Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-02-10 / 6. szám
‘Evangélikus Élet®* ÉLŐ VÍZ 2008. február 10. *► 9 A LUTHER-KONFERENCIÁN ELHANGZOTT ELŐADÁS RÖVIDÍTETT SZÖVEGE Luther krisztocentrikus bibliaértelmezése Az evangélium mint „szótörténés” A Luther-kutatás kimutatta, hogy Luther az írásmagyarázata, azaz hermeneutiká- ja révén vált reformátorrá. Gerhard Ebe- ling szerint Luther „hermeneutikai forradalma” az volt, hogy a jelekről alkotott középkori nézetekkel szemben felismerte a „szóesemény”-ben a nyelv jelentőségét, ezért fő célja „nem Isten verbális leírása volt, hanem hogy feltárja az embernek Isten előtti létezését... Isten ember'feletti ítéletének kinyilatkoztatását (...). A hermeneutikai feladat csak abban állhat, hogy a szóesemény szolgálatának szenteljük magunkat oly módon, hogy a szó igazán szóvá váljon, és hogy az erejének teljességében, tiszta szóként jelenjen meg.” Luther a Szentírást nem külső, formai tekintélyként ismerte el, hanem benső tartálmát, a meghirdetett, elmondott, megénekelt evangéliumot tisztelte: „Nem apostoli tanítás az, amelyik Krisztusról nem ejt szót, még ha Szent Péter vagy Szent Pál tanítaná is. Ellenben mindaz, ami Krisztust hirdeti, apostoli tanítás, még ha Júdás, Annás, Pilátus vagy Heró- des szájából származnék is.” / A Szentlélek szerepe a megértésben Ha Luther bibliaértelmezésében az első szempontunk a krisztológia volt, sietve hozzá kell tennünk, hogy a pneumato- lógia (a Szentlélekről szóló tanítás) szempontja is ugyanilyen fontos. „A Szentírásban az a legfontosabb, hogy a betűt a lélektől meg tudjuk különböztetni, mivel ez teszi a teológust igazán teológussá. Az egyház pedig ezt a lelket egyedül a Szentiélektől kaphatja, nem pedig az emberi értelemtől.” Luther nem győzi hangsúlyozni, hogy a megértésnek állandóan frissnek, azaz lelkinek, élőnek, jelenvalónak kell lennie. A tegnap még élő hitfelismeréseink mára már holt betűvé, törvénnyé válhatnak, amely már nem evangélium. „Ha ugyanis valamit egyszer már megértettünk, fennáll a veszélye annak, hogy az lélekből ismét betűvé lesz, ha nem értjük meg, és nem sajátítjuk el újra.” A helyes bibliaértelmezés a Szentírás szövegében mindvégig Krisztust keresi, hozzá ragaszkodik, s a Szentlélek segítségével ismeri fel a mondanivalót. A Szentírás értelmezése ezért elválaszthatatlan az imádkozástól. Luther és az Ószövetség Luther az Ószövetségről mint a Krisztusról szóló nagy tanúságtételről beszél. Ezért a hívőnek az Ószövetséget Krisztussal a szeme előtt kell olvasnia - „was Christum treibet". A Szentírás szövege túlmutat önmagán, a benne mint pólyában elrejtett Krisztusra utal. A nehéz szövegek is egyértelműen csak Krisztusban, a végső jelentettben nyerik el értelmüket: „Ha egy olyan szöveggel van dolgom, amelyiknek kemény héja van, mint a diónak, és nem tudom feltörni, akkor a sziklához (Krisztushoz) vágom, és így megkapom a legédesebb magot.” A modem történetkritikai bibliaértelmezés számára Luther értelmezése - botrány. Ám a „posztmodern olvasó” a modemitással szemben vallja, hogy az olvasó nem egyszerűen reprodukálja a jelentést, hanem produkálja, nem rekreálja, hanem kreálja, saját horizontja, azaz hite, meggyőződése alapján. A keresztény olvasó ezért azt vallja, hogy nincs olvasás és megértése inspiráció, a Szentlélek ihletése nélkül. A bennünk lévő Szentlélek „érti” meg az Írásokat - mondta Luther maga többször is. A hitetlen, materialista olvasónak botrányként hat Luther olvasási módja, hiszen azt látja, hogy Luther „beleolvas” a szövegbe olyan dolgokat, amelyek nincsenek benne. Az amerikai Luther-kutató, Kenneth Hagen mutatott rá arra, hogy Luther kommentárjainak műfaja az „ennarra- tio” (elbeszélés). Luther nem a mai értelemben vett tudományos magyarázatot kíván nyújtani, hanem hitét, teológiáját akarta újra „elmondani”, írásmagyarázatának célja a nyilvánosság előtt folytatott élethalálharc az evangélium ügyéért. Számára az írásmagyarázat is prédikáció volt, és a prédikáció is írásmagyarázat. Két példa Luther krisztocentrikus értelmezésére Az alábbiakban egy ó- és egy újszövetségi példával kívánjuk Luther krisztocentrikus értelmezését illusztrálni. 1) A 8. zsoltár magyarázata. Látszatra a 8. zsoltár csak az emberről szól, semmi köze Jézus Krisztushoz. Luther azonban a részhez az egész ismeretében közelít: az ő olvasatában ott van az egész Szentírás, az egyház, a keresztény hívő ember összes tapasztalata, ezért látja oly határozottan Krisztus szenvedését a 8. zsoltár soraiban. Amikor például Luther a zsoltár 5. verséhez ér el: „...micsoda a halandó - mondom hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?”, akkor egyértelműen a megfeszített Krisztusról beszél. Akit kigúnyoltak, leköpdöstek, megostoroztak, aki megalázta magát, és akit mindenki lenézett, mert átkozott volt, mert féreg volt. „Kevéssel tetted őt kisebbé istennél” - olvassuk a zsoltár 6. versében. Luther szerint Dávid itt lélekben arról szól, hogy Krisztus elhagyatottsága mily iszonyatos lesz. Emberi szavakkal - írja Luther - nem lehet leírni, hogy ez mit is jelent. Dávid itt nem Krisztus fizikai szenvedéseiről beszél, hanem az annál sokkal nagyobb és dicsőségesebb lelki szenvedésekről. Mit is jelent pontosan az, hogy „elhagyta őt az Isten”? Luther szerint ez „nem azt jelenti, hogy az isteni természet elkülönült volna az emberitől - mert Krisztus személyében, aki Isten és Mária fia, az isteni és az emberi természet annyira egy, hogy az nem osztódhat meg, nem különülhet el -, hanem azt jelenti, hogy az isteni természet visszavonult és elrejtőzött, olyannyira, hogy bárki ezt mondhatta: »Ez nem Isten, hanem csupán egy ember, egy megzavarodott, szerencsétlen ember.« Krisztus embersége egyedül maradt, s az ördög szabad kezet kapott hozzá, az isteni természet ereje felfüggesztődött, s egyedül hagyta az emberi természetet ebben a küzdelemben.” 2) Gál 3,13 lutheri értelmezése. „Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett énünk - men meg van írva: »átkozott, aki a fán függ«” - írja Pál apostol Gál 3,13-ban. Krisztus a keresztfán a mi bűneink büntetését, a nekünk járó átkot viselte el önként érettünk, helyettünk és miattunk. Megtörténik tehát a ■ „boldog csere”. Figyeljük csak meg Luther „erinarra- tióját”: Krisztust beszélteti, mintha hallaná, hogy a Fiú mit mond az Atyának a megváltás tervéről! „O magára vette a mi bűnös természetünket, s nekünk az ártatlan és győzelmes személyét adta cserébe. Ebbe vagyunk tehát felöltöztetve, s immár szabadok vagyunk a törvény átkától, mert Krisztus önként átok lett érettünk, ezt mondván: »Emberségem és istenségem áldás nekem, s nincs semmire sem szükségem. De megüresítem magam. (Fii 2,7) Magamra veszem, ember, a te ruhádat és maszkodat; ebben a ruhában fogok járni, ebben fogom elszenvedni a halált, azért, hogy te szabad légy, és megmeneküljél a haláltól.«” Krisztus azonosult a tolvajokkal és bűnösökkel, s ezért tolvajként és bűnösként is végezték ki. Luther szerint ez a legcsodálatosabb kép Krisztusról. A legörömtelibb vigasztalás számunkra, hiszen Krisztus helyettünk vette magára az átkot, és mi szabadok vagyunk attól. Krisztust nemcsak keresztre feszítették, és meghalt, hanem az isteni szeretet következtében reá hárult minden bűn. S ekkor jött a törvény, és azt mondta: a bűnösnek meg kell halnia. Ezért lett átokká az, aki ott függ a fán, Krisztus lett az Isten átka. Luther minden tanítás