Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-10-05 / 40. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. október 5. 3 LELKÉSZ- ÉS ESPERESIKTATÁS Pápa újra esperesi székhely Hálaadás a teremtés ajándékáért ► Tíz év után ismét esperesi székhely lett Pápa. Polgárái Sándort, akit a pápai gyülekezet ez év március 9-én választott meg lelkészének, a Veszprémi Egyházmegye gyülekezetei esperesnek is megválasztották a lemondás miatt megüresedett tisztségre. Gyülekezeti lelkészi és esperesi állásába is az elmúlt hét szombatján iktatták be őt Pápán. A kettős ünnepen Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A lelkésziktatást Görög Zoltán ho- mokbödögei lelkész végezte; az esperesiktatásban Ittzés János segítője Varga György nyugalmazott esperes és Németh Szabolcs mencshelyi lelkész volt. A pápai templomot teljesen megtöltő nagyszámú gyülekezet és mintegy harminc Luther-ka- bátos lelkész előtt Ittzés János a bibliaolvasó Útmutató napi igéje, 2Tim i,i2 alapján prédikált: „...tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze. .. ” A lelkészi szolgálat fundamentuma jelenik meg ebben a páli igében, mert a Krisztus-hit Polgárdi Sándor 1967. június 19-én született Pápán. Takácsiban nevelkedett. A pápai mezőgazdasági szakközép- iskolában érettségizett, majd néhány évig a Pápai Állami Gazdaságban dolgozott. Középiskolás korában kapcsolódott be több takácsi társával együtt a malomsoki ifjúsági közösségbe. 1994 nyarán végzett az Evangélikus Teológiai Akadémián. D. Szebik Imre szentelte lelkésszé a takácsi templomban. A somlószőlősi anyagyülekezetben, a hozzá tartozó fili- ákban, valamint a kiterjedt Somló környéki szórványban kezdte meg lelkészi szolgálatát. Miután a segéd- lelkészi évek után lelkészi oklevelet szerzett, Varga György, a Veszprémi Egyházmegye akkori esperese 1998. április 4-én iktatta be parókus lelkészi állásába. Tíz évvel később, 2008. március 9-én választotta meg lelkészének a pápai gyülekezet. semmire sem cserélhető fel, és nélküle senkinek a hite sem tartható karban. Magunktól csak elveszíthetjük, amit kaptunk - hangsúlyozta Ittzés János. Polgárdi Sándor - immár mint beiktatott pápai lelkész és mint a Veszprémi Egyházmegye huszonegyedik esperese - Mt 10,16 alapján hirdette Isten igéjét. Az ünnepi istentisztelet fényét a dr. Szatmáry Petemé Rédei Margittá kórusvezető által irányított Éneklő Szülők Kardnak az énekszolgálata, valamint Varga Györgyné és Németh Sándor orgona-, illetve Gerencsér Zoltán hegedűjátéka emelte. A Veszprémi Egyházmegye új esperese fontosnak tartja egyházmegyéjében a családok különféle vonzó programokkal való megszólítását. Továbbá a gyülekezetek vezetőinek, munkatársainak olyan konferenciákat kíván szervezni, ahol a résztvevők segítséget kaphatnak gyülekezeti munkájuk hatékony, eredményes végzéséhez. Időszakosan szeretne olyan alkalmakat is tartani, amelyeken az ifjúság megszólítására lenne lehetőség. Ugyan még látszólag távolinak tűnik 2017, amikor majd a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára emlékezhetünk, de az új esperes egyházmegyéjében szeretné elkezdeni azoknak a munkacsoportoknak a létrehozását, amelyek a méltó ünneplés érdekében koncertek, hangversenyek, teológiai-egyháztörténeti konferencia, kiállítások szervezésének és különféle könyvek kiadásának a felelősei lesznek. A pápai gyülekezet és a Veszprémi Egyházmegye kettős ünnepe díszközgyűléssel és szerétet- vendégséggel zárult. ■ Kiss Miklós ► Nem új ünnepet vezettek be Gáncs Péter püspök köszöntő szavai szeptember 28-án, vasárnap délelőtt a Deák téri templomban tartott istentiszteleten, hiszen a teremtett világ Isten legősibb ajándéka, amelynek mi magunk is szerves részei vagyunk. A Lutheránus Világ- szövetség kezdeményezésére - és így bekapcsolódva a már világszerte számos keresztény közösségben élő hagyományba - az erre a vasárnapra (és hétre) meghirdetett teremtési hálaadó ünnep új szempontokkal gazdagította a teremtő Istennel való kapcsolatunkat. Az oltáron álló latin-amerikai kereszt, valamint az ambón és a szószéken elhelyezett afrikai és brazil stóla - mind egy-egy evangélikus gyülekezet ajándéka - szimbolizálta a nemzetek és kultúrák sokszínűségét, a meggyújtott három-három gyertya fénye pedig utalt a Szentháromság teremtő, megtartó és életet adó erejére. A kifejezetten erre az ünTabi hálaadás Terményekkel is gazdagon terített oltárnál vehették magukhoz Krisztus testét és vérét múlt vasárnap Tabon az evangélikus istentisztelet résztvevői. A Somogy megyei lutheránus közösség az aratási hálaadó ünnepség után is együtt maradt, hogy szeretetven- dégség keretében emlékezzen meg egykori lelkészéről, Jakus Imréről (1908-1993). A gyülekezet - Johann Endre felügyelő kezdeményezésére - a templomkertben ültetett diófát néhai lelkésze tiszteletére, aki 1950-től 1979-ig (nyugdíjba vonulásáig) szolgált a településen. Az öt éve nyomdokába lépett Szigähy Szilárd lelkész (képünkön) hálaadásra invitálta az egyházközségben konfirmáltakat is. nepre kidolgozott liturgia szövegeinek átgondolását falra vetített képek segítették. Az istentisztelet keretében röviden bemutatták a Déli Egyház- kerület által kiírt teológiai és fotópályázatra beküldött művekből készült, A teremtés ünnepe című kötetet. A könyv egyik szerkesztője, Szabóné Mátrai Marianna hirdette az igét Ef 4,20-24 alapján. Kiemelte, hogy a mai ember életének fő rendező elve az, hogy elkerülje a kellemetlenséget, és ezért mindent megtesz. Ha például nyáron melege van, felszereli ablaka alá a hatalmas energiát fogyasztó légkondicionálót. Minden csak pénz kérdése; Ha pedig nincs? Vegyünk fel hitelt! - hirdetik a reklámok. Míg elődeink még tudtak alázattal és hálaadással tekinteni a Teremtőre és a földi javakra - sok, főleg vidéki gyülekezetben ma is tartanak aratási hálaadó ünnepet -, ma úgy élünk, mintha birtokosai lennénk mindannak, ami körülöttünk van. Mindaz, amivel Pál apostol a pogány gondolkodást jellemzi, napjainkban is megtalálható: az elidegenedés, a kemény szív és a gátlástalan nyereségvágy. Nekünk azonban, akik a Krisztust tanuljuk, részt kapunk az életéből, le kell vetnünk az óembert és felöltenünk az újat. Folyamatos tanulásra, megújulásra van szükségünk, amelyben egyetlen biztos pont Krisztus kell, hogy legyen. Ez az ünnepi alkalom lehetőséget adott a megállásra, az elgondolkodásra, hiszen a városi emberre különösen igaz, hogy eltávolodott a természettől, elvesztette a tér és idő valóságát. Nem vesszük figyelembe az évszakok és napszakok sajátosságát. Télen szőlőt és epret eszünk, éjszaka (is) dolgozunk, vásárolunk és internetezünk, néhány óra alatt odaérünk a világ bármely pontjára, egymástól néha mégis olyan távol vagyunk... Keresztényként azonban felelősségünk van a körülöttünk lévő világ, a ránk bízottak és minden teremtmény iránt. Új emberként, a helyes célt szem előtt tartva kell részt vennünk Isten teremtést megőrző munkájában. ■ JCsCs A teremtési hálaadó ünnep teljes liturgiája elérhető a http://del.lutheran.hu honlapon. Szüreti tál Október első vasárnapja sok helyütt, főleg német nyelvterületen, „Erntedankfest”, azaz aratási hálaadó ünnep. Ilyenkor oltárra kerülnek a tarka szüreti tálak. Sajnos manapság az ünnep magyar nevét is fordítani, magyarázni kell, hiszen - főként városi gyülekezeteinkben - már szinte ismeretlen. Talán a most ökumenikusán is szorgalmazott „teremtésünnep” remélt bevezetése valamit visszahozhat az elfeledett hálaadás értékeiből. De hát kinek is jut eszébe manapság hálát adni? Szinte gyanús a hálás ember, csak a panaszkodás tűnik hitelesnek. Bezzeg a püspökök! Szinte minden hétvégén valahol valamiért hálát adunk... Ez talán mennyei munkaadónk terapikus pedagógiája, hiszen hétfőtől péntekig többnyire inkább csak gondokkal és panaszokkal kopogtatnak be a püspöki hivatalba; lerobbant épületek, gyülekezetek és lelkészi életek megannyi nyomorúságával szembesülünk. Mielőtt mindebbe belekeserednénk, hozza a postás a szép meghívókat: szombaton és vasárnap gyülekezetek örömében, hálaadásában osztozhatunk. Helyrebillen az egyensúly... Ebből a szempontból az idei őszön különösen is bőséges a szüret a déli kerületben. A gazdag szüreti tálból kínálok egy kis kóstolót Olvasóinknak. Ezekben a hetekben nemcsak megújuló épületekért adtunk, adunk hálát, hanem - ami talán még fontosabb - születő új közösségekért, valamint Isten hűséges szolgáiért, sok évtizedes munka után nyugalomba vonuló lelkész testvérekért is. íme, az őszi hónapokban búcsúzó déli csapat névsora: Aradi András Péter (Békéscsaba), Kertész Géza 0ózsefvá- ros), Kása László (Rákoskeresztúr), Kutyej Pál Albert (Békéscsaba-Jamina). Öröm, hogy kezd kialakulni a lelkészi visszavonulás méltó kultúrája egyházunkban. Ezt segíti a Liturgikus könyv készülő második kötetében a „búcsú-istentisztelet” rendjének tervezete. Ennek előszavában többek között ezt olvassuk: „Hazánkban és egyházunkban szükséges, hogy létrehozzuk és gazdagítsuk a búcsúzás és szolgálatletétel kultúráját. Mind pasztorális, mind pedig szervezeti szempontból építő lehet, ha az elköszönés liturgikus kéretek között, az emberi tiszteletköröket félretéve, üres formalitásokat kerülve történik. Áldás a búcsúzának és áldás az elengedő közösségnek, ha Isten elé állva, a gondokat előtte letéve bűnbánattal és hálaadással lehet emlékezni, egy szakaszt lezárni, majd továbblépni...” Immár több ilyen - ironikus fordulattal élve - „kiiktató” istentiszteletet átélve tanúsíthatom, hogy a búcsú valóban lehet az Isten előtti hálaadás szép ünnepévé. A gyülekezet hálát ad Istennek elköszönő lelkésze szolgálatáért, aki viszont gyülekezetét köszöni meg az egyház Urának. Amint ezt éppen a közelmúlt egyik igehirdetési textusából, Pál aposÉGTÁJOLÓ tóitól megtanulhattuk, aki így kezdi a korinthusiakhoz írott levelét: „Hálát adok Istennek értetek mindenkor...” Különleges élmény az elköszönő kollégák búcsú-igehirdetése. Ahogyan meghatározó, intonáló a beköszöntő prédikáció, ugyanúgy sokatmondó és jövőbe mutató lehet az elköszönés is. Egyikük például a visszavonuló német válogatott kapus, Oliver Kahn képét idézte fel, aki a búcsúmeccs végén egyedül ballagott le a pályáról az öltözőbe. Valóban lehet szellemes párhuzamot vonni a lelkészi pálya és a kapussors között. Tény, hogy jócskán akad hasonlóság a két „sportág” között. Mindkettő csapatjáték, de a kapus mégis sajátosan magányos tagja a játékosok közösségének. Egyedül áll a kapuban; ha jól véd, azt mondják, hát ez a dolga. Viszont ha bekap egy gólt, hamar megszólal a füttykoncert a tribünön. Bizony mi, lelkészek is átélhetünk ehhez hasonló közösségi magányt, egyedül maradva a szószéken, az oltárnál... Mint minden hasonlatnak, ennek is vannak persze gyenge pontjai, hiszen végső soron a keresztény életből és szolgálatból nem lehet nyugdíjba vonulni. Csak földi életünk utolsó szívdobbanása jelent majd lehívást a küzdőpályáról. Egy időre öltözőbe - „átöltözőbe” - vonulunk, ahonnan, hitünk és reménységünk szerint, a Játékvezető hívására egészen új mezben léphetünk majd a mennyei stadion örökzöld gyepére... A déli szüreti tálon az érett, zamatos gyümölcsök mellett akad néhány üde primőr is. A friss gyümölcsök közé tartozik a Telekgerendáson, valamint Soroksáron egy éve indult, reményt keltő gyülekezetplántálás, közösségépítés. S ha már a plántálásnál tartunk: külön öröm, hogy szeptember végén két óvodai ünnepségre is kaptam meghívót. Hálát adtunk az egy éve átvett hódmezővásárhelyi Égből Pottyant, valamint az immár tízesztendős, Deák téri Kisdeák evangélikus óvoda, gyermekkert (Kindergarten) ígéretesen fejlődő emberpalántáiért. Természetesen az épületekért való hálaadás hagyományos gyümölcsei is megtalálhatóak a tálon. Olvashattuk már lapunkban, hogy hálát adtunk a részben megújult, kétszáz éves nagy- szokolyi szent hajlékért, valamint a kívülről megszépült pesterzsébeti templomért. Ezen a hétvégén Kölesden új gyülekezeti házat szentelünk, majd a következő vasárnapon a magyarbólyi (százötven éves templom) és a mohácsi gyülekezet (renovált templom) örömében osztozhatunk. A szimbolikus fürtökön a jóízű, édes szőlőszemek mellett akad néhány keserű szem is, melyek őszinte kérdéseket provokálnak. Vajon a kicsiny, elnéptelenedő településeken lesz-e látogatója, használója a megújuló egyházi épületeknek? Megfordítható-e hazánkban a pusztuló falvakból menekülő tömegek döbbenetes exodusa?! Talán inkább a városi gyülekezetépítésre kellene koncentrálnunk erősen limitált anyagi és humán erőforrásainkat? A hálaadás sohasem válhat sikerpropagandává. Miközben van miért és kiért hálát adnunk Istennek, tőle kérünk és remélünk választ kissé ünneprontó, de megkerülhetetlen kérdéseinkre. Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
