Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-10-26 / 43. szám
"Evangélikus ÉletS MOZAIK 2008. október 26. íi A Teremtő adósai vagyunk ► Néhány hete hangzott el egy beszélgetés a rádióban arról, hogy az idén szeptember 23-a az ökológiai adósság napja. Vagyis ebben az évben ezen a napon értük el a Föld eltartóképességének a határát, éltük föl a bolygónk természeti erőforrásai által egy év alatt megtermelhető javakat; ezután év végéig már a Föld „tőkéjét” fogyasztjuk... ÜZENET AZ ARARATRÓL •essem Előző nap világszerte biciklisek ezrei vonultak fel, hogy ráirányítsák a figyelmet az autómentes közlekedés lehetőségeire, a környezet- és emberbarátabb életvitel kialakításának fontosságára. Szintén világszerte készültek október első hétvégéjén Assisi (Szent) Ferenc ünnepére, az állatok világnapjára. Erre az időszakra esik az aratási és a - szeptember utolsó hétvégéjén a Deák téren tartott - teremtési hálaadó ünnep is. Ezek a jeles napok mind felhívják a figyelmünket valamire: a körülöttünk lévő világ érték. Egyedi és megismételhetetlen, beleértve minden lakóját. Földünk azonban egyre inkább veszélyben van, ezért vigyáznunk kell rá! Persze nincs könnyű dolgunk. Hiszen amíg az áruházak kínálata a bőség, a korlátlan választás lehetőségének érzetét kelti, amíg a csapból tiszta víz folyik, amíg a termosztátot föltekerve néhány perc alatt felmelegszik a lakásunk a hűvös őszi napon, addig nehezen hisszük el vagy értjük meg, hogy valami nincs rendben. Akkor sem sokkal egyszerűbb a helyzetünk, ha úgy döntünk, tudatos vásárlókká válva megpróbálunk a rendelkezésünkre álló információk alapján jó! választani - akár egy terméket, akár egy szolgáltatást illetően. Mindig voltak derűlátóbb és pesszimistább elemzők, akik különbözően ítélték meg az ember tevékenységének a földi élet alakulására való hatását. De ha végiggondoljuk, hogy az emberi civilizáció megjelenése óta eltelt idő milyen elenyésző bolygónk — a tudomány jelen állása szerint 4,6 milliárd éves - korához képest, mégis mekkora változáson (fejlődésen?) ment keresztül, akkor talán komolyan vehetjük, hogy az ember hatalmas tudás birtokosa. Ez a tudás pedig felelősséggel jár. Az ökológiai lábnyom mérőszám; egyszerűen megfogalmazva az a terület, amelyet életvitelünk fenntartásához igénybe veszünk, beleértve a vízfelszínt is. Kiszámítása különböző szempontok figyelembevételével történik. Egy emberre átlagosan - a Föld lakosságát és összterületét tekintve - két globális hektár (gha) jutna. Ez azonban egyes országokban - USA, Kanada, nyugat-európai országok -jóval magasabb, míg más területeken (főleg Afrika szegénységtől sújtott országaiban vagy Indiában) jóval alacsonyabb. Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla E-mail: ararat@lutheran.hu Hazánkban körülbelül 3,5 globális hektár. (Az interneten több olyan weboldalt is találunk, amelyen kiszámíthatjuk saját ökológiai lábnyomunkat.) Egy amerikai polgár ökológiai lábnyoma 12 gha; ez tizenöt indiaiénak felef meg. Vagyis a népességszámon túl legalább olyan fontos, hogy milyen élet- színvonalon, körülmények között élünk; sok etikai kérdést vet fel azonban a népességszabályozás és az elfogadható élet- színvonal meghatározása. Amit ma tudhatunk, az az, hogy túlfogyasztunk, éhhez a fogyasztáshoz pedig 1,4-szer ekkora bolygóra lenne szükség. Mi azonban adóssággal élünk. Ez egyben azt is jelenti, hogy adósai vagyunk a Teremtőnek, hiszen tőle kaptuk ezt a világot, neki tartozunk majd számadással, hogy miként gazdálkodtunk a földi javakkal (is). Adósai vagyunk embertársainknak, hiszen ha mi többet fogyasztunk, valakinek kevesebb jut. És adósai vagyunk a jövő nemzedékeinek, hiszen nekik is megvan a joguk arra, hogy élhető világba szülessenek. m -JCsCsHIRDETÉS Köszönet az i%-e'rt Az érdi Isten Háza Alapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk i%-át az alapítvány céljaira ajánlották fel. A 2007. évben befolyt 43 5 688 Ft- ot teljes egészében a parókia bővítésére használtuk fel. A mosonmagyaróvári evangélikus gyülekezet Harangszó Alapítványa köszönetét mond mindazoknak, akik 2007- ben személyi jövedelemadójuk i%-ával támogatták az alapítvány célkitűzéseit. A felajánlásokból befolyt összeg összesen 183 898 forint volt; ezt az alapítvány a gyülekezet épületeinek felújítására, illetve a gyülekezetben folyó hittanoktatás segítésére fordította. Az Aszódi Evangélikus Iskolák Öregdiákjainak Egyesülete mint az evangélikus gimnázium oktató-nevelő munkáját támogató közhasznú szervezet köszönetét mond mindazoknak, akik célkitűzéseit 2006. évi személyi jövedelemadójuk i%-ával támogatták. Az ebből befolyt 643 584 Ft- ot rászoruló diákok segélyezésére és nyelvtanfolyamon való részvételük segítésére, valamint az iskola számára könyvtári könyvek és sportszerek vásárlására fordítottuk. A Magyar Bach Társaság Alapítvány a 2007. évre 314 278 Ft-ot kapott az szja-felajánlásokból; ezt az összeget működési költségekre, a 19. Bach-hét, valamint egy Bach-hétvége kiadásaira fordította. Az alapítvány hálásan köszöni az adományozók szeretetét, és kéri, hogy a jövőben is támogassák. A Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Gyülekezete köszönetét mond mindazoknak, akik közhasznú alapítványának, az Insula Lutherana - Evangélikus Sziget Alapítványnak a célkitűzéseit 2006. évi személyi jövedelemadójuk i%- ával támogatták. Az ebből befolyt 567 178 Ft-ot a parókiaépület pincéjének vízszigetelésére fordítottuk. Föld és ég Az Evangélikus Elet is képviseltette magát múlt héten Sopronban azon a - Magyarhoni Földtani Társulat és mások által szervezett - konferencián, melynek előadói október tő. és 18. között főként a hit és a tudomány viszonyának különböző aspektusairól értekeztek. Vitális Judit beszámolóját következő, a magyar tudomány napját megelőző dátummal megjelenő számunkban közöljük. HIRDETÉS Szentföldi utazás A miskolci evangélikus gyülekezet - Sándor Frigyes esperes vezetésével - az elmúlt években különféle kulturális, hitmélyítő utazásokat (Luther-út, Firenze és Róma stb.) szervezett. Legközelebbi programja - az idei zarándokút megismétléseként - 2009. február 26. és március 5. között egy szentföldi látogatás lesz. A várható részvételi díj 266 500 Ft/fő. Bővebb információt kérni, illetve jelentkezni - november 2-ig-az alábbi címeken és elérhetőségeken lehet: Miskolci Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatala, 3530 Miskolc. Hunyadi u. 8.; telefon: 46/505-726, 46/505-727; 20/824-5222; e-mail: luther@chello.hu. HIRDETÉS Szeretettel hívjuk és nagyon várjuk a kedves testvéreket a kissomlyói templom (Kossuth u. 94.) felszentelésének 225. évfordulójára október 26-án, vasárnap 15 óra 30 percre. A hálaadó istentisztelet igehirdetője Vető István püspökhelyettes lesz. Az istentiszteletet szeretetvendégség követi. Templomunk renoválását megkezdtük, a toronysisak elkészült. Kérjük azokat, akik elszármaztak Kissomlyóról, vagy van valamilyen kapcsolatuk gyülekezetünkkel, hogy adományaikkal támogassák a nagyszabású felújítási munkálatokat. Erős vár a mi Istenünk! Cserági István lelkész (20/824-7230; 20/824-5454) EBERES Az egészséges emberért A hirtelen jött hidegben A nyári forróság után szeptember végéig hirtelen novemberire fordult az időjárás, majd pár napon át tartó meleg idő után ismét hideg lett. Ebben az időben egyre többen küszködnek náthával, torokfájással. A hideg időben immunrendszerünk fokozott támadásnak van kitéve, ilyenkor jobban oda kell figyelnünk szervezetünk tápanyagellátására. Ha tartósan a szükségletünknél kevesebb vitamint, ásványi anyagot és nyomelemet juttatunk a szervezetünkbe, felborul a belső egyensúlya, és különböző panaszok léphetnek fel (például fáradékonyság, levertség, rossz közérzet, kimerültség, ingerlékenység, csökkent fizikai és szellemi tevékenység). Az Actival C Max filmtabletta komplex étrend-kiegészítő multivitamin magas C-vitamin-tartalommal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel. Összetétele megegyezik az Actival Maxéval, egyedül a C-vitamin mennyiségét növeltük meg benne. Az Actival C Max magas C-vitamin- tartalmú multivitamin-készítmény. A C-vitamin — többek között — hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez, így az egészség megőrzéséhez. A termékben lévő egyéb hatóanyagok hozzájárulnak a szervezet megfelelő vitamin-, ásványianyag- és nyomelem-ellátottságához, ezáltal a jó közérzet és a megfelelő teljesítőképesség fenntartásához. Az Actival C Max fogyasztása elsősorban fokozott C-vitamin-szükséglet (például betegségek utáni lábadozás időszakában, dohányzás, passzív dohányzás, fogamzásgátló tabletta szedése esetén), továbbá jelentős fizikai és szellemi igénybevétel, kiegyensúlyozatlan táplálkozás (például fogyókúra, szigorú diéták) esetén javasolt. A lapunk kivételes, vasárnap (október 19.) esti nyomdába küldése előtti percekben ért véget az Uránia Nemzeti Filmszínházban a tizenötödik protestáns kulturális est. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által szervezett fővárosi eseményről az Evangélikus Elet következő számában bővebben is tudósítunk. Barta Imre felvételén a Baptista Központi Énekkar és Kamarazenekar, amely Händel Messiás című oratóriumának harmadik részét adta elő nagy sikerrel. „Polip” kellően tálalva Ma még csak tükör által, homályosan látunk. Ami egyszerű MDF-belharcnak indult, mára a magyar politikai élet rákfenéjévé nőtte ki magát. Illegális lehallgatások az egyik, törvénytelenül működő Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a másik oldalon. Csak kapkodjuk a fejünket az egymásra mutogatás és sárdobálás közepette. Konfliktus akad bőven, de nem látjuk megnyugtató lezárását a drámának. A szokásos botrányforgatókönyv sajnos rendre mellőzi a válaszok világos tálalását, helyette inkább újabb botránycsomaggal tereli el a figyelmet, hisz a kellően magasra felkapaszkodottak közül hiába várjuk, hogy bárki is leessen, és megüsse a bokáját. Pedig kérdés akad bőven, még ha a válaszokat nem ismerjük is. Lehetséges-e, hogy ma Magyarországon más is gyűjt információkat titkosszolgálati eszközökkel, nem csak a Nemzetbiztonsági Hivatal? Ha pedig mégis az NBH végezte a lehallgatásokat, akkor hogy kerülhetett ki onnan az információ? Hogyan jutott Dávid Ibolya kezébe? Arról nem is beszélve, hogy miért épp most került elő? Ha már a pannon puma végleg kidöglött, s nemhogy nem dübörög, de meg se nyekken, Szilvásy polipot tálal a közvéleménynek, amin elrágódhat. Addig se gondolunk a már két éve húzódó ügyre, az osztrák Strabag cég állami megbízásaira és az (elsősorban) baloldali pártoknak juttatott támogatásokra, a közeledő gazdasági válságra. Nem csoda, hogy egyre több embernek megy el a kedve, hogy egyáltalánfelkapja a fejét a hírek hallatán. Talán valóban csak erre szolgál az egész: hogy kevesebben gondoljanak a politikára, foglalkozzanak társadalmi felelősségükkel, kevesebben menjenek el szavazni, ha eljön az ideje. Isten tudja, mi az igazság; csak remélhetjük, hogy mi is megtudjuk egyszer. A politikusoktól talán hiába várjuk, hogy a szavuk legyen igen, igen és nem, nem, de nekünk keresztényeknek egyértelmű nemet kell tudnunk mondani a hazugságokra, ferdítésékre, féligazságokra. SS - puchard Polgármesterek a kis iskolákért Sárszentlőrincben érintett partnert és a fa- luban méltó helyszínt talált ár. Puskás Imre, r a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke a Polgár- mesterek a kis iskolákért címet viselő országos tanácskozásnak, hiszen ebben a nagy múltú evangélikus községben működött hetven éven át az a neves algimnázium, amelyben Petőfi is tanult. Ennek a településnek az iskolájába járt Balassa János európai hírű sebész, Lázár Ervin író és még sok száz diák a történelem folyamán. A felső tagozatot két éve bezárták, az alsó idén került veszélybe... A felelőtlen, érzéketlen, romboló politikának, de bátran mondhatjuk: az embert pénzben mérő, az országot banknak tekintő vezetésnek „köszönhetően” vészhelyzet alakult ki Magyarországon, amelyet a vidék és az iskolák hatványozottan megszenvednek. Figyelemfelkeltés és konkrét törvény- javaslat megalkotásának céljával hívták össze október 18-ra a tanácskozást. Az ország egészéből érkezett kétszáz polgármesternek, iskolaigazgatónak, a vidékért aggódó és tenni akaró résztvevőnek olyan neves szakemberek tartottak előadást, mint Ángyán József, Csatári Bálint, Lányi András és Kömyei László. A kis iskolákért, a falvak megmaradásáért kiszakadó jajkiáltás és a kivezető út megfogalmazása talán eljut az illetékesekhez, de még inkább a társadalom egészéhez. ■ Bakay Péter Pályázat A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóbizottsága - hivatkozva a Magyarországi Evangélikus Egyház 2005. évi VHI. törvény 34. § 2. pontja c) bekezdésére - pályázatot hirdet a Credo - Evangélikus Műhely című folyóirat főszerkesztői munkakörének betöltésére. A jogviszony időtartama: határozatlan idejű jogviszony (2009. január i-jétől). A foglalkoztatás jellege: megbízásos jogviszony. Pályázati feltételek: a főszerkesztőnek felsőfokú végzettségű, evangélikus vallásé, konfirmált személynek kell lennie, aki az egyházközségi tagság feltételeinek legalább öt éve megfelel. A pályázatnak tartalmaznia kell a Credo című folyóirat szerkesztői koncepcióját; szakmai programot; a pályázó önéletrajzát és szakmai önéletrajzát; a pályázati feltételekben előírtak teljesüléséről szóló igazolásokat (diploma, konfirmációs igazolás); lelkészi ajánlást a pályázó gyülekezeti lelkészétől. A főszerkesztőt az alábbi juttatások illetik meg: megbízási díj - megegyezés szerint; szükség esetén költségtérítés. A pályázatokat legkésőbb 2008. november 20-ig kell benyújtani a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának titkárságán (1085 Budapest, Üllői út 24. I. emelet). A pályázókat az írásos pályázat leadása után két héten belül a Sajtóbizottság (és Luther Kiadó Igazgatótanácsa együttes ülésén) személyesen is meghallgatja. A pályázat iránt érdeklődők a pályázat elkészítéséhez szükséges tájékoztatást Fabiny Tamástól, a médiáért felelős püspöktől kaphatják meg; tel.: 1/394-2335.