Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-11-16 / 46. szám

2 2008. november 16.

FORRÁS

‘Evangélikus Élet®?

A BIBLIA ÉVE

Jakab levele - a tettek

Jakab levele talán az egyik legaktuálisabb valamennyi újszövetségi irat közül: olyan keresztényekhez szól, akik egy ingerült társadalomban kénytelenek élni, amelyet a pénzimádat és az irigység vezérel. Ez a világ pedig lassan, de biztosan a maga képére formálja a keresztényeket is. Mintha csak a 21. század keresztény emberéhez szólna a szerző.

Ahogyan a Példabeszédek könyve, ez is inkább lazán összekapcsolt gyakorlati élettanácsok füzére, mint szigorú értelemben vett levél. S ahogyan a Példabeszédek könyve, népszerűségét tekintve Jakab levele is a reneszánszát éli napjainkban. Pedig voltak idők, amikor szó szerint a létéért küzdött mint kanonikus irat. Nincs szó benne Jézus kereszthaláláról, feltámadásáról, sem a keresztény hit elméleti alapkérdéseiről. Ráadásul meglehetősen későn, csak a 3. században említik az újszövetségi könyvek között. Mindezek miatt egyesek még a 4. században is megkérdőjelezték, hogy helye van a Bibliában.

A hit a fontosabb vagy a tettek?

A katolikusok mindig is többre értékelték Jakab levelét, mint a protestánsok, hiszen itt találtak bátorítást a gyónásra („Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket... ”), és itt olvashattak a betegek kenetének elrendeléséről is („Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében.”).

A protestánsok azonban nem voltak különösebben boldogok amiatt, hogy Jakab semmit sem mond levelében a hit általi megigazulásról. Sőt Jakab szerint az igazi hitet csak jó cselekedetek igazolhatják, nélkülük mindenki azt mond a hitéről, amit csak akar: „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit?”

A levelet olvasva sokaknak volt az az érzésük, mintha Jakab egyenesen a hit általi megigazulás bajnokával, Pál apostollal szállna vitába. Pál legnagyobb rajongója, Luther Márton meg is jegyezte, hogy bár sok hasznos mondást olvashatunk Jakabnál, az üdvösségre nézve annyi az értéke, mint a szalmának.

A kérdést azonban talán nem is kell ilyen élesen feltennünk, hiszen a keresztény ember életében az őszinte hit és a jó cselekedetek természetes egységet alkotnak. Pálnak igaza volt abban, hogy Isten előtt egyedül az ember hite számít. Minden más csak sokadlagos értékű lehet. Jakab viszont abban látott tisztán, hogy a hit emberi szempontból nézve nagyon is megfoghatatlan, szubjektív dologgá válhat, és ha nem látjuk a belőle fakadó jó cselekedeteket, vagy éppen ellenkezőleg, gonosz cselekedetek fakadnak belőle, azonnal gyűlöletes képmutatássá válik mások előtt.

„Ezer szó sem hagy az emberben olyan mély nyomot, mint egyetlen tett.” (Henrik Ibsen) „Jó tett jól szólni: a szavak mégsem tettek.” (William Shakespeare)

M Magyar Bibliatársulat

SEMPER REFORMANDA

.....nem megy se fejünkbe, se szívünkbe, hogy akkora legyen a Krisztus dicsősége, holott keresztyénéiben fordítva mutatkozik. Ott azonban más fény ragyog majd. Akkor Krisztus dicsőségét immár nem csupán hisszük, hirdetjük s az igében hordozzuk, hanem napnál világosabban látjuk, mint jelenlevőt szemléljük - kibeszélhetetlen, örök örömmel.”

M L

uther Marton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása)

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSO ELŐTTI (REMÉNYSÉG) VASARNAP - Jer 8,3-7-13

„Hajt-e hasznot éltünk fája...?”

Az egyházi év vége felé közeledve egészen aktuálissá válik a 462. ének címben idézett kérdése. Az önvizsgálat, a számvetés nagyon fontos. Mire jutottunk az elmúlt időben? Betöltöttük-e Urunk szándékát? Érlel-e gyümölcsöt az életünk? Látszik-e rajtunk karácsony öröme: Valaki született nekünk; nagypéntek és húsvét életet formáló hatalma: Valaki meghalt és feltámadt értünk: pünkösd lelkesültsége: Valaki a Lelkét küldte közénk?

A Szentháromság ünnepe utáni időszakban az oltárterítő színe zöld. A templomba lépve azonnal szembesülünk Isten igényével. Mindaz, amit tett értünk Jézus Krisztusban, mennyire indított bennünket gyümölcstermő életre? Bár inkább így kellene feltenni a kérdést: mennyire engedtük, hogy Jézus Krisztus bennünk és általunk gyümölcsöt teremjen? Az egyházi év második fele ugyanis nem az emberi teljesítményről szól: most jövünk mi, majd megmutatjuk... Ilyenkor is Krisztus áll a középpontban, aki bennünk akar tovább munkálkodni.

Isten szomorkodik népe miatt szolgájával, Jeremiással együtt. „Szüretelni akartam náluk (...), de nincs szőlő a tőkén, nincs füge áfán..." (13. vers) A szüret mindig ünnepi, olykor akár családi-baráti esemény. A hosszú, fáradságos munka végre meghozza az eredményt. Jóleső érzés, hogy a befektetett munka nem volt hiábavaló. Gyümölcs nélkül viszont elmarad a szüret. A Gazda magába száll. Mi az oka annak, hogy ami a természetben a legritkábban fordul elő, Isten népe körében megtörténik? A növények előbb vagy utóbb meghálálják a gondoskodást, de Isten népe hálátlan, azaz gyümölcsléién tud maradni.

Miért van az, hogy ami magától értődő a dolgok természetes rendje szerint az élet bármely területén, nem igaz, és nem működik az Isten népe körében? Valaki elesik? Föláll. Valaki eltéved? Megkeresi a helyes utat. A költöző madarak is tudják, mikor kell elindulniuk, és mikor kell visszatérniük.

Isten népének a körében miért nem természetes az, hogy ha valaki elesik, föláll? Jobb lent maradni? Nincs, aki segítsen felállni? Ha valaki előtt világos, hogy eltévesztette az utat, miért nem fordul meg? Jobb végigmenni a bizonytalan, veszedelmeket rejtő úton a felfedezés, a kaland izgalmáért? Eltévedtem, most már úgyis mindegy? Miért van az, hogy nem tudjuk a madarak példáját követve a dolgok rendjét, idejét? Hogy éppen most van itt a kegyelem, az Úrhoz való megtérés ideje.

Jeremiás szavait olvasva megdöbbentő az a felismerés, hogy az ember mennyire nem változott, nem változik az évezredek alatt. Szinte mintha a mai magyar állapotokról tudósítana. Hiányolja az őszinte beszédet, azt, hogy nincs bűnbánat. A naA VASARNAP IGEJE

pi hírek rendkívül sok perről és ítéletről tudósítanak. Őszinte megbánásról sosem lehet hallani, fellebbezésekről annál inkább. Valakinek hiába van akár papírja is arról, amit tett, nem érzi magát felelősnek érte. Sőt büszkélkedik azzal, amit szégyellnie kellene. Már erre is képtelen a halott lelkiismeret.

És mi hogyan állunk? Ahelyett, hogy magunkba szállva megbánnánk bűneinket, védőügyvédek seregei magyarázzák és igazolják bennünk az eltévelyedést. Nehogy már ítélkező és képmutató farizeus legyek! Mindenre találunk megoldást, csak ne kelljen változni és változtatni. A félreértett szeretet jegyében mindent megbocsátunk magunknak és másoknak is.

Az igazi döbbenet az, hogy Jeremiás korában a közelgő babiloni fogság réme sem hatotta meg az embereket. Évekig hallgathatták Jeremiást. De mint mindent, a kemény ítéletet hirdető próféciákat is meg lehet szokni. Mint ahogyan Ámósz próféta idejében is, amikor Isten keményen ostorozta népét. Kenyérhiánytól szenvedtek, elmaradtak az esők, sáskajárás volt, pusztító háborúk jöttek.

Az eredmény pedig az lett, hogy Izrael még inkább megkeményedett, „...mégsem tértetek meg hozzám!”- szól többször is a fájdalmas jajkiáltás (lásd Ám 4). Talán sokszor magunk is azt gondoljuk, még mélyebbre kell jutnunk ahhoz, hogy végre megérjen bennünk az igény az Úrhoz való megtérésre. Hogy belássuk, egyszerűen nincs más megoldás számunkra.

Jó lenne, ha nem kellene eljutnunk a legmélyebb pontra. Vagy tényleg csak ott tudunk észbe kapni? Miért kell kihívnunk Isten haragját, amikor már rég kész számunkra a kegyelem? Isten bármikor kész újat kezdeni velünk. Csak nekünk kell kérnünk és hinnünk, hogy ez lehetséges.

A gólyától és a többi költöző madártól megtanulhatjuk: létkérdés, hogy időben elinduljunk a helyes irányba, és együtt maradjunk. Ha pedig már a helyünkön vagyunk, Jézussal lehetséges a gyümölcstermés. Ha rajta csüng szí- vünk-lelkünk, talál majd a Gazda szüretelni való szőlőt is.

■ Szabó András

Imádkozzunk! „Ne ítélj el, Atyánk, kérünk, / Terméketlen voltunkért! / Egyszülötted, Jézus értünk / A keresztfán ontott vért. / Terméketlen életfánkat / Őérette kíméld meg! / Hisz ő ma is értünk fárad, / Hogy gyümölcsözzünk neked." (EÉ 462,2) Ámen.

Oratio oecumenica

Mennyei Édesatyánk, megindult lélekkel visszük eléd most könyörgésünket! Barátaink elvesztették házukat, gyülekezeti testvérek elvesztették munkájukat. A szomszédban élő idősebb házaspár elvesztette minden eddigi megtakarítását. Úgy tűnik, most mindenki veszít valamit, és alapjaiban rázkódik meg az életünk. Ez félelemmel tölt el bennünket. Milliók sorsa vált bizonytalanná az egész világon. Mindenhol csak ezt hallani: válság, hiány, nehézség, leépítések, megszorítások. S mi jöhet még ezután? Mindenki nagy odaadással dolgozik, mégis minden megy tönkre, hullik szét, válik értelmetlenné.

Most derül ki, hogy eddig tévúton jártunk? Hogy amiben eddig hittünk, az csak bálvány, szerencse vagy végül is önmagunk?! Hogy szavunk csak jól csengő, tetszetős bölcselkedés, de nem hallgattunk rád, Atyánk, mert nem az életről, a szabadulásról szólunk?

Pedig te mondtad, hogy ez fog történni, ha nem benned bízunk, ha nem vagyunk engedelmesek. A kapzsiság és a mohóság bemocskolja a szívet. A hazugság, az önzés, az ügyeskedés elszakít tőled, Urunk. Igazad volt.

Nekünk pedig nem volt igazunk, amikor azt költöttük, ami nem a miénk. Nem volt igazunk, amikor nem vettük komolyan igédet. Nem volt igazunk, amikor elfordultunk az éhezőtől, a szomjazótói, hátat fordítottunk a szükséget szenvedőnek, és csak magunkra gondoltunk. Amikor nem imádkoztunk.

De mi lesz most? Mert most baj van! Már mi is érezzük. Ki tudnál hozni valami jót ebből a fejetlenségből?

Persze, hogy tudsz! Te mindig tudsz! Kivezetted a szolgaságból a rabszolga népet is. Romokból építettél föl templomot. Te voltál az, aki viharos hullámokat csendesített el. Ez a rendetlenség a te rendedre vár! A te Lelkedre, szabadítására vár! Ahogyan a mi lelkünk is.

Adj nekünk megtérést! Adj nekünk alázatos és engedelmes szívet, mert ezt csak te tudod megadni. Mert a megoldás egyedül te vagy. Bocsáss meg nekünk!

Benned reménykedve imádkozunk nemcsak önmagunkért, hanem egyházi vezetőinkért is. Adj nekik látást és bátorságot, hogy tetszésed szerint merjék vezetni népedet! Kérünk világi vezetőinkért: adj nekik megtérést, hogy belátva a te igazságodat tudják kormányozni nemzetünket. Fordítsd el figyelmünket önmagunkról, hogy jobban odafigyelhessünk a ránk bízottakra. Tekints betegeinkre és a szomorkodókra, hogy benned reménykedve erősödhessenek meg.

így visszük eléd minden gondolatunkat, mert megígérted, hogy nem hagyod el népedet, hanem megőrződ a világ végezetéig, amikor elhozod országodat, melyet a téged szeretőknek készítettél szent Fiad, Jézus Krisztus által. Ámen.

Bizony betelik az idő

ENEKK1NCSTAR

„...elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az őválasztottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig." (Mt 24,31) Reménység vasárnapja, ahogyan az előző és a következő vasárnap is, az utolsó időket, Krisztus dicsőséges eljövetelét állítja elénk. Eljön az Emberfia, hogy megítéljen élőket és holtakat, elválassza az igazakat és a gonoszakat, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.

Az örök élet reménysége - ez a címe annak a fejezetnek, amelyben mai főénekünk található. Reménység vasárnapja után örök élet vasárnapja következik; milyen szép, ahogyan egymást követi az ünnepek tematikája! Hiszen földi életünkben mi lehet más reményünk, mint hogy megtérhetünk a mennyei Atyához, és az ítélet napján méltónak találtatunk az örök életre?

Bizony betelik az idő (EÉ 502) kezdetű énekünk - hasonlóan a múlt heti gradu- álénekhez - a Dies irae, dies illa szekvencia feldolgozása. Ez a középkor vége óta közkedvelt ének valószínűleg nem szekvenciaként keletkezett, és eredetileg a halotti zsolozsma része volt. A 15. században terjedt el, ekkor már szekvenciaként is használták, de a halotti misének csak a tridenti zsinat (1545-63) után lett része.

Bartholomäus Ringwaldt (1530-1599) éneke a szekvencia szövegének verses parafrázisa. Az első három versszak híven követi az eredeti szöveg tartalmát: ama napon eljön az ítélő számba venni holtakat és eleveneket, „mint szent könyvünk megírta”. A harmadik strófa az ítélet pillanatát eleveníti meg, amikor tetteink szerint az Atya jobb vagy bal keze felől készített helyre kell állnunk. Ezután a szekvenciában kérések sora következik Krisztus igaz ítéletéért, a vétkek eltörléséért és az örök boldogságért.

Ringwaldt énekének negyedik versszakában nem ezt látjuk, hanem egy betoldást, amely - bár nem szerepel az eredeti szövegben - a legszorosabban kapcsolódik a vasárnap evangéliumi igéihez (Mt 25,31-46): földi életünkben megláttuk-e és szolgáltuk-e Krisztus Urunkat az ő kicsinyeiben? Tettünk-e jót valakivel, vagy csak a saját javunkat kerestük? Az utolsó strófa visszatér a szekvencia gondolataihoz, az említett kéréssorozat rövid és tömör összefoglalása.

Az 1586-ban keletkezett ének sorsáról kevés adatunk van. Magyarországi használatáról először Ács Mihály Zöngedöző mennyei kar (ZMK, 1692-96) című kiadványa tudósít, jelenléte evangélikus énekrepertoárunkban azóta töretlen. Dallamáról még kevesebbet tudhatunk, hiszen a ZMK-ban csak szövegek találhatók, és egészen a 19. század közepéig nem jelent meg Magyarországon kottás énekeskönyv evangélikusok számára.

Általánosan elterjedt és ma is használatban lévő dallamának szerzője Luther Márton, ám ezt a dallamot a Luther-éne- kek legkorábbi kiadásaiban Nun freut euch, lieben Christeng’mein -Jer, örvendjünk, keresztyének szöveggel találjuk. (Ehhez a

Eged lilén diczerűnc.

szöveghez az 1545-ös Babst-énekes- könyv két dallamot közöl; az első kapcsolódott később a Bizony betelik az idő kezdetű énekhez, a második dallam megtartotta eredeti szövegét.) A korál- feldolgozások között még a 18. században is számos példát látunk arra, hogy mai graduálénekünk dallama a korábbi szövegének kezdősorával (Nun freut euch) jelenik meg, az orgonairodalomban pedig ez a kettősség egészen a 20. századig nyomon követhető. Valószínűleg tudatos énekeskönyv-szerkesztői munka állt Ringwaldt versének egy jóval korábbi Luther-dallammal való összekapcsolása mögött.

Bizony betelik az idő- mikor az egyházi esztendő végén énekeljük ezt az éneket, emlékezzünk, hogy életünk múlandó, de Krisztustól ígéretet kaptunk az örök életre, ahogy a mai evangéliumban olvassuk: „Jöjjetek Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot." (Mt 25,34)

■ Barta-Gombos Arikán

LAPUNK A VILÁGHÁLÓN a www.evelet.hu CÍMEN OLVASHATÓ

#$**■

.....^