legvidámabbi- kának, a legtöbb vigasztalás forrásának tekinti azt a tant, hogy miénk lehet Isten - szavakkal le nem írható és számokkal fel nem becsülhető - szeretete és kegyelme. „Mert amikor a kegyelmes Atya látta, hogy minket agyonnyom a törvény, hogy mi átok alatt vagyunk fogva tartva, s innen sehogy sem szabadulhatunk, akkor elküldte a Fiát a világba, minden ember minden bűnét halmozottan reá vetette, s ezt mondta: »Te leszel Péter, aki megtagad, Pál, aki üldöz, káromol és kerget, Dávid, aki paráználkodik, a bűnös, aki az almából evett a paradicsomban, a lator a kereszten. Minden személy, aki valaha is bűnt elkövetett, Te leszel. Te fizetsz az ő bűnükért, Neked kell azt jóvá- tenned.« És ekkor jön a törvény, és ezt mondja: »Bűnösnek találtam őt, aki mindenki bűnét magára vette. Egyedül csak benne látok bűnt. Ezért meg kell halnia a kereszten!« Megtámadja s megöli őt. E tett által az egész világ megtisztul, megszabadul minden bűntől,' kiszabadul a halál torkából és minden gonoszságból.” Mily boldog csere, amely magára veszi a mi bűnös személyünket, s nekünk adja cserébe az ő ártatlan, győzedelmes személyét! Mi ebbe a személybe „öltözünk be”, s szabadokká válunk az átoktól. Luther szerint ez az apostoli írásmagyarázati forma. Csak a Szentlélek segítségével beszélhetett így Pál apostol s - tegyük hozzá - Luther is. Luther krisztocentrikus írásmagyarázata élő közvetítésként szólaltja meg, adja elő az evangélium élő hangját, a viva vox evangeliit. Luther igehirdetői írásmagyarázatát hallgatva nemcsak hitünk drámáját éljük át újra és újra, hanem a Szentháromság titkaiba nyerünk bepillantást, oda, ahova bepillantani az angyalok is csak vágyakoztak. ■ Fabin-y Tibor Véghelyi Antal Az egyetemes papság és a lelkészt szolgálat című előadásának rövidített szövegét következő számunkban közöljük. HETI ÚTRAVALÓ Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. (íjn 3,8b) Böjt első hetében az Útmutató reggeli és heti igéi a sátán legyőzőjének megváltó művét tárják elénk, hogy kísértéseinkben bátorítson: vele mi is győzhetünk! Jézus böjtje negyvennapos volt, de őt csak kívülről támadhatta az ördög, mivel bűn- telen volt. Minket belülről is kísérthet a test kívánsága, az élet kérkedése s a szemek kívánsága által, de ránk is érvényes az Atya Isten ígérete: „Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele vagyok a háborúságban, kiragadom onnan és megdicsőítem.’’ (GyLK 729,13) Ezt megtapasztalva vallom: „Oltalmam és váram, Istenem, benne bízom!” (Zsolt 91,2; LK) Jézus megkísérlésekor háromszor olvassuk: „Ha...” s „Meg van írva...” Az ősi „Csakugyan?” visszhangzik a sátán három provokatív kérdésében, amelyekre Jézus az írás szavaival válaszol: Jvz Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" (Mt 4,10) „De hát miért engedi Isten az embert bűnre csábítani?” - kérdi reformátorunk, s válaszol is: „Hogy megismerje magát is meg az Istent is. Magát, hogy semmit sem tud, csak vétkezni. Istent, hogy kegyelme erősebb mindennél." Nagy főpapunk van, „járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre ván szükségünk" (Zsid 4,16)! Jézus el- és magára vette bűneinket, ezért „aki az Istentől született (újjá), az nem cselekszik bűnt, (...) és nem vétkezhet" (íjn.3,9). Isten gyermekei az igazságot cselekszik, s akik Krisztusban, az igazban vannak, általa le tudják győzni a gonosz hatalmát. Isten a kezében tartja övéi életét, „és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből 0n 10,29). A kegyes Jób a négy csapás közepette is istenfélő maradt, és kiállta a hit próbáját: „Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen." (Jób 1,22) Pál a pusztai vándorlás intő példája alapján bátorít: „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt elfogja készíteni a szabadulás útját is..." (iKor 10,13) „Augustinus is azt mondja, hogy a próbatévő kísértést el nem háríthatjuk, de hogy legyőzzön, azt imádsággal megakadályozhatjuk.” (Luther) Mit javasol Jakab a bennünk dúló önző kívánságok legyőzésére? Engedelmeskedjünk az Úristen igéjének: ő megbocsát, ha megtérünk hozzá, ezért:,Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és őfelmagasztal titeket." (Jak 4,10) Az irgalmas és hű főpap, Jézus engesztelő szolgálata, kereszthalála és feltámadása által legyőzte a bűn, halál s ördög hatalmát. A hit szerzője és beteljesítője, „mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek” (Zsid 2,18). A sátán legyőzőjének hű tanúi és követői részesülnek az ő győzelméből, részesei lesznek Krisztus ezeréves uralmának: „Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak...” 0el 20,6) Ezért ma mi is „titokzatos szokás szerint tartsuk meg ezt a böjtidőt, míg teljes lesz az ismerős négyszerié tíz nap útköre” (GyLK 659,1; böjti himnusz). ■ Garai András Házigazdánk, Kőszeg Tisztelettel jelentem kedves olvasóinknak, hogy a Szélrózsa csapata a modem technika minden eszközét bevetve igyekszik dolgozni. A virtuális világban - pontosabban az IWIW-en - 841 hivatalos ismerőse van e cikk írásakor fesztiválunknak. (Hasonlítsák össze ezt az adatot a két héttel ezelőtti Szószóróban foglaltakkal, ha van kedvük játszani!) Hogy ez mit jelent a nyári találkozó létszámát illetően, arra vonatkozóan pusztán feltevéseink lehetnek, mindenesetre igyekszünk minden fiatalt elérni, akit érdekelhet a július 16. és 20. közötti kőszegi alkalom. A blogon továbbra is folyamatosan részt vehetnek az előkészületekben: http://www.szelrozsatalalkozo.hu/. Ezúttal a helyszínről szeretnék írni. Nemrég különös telefonhívás érkezett az ifjúsági osztályra. Egy nyolcvankilenc éves hölgy emlékezett vissza a jó pár évvel ezelőtt történt deutschlandsbergi tragédiára: egy síelni induló csapat busza halálos balesetet szenvedett, melySZÓSZÓRÓ Ifúságirovat-gazda: Frenyó Anna megválaszolta, amikor a várostól nem messze lévő határnál demonstrálta, hogy Kőszeg mennyire alkalmas a téma feldolgozására, a határátlépésre. A honlapon olvasható köszöntőjében a legelső, váraljai találkozóra visszaemlékezve felidézi, hogy az akkori házigazda, Ócsai Zoltán lelkész milyen boldognak tűnt. Ezzel kapcsolatban Csaba így nyilatkozott: „Talán azért, mert jó dolog házigazdának lenni! Jó dolog valami olyasmit előkészíteni, amivel sokaknak szerzünk örömöt, és amin sokan dolgozunk. Azt kívánom, hogy legyen a »Szélrózsa a határon« is olyan meghatározó élménnyé nek következtében sok kőszegi család vált gyászolóvá. A telefonáló Sára nénit akkor annyira megrázta ez az esemény, hogy együttérzése kifejezéséül novellát írt róla. Mint mondta, nagyon örül annak, hogy ennyi fiatal készül Kőszegre menni és örömet vinni az ott lakóknak, „telezsongani” a várost a nyár közepén. Reméljük, valóban áldás és reménységforrás lesz a város lakosainak is az idei Szélrózsa fesztivál. A találkozó mottója: „Hol a határ?” Ezt a kérdést a meghívó lelkész, Baranyay Csaba (képünkön) a szó szoros értelmében mindannyiunk számára, amelyre legalább akkora lelkesedéssel tekintünk majd vissza, mint én a váraljai találkozóra. Bár tudom, az volt az első. Ez viszont a hetedik! Ráadásul tizenkét év telt el azóta. .. Sok gondolatot ébreszthet ez a két szám. De most talán elég csak annyi, hogy a Szélrózsa idén - a régi hagyományok szerinti - konfirmációi korba lép... Legyen hát mindannyiunk megerősítésére a találkozás, a közösség, maga az ünnep, amelyre nagyon várunk titeket is itt Kőszegen!” (A teljes cikk a blogon olvasható.) ■ Frenyó Anna
