Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-12-21 / 51-52. szám

14 *« 2008. december 21-28. FORRÁS "Evangélikus Életéi A BIBLIA ÉVE A Jelenések könyve - a remény A Szentírás utolsó könyve a reménység hangján szólal meg. János apostol azt mondja el benne az üldöztetéseket és sokféle kísértést szenvedő híveknek, „aminek hamarosan meg kell történnie". Különleges jellegzetessége, hogy tu­lajdonképpen „újraírja” az Ószövetség számtalan örök érvényű gondolatát, fel­használva azokat a prófétai és költői ké­peket, amelyek akkor már évszázadok óta eleven kincsei voltak a zsidóságnak. Utalásaival felidézi többek között a nagy próféták elhívását, Bálám történe­tét, Illés küzdelmét Jezábel ellen, az egyiptomi csapásokat, de különösen is Dániel látomásait. Mivel nyelvezetében hasonlít több kortárs zsidó apokalipti­kus irathoz, ez az elnevezés maradt raj­ta: „Apokalipszis”, amely görögül a kije­lentést, kinyilatkoztatást, a titok leleple­zését jelenti. Ugyanakkor - a közvélekedéssel el­lentétben -János jelenései elsősorban nem a világvégéről szóló jóslatok. Tévedtek, és ma is tévúton járnak azok a keresz­tény írásmagyarázók, akik arra töreked­nek, hogy a Jelenések könyve utalásaiban felfedezzék azokat a „kulcsokat”, ame­lyek segítségével koruk világtörténelmi eseményei elhelyezhetők a végítélet felé mutató hatalmas időszalagon. János jele­nései sokkal inkább prófétai könyvnek tekintendő: ahogyan a próféták igehir­detéseinek, János szavainak is egyszerre van a múlt tapasztalataiból fakadóba je­lenben eligazító és a jövőbeli eseménye­ket előre értelmező jellemvonásuk. Ha megfigyeljük, az apokalipszis eseményei egyszerre zajlanak az „örök jelenben” és Isten mennyei trónusa előtt. „A nagy, kerek elbeszélés” A Biblia első könyve azzal kezdődik, hogy a bűnbe esett ember elrejtőzik Isten elől, aki szellős alkonyatkor az éden kert­jében sétál. Isten fájdalmas „Hol vagy?” kérdése Ádámhoz mintha az egész Is­ten-ember kapcsolat szimbolikus meg­fogalmazása lenne. Tulajdonképpen mind az O-, mind az Újszövetség e kapcso­lat magaslatairól és hullámvölgyeiről szól. Isten nem várta meg az elrejtőző ember válaszát a hívására, mert az ember nem volt képes felelni. Inkább ő maga jött közel az emberhez Jézus Krisztusban - egy időre majd jön el újra, immár végérvényesen, az idők végén. A Biblia kánonjának ihletett összeál­lítását dicséri, és egyáltalán nem tekint­hetjük véletlennek, hogy a Szentírás utolsó könyve ezzel a reményteljes szózattal zárul: „íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúl­tak.” (21,3) „A jövő azoké, akik a következő nem­zedéknek okot adnak a reménységre.” (Pierre Teilhard de Chardin) „Boldog, aki felolvassa, és boldogok akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtart­ják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van.” 0el 1,3) SEMPER REFORMANDA „Ha Krisztust helyesen akarod értel­mezni és igaz valójában leírni, akkor arra kell figyelned, ahogy az angyal teszi ezt. Szerinte a Krisztus »nagy öröm«. Ez ige mellől ne tágíts, mert erő van benne!” H Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) ÓÉVESTE - 2Kor 5,9-10 Közeledvén diákkoromban a számon­kérés ideje, a féléves vizsgaidőszak, a középiskolában kiváló angolosnak szá­mító barátom szokta volt magának kö­vetendő jelszóként kártyán maga elé tűzni: „fair play”: csak sportszerűen, csak keményen, csak becsülettel, csak tisztán. Közeledvén minden esztendő múltá­val a végső számonkérés, tőlünk is „fair play”: sportszerű, kemény, becsületes, tiszta küzdelem kívántatik. A sportszerűség első követelménye a győzni akarás, a törekvés, a fel nem adás. Pál apostol is ezt az ókori atlétikából is­mert szót alkalmazza: törekedünk. Rá- kényszerítjük akaratunkat a versenyt a holtponton feladni késztető testre, és to­vábbi teljesítményre sarkalljuk. Hogy a sportszerű küzdelem tetszésére legyen annak, akinek tetszését el akarjuk nyer­ni. A rabszolga uráét, a keresztény em­ber az Úrét. Akár idehaza, akár idegenben - olvas­suk, értve a hazai pálya előnyét és az ide­genbeli hátrányát. Csakhogy e két- versnyi igéből nem derül ki, a földi-e a honi pálya vagy a mennyei? Mindket­tőn megkívántatik az Úr kedvére való versenyzés. (Úgy tűnik, Pál apostol szó­Fair play használatában a halál nem egyszerűen a lélek álma. A humánum „magja” a ha­lálban is aktív...) Nincsen verseny eredményhirdetés nélkül. Az ókori atlétának meg kellett állnia a tribün előtt, hogy átvegye a díjat. Annak megfelelőt, ahogy versenyzett. Ahogy a vázaképek ábrázolják: meztele­nül. Hogy átvegye annak jutalmát, amit az atlétika eszközével, az emberi testtel - íme, közszemlére téve -, a teste teljesí­tőképességét a végletekig fokozva és ki­használva elért. Pályánkat megfutva nekünk is így kell megállnunk a tribün, a Krisztus ítélőszé­ke előtt. Mert akár tudjuk, akár nem: ver­senyzők vagyunk... Az évek és vele az élet múlását, a ki­kerülhetetlenül közelgő véget, majd ezt követően a „tribün” előtti kötelező megjelenést a versenybíró mindenen átható, lemeztelenítő tekintete előtt vagy beletörődéssel, vagy erőltetett búfelejtéssel szokták várni. Ettől han­gos a szilveszteri éjszaka. Felejtenénk, hiszen dolgainkról kiderül a valódi ér­tékük... Pál apostol szóhasználatából kitű­nik, hogy amíg élünk, nemcsak testben élünk, de „test által” cselekszünk. A test tehát eszköz, a testben való élet pedig lehetőség. Az eszköz önmagá­ban morális szempontból semleges. A test is az. Tehetetlen. Hogy minek esz­közévé válik, az azon múlik, kinek a kezében van. Lehet a Szentlélek temploma. A Lé­lek munkálja, hogy Krisztusban higy- gyünk, és őt kövessük. A test, azaz az ember így Krisztus szolgájaként cselek­szik, cselekszi a jót... Eszköze az isten- képűségnek, a szeretetnek: két egymást szerető ember összetartozásának, esz­köze az élet továbbadásának, eszköze a ránk bízottakról való gondoskodás­nak; eszköze a kenyérkeresetnek, és eszköze a simogatásnak. Eszköze a te­remtett világ kincsei felelős kiaknázá­sának és használatának. Eszköze a megbocsátásnak és eszköze a kereszt­hordozásnak. Az atlétának az a dolga, hogy a teljesítményt a lehetőségek ha­táráig fokozza... De öncéllá válva a test lehet a bűn esz­köze is, eszköze más ember érzelmi és fizikai kihasználásának, eszköze az élet rombolásának, más munkája meghiúsí­tásának, eszköze a teremtett világ tönk­retételének, az istenképű ember sátánivá formálásának. AZ ÜNNEP IGÉJE A testben töltött idő, életünk ideje ugyanígy önmagában semleges. Lehet a kegyelem ideje. Lehetőség a jóra, a Krisz­tus szolgálatában való sportszerű küz­delemre. És lehetőség a gonoszra, egy­más károsítására. A tribün előtt az atléta kényszerűen elveszi erőfeszítéseinek vagy renyhesé- gének, a pályán elért teljesítményének jutalmát. így írja az apostol, aki egyéb­ként testi adottságai szerint legfeljebb a paralimpián indulhatott volna... Évek­nek és életnek múlása ne az életünk fogytával gazdátlanná és feleslegessé váló dolgainkra, idővel avult teljesítmé­nyeinkre emlékeztessen minket, ha­nem egykori diáktársam, nem kevésbé Pál apostol sportszerű keménységére: fair play! ■ Krähling Dániel Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus, hálát adunk az elmúlt esztendőért, a kegyelem drága idejé­ért. Irgalmadat kérjük arra, amit elrontottunk irgalmadat kérjük a haszontalanul elvesztege­tett időért. Erősíts meg bennünket a hozzád méltó küzdelemre, hogy ne kelljen szégyenkez­nünk, amikor a célban megállunk előtted. Ámen. Oratio cecumenica Mennyei Atyánk! Hálával köszönjük meg most neked, hogy új nappal ajándékoztál meg bennünket egy új év­ben! Öröm és áldás, hogy közösségben, igéd útmutatá­sával indulhatunk el az új esztendőben. Könyörgünk azokért, akik nem a hozzád vezető úton járnak. Segítsd őket Szentlelkeddel, hogy megta­lálják a megfelelő irányt, amely feléd mutat, és öröm­mel, boldogan legyenek evangéliumod hordozói és továbbadói! Kérünk, ajándékozz meg bennünket a közösség építő, lendítő erejével, lelkesedéssel és kitar­tással. Köszönjük, hogy te mindig mellettünk állsz, és tá­mogatsz minket szolgálatunkban. Kérünk téged, hogy ebben az évben is segítsd megvalósítani terveinket. Adj nekünk okos döntéseket, felelősséget és megfelelő böl­csességet! A számunkra kedvezőtlen fordulatokra, ku­darcokra készíts fel, hogy türelemmel, belátással tanul­ni és okulni tudjunk belőlük! Légy azokkal a testvéreinkkel, akik társ, család, ba­rátok nélkül maradtak! Küldj hozzájuk jó szándékú, segíteni akaró embertársakat! Kérünk, ne engedd, hogy erőt vegyen rajtunk a tétlenség, a lustaság, ha­nem áldozatkész szeretettel irányítsd figyelmünket a segítségre szorulók felé. Váltsa fel a szavakat tett, hogy feltétlen szeretettel tudjunk odafordulni a má­sikhoz! Imádkozunk beteg testvéreinkért is. Könyörgünk, enyhítsd fájdalmaikat, adj gyógyulást testnek és lélek­nek. Biztasd a betegségekkel küszködőket otthonuk­ban, kórházakban, szeretetotthonokban! Eléd visszük a gyászolók bánatát. Enyhítsd vesztesé­gük fájdalmát! Vigasztald őket imádsággal, igehirdetés­sel, kézfogással, együtt érző öleléssel és az örök élet rendíthetetlen reménységével! Könyörgünk azokért, akik erőszaktól, bántalmazás­tól, katasztrófa nyomorúságától, háborútól, diktatúrá­tól.szenvednek. Állj melléjük a bajban, őrizd meg őket a kilátástalanság veszélyétől, és ne engedd, hogy elve­szítsék a reményt! Imádkozunk egyházunkért, gyülekezeteinkért, szol­gálattevőkért, lelkészekért. Kérünk, add, hogy tisztán, őszintén, a Krisztushoz tartozás méltóságával tudják hirdetni, továbbadni igédet! Mennyei Atyánk! A te áldásoddal szeretnénk indulni ebben az évben is, és megtapasztalni, hogy könnyű és nehéz napjainkban egyaránt kísér áldásod, míg egykor megérkezünk hozzád, ahol a töredékes tökéletessé, a homályos tisztává lesz örök országodban. Ámen. ÚJÉV - Ej2,8-10 Kész az út - járjunk rajta! Vannak fontosnak vélt kincseink, ame­lyek nélkül egy percünket sem tudjuk el­képzelni, és vannak olyan értékeink, amelyekről - akár mások kedvéért is - le tudunk mondani. Rangsoroljuk is érté-' keinket. Megállapítjuk, mi nélkülözhe- . tetlen, és mi az, ami nem lényeges. Kétségtelen, az egyik legdrágább kin­csünk a múló idő. Bár gyakran elfecsé­reljük, de ilyenkor, az esztendő fordu­lóján rádöbbenünk, mennyire fontos és drága. Isten igéje átrendezi, meggyó­gyítja értékrendünket. így talpra állított értékpiramisunk csúcsán nem a múló idő, hanem a Jézus Krisztussal való kö­zösség ragyog. Ez boldogít már itt a föl­dön, és jut majd teljességre az ő orszá­gában. Ünnepünk evangéliuma az Urunk névadásáról szóló rövid tudósítás (Lk 2,21). Jézus szabadítást hirdető nevével indít útra. Bár ez a legrövidebb az egyhá­zi esztendő összes istentiszteleti, ünnepi olvasmánya között, mégis benne van minden. Jézus Urunk neve nemcsak az éppen előttünk lévő háromszázhatvan­öt napot jelöli ki számunkra, hanem táv­latot nyit életünknek a földi lét határain túl, az üdvösségig. Igazán új azonban csak akkor lesz a most kezdődő eszten­dő, ha horizontját nem a következő de­cember 31. határolja, hanem ha megért­jük, hogy Isten kegyelméből ez az év is Jézus-év: vagyis az eljövendő örök új esztendő, a vele való teljes közösség felé vezető út egy szakasza. Isten ezen az