Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-02-10 / 6. szám
‘Evangélikus Élet®? EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. február io. !► 3 Kapcsolatépítők Nyilatkozat Jó barátok közt címmel, az emberi kapcsolatok jegyében rendezett ifjúsági csendeshétvégét az EKE ^Evangélikusok Közössége az Evangéliumért) Alapítvány február első hétvégéjén Pilis,Csabán. Blatniczky János Dániel a keresztény barátságról, Bojtos Attila a szerelemről, Gyötfi Mihály pedig a szülők és gyermekeik közötti kapcsolatról tartott előadást az ország minden szegletéből érkezett mintegy százhatvan résztvevőnek. Végül a záró istentiszteleten Kiss Péter az igaz barátot, Jézust mutatta be a fiataloknak, aki - a tökéletesség példájaként - nemcsak barátaiért, de ellenségeiért is az életét adta. ■ Adámi Eszter Költőnőről az evangélikus nők klubjában Búval teljes életem - ezt a címet viseli Szita Istvánná Bérezi Margit (képünkön) nyomtatásra váró életrajzi regénye Petrőczi Kata Szidóniáról. A nyugalmazott lelkésznő az evangélikus nők klubjának február 2-i alkalmán ismertette könyvének kéziratát, egyben bemutatta evangélikus énekszerzőnknek, az első magyar költőnőnek a szenvedésekkel teli sorsát. Petrőczi Kata Szidónia halálának háromszázadik évfordulójáról októberben emlékezünk meg. HIRDETÉS A Soproni Evangélikus Egyházközség presbitériuma pályázatot ír ki a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola igazgatói állására. Feltételek: jelölt lehet, aki evangélikus vallású pedagógus, konfirmált, az egyházközségi tagság feltételeinek legalább öt éve megfelel, egyházának hűséges tagja, legalább ötéves pedagógusi, illetőleg felsőoktatási intézményben oktatói munkakörben szerzett gyakorlattal rendelkezik, és a képesítése megfelel az általános iskolában, a szaktárgyában a legmagasabb évfoPályázat lyamra előírt képesítési feltételeknek, vagy legalább ötéves, közoktatási intézményben szerzett oktatói (hitoktatói) gyakorlattal rendelkező evangélikus lelkész. Az igazgatói megbízás hat tanévre szól. Az iskola igazgatója a Soproni Evangélikus Egyházközség presbitériumának hivatalból tagja. Jövedelem: a közalkalmazotti bértábla szerint. A munkába állás időpontja: 2008. augusztus 1. A pályázatnak tartalmaznia kell a szakmai önéletrajzot, a szakmai programot, a vezetői programot és a helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseket. A pályázathoz csatolni kell a legmagasabb szakmai végzettséget igazoló okirat másolatát, erkölcsi bizonyítványt, lelkészi ajánlást. Pályázat beküldési határideje: az Oktatási Közlönyben való megjelenéstől számított harminc nap. A pályázatot a következő címre kell beküldeni: Soproni Evangélikus Egyház- község, 9400 Sopron, Bünker János Rajnárd köz 2. Az elmúlt hetekben a Magyarországi Evangélikus Egyház hívei, lelkészei, gyülekezetei számos esetben szembesültek azzal a széles körű társadalmi elégedetlenséggel, amely az egészségbiztosítási rendszer kormányzati átalakítását övezi. Több társadalmi szervezet kereste meg egyházunkat, felhívva a figyelmet jobbító szándékú kezdeményezésére. A gyülekezeteinktől érkező vélemények nyomán a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma szükségesnek látja, hogy e kritikus időszakban szóljon a hazai egészségügy helyzetéről. Az állampolgár és a keresztény ember felelősségén túl erre kötelez bennünket szeretetszolgálatunk múltja és jelene, az elesett, kiszolgáltatott emberek iránti együttérzés: az ágazatban számarányunkhoz képest mindig is nagyobb szerepet vállaló nagy magyár evangélikus gyógyítók - Bókay János, Markusovszky Lajos, Balassa János, Lumnitzer Sándor, Schöpf-Merei Ágoston, Krompecher Ödön, Szentágothai János és sok jelenleg is szolgáló orvos - példája, az egykori diakonissza ápolónővérek és a szeretetintézményeinkben ma dolgozó testvéreink áldozatos munkája. Az egészségbiztosítás átalakításával kapcsolatban hangoztatott célokkal - „jobb minőségű ellátás, igazságosabb hozzáférés, a hálapénz és a kiszolgáltatottság megszűnése” - mindannyian egyetértünk. Ugyanakkor számunkra is kérdéses, hogy ezek elérésére alkalmas eszköz-e profitérdekelt szereplők hangsúlyos bevonása a járó- és fekvőbeteg-ellátás szervezésébe, finanszírozásába. Véleményünk szerint az új egészség- pénztáraknak elsősorban a magyar gazdaság és társadalom szerkezetében feszülő súlyos ellentmondások miatt nem lesz módjuk pozitív hatást gyakorolni az ágazat fejlődésére. A gyógyítás világszerte növekvő költségigényével szemben hazánkban az európai átlagtól jelentősen elmaradó személyijövedelemadó- és járulékbevétel áll. Ugyanezért viszont jóval kisebb a kezelés elégtelenségének pénzügyi kockázata - járadékteher rokkantság, munkanélküliség esetén - is. E tények mentén az új szereplők is inkább restrikciókkal (szolgáltatók és szolgáltatások korlátozása), mintsem a piaci magatartás pozitív elemeivel (beruházások, fejlesztések) törekedhetnek csak hasznuk biztosítására. A valódi, teljes gyógyításra és társadalmi reintegrációra így motiválatlan rendszer nem alkalmas a szolgáltatói struktúra helyes formálására, a jobb hozzáférés biztosítására sem. Ezért félő, hogy a népegészségügyi szempontok helyett politikai, szakmai érdekek mentén eddig kialakult területi egyenetlenségeket nem korrigálja, hanem éppen tovább súlyosbítja a hazánk nagy részén nehezen értelmezhető ellátói verseny erőltetése. Végül azt sem látjuk világosan, hogy az új struktúra mivel tudja a hálapénz, a kölcsönös kiszolgáltatottság valóban romboló problémakörét kezelni. A kiadás- csökkentés logikájában nem jelenik meg a nagy szellemi tőkét koncentráló szakmai műhelyek valódi megbecsülésének szándéka. Várható, hogy az ott dolgozók megnyerése nélkül, sőt ellenében végrehajtott további változtatások még jobban felgyorsítják e szellemi tőke erózióját (el- fásultság, kivándorlás), amelynek pótlása évtizedek alatt sem lesz majd lehetséges. Nem kétséges, hogy a jelenlegi magyar egészségügyi, egészségbiztosítási rendszer számos ponton változtatásra szorul. A sikeres, széles körben elfogadott változtatás záloga ugyanakkor a közbizalom, melynek hiányában még a szakmailag jó kezdeményezéseket sem lehet érvényre juttatni. A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma támogat minden olyan kezdeményezést, melynek célja, hogy a társadalombiztosítás átalakításának kérdésében minél szélesebb körű konszenzus alakulhasson ki. Fontos, hogy hiteles információk alapján, alapos hatásvizsgálatok nyomán el lehessen oszlatni azon feltételezéseket, melyek szerint az új szabályozás a rossz egészségi és anyagi állapotban lévő honfitársainkat a jelenleginél is kiszolgáltatottabbá, a politikai és üzleti érdekek játékszerévé teszi. A fentiek alapján kérjük a Magyar Országgyűlés tagjait, hogy a köztársasági elnök döntése nyomán, az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény (T/4221. sz. javaslat) újbóli napirendre kerülésekor olyan döntést hozzanak, mely az általuk képviselt választópolgárok döntő többsége számára elfogadhatóvá, előnyössé, érthetővé teszi a társadalombiztosítási rendszer átalakítását. A Magyarországi Evangélikus Egyház nevében kifejezzük készségünket az egészségügy formálásában való elvi és gyakorlati közreműködésre. M A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma Keresztény kultúra?! Egyre sokszínűbb, mozaikszerűen szét- darabolódott világunkban kevés az olyan szál, kötelék, amely egybetartja a szétszórtan élő, körülbelül tizenöt milliósra becsült magyarságot. A legerősebb kapocs azonban mindenképpen a nyelv és a kultúra. Az önmeghatározáson túl talán ez a két legfontosabb tényező az alapja magyar önazonosságunknak. Ma, amikor a közéleti, politikai diskurzus eléggé mostohán bánik mindazzal, ami keresztény vagy egyházi jelzőt visel, úgy érzem, bátor színvallás, ha templomi istentiszteleti keretben kap helyet a kultúra. Kolozsváron az idén ez történt: a magyar kultúra napja alkalmából rendezett központi megemlékezésnek január 22-én a belvárosi evangélikus templom adott otthont. Erdélyben nem újszerű jelenség, hogy templomainkban nem csak a szigorúan vett vallási ünnepek vannak megtartva. Lehet, hogy a különleges sorshelyzetnek köszönhetően fonódnak össze szorosan a hagyományok, a kultúra, a közélet és a kereszténység. Ez a szimbiózis azonban nem természetellenes, korántsem számít anakronisztikusnak. A magyar kultúra napja azonban nem csupán egy dátum, egy évforduló, amelyről ünnepélyesen megemlékezünk. Annál sokkal többet jelent, vagy legalábbis kellene, hogy jelentsen. Erdélyben mindig megrendíti az embert a gazdag nemzeti múlt, a küszködésekkel teljes közelmúlt és jelen, valamint a néha reménytelennek tűnő jövő feszültsége. A magyar kultúrát ünnepeljük és azokat az embereket, akik sokat tettek egykor, és tesznek ma is azért, hogy értékeink, hagyományaink ne veszítsenek régi fényükből. A kultúra szó hallatán százféle gondolat kavarog valamennyiünk fejében. Olyan sok mindent jelenthet, mind- annyiunknak egy kicsit mást. Ám azt bizonyára mindenki el tudja fogadni, hogy - épp szellemi jellegéből adódóan - része, lényege az érték, az érték teremtése. S mivel ez az érték mindig a legfőbb jó, a legigazabb, a legtökéletesebb irányába nyitott, a vallás elválaszthatatlan a kultúrától. Vallásfenomenológiailag és val- lástörténetileg egyértelműen kimutatható, hogy ahol a transzcendencia irányába való nyitottság - akár direkt, akár indirekt formában - nem jelenik meg, ott a kultúra - akár mint művészét, akár mint etikai tevékenység vagy tudomány - valamilyen módon csorbát szenved. Hogy mit is jelent ma kultúránk, önazonosságunk számára az Isten, a hit, a kereszténység, a vallás fogalma? Ezen el lehet, el kellene komolyan gondolkodni. „Felelős” aggodalmaskodók a társadalmi hisztériakeltés kedvéért buzgón óvnak a „népek ópiumától”, az újra hódító keresztény kurzustól, a veszélyes klerikali- zálódástól, a keresztény szellemiség ártó hatásától. Próbálják igazolni, hogy a vallásos kultúra általános térvesztésével, a szervezett, intézményes vallásosság visszaesésével egyre erőtlenebbé válik a keresztény szellemiség, mind az irodalom, mind a filozófia, a közgondolkodás ÉGTÁJOLÓ vagy éppen a képzőművészet területén. Végül is a világnézeti polarizálódás, a pluralista társadalmi berendezkedés, a visszafordíthatatlan szekularizáció oda vezetett, Hogy a kereszténység, a vallási hang, az egész disszonáns istenkérdés, a Krisztus-paradoxon szépen kisodródott a köztudatból, s az egész kérdést így egyfajta wittgensteini hallgatással lezártnak tekintik. Külön lehet-e választani: vagy kultúra, vagy kereszténység? Én azt mondom: a kettő együtt. Lehet-e ma keresztény szellemiség által inspirált kultúráról beszélni? Hogyan kell ezt munkálni? Nagy alázattal. Nem a régi időket kell visszasírni. Mindig abból kell kiindulni, ami van. Természetesen a régi, hagyományos értékeket meg kell őrizni, tovább kell adni. De látni kell: a kultúrtra- díció sohasem lehet cél, hanem csak eszköz. Példa, amelyre föl kell építeni egy új világot. Itt szóba jöhet kultúránk zsidó-keresztény gyökere: mindenki elismeri a Biblia, a keresztény irodalom hatását a szépirodalom, a magyar próza és költészet kialakulására. Az sem kétséges, hogy a modem képzőművészet is a bibliai tematikából, a szimbolikus liturgiái cselekmények, rituálék, vallási jelképek ábrázolásából, megjelenítéséből fejlődött ki. Mindmáig kevés az olyan mű - akár szöveg, akár képzőművészeti vagy mozgással létrehozott alkotás -, amely valamilyen módon, ha indirekt formában is, ne Istenről szólna, amely ne érintené a lét transzcendens vetületét. Szerintem azonban nem elég keresztény, vallásos gyökerekről beszélni. Nem lehet és nem is kell a keresztény szellemiséget, a keresztény biblikus gondolkodást, erkölcsöt a múltból itt felejtett relikviának tekinteni - hiszen van a kultúra fájának törzse, koronája is. Nem véletlen, hogy az egyik legmarkánsabb kortárs gondolkodó, Jürgen Habermas olyan értelemben beszél újabb írásaiban a posztszekularizmusról, mint a valláshoz való visszatérés korszakáról, a vallástalanság végéről. A mai magyar kultúráról úgy is lehet beszélni, mint a keresztény gondolkodás és szemlélet által meghatározott, inspirált kultúráról. A mai embernek és vele a mai kultúrának is szüksége van egy lényegesen mélyebb értelmű kérdésre. Ha egy kultúra elveszti függőleges vetületét, ha istentagadóvá válik, gyökérte- lenné, tényleges identitását megtagadva, akkor elzüllik, tönkremegy, és magával rántja az értékvesztett, zavarodott társadalmat is. Természetesen az, hogy a kereszténység tárgyi, szellemi valóságként a világban él, formailag mindenképpen meghatározza életünket, és kíséri minden fontosabb eseményét. Az alapkérdés azonban az, hogy miként válik életünk forrásává, hogyan lesz ittlétünk alapjává. Szükség van a keresztény magyar kultúrára: a kereszténység a kinyilatkoztatásból merített, és az Istentől jött. A hit által megismert igazságok elmélyítik, kitágítják és tágabb horizontra helyezik mindazokat az értékeket - igazságot, jóságot, szépséget -, amelyeket az ember a természetes eszével, szaktudományával, művészeti tevékenységével ki tud alakítani. A keresztény hit, életszemlélet, erkölcs, az Istennel történő mély, állandó párbeszéd ne tartozéka legyen ennek a kultúrának, ne csak divatos kelléke, amelyet esetenként felszínre hoz egy- egy korhangulat: alapja legyen, határozza meg gondolkodásunkat, szellemi, tárgyi értékeinket, alkotókészségünket, egész kultúránkat. Legyen életünk forrása, éltető ereje. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület
