Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-10-05 / 40. szám
"Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2008. októberi. 7 MA IS KÉTSZÁZMILLIÓ KERESZTÉNYT ÜLDÖZNEK A HITE MIATT! A vallásszabadságért, a rabszolgaság ellen Budapesten tartotta konferenciáját a Nemzetközi Krisztusi Szolidaritás szervezet ► Idén először Budapesten tartotta szokásos éves konferenciáját a Nemzetközi Krisztusi Szolidaritás (CSI - Christian Solidarity International) elnevezésű keresztény emberi jogi és segély- szervezet. A kétnapos tanácskozás záróakkordjaként szeptember 27-én, szombaton nyílt napot tartottak a Városligeti fasorban, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia irodaházában, ahol az érdeklődők különféle előadások keretében ismerkedhettek meg a szervezet történetével, alapvető célkitűzéseivel, valamint jelenlegi tevékenységével. A referátumok között a Magyarországon közhasznú alapítványként működő CSI kuratóriumi elnöksége is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. A nyílt napot az esemény házigazdája, Viz Péter nyitotta meg. Miután köszöntötte az előadókat és a résztvevőket, egy talán kevésbé ismert statisztikai adattal - ma a világon hozzávetőlegesen kétszázmillió keresztényt üldöznek a hite miatt - világított rá a CSI munkájának létjogosultságára, majd egy bibliai passzus segítségével emelte ki, hogy ha mi hallgatunk, akkor „a kövek fognak kiáltani” (Lk 19,40). A szervezet ennek fényében küzd világszerte nemcsak a szabad vallásgyakorlásért, hanem a szenvedő gyermekekért és a katasztrófák áldozataiért is. Megtérésével Mariam Alladien annak idején vihart keltett muszlint hitű családjában - átkok kíséretében kellett elhagynia férjét. Pedig akkor már Hollandiában éltek! Mennyivel nagyobb vihart kelthet misszionálásával Ázsiában! Beszámolójából megtudtam, hogy ha például Pakisztánban valaki kereszténynek vallja magát (a vallási hovatartozás a személyi igazolványba is bekerül!), annak szinte lehetősége sincs arra, hogy munkát kapjon. „Aki Krisztust követi, az másodrendű állampolgár” - fűzte hozzá. Sőt vannak vidékek, ahol felgyújtják a hívők házait, menekülésre kényszerítik a gyülekezetek tagjait. „Megér ekkora árat az evangélium terjesztése?” - kérdeztem tőle. „Krisztus békessége mindennel felér” - kezdte vallomását Mariam. Arról a belső nyugalomról és harmóniáról beszélt, amely a látszólag kiegyensúlyozott élet mellett sem lehetett az övé évtizedekig. Ha egy szóban kellene összefoglalnia, hogy mi az iszlám hit, akkor ezt mondaná: fogság. Rabja az ember a rítusoknak, a rendelkezéseknek és ezzel összefüggésben foglya a családi kötelékeknek. Mariam hívő muszlim családban nőtt fel. Hollandiába költözésük után eljutott viszont egy keresztény istentiszteletre, ahol megérintette szívét az evangélium. Ám beszélni senkinek sem mert róla. Emlékezett a Korán tanítására, arra, hogy a szülőknek Az alapító svájci református lelkész, Hansjürg Stückelberger rövid énektanítás után a mozgalom ars poeticájának számító iKor 12,26 - „...így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi’’- alapján a szervezet tevékenységének bibliai gyökereiről szólt. Arról beszélt, hogy az üldözött keresztények hite hogyan képes a mi hitünket is erősíteni, majd egy elrabolt és rabszolgának eladott szudáni nő történetén keresztül személyes, megrázó példával illusztrálta a keresztény testvéreinket manapság érő megpróbáltatásokat. feltétlen engedelmességgel tartozik. Aztán a férje akaratának vetette alá magát őszinte alázattal. Merthogy néhány évvel később egy jóképű fiú érkezett hozzájuk Pakisztánból. Csak két hétre jött, hogy a vakációját náluk töltse, de hosszabb tartózkodás lett belőle... A szülők megegyeztek: a két fiatal keljen egybe. A döntést segítette, hogy a fiú pariként (Korán-recitálóként) érkezett, és később Korán-tanítóként Hollandiában is nagy tekintélyt szerzett a muzulmán közösségben. Bár nem szerelemből házasodtak, Mariam mégis rajongásig tisztelte és szerette férjét. „Jézus most már igazán hátrébb került a rangsorban” - mesélte az asz- szony. Úgy gondolta, Istent nem is tudja szolgálni, hiszen szívében az első helyet teljesen a férje töltötte be, aztán a szülei, majd a gyerekei. Ma már tudja, hogy ez bizony fogság volt. Rabbá tette az, hogy mindenben férje akaratának kellett alávetnie magát. Ennek súlyát azonban akkor még nem érzékelte. Férje megtévesztően szelíd volt. A nőt csupán egy dolog bizonytalanította el: érezte, nincs békessége. Közben súlyosan megbetegedett. Férje amulettet tett a nyakába, ő mindenféle praktikákkal próbálkozott, de mindhiába. Viszont újra meghívást kapott egy keresztény istentiszteletre. A legnagyobb titokban ment Leánya, Annette Walder-Stückel- berger, a CSI svájci szervezetének vezetője röviden kitért az 1977- ben rendezett néma tüntetésre, amely a mozgalom megalapításának tekinthető: mintegy tizenötezer ember vonult fel Bem és Zürich utcáin, követelve a vallásszabadság és az emberi jogok tiszteletben tartását a keleti blokk kommunista országaiban. Lelkes és csatlakozásra buzdító beszédében - a CSI különböző kormányoknál való közbenjáró tevékenységén túlmenően - elsősorban arra hívta föl a figyelmet, hogy az imádság, a különböző adományok és a tiltakozó lapok kitöltése révén miképpen járulhatunk hozzá mi, átlagemberek a szervezet missziójának sikeréhez. A kört tovább bővítve, az elmúlt harminc évben a különböző hadszíntereken és országokban - azeri-örmény konfliktus, szudáni válság és így tovább - végzett munka távlatainak fölvázolása után Viz Péter áttért a speciálisan magyar helyzetre. Ismertette a Magyarországon 1991-ben elindított munka fontosabb állomásait (segélyszállítmányok Moszkvába el. A gyülekezetben meglepetésére épp egy pakisztáni igehirdető szolgált, aki az alkalom végén megajándékozta egy Bibliával, és külön is imádkozott érte. Maga sem akarta elhinni, de - meggyógyult. Hazafelé újra és újra felidézte a lelkész áldó szavait: „Mostantól Isten irgalma kísér téged.” Aznap este örült, hogy a férje még nem ért haza. Bement egyedül a hálószobába, és - miután Bibliáját elrejtette - térdre esve, zokogva kérdezte Istent: „Ki vagy, Isten? Kiké vagy te? Katolikusoké, keresztényeké, muszli- moké? És mi az, hogy fiad van? Ha Isten vagy tényleg, akkor tudsz válaszolni...” Órákkal később kimerültén dőlt ágyára. Akkor éjjel álmodott. Két felhőt látott, amelyek egy-egy kezet formáztak, s rajtuk felirat. Az egyiken: „En vagyok az út, igazság és az élet." A másikon pedig: „Jövök hamar." Kérdéseire így kapott választ aznap éjjel az élő Úrtól, de Bibliáját reggel nem találta. Különös harc kezdődött el. Új Bibliát vásárolt magának, elrejtette, de az harmadnapra eltűnt. Ekkor megint vett egyet, ám néhány nap múlva azt sem találta. Ez a furcsa „játék” tíz éven át tartott! Mariam világosan tudta, szegény gyermekeknek, moldvai csángók között végzett misszió, karitatív tevékenység a délvidéki háború Magyarországra menekült üldözöttjei között...), majd bemutatta a CSI-Magyarország jelenlegi tevékenységét, valamint a szervezet kéthavonta megjelenő, ingyenes folyóiratát. A rendezvény csúcspontját kétségtelenül a - magyar körökben leginkább talán lelkiségi könyveiről ismert - Henri Boulad jezsuita atya által az iszlámról tartott előadás jelentette. A rendkívül szuggesztív, a hallgatóság érzelmeit is megcélzó előadó a kereszténység és az iszlám kapcsolatának történeti áttekintéséből kiindulva bontotta ki alaptézisét: az iszlám nem pusztán vallás, hanem vallást, politikát, kultúrát és társadalmat is felölelő globális rendszer, amely a 21. században újra Európa meghódítására tör. Gondolatébresztő előadásában - melyben olyan ellentmondásos kérdésekben is merészen állást foglalt, mint a muszlim migráció vagy Törökország európai uniós tagsága - Boulad atya a klasszikus hogy a férje tünteti el újra és újra a Bibliákat, szólni azonban nem szólt, mert nagyon félt. Hiszen a feleség feladata, hogy urának engedelmeskedjen. Mindig férjét látta maga előtt, még akkor is, ha titokban elment a templomba. Huszonhárom évi házasság után jött el a színvallás ideje. Férje első alkalommal utazott egyedül haza Pakisztánba. Mariam két hétig „szabad" volt. Ám ő pont arra ébredt rá, hogy még mindig rab. Az egyik istentiszteleten történt. A gyülekezet ajkáról hangzott a vallomás - „Jézus gyermeke vagyok” -, és ő ezt nem bírta kimondani. Nem, hiszen ő „Mohamed gyermeke”, a szülei gyermeke, a férje tulajdona, hogyan lehetne Jézusé?! Kétségbeesését látva a lelkész imádkozott együtt vele, hogy megszabadulhasson az őt gúzsba kötő kötelékektől: Néhány nap múlva hazaérkezett a férje. Mariam már nem rejtette el a Bibliát. El is tűnt. Most azonban már rá mert kérdezni, hogy hová lett a könyv.- Milyen könyv? — kérdezett vissza a férj.- A Bibliám - válaszolta Mariam.- Te Bibliát olvasol? - játszotta a tudatlant a férfi. európai keresztény értékek visz- szaigénylése mellett tört lándzsát. Mert - mint mondta - „a természet irtózik a vákuumtól”. Ha pedig a kereszténység nem újul meg, akkor az általa hagyott szellemi űrt pár évtized alatt betölti majd az iszlám, ennek a következményei pedig mérhetetlenül súlyosak lesznek. Az ebédszünet után Benjamin Doberstein mutatta be a CSI három földrészen - Európán, Afrikán és Dél-Amerikán - átívelő, rendkívül szerteágazó gyermekprojektjét (utcagyerekek visszavezetése a társadalomba Romániában, muszlim és keresztény diákok közös oktatási intézményben való nevelése Egyiptomban és így tovább). Ezután dr. John Eibner és Gunnar Wie- balck tartott közös előadást Emberi jogok és rabszolgaság ma címmel; a szervezet szudáni rabszolga-felszabadító programjába, valamint az iraki keresztényeket támogató projektbe avatták be a hallgatókat. A rendezvény utolsó előadójaként Biacsi Dávid jezsuita atya beszélt a CSI küldetéséről. A konferencia imádsággal zárult.- Nagyon jól tudod, hogy én keresztény vagyok - mondta szelíden az asszony. ' Ekkor kezdődött el a pokol. Az addig szelídnek ismert férfi most csomókban cibálta ki felesége haját, és ütötte, ahol csak érte... Aztán lihegve, dühtől eltorzult arccal az asszony meggyötört tekintetét kereste. „Akkor ismertem fel szemében azt a sötétséget, amelyet huszonhárom éven át vak voltam észrevenni. Abban a pillanatban döbbentem rá, hogy nem ugyanaz a lélek van bennünk...” - mesélte szomorúan Mariam. Én pedig így kaptam választ a feltett kérdésre. A vihar, a konfliktus, amelyet ő is át kellett, hogy éljen, nem emberek küzdelme, hanem erőké és hatalmasságoké. Mariam bizonyságtétele rímelt az apostol szavaira: a mi harcunk nem test és vér ellen folyik. „A sötétség nem fogadja be a világosságot, gyűlöli, sőt tombol miatta” - fűzte hozzá Mariam, majd egy mondást idézett: „Muszlim embert ne dühíts fel!” Meg is magyarázta. Nem a muszlim emberek veszélyesek, hanem az a lélek, amely bennük dolgozik, az igazi „ellenség” a harc lelkülete. Meg kellett hát vívnia egyéni küzdelmét Mariamnak is. Mivel a Korán szerint hithű muzulmán nem élhet együtt más hitűvel, férje az asszonyt választás elé állította. Vagy ő, vagy Krisztus. Mariam akkorra már kapott bátorságot a Szentlélektől arra, hogy Jézust merje választani. Ám a döntés nem volt köny- nyű. Huszonhárom évet kellett lezárnia, vállalva az esetleges létbizonytalanságot. De tudta, mi a helyes. Férjével e szavak kíséretében közölte döntését: „Te az embereket nézed, mert tőlük tartasz, én egyedül Istenre tekintek, így senkitől sem félek.” Az „Úr harcosnője” ma már ezzel a hittel és elszánással indul el újra és újra missziói szolgálatára Közép-Ázsia urdu nyelvet beszélő közösségeihez, hogy hirdesse: a sötétség erőinek fogságából van szabadulás. ■ B. Pintér Márta Lutheránus 500 Szeptember 16-án a világhálóra került egy rövid hír, amelyből arról értesülhettünk, hogy egyházunkban megalakult a reformáció kezdetének ötszáz éves jubileumát, annak méltó megünneplését előkészítő bizottság. Természetesen nem hivatalos emlékbizottságról van szó - hiszen egy ilyennek a megalakítását egyházi törvényeink szabályozzák Pusztán annyi történt, hogy az egyháztörténészekkel és a Magyarországi Luther Szövetség vezetőivel kiegészült Gyűjteményi Tanács püspökeink és országos felügyelőnk elé tárta majd egy év alatt összegyűlt ötleteit, az eddigi előkészületeket. Egyházunk régebbi és közelmúltjának feldolgozása, bemutatása, a lutheri tanítás különböző modem formákban történő, széles körű ismertetése, kiadványokkal, kiállításokkal kapcsolatos, illetve restaurálási tervek sokasága hangzott el az elsősorban néhai id. Fabiny Tibor nevéhez kötődő, „alulról indult” kezdeményezés keretében. Ittzés János elnök-püspök szerint le kell bontani azt a romantikus Luther-képet, amely sokakban ma is él. A történeti gondolkodás tisztultabb ismeretet, elmélyültebb - és nem csak negatív módon megnyilvánuló - identitástudatot eredményez. „Előre Lutherrel!” Hatékony, gyülekezeteinket, életünket megújító programra van szükségünk. Profik Gergely országos felügyelő úgy vélekedett, hogy nem elég hatalmas restanciáinkat ledolgozni, egyházi életünk újradefiniálása legyen a cél. Jól meg kell találnunk az arányokat az emlékező-kegye- leti és a jövőbe mutató alkalmak között. A reformáció gondolatából akkor lehet, lesz valódi ünnep, ha képesek vagyunk egész egyházunkban, sőt az egész országban érvényesíteni. Mindenesetre a készülődést időben elkezdtük. Fabiny Tamás püspök szerint az idei év váljon akár szimbolikus kezdetté: a visszaszámlálás elkezdődött. Nagyon fontos az ügy korszerű kommunikációja, s ehhez elengedhetetlen lesz egy frappáns vezérgondolat. Gáncs Péter püspök is a reformáció évének missziói lehetőségét emelte ki; különösen is hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a lelkészek és a gyülekezetek megmozgatására. Az első „megmozgatási kísérlet” az alábbi felhívás, amelynek - előre 2017 felé - nyilván lesz még folytatása. ■ - zzs „2017 felé” - pályázati felhívás Egyházunk elnöksége pályázatot ír ki korra, nemre való tekintet nélkül. A cél: megfogalmazni a reformáció jubileumi évének jelmondatát. A győztes részt vehet egy Luther-em- léktúrán Németországban. Határidő: 2009. pünkösd. Ezentúl pedig - határidő nélkül - szívesen várunk minden olyan levelet, ötletet, véleményt, amelyben egyháztagjaink megfogalmazzák, milyennek szeretnék látni egyházunkat 2017-ben, mit tudnak felajánlani a jubileumra, mit várnak, mit tartanak elsődleges célnak. A leveleket az Evangélikus Élet szerkesztőségébe várjuk. A borítékra írják rá: „Lutheránus 500". Választás úr és Úr között ► Vajon a harmadik világ anyagi megsegítésén túl szükség van-e arra, hogy ott a missziós szervezetek terjesszék az evangéliumot? Nem kellene-e minden népet abban a kultúrában, vallási környezetben meghagynunk, amelybe beleszületett? Időnként ugyanis kifejezetten konfliktushelyzetet teremt, ha valaki - ősei hitét elhagyva - kereszténnyé lesz... így történt ez Mariam Alladien életében is, akit Közép-Ázsia evangéliumi gyülekezeteiben igen jól ismernek. Az indiai származású, Hollandiában élő asszonyt barátai csak így emlegetik: „az Úr harcosnője”, hiszen közel egy évtizedes szolgálata nyomán sok pakisztáni és indiai muszlim jutott keresztény hitre. Budapesti látogatása alkalmával most én éreztem kényszert arra, hogy megkérdezzem tőle: vajon a békesség munkálása helyett nem éppen konfliktust gerjeszt szolgálatával?
