Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-10-12 / 41. szám
20o8. október i2. • 3 uT/mfísm, ÚTI-TÁRSALGÓ „A szétszórtságban egységünk megőrzése mindennél fontosabb!” EGYMÁS TERHÉT HORDOZZÁTOK... Akik a megnyílt ajtók mögött nyitott szívekre is találtak... Beszélgetés Molnár-Veres Pállal, a svédországi és a baltikumi magyarok lelkészével- Mely körülmények miatt vezetett az útja Svédországba?- Értelmes és tartalmas életre vágytam, de a rendszer, melybe Erdélyben beleszülettem, s az idegen hatalom, mely rajtunk ült, lehetetlenné tette ezt. 1987-ben, harminchét évesen még elég erőt éreztem magamban az újrakezdéshez. Nekilódultam a nagyvilágnak, akkor még nem tudván, hol kötök ki. Svédországba menekültként érkeztem, mit sem tudva az itteni magyarokról vagy egyházi-szervezeti életükről. Még a menekülttáborban voltam, amikor lelkész elődöm próbaszolgálatra rendelt Stockholmba, aztán 1990- ben a szolgálat egésze rám szakadt, s azóta nincs megállás.- Hogyan határozná meg a diaszpóralét jellegzetességeit, előnyeit és hátrányait?- Az önként vállalt elvándorlással vagy kényszerű meneküléssel az ember egy idegen, más nyelvű és kultúrájú környezetbe kerül, ahol a többséggel kell együtt élnie. Ez lehet gazdagító hatású - például a nyelv elsajátítása, bizonyos magatartásminták átvétele -, de a legtöbbször veszteséggel is jár. A szórványhelyzet hátrányos oldalához tartozik az egyén elszigetelődése, a szorongás, az elbizonytalanodás és az identitászavar - vagy éppen a nyelvvesztés. Az alkalmazkodási kényszer önfeladáshoz vezethet, rosszabb esetben az egyénnek önmagával vagy saját népcsoportjával való szembefordulásához is.- Ilyen környezetben mire helyezte, illetve helyezi leginkább a hangsúlyt lelkészt munkája során ?- Először is a Magyarországról és az elszakított területekről származók, a katolikusok és a protestánsok, a régebben és az újabban érkezettek közötti válaszfalakat bontottam és bontom folyamatosan. A szétszórtságban egységünk megőrzése mindennél fontosabb. Éles különbséget teszek integráció és asszimiláció között, a beilleszkedést kívánatosnak tartva, a beolvadást a leghatározottabban elutasítva. Hangsúlyozom, hogy az egyház és a magyarság együttes megtartása és képviselete elengedhetetlen a szórványhelyzetben éppúgy, mint a kisebbségi létben. A magyar nyelvű kátéoktatás és konfirmáció bevezetésével ifja- ink egyházi közösségünkhöz való tartozásának érzését szándékozom erősíteni. Hangsúlyt fektetek a kapcsolat- tartásra is; ezt szolgálja XV. évfolyamában járó, Új Kéve című lapunk és öt éve indított internetes honlapunk - www.keve.se - is. Kiemelt fontosságot tulajdonítok a szórványközösségek egymás közötti kapcsolatának, illetve a hazai egyházak és a belőlük valamikor kirajzott szórványgyülekezetek reintegrációja kérdésének.- Összességében milyennek látja a svédországi, illetve a baltikumi magyarok helyzetét?- A rendszerváltást követő törvényi változásoknak, a hazatérés lehetősége megkönnyítésének, a műholdas televíziózásnak, az egyre olcsóbb repülőjáratoknak - és így tovább - köszönhetően a szórványban élő egyének helyzete és az óhazával fenntartott kapcsolatuk gyökeresen megváltozott, összességében jobb lett. Ezzel szemben az emigráció hagyományos egyesületi és gyülekezeti közösségei egyre súlyosabb egzisztenciális gondokkal küzdenek, elsősorban az intézményi támogatások könyörtelen elvonása s ezzel párhuzamosan az egyéni áldozat- vállalás csökkenése miatt.- Reformáció ünnepéhez közeledve kérdem: van-e szüksége a mai világnak megújulásra, illetve mennyire él a mai protestáns egyházakban a reformáció szelleme ?- „Újonnan kell születnetek” - mondta Jézus Nikodémusnak, s ez a jézusi megállapítás és felszólítás minden kor minden emberére vonatkozik. Lelki újjászületésre van szükségük nemcsak a nagyvilágba elszéledt szórványközösségeinknek, hanem az otthoniaknak is. Lelki újjászületésre van szüksége egész nemzetünknek! Luther a „Mienk a menny örökre!” reményében és ennek eléréséért mindent, mi számára kedves volt, képes lett volna feláldozni: „Kincset, életet, / Hitvest, gyermeket / Mind elvehetik, / Mit ér ez őnekik!” - kiáltja. Ezt csak egy olyan reformátor mondhatta ki, aki hitte, hogy „velünk az Úr táborba száll, / Szendéikét ránk bocsátja”, Protestáns egyházainknak, közösségeinknek, minden hívünknek itt is, és otthon is kérniük kell Istent, hogy Szentleikét ránk bocsássa, hogy ne csak mondjuk, de meg is tapasztalhassuk: valóban erős vár a mi Istenünk! Szűcs Petra Itthon - otthon Már tíz éve éltünk akkor Dél-Ame- rikában, amikor húgommal egy skóciai nyári egyetemen vettünk részt. Miután visszaérkeztünk, szombaton, mint mindig, elmentünk a cserkészek összejövetelére. A várakozó cserkészmamák lelkesen fogadtak, és rögtön tudni akarták, milyen is volt az utunk. „Csak tegnapelőtt értünk haza...” - kezdtem, de tovább nem is jutottam. Ugyanis az egyik cserkészmama felemelte az orrát, lebiggyesztette a száját, és odafordulva a többiekhez, epésen megjegyezte: „Halljátok? Már ő is haza]ön..." Azóta visszatelepültünk Európába, és bőven van alkalmam végigzongorázni a lehetőségeket ezekkel a megjelölésekkel. Mert, ugye, rendszeresen hazamogyimk (Magyarországra) rokonlátogatásra, de általában nem maradhatunk soká, haza kell jöjjünk (Németországba) dolgozni, unokákra vigyázni. És vajon a kerti ollót tényleg otthon hagytuk Budapesten, vagy mégis itthon keveredett el valami felfedezhetetien helyen? Mondhatnám a költővel, hogy mint a gólyamadárnak, nekem is két hazát adott a végzetem, de félek, úgy járnék, mint legidősebb, külföldön született és felnőtt fiunk, akit egyszer „boldog kaméleonnak” neveztek. Azt mondta ugyanis, hogy ő otthon is, itthon is jól érzi magát, mert mindenhol sok kedves ismerőse és barátja van... Ha mint jó protestáns, a Biblián tájékozódom, tudom, hogy mi itt mindnyájan jövevények és vándorok vagyunk, igazi hazánk nem itt a földön, hanem máshol van. De lehet-e ez mindent megoldó válasz arra a sokféle kérdésre, fájdalomra, problémára, amely a szét- szóródottságunkból ered? Legtöbbünk nem tehet arról, hogy elszakadt az anyaországtól: háborúk és békekötések döntöttek sorsunkról, megkérdezésünk nélkül. És bár tudom, hogy igazi hazám nem itt van, de azt is vallom, hogy mindenemet, így származásomat is Istentől kaptam szeretni, becsülni való, értékes ajándékul. A kérdés csak az: felismerem-e az értékét, és mit kezdek vele? Ápolom-e nyelvét, kultúráját, és felelősséget érzek-e érte? Tudom-e úgy képviselni, képes vagyok-e úgy tevékenykedni a közösségéért, hogy majd annak idején ezt a talentumomat is kamatozva adhassam vissza annak, akitől kaptam? Ha ezt magamévá teszem, akkor lakhatom akárhol, mert ez mindannyiunkra egyformán érvényes: itthoniakra és otthoniakra is.- RKA fóti gyülekezet kirándulása Barcaújfaluba Testvér-gyülekezeti kapcsolatokat bemutató rovatunkban ezúttal nem egy régóta olajozottan működő partneri viszony tényszerű leírását találjuk, hanem egy friss élménybeszámolót, amely egy Budapest környéki gyülekezet Erdélyben tett látogatását, illetve egy új magyar-magyar „lelki híd” alappillére elhelyezésének történetét meséli el. Ez év augusztus elsején reggel hatkor indultunk el negyvenfős csapatunkkal a fóti templom mellől. A buszban, majd a nagyszalontai csonka toronyban elevenítettük fel az Arany Jánosról tanultakat. A Bihar-hegy- ség első nyúlványai között, Kiskoh faluban meghúzódó MedVe-barlang káprázatos látnivalót kínált, cseppkövek ezreit s a barlangban rekedt utolsó medve hatalmas csontvázát. Torockón már nem először jártunk. Másnap viszont új volt minden, a példaszerűen helyreállított Nagyszeben s benne az óriási szász evangélikus püspöki templom... Meghatódva álltunk meg Árva Bethlen Kata síremlékénél a fogarasi református templom udvarán, s megcsodáltuk a megkopott vár óriás épülettömbjét. Az autóbuszon és a kiállításokon foglalkoztunk Mikes Kelemennel, Körösi Csorna Sándorral, Gábor Áronnal, s a csapat gyerekei felváltva helyezték el az otthonról hozott csokrokat szobruk tövében Zabolán, Csomakőrösön és Berecken. Nem lehet sorrendet felállítani a tekintetben, hogy kinek mi tetszett a legjobban, a világörökség részét képező gelencei templom Szent László csatáját ábrázoló freskói vagy a kézdivásárhelyi múzeum több száz erdélyi falu népviseletébe öltöztetett babái. Pusztinán, de már az oda vezető úton is a moldvai csángók életével ismerkedtünk, a gyimesbükki őrházban, a történelmi Magyarország határánál megnéztük a magyar és a román vasút tárgyi emlékeit. Akadt útitársunk, aki a Hargitafürdőn megtett hosszabb fenyőerdei sétának örült, melynek végén a magas fűben vissza-visszacsúszva másztuk meg a Kossuth-sziklát. S akkor még nem is szóltunk a prázsmári erődtemplomban hallott hangversenyről, a zetelakai iskolások énekéről, szavalatairól. Nehéz lenne megmondani, hogy a két szabadon választható programon részt vevők közül kik jártak jobban, a Szovátán fürdőzők vagy a parajdi sóbányát látogatók. Hazafelé ejtettük útba a hatalmas vajdahunyadi várat, néztük meg a gura- szádi templomot, s hajtottuk meg fejünket Aradon mind az aradi tizenhárom emlékoszlopa, mind a Megbékélés terén felállított Szabadságszobor előtt. Szólnunk kellene még az erdélyi falusi turizmus nagyszerű lehetőségéről, a félpanziót nyújtó háziak terített asztaláról, szíves kínálásáról, kényelmes otthonairól Gelencétől Ze- telakán át Cser- nakeresztúrig. A melléjük „tálalt” testvéri szó már a fizetségen felüli volt. Mi, fótiak régóta vágytunk arra, hogy testvéri kapcsolatba ke- rüljünk egy erdélyi gyülekezettel. Barcaúj- faluba az ismeretség, a közösség megalapozásának reménységével érkeztünk meg. Nagyon meleg fogadtatásban volt részünk. A szállásunk az egyházközség családjainál volt. A közös étkezéseknek és a terített asztal melletti beszélgetéseknek az egyház- község kultúrháza adott otthont. Biztos vagyok abban, hogy nem csak nekem jelentett örömöt a gyülekezet lelkésznőjével, Székely Csillával beszélgetni közös örömeinkről és gondjainkról. A megnyílt otthonokban nyitott szívekre is találtunk. Külön örömöt adott nekünk a vasárnápi istentisztelet gazdag énekes liturgiája. Kedvet kaptunk ahhoz, hogy itthon is gazdagítsuk istentiszteletünk liturgiáját. Az úrvacsorái közösség csak megerősített abban, hogy a mi Urunk sze- retete nem ismer határt, országhatárt sem. Vasárnap délután az ottaniakkal együtt látogattuk meg a közeli Höltövény szász gyülekezetének gyönyörű templomát. A hatalmas és lélegzetelállítóan szép szárnyas oltár fölött a megfeszített Krisztus kitárt karjai bátorítottak minket élő reménységre. Reméljük, hogy a barcaújfalusiak, ha előbb nem is, de a jövő nyáron visszaadják látogatásunkat. Dr. Cserhátiné Szabó Izabella fóti lelkész
