Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-10-26 / 43. szám

2 2oo8. október 26. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 23. (BIBLIA-) VASÁRNAP - ApCsel 8,26-40 Pál levele Tituszhoz - engedelmesség Ahogyan Pál szolgálata a vége felé köze­ledett, egyre fontosabbá vált számára, hogy megfelelő utódokról gondoskod­jék, akiket az általa alapított gyülekeze­tek élére állíthat. Fiatal munkatársát, Ti­tuszt például egyfajta „püspökként” Kré­ta szigetén hagyta. Hozzá írott levelében - hasonlóan ah­hoz, ahogyan az Első timóteusi levélben tet­te - elmondja neki, milyen embereket tart alkalmasnak a gyülekezetek vezeté­sére, valamint tanácsokkal látja el arra nézve, hogyan vezesse a közösségben együtt élő különböző korcsoportokat, a szabadokat és a rabszolgákat. Pál szerint kereszténynek lenni alap­vetően azt is jelenti, hogy az ember más­ként viselkedik, mint ami megszokott a társadalomban: éppen ellentéte az átlag krétai polgároknak, akik „mindig hazudo- zók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség” (1,12). „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat a hatóságoknak és a felsőbbsé­geknek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre." (3,1) Pál gyanakvással szemlélte a világ­rend felforgatására törekvő mozgalma­kat; az volt a meggyőződése, hogy a Jé­zus Krisztusba vetett hit jelenti a létező legnagyobb forradalmat. Jézusban meg­érthetjük, hogy kicsoda Isten, hogy mit jelent az üdvösség, és teljességgel meg­változhat az életünk. O azért halt meg, hogy legyőzze a felettünk uralkodó go­noszt, és mi visszatérjünk oda, ahová va­lók vagyunk: Isten uralma alá. A keresz­tény ember számára tehát nem az a leg­nagyobb feladat, hogy forradalmi eszkö­zökkel megváltoztassa a társadalmi rendszereket. Éppen elég lelki és fizikai erő szükségeltetik ahhoz, hogy őszinte szívvel várjunk Jézus Krisztus dicsősé­ges visszajövetelére, aki majd véghezvi- szi az új teremtést. Sokszor érte az a vád Pál eme „társa­dalmi tanítását”, hogy megalkuvó, gyá­va, és kiszolgálja az éppen aktuális poli­tikai rendszert. Ezt valószínűleg azért mondják róla, mert az uralkodó renddel jó kapcsolatokra törekvő egyház (pon­tosabban a vezetői) valóban sokszor visszaéltek ezekkel a gondolatokkal. Az engedelmességet hirdetve ugyanis sok­szor megfeledkeztek arról, hogy mindig tisztán és rendíthetetlenül hirdessék a Krisztusba vetett hitet és reménységet. M Magyar Bibliatársulat „Amiképpen Judit könyve arról szól, ho­gyan viselnek az ország és az emberek gyakorta nyomorúságot, s hogy kezdet­ben kevélyen tajtékoznak a zsarnokok, végül azonban gyalázatosán elbuknak, Tóbiás azt beszéli el, milyen sanyarú sorsa lehet a jámbor parasztnak vagy polgárnak, és milyen sok a nyomorúság a házasság állapotában, de Isten min­denkor kegyelmesen megsegít, és vigas­sággal zárja le a dolgok végét, hogy a hit­vestársak türelmet tanuljanak, és min­dennemű szenvedéseket szívesen elhor­dozzanak az eljövendő reménység ked­véért, Isten félelmében és erős hittel.” M Luther Márton: Előszó Tóbiás könyvéhez (Szita Szilviafordítása) * myLuther - www.myluther.hu A hit közös, a többi ráadás... A Biblia középpontja felé Sokan és sokat utazunk ebben a mobil világban. Utazásaink célját általában tudjuk. Ki iskolába, ki munkahelyre utazik nap mint nap. Esetleg alkalom- adtán nyaralni, pihenni. Megyünk busszal, vonattal, autóval, repülővel, kerékpárral, gyalog. De vajon mit kez­dünk utainkon magunkkal? Mire hasz­náljuk ezeket az időveszteségnek tar­tott óráinkat? El szoktunk-e