Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-12-07 / 49. szám

2 2008. december 7. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS A BIBLIA ÉVE ADVENT 2. VASÁRNAPJA - Lki3,6-g János első levele ­Gyümölcstermés Krisztusban testvériség Az óegyházi hagyományok szerint en­nek a levélnek is ugyanaz a János a szer­zője, aki a negyedik evangéliumot írta. Ma sokan sokféle elmélettel kapcsolják össze a két művet, de annyi bizonyos, hogy az evangélium és az első levél szer­zője vagy ugyanaz volt, vagy a két sze­mély nagyon szoros lelki-szellemi kap­csolatban állhatott, hiszen számtalan közös megfogalmazás, hangsúly és mo­tívum bukkan fel a két írásban. Míg azonban az evangélium Jézus éle­téről és a hűséges tanítványi körről be­szél, a levél mintha már időrendileg to­vábblépne: olyan helyzetet ábrázol, amelyben a keresztény közösség egy kis csoportja elszakad a többiektől, megta­gadva a tanbeli és életközösséget az egy­kori testvérekkel. Az elszakadó „eret­nek” csoportban sokan a korai keresz­tény gnózis képviselőit látják. János sze­rint ezek az „áltestvérek’’ tagadták, hogy Jézus volt a testben megjelent Krisztus (tehát hogy Isten Fia valóságos ember volt, aki fizikai módon megszületett és meghalt), és - a jézusi szeretet parancsát megtagadva - gyűlölni kezdték egykori testvéreiket. Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók János evangéliumának és első levelének is fontos alaptétele a világosság és a sötét­ség megkülönböztetése. Isten volt az, aki a teremtés hajnalán megkülönböz­tette e kettőt egymástól, Jézus pedig már a világosság követeként érkezett a sötét­ségbe. Élettörténete, szenvedése és halá­la mind azt mutatja, hogy a sötétség nem tudta őt befogadni. János levelében azok, akik Krisztust követik, a világosság gyermekei, olyan testvérek, akiket különleges szeretet- kapcsolat fűz egymáshoz. „Ne csodálkoz­zatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ. Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, men szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. Aki gyűlöli a test­vérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete.” (íjn 3U3-I5) Krisztus követőit azonos lelki „anyag­ból" gyúrták. Szeretetkapcsolatukat sem­mi sem szakíthatja szét, hiszen Isten mindent felülmúló szeretetén nyugszik. Ha mégis megszakadt, nyilvánvalóan soha nem is volt valódi testvériség: „Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyű­löli a testvérét, az még mindig a sötétségben van." (íjn 2,9) János első levele szívszorongató keresz­tény dokumentuma a szakítás fájdalmá­nak. Kísérlet annak az érthetetlen tény­nek a feldolgozására, hogy miért hagy el valaki, akiről tudjuk, hogy szeretett, és akit mi is tiszta szívünkből szerettünk. János nem ismeri a „valami menet köz­ben elromlott” sablonos megoldását. Az csupán ápolgatása, de valójában kény­szerű arculcsapása a szép emlékeknek. Ő a másik oldal felől közelít: ami igazi, az örökre megmarad. M Magyar Bibliatársulat * myLuther - www.myluther.hu A hit közös, a többi ráadás... LAPUNK A VILÁGHÁLÓN: -1* www.evelet.hu- Csak szemetel - mondta öreg bará­tom a körtefára mutatva. Legyintett egy nagyot, és orra alatt va­lamit dünnyögött holmi hálátlan kutyá­ról, de nem hallottam tisztán. Aztán büszkén mutatta a gyönyörű, bőven termő diófáját, az udvar ékességét.- Alig tudjuk megtörni az összes diót télen a mamával - ragyog a szeme. Én azonban nem a büszke diótörést látom magam előtt, hanem a satnya kör­tefát, amelyről kimondatott az ítélet: „Csak szemetel.” Alapigénk előtt Jézus a megtérés szükségességéről beszél. Szembeszáll azzal a vélekedéssel, hogy az a rossz, ami az embert éri, arányban áll a bűnösség­gel. Minél bűnösebb, annál rosszabb dolgok érik, és minél tisztább, igazabb, annál szebb, kiegyensúlyozottabb az élete. Jézus azt mondja, hogy nem az az ítélet alapja, hogy jó vagy rossz életet él-e az ember, hanem az, hogy Istennel való kapcsolata olyan naponta szoron­gató igénnyé válik-e, amely egy földi éle­ten áthúzódó folyamattá áll össze. Mi­lyen szépen fogalmazza ezt meg Pál apostol a Galata-levélben! „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önma­gát adta értem.” (2,20) A kapcsolat persze nem jelenti azt, hogy az ember ezzel megfellebbezhetet­len tudójává válna Ura minden gondola­tának, cselekedetének. Csak a maga módján, emberként vehet részt ebben a folyamatban. Olyan ez, mint példázatunk fügefája, amely ott áll a maga szerénységében, gyümölcstelenségében, és körülötte beszélget a sorsáról a gazda és a vincel­lér. Rajta kívül történnek az esemé­nyek. Az ő feladata évről évre a gyü­mölcstermés. A problémát éppen en­nek a hiánya jelenti. Már évek óta sem­mi látható jel, semmi eredmény. Foglal­ja a helyet. Noha nem díszfáról van szó, amelyet szépségéért ültettek, hanem gyümölcsfáról. Persze mentséget lehet keresni szá­mára a környezeti adottságokban: lehet emlegetni a viszontagságos időjárást, a nap melegét és a csapadék hiányát. Azt is el lehet mondani, hogy tulajdonkép­pen szép fa ez, és még árnyékot is ad a megfáradt embereknek. Mégis: a szőlő­be ültetett fügefának gyümölcsöt kell te­remnie, ezért került oda, ezért van ott. A fügefának fügét kell teremnie, mást nem is tehet. Eszembe jut Bacsó Péter A tanújának hí­res mondata „a naranccsá váló citrom­ról”: „Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk.” Attól, hogy túlzott érzelmekkel veszünk körül valamit, és el akarjuk hin­ni, hogy nem az, aminek látszik, még nem változik meg semmi. A beszélgetés közben a fa nem érzé­A VASÁRNAP IGÉJE kelheti: éppen abban egyeztek irfég mel­lette, hogy "Elég egy évig mindent meg­tesznek érte, de ha ezután sem hoz gyü­mölcsöt, kivágják. Nem veheti észre, hogy ítélet előtt és kegyelem alatt él. Per­sze nem is az a dolga, hogy ezt méreges­se, és ennek alapján éljen, ennek alapján tekintsen a többiekre. Neki „csak” terem­nie kellene. Ezért élhet ura gondoskodá­sa alatt. Nem szeretném a gondolkodásunkat megkönnyítendő behelyettesíteni a pél­dázat szereplőit Izraellel, Jeruzsálem­mel, a hitetlenné váló hívőkkel, a gyü­mölcstermésre képtelen kegyetlen ke­gyesekkel, a még kegyelmet kapó hitet­lennel és így tovább. Jézus példázata ne­künk szól, mindannyiunknak, akik ítélet előtt és kegyelem alatt állunk. Nem másokra kell gondolnunk, ha­nem magunkra, méghozzá úgy, azzal a leplezetlenséggel, amellyel Urunk előtt állunk. Jézus arra tanít bennünket, hogy a kapott feladatot csak vele szoros kap­csolatban élve teljesíthetjük. Kevés az emberi akarat, erő, tudás, vallásosság. Az emberi erőlködésből csak valami sá­padt eredmény származhat. Hiába keressük életünk gyümölcseit: amíg Krisztusra tekintünk, mind egyre mélyebben át fogjuk élni mulasztásain­kat, hitetlenségünket, bűneinket, és ezek egyre inkább meggyőznek a gyümölcs- termésre való alkalmatlanságunkról. Jé­zus szavai szerint a „gyümölcstermés” tulajdonképpen az ő megismerése, elfo­gadása és befogadása lehet egyedül. Az Istennel való kapcsolat során teremhet­nek gyümölcsök életünk fáján, amiből bizony mások fognak gazdagodni. Hi­tünk egyik alappillére ennek alázatos el­fogadása. A kegyelmi idő még tart, Gaz­dánk megtesz értünk mindent. Ismerjük ezt fel, és éljünk vele! Megdöbbentett öreg barátom véle­ménye a körtefájáról, mert azt sugallta, hogy a fa nemcsak alkalmatlan „felada­ta” elvégzésére, de még kárt is okoz, szemetel. Adja Isten, hogy embersé­günkkel soha ne takarjuk el gondosko­dó szeretetével elénk siető Urunk evan­géliumát. ■ Johann Gyula Imádkozzunk! „Jövel, gyengék ereje! / Aldlak, üdvöm kútfeje. / Jöjj, egyengesd te magad / Én szívemhez utadat! // Szállj hozzám, dicső Ki­rály, / Tőlem soha el ne válj, / Jöjj, tisztítsd meg szívemet, / Gyomláljad ki vétkemet! // O, élet Fejedelme, / Ha eljössz ítéletre, / Add, jobbod­ra juthassak, / Mint híved megállhassak!” Ámen. (EÉ 142,4-6) Oratio cecumenica Mindenható Isten! Áldott légy, amiért megszántad a bűneivel megkötözött emberiséget, és tökéletes Szaba- dítót rendeltél számára szent Fiadban. Köszönjük, hogy az idők mélyében tett ígéreteidet betartottad, és beteljesítetted vigasztalásunkra és üdvösségünkre. Áldunk, Úr Jézus Krisztus, hogy mennyei dicsősé­gedből közénk jöttél, elhoztad az eljövendő ország örömét, szabadító szereteteddel feloldottad a bűnök kötelékeit. Messiási voltodat isteni hatalmaddal bizo­nyítottad. Urunk, aki meghallgatod azokat, akik szent Fiad ne­vében fordulnak hozzád, bátoríts, hogy kételkedés nél­küli bizalommal tárhassuk eléd kéréseinket. Te jól lá­tod, milyen utakon és milyen érzésekkel jövünk most hozzád. Ismered gondolatainkat, kísértéseinket, örö­meinket, kétségeinket. Erődért, szeretetedért, bocsána­todért jöttünk, hogy megerősödjünk ígéreteid által. Tedd életünkben szent igédet teremtő hatalommá, nö­veld hitünket az örök élet beszédével, és tedd késszé szívünket az irántad való engedelmességre. Istenünk! Te nem vársz tőlünk többet annál, mint amennyit tőled kaptunk. De méltán várod, hogy pazar­ló szeretetednek látható nyoma legyen az életünkben. Nekünk is fáj minden eltorzult mozdulatunk, szavunk, gondolatunk. Kegyelmed megújíthat bennünket is. Légy segítségünkre, hogy átragyogjon rajtunk tisztasá­god, szentséged, szereteted. Késztess vigyázásra és jó­zanságra, hogy készek legyünk az előtted való szám­adásra. Békességedet kérjük családunkra, otthonunkra, sze­retteinkre. Segíts, hogy ajándékká, támasszá, rád muta­tó jellé legyünk egymás számára. Tekints kegyelmesen egyházunkra, gyülekezetünkre. Imádkozunk a hitben erőtlenné vált testvéreinkért, azokért, akik távol kerül­tek tőled, azokért, akiket mi riasztottunk el türelmetle­nül, szeretetlenül. Szentlelked hordozza és segítse őket gyógyító közösségre találni. Könyörgünk minden meg­keresztelt embertársunkért, hogy mindannyian megis­merjék megváltásodat. Fordulj irgalmaddal azokhoz, akik nehéz terheket hordanak, akiket betegség erőtlenít, akik földönfutók lettek mások önzése miatt, akik segítségre szorulnak, vagy magányosak. Hadd tapasztalják meg békességed erejét, gyógyító irgalmadat! Áldd meg a betegek mellett szolgálókat türelemmel, erővel, derűvel. Köszönjük, hogy türelemmel várod sokak megtéré­sét. Imádkozunk mindazokért, akik még nem ismernek téged, azokért, akik vágyakoznak szabadításodra. Mu­tasd meg nekik irgalmadat, hogy benned megtalálják az életet és a békességet. Jézus Krisztusért kérünk, hall­gasd meg imádságunkat. Ámen. Áldott az egek Ura! Kevés olyan énekünk van, amelyet két dallamra is énekelhet a gyülekezet. Ilyen az Áldott az egek Ura kezdetű adventi ko­rálunk (EÉ 142). A17. századi költő, Hein­rich Held versét ugyanis az Evangélikus éne­keskönyv az ősi adventi himnusz hangjai­ra énekelteti: Jöjj, népek Megváltója (EÉ 131). Egyik legértékesebb dallamunk azonban több szöveggel is szerepel, így hát félő, hogy elkoptatjuk, s a karácsony előtti időben túl sokszor énekeljük. Ezért a Gyülekezeti liturgikus könyv (GyLK 804) visszanyúlt ahhoz a dallamhoz, amely a reformáció hazájában elterjedt, és ehhez a szöveghez kötődik. A dallam a 17. század közepén már ismert volt. Bár a szerzője ismeretlen, a származási helyét tudjuk: Frankfurt am Main. Ez a dallam a német és a ko­rábbi magyar gyakorlatból sokak szá­mára ismerős. De aki még nem találko­zott vele, az is könnyén megbarátkoz­hat az egyszerű, világos szerkezetű, szép ívű melódiával. Érdemes megta­nulni, érdemes használatba venni. Gazdagítja az adventi idő istentisztele­ti életét. Az ének szövege egyszerre hálaadás, tanúságtétel és imádság. E három egy­másba fonódva adja az adventi hangula­tot, mondanivalót és perspektívát. „Áldott az egek Ura.” Nem vágyként, óhajként fogalmazódik meg, nem azt olvassuk, hogy „áldott legyen”. Ő áldott. Áldás forrása, áldás hordozója, áldás adója. Amikor áldását nyugtázzuk, az hálaadást jelent, a köszönet szavát, a di­cséret hangját. Áldott, mert a világ go­noszsága közepette a bűnben születő és élő ember számára mégis üdvösséget készített. Nem megsemmisíteni, hanem meg­menteni, kiteljesíteni akarja az életet. Ez pedig elválaszthatatlan Jézus Krisztus el­jövetelétől, az első adventtői, a most várt aktuális adventtői és a végső eljöveteltől. Áldatlan világunkban áldott az egek Ura, Isten, a mi mennyei Atyánk, aki ál­dást tervez, oszt és ígér. Erre pedig népe, gyermekei is áldással válaszolnak. így kerül helyére a feje tetejére állt világ, s lesz áldáshiányos életből áldott lét. Az ének olyan szót ad szánkba, amelynek emberi viszonylatokban el­gondolkodtató mélysége van. Ha ismer­ENEKKINCSTAR Eged lilén diczeriinc. jük az emberi szó gyarlóságát, ha objek­tiven vizsgáljuk a környezetünkből fe­lénk áradó szózuhatagot, ha őszintén gondoljuk végig kimondott szavainkat, akkor értjük meg igazán az ének szöve­gének súlyát: „Szent, igaz minden sza­va.” Isten nem csúsztat, nem üres fecse­géssel mondogat ki dolgokat, nem ígér­get, nem szavahihetetlen. Szent, igaz minden szava. Énekünk nemcsak beje­lenti ezt, hanem ki is fejti, amikor Isten ígéretének beteljesüléséről beszél. Szól arról, hogy a próféták által kihirdetett ígéret valóra vált, beteljesedett, hiszen Jézus Krisztus eljött a földre. Megszüle­l,. , r­■ UJJ , P 1 , fin * ..iHT-+-+ r UlJJ-f-LAí é—­Ál-dott az e-gek U - ra, Szent, i - gaz minden sza-va, m s>--------jf——1—m—0—r Me rt Fi - át, ím, el-küld-te A mi üd-vös-sé-günk-re. tett, megváltott, s újra „eljön ítélni élőket és holtakat”... Az egek Ura, a hatalmas, a nagy, a ki­rály, a fejedelem - így beszél énekünk az Atyáról s az emberré lett Istenről, Jézus Krisztusról. S mellé odaállítja az egyes embert, engem, hogy érezzem az esemé­nyek nagyszerű voltát. A nagy lehajolt hozzám, a hatalmas velem foglalkozik, a dicső király kitart mellettem. A kifejezések még adventi hangulatot hordoznak, de minden egyes mondat­ban ott van karácsony csodája s a foly­tatás: amit Isten elhatározott és meg­ígért, azt valóra váltja. Megváltott éle­tünk hiábavalóságából, görbe és rögös útjainktól, tőle elszakadt életünk ször­nyű következményeitől. Karácsonnyal a megváltás eseményének egyik csúcs­pontjára értünk, de folytatódik az ív a nagypénteki kereszten és a húsvéti üres síron át a végső nagy találkozásig, az ítélet - reménységünk szerint a kegyel­mes ítélet - napjáig. Isten szeretetéért ad hálát az adventi gyülekezet ebben az énekben, Isten szeretetének áradásáért és beteljesülé­séért könyörög, hogy életünket az a boldog tudat és folyamatos adventi re­ménység hassa át, hogy Isten velünk van, egyengeti utunkat, és célba juttatja életünket. m Hafenscher Károly

Next

/
Thumbnails
Contents