ün­nepen így nyitja meg szívünket valóban új ígéretére. Ha ezt megértjük, akkor eh­hez még két felismerés társul. Az egyik, hogy ez az újdonság nem vélt vagy valós hűségünk, kitartásunk jutalma. Ezért mondja az apostol: nem cselekedeteink jutalma az, hogy új lehe­tőséget kapunk. A megnyíló jövő min­dig ajándék, mindig kegyelem! Emberi életünk logikája - hogy a tegnap és a ma sikere alapozza meg a jövendőt - cső­döt mond hitünk dolgaiban. Semmink sincs, amivel büszkélkedve Isten elé áll­hatnánk. Hiszen csak azt tettük - ha egyáltalán megtettük -, ami kötelessé­günk volt. Néha szánalmas, hogyan állnak sorba az emberek kitüntetésekért, elismerése­kért; és vérig sértődnek, ha kimaradnak az éppen aktuális névsorból. Isten orszá­gának nem ez a rendje, hiszen ott nincs érdem, és nincs érdemrend. Csak a meg nem érdemelt kegyelem ajándéka van. Ezért az, aki újév ünnepét nemcsak jeles - eddig még sosem volt — dátumként kö­szönti, vagy mint kisebb-nagyobb botlá­sok, bűnök után kapott tiszta lapnak örül az új évszámnak, hanem Istentől fogadja életének ezt az új szakaszát, pontosan tudja, hogy csak Jézusért vir­radhattunk új napra, új esztendőre. Ezen a ponton kísértő gondolataink is támadhatnak. Ha így van, hogy nincs semmi múltbeli érdemünk, akkor nyil­ván ugyanez lesz érvényes ezután is. Ak­kor pedig egyáltalán nem fontos, ho­AZ ÜNNEP IGÉJE gyan s mivel töltjük ki a múló időt. De csak addig gondolkozhatunk így, amíg meg nem értjük igénk második felét. Mert miközben szó sem lehet arról, hogy érdemeink elismeréseként kap­nánk az előttünk álló esztendőt, azt hall­juk, azért kapjuk, hogy a ránk váró alkal­makkal és elkészített lehetőségekkel Is­tennek szolgáljunk. Furcsa a kép, de elképzelhetjük úgy az előttünk lévő időt - akár ezt az új évet is -, mint egy hatalmas kelléktárat, ahol háromszázhatvanöt polc huszonnégy fiókjában személyre szabott feladatok várnak ránk. Nem cselekedeteinkért, ha­nem cselekedetekre kaptunk időt. És van mit tennünk. Nézzünk csak körül! Tele vannak kisebb-nagyobb kö­zösségeink mindenféle nyomorúsággal, kártékony szenvedélyekkel, széthulló családokkal, lazuló erkölccsel, sokak szegénységének gondjával. 2009 első napjaiban van-e Magyarországon vagy szerte e világon, aki ne így látná helyze­tünket? Aki ezen az ünnepen Isten ke­gyelmének új esztendejébe Jézus nevé­vel indul, az nem mondhatja: „Ez nem az én gondom.” Miközben Isten ezen a napon hitünk szárnyán az égbe emel, parancsával a föld­re állít. Mert a végső cél felé vándorolva két lábbal a földön járunk. Mindezt Jézus Urunktól tanulhatjuk meg. Tőle tudjuk, hogy ami előttünk van, az kegyelemből van. Nem siratjuk a múló időt, hanem örömmel töltjük ki az előttünk levőt a ránk váró jó cselekede­tek szolgálatával. Nem vádolunk máso­kat, hanem végrehajtjuk a magunk fel­adatait. Elvégezzük, amit Isten tőlünk vár. S akkor lesz új esztendőnk. Mert kü­lönben ugyanolyan lesz ez is, mint az éppen elmúlt. Vagy még rosszabb. Nem­csak gazdaságilag, hanem minden tekin­tetben. Új csak akkor lesz ez az év, ha mi ma­gunk megújulunk. Mi, akik belakjuk, és - ha Isten engedi - végigéljük az eszten­dőt. Mindez kegyelemből van, nem ér­demeinkért, hogy senki ne dicsekedjék de mindenkinek azért adatik, hogy dicsérje az Urat. S ha így történik, akkor mégis boldog és mégis új esztendőnk lesz. ■ Ittzés JÁNOS Imádkozzunk! Kegyelmes Istenünk! Köszön­jük hogy kivezettél az óévből, és megajándéko­zol az új esztendővel bennünket. Tedd haté­konnyá szívünkben igéd üzenetét, hogy meg­értsük örök és mégis mindig új szereteted az új esztendő alapja. Add, hogy megújult életű ta­nítványaidként élhessünk kegyelmed új eszten­dejében szent neved dicsőségére, embertársaink javára! Ámen.

Next

/
Thumbnails
Contents