gondol­kodni azon, hogy a sok zötyögős félóra nemcsak elfáraszthat, hanem alkalmas idő is lehet számunkra arra, hogy ke­ressük az Utat? Az etióp kincstárnok nem hagyja kárba veszni idejét és életét. Amikor Fü- löp odafutott hozzá, hallotta, hogy a fő­ember Ézsaiás prófétát olvassa. Nem magában, hanem hangosan. ízlelgeti a szavakat. Próbálja érteni. Keresi a vála­szokat saját életére alkalmazva. Aho­gyan az is útkeresésének egy fontos ál­lomása, hogy Jeruzsálembe jár Istent imádni, ezért képes keresztülszekerezni Etiópián és Egyiptomon. A kincstárnok vágya megtalálni a Belső Utat. Amely életet alapoz, tetteket formál, szívet ele­venít. És Ézsaiás könyve 53. fejezetének szavait olvasva rá is lépne erre az útra, ha tudná, hogyan kell megtenni az első lépést. Kovács Ákos nagyon szépen megénekli ezt a vágyat a Keresem az utam című dalá­ban: „Látod, nincs mit mondanom, / a napot, az órát sem tudom, / csak várom, hogy üzend, hogy vársz. / Most nem on­tom bátran, okosan a szót, / a falon át hallom csak a rádiót, / ha erre jársz, en­gem itt találsz. II Ezer meg ezer éve / ke­resem az utam, / néha keresem a bajt, / és keresem azt, aki engem akar, / akinek engem küldött, / akit nekem szánt az ég. [...] Tudom, hogy vár még rám, / a hold­nak tán a túloldalán, / O az, aki beszél bennem / érthetetlen angyalnyelven.” Úgy vélem, sok keresztény ember próbál kilépni abból az állapotból, amelyben tehetetlennek, értetlennek, igét nem értőnek látja saját magát. A Bibliát olvasni nem könnyű. Csak annak tárul ki, aki kitartóan keresi az utat, kere­si azt, aki akarja őt. Olyan ez, mint a pár- választás. Mint a szerelem. Ákos dalát is érthetjük így, és e kettő egyáltalán nincs messze egymástól. Az Isten eleven jelen­létének vágya és a társ közelsége szinte ugyanolyan mély, szívig ható erővel bír. A Szentírás nem titkos könyv. Nin­csenek benne rejtjelezett üzenetek. Meg­nyílik annak, aki maga is megnyílik előt­te. Isten ezért küldte Fülöpöt a kincstár­nokhoz. Látta benne az értés vágyát, a törekvést, a sok belefektetett energiát, időt, pénzt, hogy eljusson szent színe elé. És először megmutatkozott Isten a szívében érthetetlen angyalnyelven, el­A VASÁRNAP IGÉJE vetette a magot, olvastatta vele a lénye­ges igéket, hogy egyszer aztán feltárja előtte szeretetét. Ilyen élmények megtapasztalásakor mozdul meg valami az életünkben. Ilyenkor jövünk rá, hogy utazásaink fel­színi utak voltak. Futkostunk egyik hely­ről a másikra, szolgálatból szolgálatba, elzarándokoltunk konferenciákra, or­szágos találkozókra, minden alkalmon Istent imádtuk, neki énekeltünk, róla hallgattuk az igét. De amikor Isten kije­lenti magát, amikor Jézus erre jár és megtalál, amikor nem a felszínen simo­gat meg az ige, hanem szívünk mélyét .veszi célba, akkor kezdjük el igazi utazá­sunkat a Biblia, az Ige középpontja felé. Ekkor nem róla szólnak a szavak, ha­nem ő szól. És szava igévé lesz ben­nünk. Ige: létezést, cselekvést, történést jelentő szó. Amikor Isten szól, akkor igéje létezést - életet ad. Igéje cselekszik - megtörténik az életünkben. Akkor igéje Jézus lesz bennünk. És mindent megértünk. Haragját és önfeláldozó szeretetét. Törvényét és evangéliumát. Közösségi és személyes útmutatásait. Isten szerelmét. A megtérés tehát végső soron az ige megértésével jár együtt. Kell hozzá, hogy szívem vágya legyen eljutni Isten szíve mélyére, de nem én jutok el oda, hanem ő von magához. Ezért nem lehet a birtokom az Isten és az ige értése. Ezért veszíthetem el őt és az értést, ha úgy gondolkozom, hogy