Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-12-07 / 49. szám
2oo8. december 7- * 3 ÚT/TRRS Jó nekünk itt...? Egy elmélkedés margójára ÚTI-TÁRSALGÓ Aki a kör négyszögesítésére vállalkozott Beszélgetés a Kár öli Gáspár-díj as Meghatódva és elgondolkozva olvastam az Útitárs 2008/4. számában megjelent, yó nekünk itt című cikket Szűcs Petra tollából. A cikk rámutat arra az általános emberi hibára, hogy általában jobban szeretünk panaszkodni és elégedetlenkedni, mint felismerni és értékelni életünkben a jelen áldásait. Az elmélkedés az Úrral való közösségben megélt „itt és most” jelentőségére irányítja az olvasó figyelmét. Ez az írás engem nyár óta foglalkoztat. Talán éppen azért, mert magamra ismertem benne. Nyolc éve teológiai ösztöndíjjal kerültem Norvégiába. Az oslói teológiai fakultás a tanulmányok mellett egy mély barátságot is adott nekem. A barátságból szerelem, majd házasság lett. Ma férjemmel, Peterrel és két gyermekünkkel, Isabelle-lel és Nicolasszal a Dram- men- és az Oslo-fjord közé benyúló félszigeten élünk, és végzünk szolgálatot négy helyi gyülekezetben. „Jó nekünk itt most” - akár ezt is mondhatjuk. Itteni életem során soha nem kérdőjeleztem meg azt a tényt, hogy az Úr vezetett el erre a hideg, fjordokkal átszelt, misztikus északi tájra. Meggyőződésem, hogy az Úr szólt hozzám azon a ködös, lehangoló februári reggelen, amikor először hallottam a teológiai ösztöndíj lehetőségéről az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Tudom, hogy az Úr mutatta meg az utat abba a gyülekezetbe, ahol a férjemet megismertem, s hogy az Úr erősített meg azon elhatározásomban, hogy az ő szülőföldjén telepedjem le, és ott kezdjük el közös életünket és szolgálatunkat. A számtalan áldás is, amely ezt a közös életutat kíséri, ennek a bizonyítéka. Vannak azért apró szívfájdalmaim, amelyek az idő múlásával hol felerősödnek, hol elhalványulnak. Az első években az fájt a legjobban, hogy többet nem fogom Petőfit és Aranyt tanítani. (A szerző magyar-hittan szakos tanár. - A szerk.) Hiányzott a fasori gimnázium, egykori iskolám és pálya„.. .meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak...” (Lk 1,78-79) A sötétségtől félő vagy az éjszakában eltévedt ember számára felejthetetlen élmény a napkelte. ízes szavaink csokra bizonyítja a reggel örömét: derengés, hajnalhasadás, felkelő fény, naptámadat. Ez utóbbi szerint a felkelő nap sikeresen „támadja meg”, űzi el a sötétséget. Ahogyan egyik adventi énekünk is mondja:^ „O, jöjj, ó, jöjj, Naptámadat, / És hozd vigasztalásodat, / Űzd el a sötét éj ködét, / És vesd el minden félelmét!” (EÉ 133,3) Jézus fényével bevilágít a mindennapi élet sötét zugaiba. Saját érdekem, hogy segítségével megismerjem önmagamat és környezetemet. Sőt azt is belássam, hogy nincs értelme mentegetőzésnek, tetteim másra hárításának. Ugyanakkor a világosság megszabadít a sötétség rémeitől, a halálfélelemtől, a holnap bizonytalanságától. kezdésem színhelyének szellemisége. Gyermekeink születésekor szomorúsággal töltött el, hogy édesanyámék nem kísérhetik figyelemmel e két parányi embercsodának a fejlődését. Az identitás megőrzése örök téma. Asszimilálódni, elfogadtatni magunkat egy, a mienktől teljesen eltérő, más értékeket képviselő társadalomban, de egyszersmind megőrizni magyarságtudatunkat, a történelem, a kultúra, a nyelv iránti elkötelezettségünket... Az ember olyan görcsösen szeretne „közéjük” tartozni, s mégis olyan büszke éppen arra a különbségre, amely elválasztja őt „tőlük”! Nem könnyű összecsomagolni és ideiglenesen szögre akasztani azt a tudást és szakmai tapasztalatot, amelyre addigi életpályánk során szert tettünk, s újra elindulni a lépcső legalsó fokáról, a nyelv elsajátításától fölfelé haladva lépésről lépésre. Mostanság azonban mégis a norvég államegyház teológiájának és gyakorlatának változását figyelem a leginkább összeszorult szívvel, vagyis azt a magatartást, amely a multikulturális és vallási sokszínűséget - vagy vallásta- lanságot - mutató társadalom igényeihez igazodni próbál. Ennek egyik legszembetűnőbb jele az egyházak és az iskolaügy viszonyának a megváltozása. Mára számos keresztény tradíció - mint például az asztali áldás - éppen az említett okokból szorult ki az iskolák hétköznapi életéből. A minap mesélte a férjem, hogy megkereste őt a helyi iskola igazgatója, és tárgyalásokat kezdeményezett vele arról a kérdésről, hogy az iskolák számára meghirdetett karácsonyi istentiszteleten ne hangozzék el sem az Apostoli hitvallás, sem pedig a Miatyánk. De számomra éppoly megdöbbentő, hogy egy lelkész egy konfirmációs oktatást bevezető szülői értekezleten elnézést kér e kettő elmondása előtt azoktól, akik nem tartják magukénak hitünk fundamentumát és az Úrtól tanult imádságot. Sőt továbbmegyek: a fiatalok ma már választhatnak egyházi és polgári konfirmáció között! Jézus fénye mellett az is kiderül, hogy a sötétségben állandóan veszélyeknek vagyunk kitéve: Jézus hívei nem mentesek a kísértéstől, sőt! Minél közelebb van valaki hozzá, annál inkább ki van téve az ősellenség támadásának. S minél közelebb van Urunk második adventje, annál hevesebben támad az ördög, „nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van” (Jel 12,12). Nem lehetünk eléggé éberek tehát, nem hanyagolhatjuk el a Jézusra figyelést, a buzgó imádságot sem! Ahogyan a hajnalka virága kinyílik reggelenként, a napraforgó pedig tányérját kelet felé fordítja, úgy forduljon arcunk és szívünk Isten igéjének világossága felé! Akkor még arra is képessé tesz minket, hogy fényét - mint a hold a napét - továbbsugározzuk. „Az Isten küld testvéreim, tinéktek, Hogy sugarai eleven tüzét, A liberalizmus szélsőséges megnyilvánulásai szintén a nyugtalanító tényezők közé tartoznak. Egyre jellemzőbb az egyházon belül is, hogy bizonyos szexuális beállítottságú csoportok a Biblia üzenetét megmásítva jogokat követelnek maguknak mind a magánélet, mind pedig a szolgálat terén. A te- remtettség az ő megközelítésükben megelőzi a Teremtőt, az ember önös vágyai pedig Isten igéjét. Hol van a határ? Mi jöhet még? Be kell vallanom, hogy nekem ebbén a közegben hiányzik az otthoni konzervatív, a tradíciókhoz és az igaz tanításhoz még hűen ragaszkodó egyház gyakorlata. Hiányok, amelyek panaszra, elégedetlenségre indítanak. Mindenki tud hozni példát erre a saját életéből. Én mégis azt hiszem, hogy ezek a bizonyos hiányok akkor veszik át az irányítást az életünkben, amikor az Úrral való személyes, naponkénti kapcsolatunk meginog. Elmarad az elcsen- desedés, az igeolvasás és az imádság. Megjelenik a félelem, az elbizonytalanodás, a sok-sok kérdés jelenlegi élethelyzetünket és egész létünket illetően. Fájdalommentes élet nincs. A kiábrándultság, elhagyatottság, kirekesztettség, meg nem értettség érzése hozzátartozik ember voltunkhoz. Az Úr Jézus tudja, hogy mit jelent ez, hisz neki is része volt benne, „...megüresítette önmagát, szolgai formát vettfel, emberekhez hasonlóvá lett (...); megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. ” (Fil 2,7-8) Közeledik a karácsony. Vigyük bátran terheinket, életünk kisebb- nagyobb szívfájdalmait Isten önzetlen szeretetének szimbólumához, a jászolhoz! Ott fekszik benne a kisded Jézus, Isten Fia, életünk ismerője, a Megváltó. Engedjük, hogy a betlehemi csillag beragyogja az életünket, és így fényforrássá legyen mások számára is! Ez segítsen életünket az áldások, az értékek dimenziójából szemlélni. A szolgálat dimenziójából. Az üdvösség, az örök élet dimenziójából. Áldott karácsonyt! Holby Tímea Amik Arcáról a szívembe égtek, Sugározzam csendesen szerteszét. A testvéreknek, kik az éjben járnak, Az Isten küldött szentjánosbogárnak. ” (Sík Sándor j Uram! Légy áldott, hogy bevilágítasz életem sötétjébe! Hadd ítéljem el magam is, amit feleslegesnek, károsnak ítélsz! Engedj örülnöm, amikor bocsánatod elűzi belőlem a rosszat, a károsat, a hiábavalót! Segíts, hogy bocsánatod erejével magam is szem- beszálljak a rosszal, a kísértéssel, a félelemmel! Mindezek után pedig szentelj meg, hogy legyen fényedből fénysugár az életem! Add meg, hogy a tőled kapott világosság fényénél mások is hazataláljanak hozzád! Amen. ZÁSZKALICZKY PÁL (Az írás A várakozás megszentelése című, a Harmat Kiadó gondozásában 2005-ben megjelent kötetben olvasható.) Cserháti Sándorral Idén két evangélikus testvérünknek is megadatott, hogy Károli Gáspár-díjban részesüljön. E két ember ugyanabban az esztendőben kezdte el teológiai tanulmányait kerek hatvan évvel ezelőtt. Egyikük lapunk korábbi — harminchat éven át hűséges — szerkesztője, Gémes István, másikuk pedig az Evangélikus Hit- tudományi Egyetem nyugállományú professzora: idősebb Cserháti Sándor. Az újszövetségi tudományok doktorát többek között a díjról és az idén megjelent művéről, az Első korinthusi levélhez írt kommentárjáról kérdeztem.- Professzor úr nemrégiben vehette át a Károli Gáspár-díjat. Mit érzett, amikor értesült a kitüntetésről?- Meglepődtem, nem számítottam rá. Nem voltam „éhes” semmilyen kitüntetésre, hiszen sohasem az emberi elismerés mozgatott, amikor valamit megtettem. Mindig is Isten előtti lelkiismeretem kérdése volt, hogy milyen munkát végzek. De nagyon jólesett, hogy anélkül, hogy bárkinek a kedvét kerestem volna, mégis kitüntetésre érdemesnek találtak. Ez is azt bizonyítja, hogy az evangéliumnak az a formája, amely Pál apostol írásaiban megszólal, visszhangra talál.- Milyen elvek vezérelték a kommentár megírásakor?- Arra kell törekednünk, hogy a szöveg a szerzőnek, jelen esetben magának Pál apostolnak a mondanivalóját közvetítse a mai olvasónak. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a magyarázó háttérbe szorítsa saját szempontjait, és nyitott legyen a szerző üzenetének befogadására és továbbítására. Mindez csak az eredeti szöveg tudományos vizsgálatával megy, azaz ha igyekezünk abban a korban elhelyezni az írás mondanivalóját, amelyikben megszületett. Ugyanakkor azonban a magyarázónak tekintettel kell lennie a mai olvasó fogalmi világára.- Mit jelent mindez a gyakorlatban?- Szeretem ezt a munkát egy zenemű előadójának feladatához hasonlítani, akinek fel kell fognia a mű alkotójának szándékát és közvetítenie kell a hallgatók felé. Ezért kell a tolmácsolásnak is ihletednek lennie. Ennek megfelelően a magyarázat egy része az eredeti szöveget törekszik megérteni és kibontani az Isten igéje után vágyakozó olvasónak. A magyarázó így valamelyest a kör négyszögesítésére vállalkozik, azaz egyszerre igyekszik megfelelni a tudományosság és az olvasmányosság kritériumának. Konkrétan egyébként eddig két „civilről” tudok, akik végigolvasták a kommentáromat: egy kórboncnokról és egy mérnökről.- Mi lehet a levél legfontosabb üzenete a ma embere számára ?- Olyanokhoz szól, akik már gyülekezetben élik az életüket. Nem olyanokhoz, akik nem tudnak Krisztusról, és nem hisznek benne. Ez tehát nem elsősorban missziói, hanem lelkipásztori levél. Pál tudja, hogy a korinthusi gyülekezet tagjai korántsem tökéletes keresztények, noha éppen ennek a közösségnek volt sajátos vonása, hogy sokan közülük már annak hitték magukat. A levélből az is kitűnhet a mai olvasónak, hogy az élő Jézus Krisztus ugyanolyan közel van hozzá is, mint a levél első olvasóihoz, noha időben sokkal távolabb vagyunk a történetijézustól.- Ön szerint van-e a levélnek olyan vonatkozása, amely segítségünkre lehet karácsony teológiai tartalmának a megértésében?- Karácsonykor arra emlékezünk, hogy Isten Jézus Krisztus által részt vállal az egyes ember és az egész emberiség sorsának alakításában. A Korinthusi levél minden sora arról tanúskodik, hogy az a Jézus Krisztus, aki része lett életünknek, jelen van a gyülekezetben a hirdetett ige és a szeretet cselekedetei által.- Végül egy kicsit személyesebb kérdés: hogyan emlékezik vissza gyermekkora karácsonyaira?- Szüléink gyakorló keresztények voltak, így természetes volt, hogy elmentünk a templomba, majd otthon énekeltünk, és felolvastuk a Bibliából a karácsonyi történetet. Gyermekként természetesen az ajándékok is fontos szerepet játszottak. Mivel a karácsonyfát nálunk hat gyermek vette körül, valódi népünnepély volt ilyenkor; jó alkalom volt arra, hogy nézeteltéréseinket föloldjuk a megbocsátásban. Egy nagyon konkrét élményem van: egyszer újév táján lángra kapott a karácsonyfánk. Az a gyertya, amelyik addig szelíden világított, egyszerre veszélyes tűzzé változott. Ez azt példázza nekem, hogy amit karácsonykor kapunk, azt azzal a szelídséggel kell továbbadnunk, amellyel Isten ebbe a világba megérkezett - a betlehemi jászolban fekve. Szűcs Petra Az élet kenyere
