Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-10-05 / 40. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2008. október 5. 9 HETI ÚTRAVALÓ TEOLÓGIA DIÓHÉJBAN - Ú] SOROZATUNK ELÉ Kis tükörben a hittudomány ■ Bácskai Károly A „dióhéjban” és a „kis tükörben” megfogalmazás ugyanazt a szándékot rejti magában: az ismeretterjesztést, az őszinte együtt gondolkodás igényét. Közérthető módon és népszerűén, nem az egyházban gyakorta emlegetett, de ma már talán ritkábban hallható „kánaáni” nyelven. A Biblia évében fontos, hogy ne csupán egy könyvről gondolkodjunk közösen és alkossunk véleményt, hanem a tartalma, üzenete és a hatása váljék újra jelentőssé a számunkra. „A Biblia több önmagánál” - írja Farkas József református teológus-lelkipásztor, majd így folytatja: „Több igazság van a Bibliában, mint amennyit annak idején a szentírók írtak bele. A bibliai Igéknek természetesen már akkor is volt értelmük, amikor először írták le azokat, de az apostolok és a többiek akkor nem is gondoltak arra, hogy az évszázadok múlásával egyre gazdagabb zengést kap a szavuk, és az eredetileg igénytelenül írásba foglalt igazság egyre fénylőbb lesz.” (Farkas József: Több az élet) Ez a több azonban egyben nehezen értelmezhető. Apró mozaikszemekből, önmagukban is értékes részletekből áll össze. A megtestesülés révén időben és térben megjelenik, és mégis megfoghatatlan. Kiegészül a személyes élményekkel és tapasztalatokkal, olykor az elbi- zonytalanító ellentmondásokkal. Olyan, akár teremtett környezetünk. Az apostol szavával „őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28), mégis, miként a költő Re- ményik Sándor érzékelte: „A világ Istenszőtte szőnyeg, / Mi csak visszáját látjuk itt, / És néha - legszebb perceinkben - / A színéből is — valamit." (A szőnyeg visszája) A hittudomány művelőjének a hivatása, de ebből adódó kötelessége is, hogy a „visszáját” ismerőknek a „színéből” történő olvasást, ismeretszerzést megtanítsa. Prizmához hasonló üveget fordítva a Biblia felé, akár a színeire bomló fény, a kutató előtt feltárul a Szentírás gazdagsága. Az egész elemeivé válik, az összetett leegyszerűsödik, az egyrétű pedig hatalmas mélységet mutat... Ha csupán szerény zsebtükör segítségével is, de néhány alkalommal erre a feladatra vállalkozunk ebben a sorozatban. Mielőtt azonban megérkeznénk a hittudomány és a segédtudományok egy-egy részterületéhez, és találkoznánk egy-egy személlyel vagy témával, keressük meg a „nulla kilométerkövet”, ismerkedjünk meg magával a teológia kifejezéssel! Az eredeti görög szó annyit jelent, mint „az istenekről szóló beszéd” vagy „az istenekről szóló tanítás”. Születését, első használatát a nem keresztény, ógörög idők homályában kell keresnünk. Az Újszövetséget hiába lapozzuk fel: a teológia szó mint olyan sem az evangéliumokban, sem a levelekben, sem a Jelenések könyvében nem fordul elő. Kik lehettek hát az ókori hellén világ hittudósai? A régi görögök azokat nevezték teológusoknak, akik a világ keletkezéséről vagy a különböző istenek, félisteni hősök tetteiről szóló ősi hitregéket, mondákat, az úgynevezett mítoszokat feljegyezték. Egyik jeles képviselőjük a Kr. e. 776 körül született Hésziodosz. Földművelő volt és pásztor, elbeszélése szerint maguk a múzsák hívták a költészet mezejére. Az istenek származásáról szóló, 1022 szakaszból álló, Teogónia című mítosz- gyűjteményében megénekelte a világnak a káoszból való keletkezését. Verselt Uranosz, Kronosz és Zeusz uralmáról és az utóbbinak a titánokkal vívott harcáról. Megörökítette Prométheusz mondáját és az asszony teremtésének ősi képzetét. A korabeli költők és jósok tehát mint „teológusok”, vagyis az istenek mítoszaihoz értő beavatottak tanítják az embereket a világ keletkezésének titkaira. Tudományuk nem rendszeres, hanem inkább szónoki vagy himnikus összefoglalása annak, amit az istenek felől elgondoltak. Hésziodosz Teogóniája is bővelkedik az ellentmondásokban. Stílusa sok helyütt eleven, máshol száraz és egyenetlen. A görög filozófusok szóhasználatában a teológia új értelmet nyer: immár az istenségekről szóló mítoszok értelmezését jelenti. Arisztotelész (Kr. e. 384 - Kr. e. 322), a modem európai tudomány atyja és előfutára, a nyugati kultúra egyik legnagyobb hatású gondolkodója szerint az istenekről alkotott helyes tanítás filozófiai feladat. Ez háromféle lehet: matematikai, természettudományi és teológiai. Ezen belül a logikát nagyra becsülő sztoiciz- mus a teológiát is felosztotta „mitikus”, „fizikai” és „politikai” részre. Az első a mítoszok feljegyzése, a második az istenfogalom filozófiai értelmezése. A harmadik az istenek kultuszára, tiszteletére vonatkozó rendelkezéseket állapítja meg. (Ma ez az irány a vallástörténethez vagy az egyházjoghoz hasonlítható.) Egy lépéssel továbbhaladva a nulla kilométerkőtől megállapíthatjuk, hogy a teológia szó alapvető értelme mindig az embernek az isteniről való beszéde, illetve az istenségre vonatkozó elgondolása, az arról való fogalmak megalkotása. Az ember verbalizálja, azaz szavakba foglalja, definiálja, azaz meghatározza és kifejti a transzcendenssel, azaz az érzékek fölöttivel, a nem e világival létrejövő kapcsolatát és tapasztalatát. A tudós Kamer Károly szerint „az ember igyekszik saját ismerő képességével, főként értelmével megismerni az istenséget, ennek alapján megalkotni a helyes »istenfogalmat« és azt beleilleszteni világképébe” (Kamer Károly: Bevezetés a teológiába). A teológia tehát nem a Krisztus követésével kezdődik. A keresztény írók csupán a Kr. u. 2. századtól veszik át és alkalmazzák ezt a voltaképpen pogány eredetű fogalmat. A keresztény iratokban legalábbis ekkor találkozunk vele először. A nem keresztény ellenfelekkel és az akkori pogány állami hatóságokkal szemben egy-egy elhivatott hitvédő (apologéta) fedezi fel a teológia fogalmát a keresztény érvelés számára. Ok azonban a teológiát mint kifejezést még nem „keresztelik meg”. A szokványos, pogány szóhasználat gyakorlata szerint alkalmazzák, s a kereszténységtől idegen istenekről hangzó tanítást jelölik meg vele. A keresztény íróknál ez a jellegzetesség még a Kr. u. 5. században is kimutatható, amennyiben a filozófusok teológiájáról értekeznek. Keresztény „polgárjogot" csak lassan, mintegy az újszövetségi kánon kialakulásával párhuzamosan nyer a kifejezés. Az ide vezető mérföldkövön pedig a Szentháromság-tan úttörőjének, a ni- ceai zsinati atyának, az ariánus eretnekség ellen határozottan fellépő alexandriai püspöknek, a hitvalló Athanásziosznak (Kr. u. 297 - Kr. u. 373) a neve szerepel. Kinek a képmása vagy? A Szentírás egyik legrejtélyesebb mondata: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására...”Vajon tudatában vagyunk-e annak, hogy Isten képmására teremtettünk? Törekszünk-e arra, hogy ez az is- tenképűség kiábrázolódjék rajtunk? Vagy inkább valaki másra szeretnénk hasonlítani?... Isten megalkotta az embert: férfivá és nővé - ez teszi az embert mássá, Istentől és angyaloktól különbözővé. A teremtett lények, férfi és nő együtt tud „teremteni”, új életet adni. Igaz-e, hogy a homoszexualitás kérdésére sokunk számára egyértelmű választ ad a parancsolat: szaporodjatok és sokasodjatok? Egyetér- tünk-e azzal, hogy a házasság kulcsa az alázat? És mi a helyzet azokkal, akik nem akarnak vagy nem találnak társat maguknak? - megannyi kérdése az „is- tenképűségre teremtettségnek”. A fenti kérdésekről gondolkodtak, beszélgettek szeptember 26-28-án a Keresztyén Ifiúsági Egyesület (KIÉ) csendeshétvégéjének résztvevői Balatongyörökön. A Sóvár konferencia-központban mintegy félszázan keresték a válaszokat a szolgálattevők - Kondor Péter békéscsabai esperes-lelkész, Bakay Péter sárszent- lőrinci alapítványi munkatárs, Kisantal Tibor királyszentistváni pedagógus és Szikora István békéscsabai KIE-elnök - irányításával az áhítatokon és a csoportbeszélgetéseken. Egy közösségben fiatalok és idősebbek, régi barátok és új ismerősök. ■ Sz. Á. Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben. (Mik 6,8) Szerintem egyetértünk abban, hogy jó dolog egymásnak segíteni. Mert legyen bár szó kisebb vagy nagyobb segítségről, minden esetben jó érzés számunkra, ha a segítségnyújtás során - és főként a végeztével - hasznosnak érezhetjük magunkat. Nézzünk pár példát: ha segítesz a munkától kimerült szüleidnek a lakás kitakarításában; ha helyrerakod este a már álmos kisöcséd szétgurult autóit; ha bevásárolsz idős nagyszüleidnek vagy épp a beteg szomszéd néninek; ha segítesz leckét írni a barátodnak - és még hosszan sorolhatnám. De hadd kérdezzem meg: mikor érezted magad utoljára igazán hasznosnak? Lehet, hogy már egészen régen volt? Szerintem abban is egyetértünk, hogy a segítségnyújtás akkor is jó dolog, ha nem kapunk érte zsebpénzt, hanem csak jó szót, kedves dicséretet, köszönetét, olyan elismerést, amely megmelengeti a lelkünket. Ilyenkor valahogy jobban érezzük magunkat, az egész világ kerekebb, jobb és szebb. Talán te is érez- tél már ilyet. De hadd kérdezzem meg: mikor kaptál utoljára hálás kézfogást, esetleg ölelést? Lehet, hogy már ez is egészen régen volt? Ha nagyon gondolkodnod kellett a feltett kérdéseken, lehet, hogy elkényel- mesedtél: sokszor már nem is gondolsz másra, csak saját magadra. Mert bizony gyakran beszűkülnek a gondolataink, újból és újból csak önmagunk körül forognak. Olyannyira, hogy nem is foglalIXOYC} SZÓSZÓRÓ Ifiúságirovat-gazda: Balog Eszter koztat bennünket más, csak a magunk szűkös kis világa, ahol minden csak arról szól, mi jó nekünk, hogy mi a saját nyereségünk, hasznunk. Itt már csak az a lényeg, hogy minél kevesebb fáradsággal minél több haszonhoz, zsebpénzhez juss. Ingyenmunka - az nincs. Viszont így apától, anyától, barátoktól és másoktól sincs jó szó, sem köszönet, sem szívet melengető dicséret, sem ölelés. (Pedig mennyire vágysz rá! Én tudom.) Mert itt már beragadt a szobád ajtaja, ezért nem láthatod meg, hogy milyen közel állnak hozzád azok, akiknek pontosan te tudnál segíteni. Pedig csak icipicit kellene megolajoznod azt az ajtót, hogy kinyíljon. A pizzát, a kólát és a desszertet mind a szobádba rendelheted, de a boldogságot nem. „A boldogság ajtaja kifelé nyílik.” Ki kell tárnod az ajtódat ahhoz, hogy meglásd magad körül az embereket, és hogy megfigyeld, kinek mire van szüksége. Amikor ezt tisztán látod, akkor jött el számodra a tettek ideje. A segítségnyújtás egyfajta bumeráng: a szeretet tőled indul ki, és hozzád tér vissza, csak más irányból, másképpen: boldogságot hozva. Hogy mikor indítod el, az rajtad múlik. De hogy mikor éri el a célját, és hogy mikor indul vissza hozzád, azt már nem tudhatod. Az a te meglepetésed lesz majd, csakis a tied. Senki másé. Ha szeretnél boldogabb lenni, mint most vagy, indíts el egy ilyen szeretetbu- merángot! Jézus is erre buzdít: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16) Hát rajta, mozdulj, menj oda az ajtóhoz! Nyisd ki, és indulj! Hogy hasznosan és boldogan élhess. Hogy általad mások is hasznosabban és boldogabban élhessenek. ■ Balog Eszter Villámkonferencia A Déli Egyházkerület szeptember 27-én regionális találkozót tartott a Pesti és a Tolna-Baranyai Egyházmegye gyülekezeti felügyelői számára a meghitt hangulatú szekszárdi templomban. Szinte teljes volt a létszám. A nyitóáhítatot ár. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető professzora tartotta Ézs 55,1-3 alapján. Isten emberét, a prófétát piaci kikiáltóhoz hasonlította, aki a piac közepére állva kiáltja szét, hogy itt, Istennél található a legjobb portéka. Ez lenne a gyülekezeti vezetők feladata is? Az áhítat után Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő vette át a feszes tempójú konferencia irányítását. Elsőként a családias vendéglátást nyújtó szekszárdi gyülekezet lelkészének adta át a szót: Sefcsik Zoltán egy lelkészi és felügyelői naplóval állt a résztvevők elé. A gyülekezeti napló első bejegyzése 1908. szeptember 27-én - éppen száz évvel ezelőtt - született: „Orállóul adtalak én téged.(Ez 3,17; Károli-fordítás) Ez a gyülekezeti vezető küldetése? Egy újabb köszöntőt, a konferencia meglepetését láthatták-hallhatták ezután az egybegyűltek: bemutatkozott a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium ifjúsági zenekara, a Keresztből Egyenesbe. Veretes bibliai idézeteket mélyen átgondolt, megélt és belefeledkezősen előadott zeneszámok követtek, melyek végén önkéntelenül csattant fel a taps. így Ónodi Szabolcs igazgatónak már nem kellett különösen magyarázkodnia az együttest illetően, csak a gimnázium újabb öröméről számolt be. A szóban és zenében elhangzott köszöntések után kezdődött el a tulajdonképpeni munka. Elsőként ifi. Zászkaliczky Pál tartott előadást az Evangélikus Szolidaritási Alap bevezetéséről és annak következményeiről. Szavaiból és a hozzászólásokból kiderült, hogy egyházunkban a lelkészi illetmények kezelése gyülekezetenként erősen eltérő módon zajlik, hiányzik a központi szabályozás. A rendteremtés első lépése - majd tízéves munka után - a szolidaritási alap jövő évi elindítása lesz. A kávészünet után ismét Szabó Lajos professzor kapott szót. Provokatívnak szánt vitaindítójában azt boncolgatta, hogy ki vezeti a gyülekezetét. Különböző vezetői magatartásformákat vázolt fel. Hivatkozott arra a dilemmára, hogy a modern egyházban mit jelenthet a gyülekezetvezetés: hivatalként igazgatni vagy vállalkozásként vezetni? Felidézte a Lutheránus Világszövetség két héttel ezelőtti greifswaldi konferenciájának egyik megállapítását, mely szerint a jó vezető elsődleges, két