most már rév­be értem, és nem kell küzdenem, a vele való kapcsolatért nem kell tennem sem­mit. Sokan szenvedünk ettől, mi, ke­resztények. Ne feledjük, nem Isten a mi tulajdo­nunk, hanem mi vagyunk az ő tulajdo­nai. Sose bízzuk el magunkat, hogy megélhetünk egy-két „megvilágosodás­ból”. A Biblia középpontja felé tartó lé­pések egymásra épülnek. Egyre mé­lyebbre visznek, egyre tisztábbak lesz­nek előttünk Istennek a velünk és a vi­lággal való szándékai, és egyre jobban megismertet minket Jézus magával és saját magunkkal. m Farkas Sándor Imádkozzunk! Jézusom, találj meg engem kere­sésemben. Vonj magadhoz kegyelmesen. Utai- dat, Uram, ismertesd meg velem. Ösvényeidre taníts meg engem. Vezess hűségesen. Szeress mélységesen. Ámen. Oratio cecumenica Teremtő, megváltó és megszentelő Istenünk! Hálát adunk színed előtt, hogy újra összegyűjtöttél minket szent házadban, hogy nevedet dicsérjük, és igédre fi­gyeljünk, neked énekeljünk. Kérünk, hallgasd meg imádságunkat! Köszönjük neked, Urunk, hogy szent igédet nekünk adtad. Köszönjük, hogy a Bibliából megismerhetünk téged. Áldd meg valamennyi percünket, amikor téged kutatunk az írásban! Jól tudjuk, Istenünk, hogy te elrej­tőző Úr vagy, aki mégis felfedi megannyi titkát előt­tünk. Add meg nekünk azt a hitet és bizalmat, amely ahhoz kell, hogy alázattal nyúljunk e könyvhöz! Mennyei Atyánk, sokszor érezzük magunkat kicsiny­nek és kevésnek előtted. Néha igéd üzenete is megfejthe­tetlen számunkra. Szentlelkeddel légy ott az istentiszte­leteken a templomokban, a bibliaórákon és az ottho­nokban, mindenütt, ahol kinyitják az élet könyvét! Kegyelmedbe ajánljuk gyülekezetünket terveinkkel, hibáinkkal együtt. Szeretetedbe ajánljuk a csüggedt lel­kűeket, a megalázottakat és az elhagyatottakat. Különösképpen légy jelen a nevelésben, oktatásban, mert fiataljaink tévelyegnek ebben a világban! Adj jó tanítókat, tanárokat, akik rólad igében és tettben is bi­zonyságot tudnak tenni, hogy a keresztény élet látható és érezhető legyen, ne pedig csak jól csengő szó. Tekints a betegekre, a fájdalommal és félelemmel küszködőkre, a haláltól rettegőkre és azokra is, akik gyászban élnek! Mutasd meg igéd fényében nekik, hogy te az élet Ura és Istene vagy, aki megaláz, de fel is emel! Áldásodat kérjük magyar hazánkra és népünkre. Viselj gondot városunkra, falunkra, ahol éltetsz minket! Adj ne­künk útmutatást és tanácsot hétköznapi életünkben is, hogy a vasárnap valódi ünneppé legyen számunkra! Könyörgünk önmagunkért is. Légy velünk életünk minden napján, hogy veled, ne pedig nélküled akarjunk boldogulni, hogy szívesen hallgassuk és keressük üze­neted ebben a zajos világban, hogy megtaláljuk Jézus Krisztust és az ő dicsőségét, és el ne szakadjunk attól, hogy felismerjük, amikor Lelked elér minket! Köszön­jük, hogy úgy szólhatunk hozzád, mint Atyánkhoz, aki meghallgatja népe kéréseit. Ámen. Dicséret, tisztesség legyen kegyelem Atyja, néked! ► Régóta hagyomány egyházunkban, hogy a reformáció ünnepét megelőző vasárnapon a Biblia-vasárnapot ünnepeljük. Érdemes is ragaszkodnunk eh­hez a tradícióhoz, hiszen a reformáció egyik legfontosabb eszméjét hordoz­za: a Szentírás mindennapos forgatásának fontosságát. Idén a Biblia-vasár­nap a Szentháromság ünnepe utáni huszonharmadik vasárnapra esik, így két különböző perikóparend áll előttünk. Míg a Biblia-vasárnap olvasmányai az evangélium céljáról és magáról az igeol­vasásról szólnak (Jn 20,30-31; Ám 8,11-12; ApCsel 8,26-38), addig a Szentháromság ünnepe utáni huszonharmadik vasárnap egy tematikájában összefüggő - a tizedik­től a huszonharmadik vasárnapig terjedő - időszakot zár le, melyet az egyház földi küzdelmeinek képe kapcsol össze. Mennyei és földi polgárságunk - így fogal­mazhatnánk meg röviden e vasárnap mottóját. A mai epistola (Fii 3,17-21) ar­ról beszél, hogy nem szabad csak a földi dolgokkal törődnünk, hiszen „nekünk (...) a mennyben van polgárjogunk". Ehhez kapcsolódik a jézusi tanítás az adópénz­ről szóló evangéliumból (Mt 22,15-22), mely épp földi kötelességeinkkel kap­csolatban ad útmutatást: „Adjátok meg (...) a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené." A Dicséret, tisztesség legyen kezdetű fő­énekünk (EÉ 56) szövege egy frankfurti jogász, Johann Jakob Schütz (1640-1690) munkája. Nem pap volt tehát, mint ahogy a legtöbb énekszövegírónál meg­szokhattuk, de teológuscsaládból szár­mazott. Intenzíven részt vett a Collegia Pietatis nevű lelki alkalmak szervezésé­ben Philipp Jakob Spenerrel együtt, akit a pietizmus egyik alapítójaként tartanak számon. 1675-ben teológiai témájú könyvet adott ki, melynek függelékében öt verse jelent meg, köztük mai graduál- énekünk szövege is. A négy strófát átható dicsőítő hang­vétel mögött szerteágazó zsoltárpárhu­zamok bújnak meg. A kezdő és a záró versszakban a hálaadó zsoltárok (Zsolt in-118, 146-150) gondolatvilágára is­merhetünk rá, a strófák végén visszatérő refrén pedig a „Dicsérjétek az Urat!" zsol­ÉNEKKINCSTÁR tárkezdetekre emlékeztet. A személye­sebb hangvételű második és harmadik versszak a mélységből kiáltó (Zsolt 130) és a halál völgyében járó (Zsolt 23,4) hí­vő képét tárja elénk. Schütz költeménye a korálokban gyakran előforduló versformában, Lu- ther-strófában íródott; énekeskönyvünk Luther Márton Jer, örvendjünk, keresztyének (EÉ 318) kezdetű dallamára illesztette rá. Ez a strófaforma valójában a német irodalomban a középkor óta fontos szerepet betöltő Bar-formára vezethető vissza, amelynek egyes részeit németül így hívják: Stollen - Stollen - Abgesang. A Luther-strófa ennek egy speciális vari­ánsa, ebben ugyanis a Stollen-részek két-két korálsorból állnak benne, az Abgesang háromból, az egyes sorok szótagszáma pedig 8, 7, 8, 7, 8, 8, 7. Re­formátorunk nagyon kedvelte és gyak­ran használta ezt a formát, melyet a Mélységes mélyből kiáltunk (EÉ 402) vagya y Lásd meg a mennyből, Úristen (EÉ 257) kez­detű koráljaiban, valamint más, rész­ben későbbi énekköltőinktől szárma­zó, A menny Urának tisztelet (EÉ 43), az El­jött hozzánk az üdvösség (EÉ 320) vagy az lm, jászlad mellett térdelek (EÉ 161) című énekünkben is felismerhetünk. Az ének komponálásakor Luther egy olyan világi dalt vett alapul, melynek kezdő sora a koráihoz hasonlóan szin­tén „Örvendjetek!” felkiáltással indul. Különös dallamvezetését erőteljes hang­közugrások és az azokat kiegyensúlyo­zó skálaszerű dallammenetek jellemzik. De az örömteli karaktert nemcsak a dal­lam, hanem a ritmus is szolgálta. A ko- rálsorok Luthernél ugyanis rövidebb fel­ütéssel indultak, mint az énekesköny- vünkbeli változatban, s ez igazi frisses­séget kölcsönzött az éneknek. Különösen most, a reformáció ün­neplésére készülve érdemes felelevení­tenünk az egyházunk számára oly ked­ves Luther-korálokat, köztük a Szent- háromság ünnepe utáni huszonharma­dik vasárnap főénekét is. Dallamának kifejezőereje és frissessége segíthet bennünket az ünnepre való ráhangoló­dásban! ■ Fekete Anikó fQ\ M agya LAPUNK A VILÁGHÁLÓN A W W W. E V E LET. H U CÍMEN OLVASHATÓ. V­W V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents