghaladó élethelyzeteket is jelképezi. Tovább olvasva az igeszakaszt látjuk, A VASARNAP IGEJE milyen különös és megragadó módon: halk és szelíd hang formájában tapasz­talhatta meg magát az Urat. Bizonyára e találkozás fényében már másként látta a Hóreb hegyéig vezető útját. Mi már a keresztfa titkának és az üres sírnak tündöklő fényében: Isten Bárá­nyának fényében nézhetjük utunkat. Azt az utat, amely valóban erőnk felett áll. Krisztus földön küzdő egyházának útja hasonlít Illés útjához. A bűn és a ha­lál fölött győztes Krisztus hatalmából és erejéből szemmel látható módon nem részesül az ő népe. Sokkal inkább a ke­reszt jelét hordozza. De az úton nem a maga erejére és lehetőségeire kell ha­gyatkoznia. Ha csak arra hagyatkozik, arra tekint, akkor helyénvaló az Illés módjára történő elszámolás és leszámo­lás: „Elég most már, Uram! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!” Ha Krisztus egyháza nem magára, ha­nem az Isten Bárányára tekint, az erő fe­lett való út mégis lehetségessé válik. Az Isten Báránya nemcsak angyalát küldi táplálékkal, hanem önmagát adja az úton táplálékul. Immár nem a Hóreben, hanem a Golgotán szólít meg az Isten Báránya igéjében. Az élő Isten Krisztus­ban mutatja meg igazi arcát, hogy végre higgyem és éljem: ereje, hatalma, bűn­bocsátó és fölépítő irgalma történik ve­lem és bennem és a földön küzdő egy­ház minden tagjában. Szemünk tehát ne bármennyire is őszinte önarcképünkre, hanem az Isten Bárányára tekintsen! Ha magamra né­zek, utam magamba fordul. Ha Krisztus­ra nézek, ő lesz az út, amelyen járhatok. ■ Kovács László Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Megta­pasztalt csodáid emléke életünknek része. Mégis könnyen megijedünk, elbizonytalano­dunk a hit küzdelmes útján. Önmagunk vé­ges ereje, könnyen olvadó elszántsága helyett fordítsd lelki szemeinket egyszülött Fiadra, hiszen őáltala, ővele és őbenne részesülhe­tünk irgalmas szereteted hatalmának erejé­ben és biztonságában. Isten Báránya, táplálj minket önmagaddal erőnk felett való utun­kon! Ámen. Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy gondos­kodsz rólunk, hogy kegyelmedet napról napra megújí­tod rajtunk. Hálát adunk az ételért, az italért, amelyet elfogyaszthatunk, a ruháért, amelyet magunkra ölthe­tünk, az otthonért, ahol fejünket álomra hajthatjuk. Te táplálod lelkünket, amikor angyalaiddal látogatsz. Te viselsz gondot rólunk, megérintesz jóságoddal, és meg­adod a lehetőséget arra, hogy belefeledkezzünk végte­len szeretetedbe. Megvalljuk előtted, hogy újra és újra megfeledke­zünk jóságodról. Feledékennyé tesz minket a szükség és feledékennyé tesz a bőség is. Olykor elérhetetlenül távolinak gondolunk, olykor valaki olyannak, akit zsebre vághatunk, akinek a gondoskodása alanyi jogon jár nekünk. Megvalljuk előtted, hogy amikor így gon­dolkodunk, gyakran válunk irgalmas szereteted szűk keresztmetszetévé. Csak csordogál, csepeg a szeretet belőlünk, pedig áradnia kellene úgy, ahogyan az tőled árad mifelénk. Urunk! Nyisd fel szemünket, hogy meglássuk, te ve­lünk vagy a szükségben, és velünk vagy a bőségben is. Jelen vagy egész életünkben, és nem szűnsz meg gon­doskodni rólunk. Kegyelmedet napról napra megújítod rajtunk. Nyisd fel szemünket azokra, akik testiekben vagy lelkiekben hiányt szenvednek. Tégy minket gon­doskodó szereteted eszközévé. Urunk! Amikor felnyitod szemünket, akkor látjuk csak igazán, hogy erőn felüli az út, amely előttünk áll. Egyedül képtelenek lennénk végigmenni rajta. Egyedül el se mernénk indulni. Éhezzük és szomjazzuk jelenlé­tedet, hogy veled betöltekezve, újult erővel indulhas­sunk utánad. t Könyörgünk hozzád magunkért, egymásért, gyüleke­zetünk minden tagjáért, a földön élő egész egyházadért. Vesd ránk tekintetedet, és add, hogy mi is rád nézhes­sünk. Engedd, hogy úgy járhassuk végig a böjti utat, hogy újból, minden korábbinál mélyebben táruljon fel előt­tünk a kereszt titka, a mi Urunk, Jézus Krisztus áldozata. Ajándékozz meg minket, Urunk, hitre segítő Szent- lelked ajándékaként azzal a kegyelemmel, hogy most és mindenkor rád vessük szemünket, mert egyedül te vagy a mi Urunk, szerető Istenünk. Ámen. AKI TITEKET HALLGAT. Családbarát igehirdetés Korunk varázsszavainak egyike a családbarát. Félek is, hogy könnyelműen használják, elkoptatják, üzleti fogásként alkalmazzák ezt a fontos, gazdag tartalmú fogalmat. Családbarát programok az éttermekben, a színházban, a különböző rendezvényeken - ahol tekintettel vannak arra, hogy egyidejű­leg több korosztály van jelen, és ügyelnek rá, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt programot, tartalmat. De vajon az egyházi alkalmak - isten- tisztelet, bibliaóra, rendezvények - családbarát jellegűek-e? Nem szlogen­ként, nem kampányszerűen kellene alkalmaznunk, hanem hitünkből, taní­tásunkból következően kellene a családbarát modellt szem előtt tartanunk. IGE+HIRDETO Múlt vasárnap keresztelőn voltam egyik budapesti templomunkban. A tartal­mas, felemelő istentiszteletről több li­turgiái és igehirdetési tapasztalattal tér­hettem haza. Jó volt megismerni a gyülekezetben kialakult, végiggondolt, próbák és be­szélgetések tüzében megformálódott rendet. Jó volt átélni, ahogyan a régi és az új liturgia egymással összhangban, jó kompromisszumok meghozatalával a gyülekezet sajátjává vált. Jó volt hallani egy olyan igehirdetést, amely ötvözte a tradicionális prédikációt és az elbeszé- lőbb jellegű, új hangvételű megszólalást. Jó volt látni a kilencvenhét éves test­vér mellett a sok „kistestvért”. Jó volt ré­szese lenni a harmóniának, ahogyan az orgona- és a kóruszene nem önálló éle­tet él, hanem az ige megszólaltatója vagy éppen az igére adott válasz. Jó volt meg­figyelni azt a testvéri és családi légkört, amely összefogta az egész alkalmat. Sokféle élmény ért tehát. Közülük csak egyet emelek ki: a keresztelési pré­dikációt. Ez igazi családbarát igehirdetés volt. Formailag és tartalmilag egyaránt. Jme, most van a kegyelem ideje! íme, most van az üdvösség napja!” - miután a lelkész fel­olvasta ezt az igét (íKor 6,2), ölébe vette a gyermeket, és a templomban fel s alá járkálva, a padok között mozogva hir­dette Isten névre szóló szeretetét. A „névre szóló” jelzést többféle módon érthetjük. A megszólított első renden a négy hónapos kicsiny gyermek volt. A kis Bence a lelkész karjában hallhatta, hogy élete döntő pillanatait éli meg. Olyan tény hangzik el, amely egész éle­tét meghatározza. Megszólított volt az egész család. A prédikáció szembesítette a szülőket, ke­resztszülőket azzal, hogy mit jelent a ki­mondott döntő szó: „Akarjuk” (tudniil­lik hogy gyermekük a szent keresztség- ben részesüljön). Ezt azonban nem a kötelesség kényszerével tette, hanem a nagy lehetőség örömteli felvillantásá­val. E pillanatban megszűnt az a ve­szély, hogy személytelen, automatiku­san kimondott, végig nem gondolt vá­lasz hangozzék. A személyes hang, a komolyan vett családi kör, a kistestvé­rek bevonása a szertartásba sokat segí­tett ebben. Megszólított volt a nagyobb család, a szélesebb közösség is: a gyülekezet. A „Vállaljátok-e?” kérdés minden jelenlé­vőnek szólt. Hányszor éltük már át, hogy a gyülekezet tagjai kedvesen mo­solyogtak a megkeresztelendő gyerekre, de megfeledkeztek arról, hogy a felelős­ség nem csak a szülőké, a keresztszülő­ké! Az egész gyülekezet felelős a megke­reszteltek számontartásáért, név szerinti ismeretéért, kíséréséért, neveléséért. A gyülekezet, az egyház jövője emberileg azon múlik, hogy meg tudjuk-e tartani a megkeresztelt, megkonfirmált gyerme­keket, fiatalokat - átadva nekik a hit sta­fétabotját. A lelkész - ölében a megkereszte­lendő kisgyermekkel - ott járt-kelt a padsorok s a gyülekezeti tagok között, emberek szemébe nézett, kérdéseket tett fel, szinte együtt gondolkodva, együtt küzdve fogalmazta meg, mit is jelent gyermeknek, családnak, gyüle­kezetnek a keresztelés eseménye s a keresztelési ige. Csak ilyen testközelben meghirdetve, ilyen családbarát módon megszólaltatva érkezik el fülekig, szívekig - életet meg­határozóan - az evangélium, Isten sze- retetének névre szóló jó híre. A lelké­szek tanulmányaiba - a jó pap holtig ta­nul... - bele kellene venni ezt a kifeje­zést is: családbarát igehirdetés. ■ Hafenscher Károly (ifj.) „Senkiről nem szabad levennünk fele­lősségének terhét, de segítenünk kell mindenkinek abban, hogy a maga fele­lősségét hordozza.” Heinrich Wolfgang Seidel „Ha Isten ereje beárad a szívbe, minden ,,Krisztus keresztje a tehernek egy olyan terhet könnyebb elhordozni.” fajtája, mint amilyenek a szárnyak a ma­darak számára. Azok felfelé visznek.” . Friedrich Clairvaux-i von Bodelschwingh Szent Bernát „Nem az egyházzal szembeni távolságtar­tással, hanem együttműködésen és az egy­házi életben való aktív részvételen keresz­tül győzzük le a kritizálni való állapotokat, és érjük el a szükséges változásokat.” Kurt Scharf

Next

/
Thumbnails
Contents