legfontosabb tulajdonsága a szavahihetőség és a szervezet jövőjét meghatározni tudás. Ha konkrét választ, illetve programot nem fogalmazott is meg a feltett kérdésre, a spirituális gyülekezetmenedzselés teológiájával elgondolkodtató útravalót adott a résztvevőknek. A konferencia zárásaként többen köszöntötték Andorka Árpád egyházmegyei felügyelőt kerek születésnapja alkalmából. A búcsúzáskor néhányan annak adtak hangot, hogy valójában kissé rövidre sikeredett ez a találkozás. ■ Dr. Sramó András Szentháromság ünnepe után a 20. héten ___________________,T z__________ az Útmutató reggeli és heti igéi felszólítanak: járjunk elhívásunkhoz méltóan, megszentelt életben! A háromszor szent Isten vezérigénkbeli „három kívánságának” ez az egymondatos indoklása: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok." (3MÓZ 19,2; lásd iPt 1,16!) Kérjük a neki való engedelmesség megéléséhez: „Vezess parancsolataid útján, mert azokban gyönyörködöm." (Zsolt 119,40; LK) Ezt jelenti reformátorunknak az Úr számára elkülönített lét: „Mikor Isten megigazított, akkor a Krisztus vérével mint váltságdíjjal a bűn hatalmából tulajdonává vásárolt meg. Az Istené vagyok, más szóval »szent« vagyok.” - „Nosza, istenfélő szent hívek, / Örvendezzetek az Úrnak...!” (GyLK 696,1) „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek hogy tartózkodjatok a paráznaságtól... Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre" - tanítja Pál is (iThessz 4,3.7). Jézus Urunk a farizeusoknak a házassági elválásra vonatkozó kérdésére Istennek a teremtéskor elhangzott igéjét idézi (lásd iMóz 2,24!), és hozzáfűzi: „Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza." (Mk 10,9) Tanítványainak a házasságtörés bűnéről Isten eredeti akarata, nem pedig Mózes törvénye szerint foglal állást az Úr (lásd Mk 10,10-12!). „Én pedig azt mondom nektek...” (Lásd Mt 5,27-28.31-32!) Isten az ő választott népe számára elrendelte a szombat, a szombatév és évente három főünnep megszentelését: „Tartsátok meg mindazt, amit mondtam nektek!” (2MÓZ 23,13a) Apósa tanácsára Mózes bírákat állított, s „ezek tettek igazságot a nép között minden időben” (2MÓZ 18,26). O a nép szószólója maradt, és ügyeiket Isten elé vitte. Az Úr akarata szerint Izsák „feleségül vette Rebekát. Izsák megszerette őt...” (iMóz 24,67) A Sínai-hegynél Isten ezt az „ajánlatot” teszi: ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom. .. Papok királysága és szent nép lesztek." S a nép egyhangú válasza: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott." (2MÓZ 19,5.6.8b) Ezt írja Péter is azoknak, akik élő kövekként, Isten élő igéje s a kegyelem csodája által a Krisztusban születtek újjá: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe..." (iPt 2,9) Képmutató módon készültek a páskabárány elfogyasztására azok, akik Jézust átvitték Pilátushoz; ők „maguk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, hanem megehessék a húsvéti vacsorát". Előtte még gonosztevőként átadták az ártatlan Bárányt, mert mint mondták: „Nekünk senkit sincs jogunk megölni!" (Jn 18,28.31) A Prédikátortanításainak summája: „Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége!" (Préd 12,13) Luther szerint: „Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk s benne bíznunk!” (Kis káté) „Istenfélők, mily boldogok vagytok...” (EÉ 509,1) ■ Garai András Hogyan legyek hasznos?
