Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-02-03 / 5. szám

‘Evangélikus ÉletS MOZAIK 2008. február 3. !► 11 Ingyen csevegés flottás telefon nélkül Manapság szinte nincs olyan tisztségvi­selője egyházunknak, aki ne lenne elér­hető ingyen hívással flottás telefonján. Hívhatjuk egymás bármikor, beszélhe­tünk egymással bármennyit, fizetnünk csupán az alapdíjat kell. Megnyugtató, hogy ha egy hosszabb témát kell megbe­szélnem valakivel, nem kell törődnöm a szaporodó percekkel. (A flottán kívüli számok hívásáért persze már fizetjük a tarifát.) Nos, jó ez a lehetőség, de már van „még ilyenebb”! Telefonbeszélgetés internet alapon. Az internet hőskorában a világhálón csüngök e-mailben - vagy ahogyan ma­gyarítani próbálták: drótpostán - tartot­ták egymással a kapcsolatot. Ennek elő­nyei: olcsó (csak a betárcsázós kapcsolat díját kellett fizetni), pillanatok alatt több levelet is elküldhettünk vagy kaphat­tunk, üzeneteink rövidebb időn belül el­juthattak a világ másik végébe. A széles sávú internet világában pedig már azzal sem kell nagyon törődnünk, ha nagyok a levelekhez kapcsolt mellékletek, hi­szen a kapcsolat korlátlan, gyors és bé­ketűrő. De mindeközben megtört az e- mail egyeduralma, új csatornák jöttek létre. Egyre több on-line elérhető fórum­mal lehetett találkozni, több honlap is kínált cjjatelési lehetőséget. Kapcsolata­ink ezek segítségével kibővültek, isme­rősöket szereztünk, akikkel megoszt­hattuk gondolatainkat. A sávszélesség egyre nőtt, a válaszok egyre gyorsabban értek célba. Apró gond volt csupán, hogy szűkös lehetőségek álltak rendel­kezésünkre félrevonulni a virtuális tér egy csendes zugába. A technika pedig ­SZERETETVENDÉGSÉGRE nyilván nem önzetlenül - tágította a le­hetőségeket. Eleinte külföldi útjainkon irigyeltük a helyieket, amiért olcsó, intemet alapon működő telefonálási lehetőségek álltak rendelkezésükre, így a világ számos pontjára centekért társaloghattak. Én először Berlinben, egy török negyed kel­lős közepén figyeltem fel erre, akkor még sorban álltak ott is. Aztán nem sok­kal később már az én számítógépemen is letelepedett először egy, majd még egy újabb csevegőszoftver. Kezdetben jött az MSN. Windows operációs rendszereken terjedt, és viha­ros sebességgel hódította meg a tizen­éveseket. El voltak tiltva az otthonról va­ló kimaradástól? Az MSN virtuális randi lehetőségét kínálta. A beszélgetés kez­detben szövegesen folyt, később aztán szélesedett a kör. Egyre több géphez csatlakozott mikrofon, hangszóró és webkamera, így a virtuális térben tartott randi egyre valószerűbb lett. Ma valahogyan így zajlik a kommuni­káció: bele-belenézek beszélgetőpartne­rem szemébe, elmesélem, mi történt ve­lem ma, vagy mit szeretnék, közben szö­vegesen átküldőm egy érdekes honlap címét, projekttervet egy dokumentum- fájlban vagy a pár perce készült fotót. Mindez egy vasamba sem kerül. De akár meg is oszthatom a képeimet másokkal a rendelkezésemre álló tárhelyen, vagy megnyithatom gépem egy részének tar­talmát mások számára. Az MSN a kom­munikáció egyik leghatékonyabb for­májává alakult. Aztán feltelepül a gépemre a konku­rens szoftver, a Skype. Ma már többnyi­EGYHÁZ ÉS VILÁGHÁLÓ re „skype-olok”. A Skype alapfunkciói megegyeznek az MSN kínálta lehetősé­gekkel, és szintén ingyenesek, előnye viszont a Skype-nak, hogy nem csupán Windowson fut, hanem jól érzi magát li- nuxos vagy Apple masinán is. Szóval mindent tud, amit az MSN, egyvalami­ben pedig többet: hívhatunk vele tele­font is! Vonalas és mobilkészüléket használó ismerőseinket bármikor, bár­hol elérhetjük vele. A rendszeren kívüli hívásokért persze fizetnünk kell - igaz, nem túl sokat. Eljutottam vele a berlini török negyedben tapasztalt lehetőségek­hez úgy, hogy ki sem kell mozdulnom a lakásomból. Megváltozott a világ néhány éven be­lül.' Én még emlékszem a betárcsázós kapcsolatra, arra, hogy aggódva vártam hónap elején a számlát. Ma ADSL-en kommunikálok, és bármit megtehetek vele. A mobil széles sáv elterjedésével skype-olhatok majd a kocsiból az autó­pályán robogva, vagy kollégám ugyan­akkor elküldheti nekem a másnapi prog­ramomat. Én már azon sem lepődnék meg, ha hamarosan átszólhatnék beszélgető- partneremnek: szagoljon csak, hogyan illatozik az étel a tányéromon! ■ — ERDELYIK — Angol gyümölcskenyér Hozzávalók: 4 tojás, 20 dkg Rama marga­rin, 35 dkg rétesliszt, 1 kiskanál sütőpor, 20 dkg kristálycukor, 2 evőkanál rum, 10 dkg mazsola, 10 dkg egész dió, 10 dkg (cukrozott) gyümölcs, 10 dkg zselécukor, 1/2 citrom reszelt héja, a forma kikenéséhez zsír és liszt. Elkészítés: a margarint alaposán kike­verjük a tojások sárgájával és a cukorral, majd hozzáadjuk a kemény habbá vert to­jásfehérjéket. Hozzászitáljuk a sütőporral elkevert lisztet. Hozzákeverjük a rumot, és belereszeljük a citromhéjat. A tésztához adjuk az apróra vágott gyümölcsöt, diót, zselécukrot és az előzetesen beáztatott mazsolát. Az összekevert masszát a ki­kent és kilisztezett püspökkenyérformába tesszük, majd körülbelül róo Celsius-fok- ra előmelegített sütőben megsütjük EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL Örökös tiszteletbeli kántor Harkán Január 20-án, a vasárnapi istentisztelet keretében a harkai evangélikus gyülekezet az „örökös tiszteletbeli kántor” címet adományozta Payer Teofilnénak, aki az idei év kez­detével „nyugdíjba vonult” a kántori szolgálatból. Hellus néni - a kis alpokaljai falu­ban mindenki így ismeri őt - kereken hatvan éven keresztül végezte nagy önzetlen­séggel, Istentől kapott tehetséggel és a rá jellemző alázattal a gyülekezeti szolgálatot, orgonajátékára bátran számíthatott a lelkészek hosszú sora. Gosztola Szabolcs felügyelő (balra) és Wagner Szilárd helyettes lelkész köszönti Payer Teofünét Utódja unokája, Haris Péter lett, aki ugyanezen az istentiszteleten tette le a kántori esküt, miután a gyülekezet közgyűlése egyhangúlag kántorává választotta. És - ahogy mondani szokták - nem esett messze az alma a fájától, hiszen Péter ugyan­olyan ügyesen és ugyanakkora szeretettel játszik, mint a nagymamája. Az ünnepi istentiszteletet szeretetvendégség követte. Bár az alkalom az evangéli­kus gyülekezet ünnepe volt, nagyon sokan eljöttek rá más felekezetek tagjai közül is, és az egész falu együtt ünnepelte ezt a szép jubileumot. Gosztola Eszter Tisztelt Szerkesztőség! Kedves Olvasók! Ruzsánszki Dávidnak hívnak, és jelenleg az Uppsalai Egyetem ösztöndíjas hallgatója va­gyok informatika szakon. Sajnos nagyon kevés alkalmam van az utóbbi években ha­zajönni, és szintén sajnálatos, hogy az ilyen alkalmak is nagyon sokszor csak szomo­rúsággal töltenek el, főleg amikor látom, mi is történik most hazánkban. Amikor otthon vagyok, szeretettel járok templomba, és ha megtehetem, kézbe ve­szem az Evangélikus Élet legutóbbi számát is. így tettem az elmúlt héten is, amikor nagy­mamám nyolcvanhatodik születésnapjára utaztam haza. Különösen is felkeltette az ér­deklődésemet Tubán tisztelendő úr cikke, a nyílt levél, amelyet nyílt szívvel és bátorság­gal mert megfogalmazni. Igazi hazafias szemléletet látok cikke mögött. Én azt gondo­lom, sok ilyen bátor emberre lenne szüksége ennek az országnak, hogy felgyógyuljunk végre nemzetünk balsorssal sújtott esztendői után. (...) Sokat szoktunk beszélgetni erről a témáról az egyetemen tanuló erdélyi, kárpátaljai és felvidéki magyar barátaimmal is. Nem ismerem (sajnos) Tubán tisztelendő urat, de határozott stílusa és a levél tartal­ma is lenyűgözött. Véleményem szerint pont ilyen, az 1840-es éveket idéző, hazaszere­tettől fűtött politikára lenne szükségünk akár az Országgyűlésben is. Becsületes, „minő­ségibb” emberekre ott is szükség lenne, nem csak a csornai gyülekezetben. Olyan em­berekre, akik akarnak és képesek is végre helyesen belelátni a magyar politikába, és sze­mük előtt nem a haszonszerzés, hanem a krisztusi lelkűiét és evangélium áll. A cikk alatt csak később vettem észre a Budai Egyházmegye lelkészi munkaközös­ségének levelét, amelyet nagyon jó kezdeményezésnek tartok. Talán nem kellene itt megállni, és az aláírásokat a gyülekezetekben is lehetne gyűjteni. Nagymamám bizta­tott, hogy nyugodtan küldjék olvasói levelet, sőt ő is elolvasta a levelemet, mielőtt el­küldtem, és azt üzeni, két aláírásra biztosan számíthat Bence esperes úr. Egy jobb haza reményében, Ruzsánszki Dávid (Uppsala) A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett leveleket rövidített és szerkesztett formában közölje. EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL&EVEL&LEVEL Tisztelt Olvasónk! Kedves Lászik Mária! Hiányzik a név- és címtár Tisztelt Szerkesztőség! Bízom abban, hogy a karácsonyi ünnepkör lezajlása, valamint az ökumenikus imahétre való készülés után lesz a lapjukban hely pri­vát levél közlésére is. Ahogy a 2008-as Evangélikus naptárt a kezembe vettem és átlapoztam, mélysé­ges megdöbbenéssel, sőt, mondhatni, felháborodással vettem tudomásul, hogy sem a lelkészi névjegyzéknek, sem a cím­listáknak nem jutott hely. Ilyen eddig még nem fordult elő! A szaknévsor nem helyettesítheti az említetteket. Nem csak azért, mert ezek inkább az egyházközségek részére ké­szültek, amennyiben az objektumok re­noválásra, felújításra, javításra stb. szo­rulnak. Másodszor nem vagyok benne biztos, hogy egy fővárosi gyülekezet ép­pen Orosházán vagy Nyíregyházán ke­resi a mesterembert és fordítva. A gyüle­kezeti tagokról nem is beszélve. Ezt a névsort egy mellékletben kellett volna egy-egy példányban elküldeni az egyházközségek részére. Tudni való, hogy minden hirdetésnek anyagi vonzatú van, de ne ez legyen az elsődleges szem­pont egy egyházi sajtótermék megszer­kesztésénél, hanem igenis azon lelké­szeknek és gyülekezeteiknek az elérhető­sége, akik az emberek hitéletét erősítik. És ezzel a véleménnyel nem állok egyedül, ezért is bátorkodtam mindeze­ket közölni. Hittestvéri üdvözlettel: Lászik Mária, az újpesti gyülekezet jegyzője Sajnálom, hogy a név- és címtárnak az , Evangélikus naptár 2008. évi kiadásából való kimaradása megdöbbenést és felhá­borodást keltett Önben. Bár megszoktuk az utóbbi évtizedek­ben, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház név- és címtárának az Evangélikus naptár ad helyet, mégis meg kell állapíta­ni, hogy ez nem része a naptárnak, és még csak nem is melléklete. Sokáig azért jelent meg a kettő együtt, mert a név- és címtár elfért pár tucat oldalon, és közzé­tételének a legkézenfekvőbb formája a naptárban történő közlés volt. Az utóbbi évtizedekben - örvendetes módon - megszaporodott gyülekezete­ink, intézményeink, lelkészeink száma, így a név- és címtár folyamatosan tere­bélyesedett a naptár végén. 2007-ben már a határon túli magyar evangélikus egyházak, gyülekezetek is szerepeltek benne, így a hozzá tartozó mutatókkal együtt 79 oldalt foglalt el a naptárban. Mindemellett a 2008. évi név- és címtár­ban annak az ugyancsak régi igénynek is meg kellett felelni, hogy a nyugdíjas lel­készek elérhetőségei is szerepeljenek benne. A teljesebbé alakítandó mutatók­kal együtt így a név- és címtár majd száz1 oldalassá bővült, az Evangélikus szaknévsor anyagával együtt pedig már 130-140 ol­dalt tett volna ki a 212 oldalnyi „valódi naptáranyag” mellett. A felborult arányokra való tekintettel döntöttünk úgy, hogy a név- és címtárat külön kiadványként jelentetjük meg. En­nek szerkesztése még folyamatban van. Terveink szerint egy „gyűrűs könyvben” jelenik majd meg a névtár, lehetőséget adva arra, hogy egy éven belül akár többször is aktualizálni lehessen az ada­tokat a bekövetkezett változásoknak megfelelően. Az Evangélikus szaknévsor megjelenteté­se nem helyettesíteni akarja a név- és címtárat, sokkal inkább az egész ma­gyarországi evangélikusság jövőkeresé­sének egyik apró lépése. Egyre többet, de talán még mindig nem eleget beszélünk arról, hogy egyházunk anyagi helyzete - elsősorban amiatt, hogy legnagyobb részt külső, állami forrásoktól függ - ko­rántsem ad okot az optimizmusra. Az országos egyház bevételeinek több mint 95%-a állami forrásból származik. A gyülekezetek többsége olyan anyagi helyzetben van, hogy jó esetben a min­dennapi működést tudja ugyan finanszí­rozni, de akármilyen kisebb-nagyobb beruházást már csak országos támoga­tással tud megvalósítani. Az állami nor­matíva és támogatás nélkül intézménye­inket (azaz iskoláinkat, szeretetotthona­inkat) nem tudnánk működtetni, temp­lomaink esetében pedig várhatnánk, hogy mikor dőlnek össze. Sőt sok he­lyütt - állami forrás nem lévén - a lel­kész megélhetését sem tudná a gyüleke­zet biztosítani. Egykor a gyülekezetek saját erőből vagy egy-egy tehetősebb „mecénás” megnyerésével képesek vol­tak templomot, parókiát, iskolát építeni- ma már saját erőből ezeket fenntartani és működtetni sem tudjuk. Ugyan igaz az, hogy egy iskola vagy egy szeretetotthon működtetésével, fenntartásával az egyház állami felada­tot vállal át (bár azt is tegyük hozzá, hogy azért erre az átvállalásra nem minden esetben kérték), és ezért termé­szetesnek vesszük az állami normatíva folyósítását, mégis felvetődik a kérdés: megtennénk-e ezt, azaz alapítanánk-e iskolákat, szeretetotthonokat, ha mind­ezeket nekünk is kellene fenntarta­nunk? Fontos-e nekünk annyira a gye­rekek, a fiatalok nevelése, taníttatása vagy az idősek, betegek gondozása, hogy ezért - ha kellene - akár saját for­rásainkat is feláldoznánk (már ha len­nének)? Lehetünk büszkék iskolarend­szerünkre, diakóniai intézményeinkre- de egyúttal tudnunk kell azt is, hogy nem minden esetben a mi pénzünkből épültek és működnek. Mint ahogy a kö­vetkező nagyobb templomfelújítás költségeit sem az adott gyülekezet tag­jai fogják összeadni. Nem akarok nagyon bántóan fogal­mazni, de sokkal inkább ezen a helyze­ten kellene megdöbbennünk és felhábo­rodnunk, semmint azon, hogy megpró­bálunk - ha nem is óriási lépésekkel, de- változtatni rajta. A szaknévsor ebben a folyamatban egy apró lépés: segíteni szeretne abban, hogy az evangélikus gyülekezetekhez kötődő vállalkozások a gyülekezetektől, intézményektől lehe­tőleg több megrendelést kapjanak, ezál­tal erősödjenek. Egy adott gyülekezethez tartozó, jobb helyzetben lévő vállalkozás vezetőjétől elvárható - és ha valóban módja van rá, meg is teszi -, hogy az eddiginél nagyobb mértékben vállaljon szerepet a gyüleke­zet vagy az országos egyház anyagi for­rásainak biztosításában. Mert azt is lát­nunk kell, hogy rövid távon jelentősebb növekedést (a belső forrásainkat tekint­ve) leginkább a vállalkozói rétegtől vár­hatunk - ha a vállalkozóknak, módjuk nyílik arra, hogy az egyházi közösség ál­tal nyújtott lehetőségeket az eddiginél nagyobb mértékben használják kL A szaknévsor ebben akart segíteni - és úgy, hogy nem csak helyi érdekeltségű építési vállalkozók adatait közli, ahogyan az Ön levele sugallja. Olyannyira segíteni igyekezett, hogy a szaknévsorban való megjelenést a kiadó ingyenesen biztosí­totta (tehát a kiadót nem anyagi érdek, az­az a megnövekedő reklámbevétel lehető­sége vezérelte, amikor a szaknévsor összeállítása és közlése mellett döntött). Mindenesetre nagyon örülnék, ha a név- és címtár kimaradása okot szolgál­tatna arra, hogy a fentiekben - a kelleté­nél talán kissé provokatívabban - felve­tett kérdésekről egyre többet beszéljünk a lehető legtöbb fórumon. Nyitottságot és a további párbeszéd lehetőségét kér­ve, tisztelettel: Kendeh K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents