Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-09-21 / 38. szám
‘Evangélikus Életéi KULTÚRKÖRÖK 2008. szeptember 21. 5 Négyszáz éve született John Milton, a legnagyobb protestáns költő Nemzetközi konferencia a Károli Gáspár Református Egyetem Angol Tanszékén Az én világom és a te világod a mi világunk Ahol együtt voltunk és egyenlők Nemcsak az angolok, hanem a világirodalom történészei is joggal tekintik a 17. századi Angliában élt John Miltont (1608-1674) a legnagyobb protestáns költőnek. Amíg az olasz Dante Alighieri (1265-1321) a katolikus eposz, az Isteni színjáték szerzője, addig a protestáns Milton nevét legjelentősebb műve, az Elveszett paradicsom tette halhatatlanná. A négyszáz éve született költő tiszteletére Európában két nemzetközi tanácskozást rendeztek: ez év júliusában Londonban a gigantikus méretű kilencedik Milton-konferenciát és a Károli Gáspár Református Egyetem Angol Tanszékén szeptember 4-7. között egy másikat. Nagy megtiszteltetés volt egy kis ország kis egyetemének, hogy a legrangosabb Milton-kutatók - mintegy negyvenen - érkeztek erre az alkalomra Budapestre tizenkét országból. Jöttek az Egyesült Államokból, Tajvanról, Izraelből, Nyugat- és Közép-Európából. (A konferencia részletes programja megtekinthető a honlapon: www.milton.ext- ra.hu.) Szóljunk először Milton jelentőségéről, majd a konferencia néhány előadásáról! Milton jómódú londoni családban született: édesapja, aki nemcsak tisztviselő, hanem zeneszerző is volt, még fiatalkorában tért át a katolikus vallásról a protestáns hitre. A gyermek Milton a legkiválóbb humanista műveltséget adó londoni iskolába járhatott, majd kilenc éven keresztül az akkoriban puritán szellemiségű Cambridge-i Egyetem hallgatója volt. Az irodalomtörténészek három korszakot különböztetnek meg Milton költészetében: a lírai versek, a prózai, illetve az epikai művek korszakát. Egyszerre írt latin és angol nyelven. Első jelentős költeménye még Cambridge-ben született Óda Krisztus születésének reggelén címen. Korai költészetének remeke a L’Allegro és az II Penseroso című költeménypár, amely a vidám és a mélabús ember hangulatát jeleníti meg, valamint a Comus című pásztorjáték, amelyet elő is adtak 1634-ben. Korai költészetének legkiválóbb darabja a Lycidas című pásztori elégia; ezt Milton egy lelkésznek készülő diáktársa emlékére írta, aki az Ir-tengerbe veszett. A szonett műfajával mindegyik korszakában jelentkezett; sajátosan megújította: a formailag petrarcai hagyomány nála barokk hangszerelést kapott. A leghíresebbek: A vak szonettje, a lemészárolt valdenseknek emléket állító A piemonti vérengzésre vagy a Halott feleségéhez. Milton szellemi fejlődésének nagy lökést adott, hogy 1638-tól másfél évre - Franciaországon át - Itáliába utazhatott. Itt találkozott a kor szellemóriásaival, Hugo Grotiusszal és Galileivel is. Az angol forradalom hírére utazott haza: „Aljas dolognak tartottam külföldön kedvtelésből utazni, amikor honfitársaim otthon a szabadságért harcolnak” - írta. Hazatérve két évtizeden keresztül Oliver Cromwell és az angol polgári forradalom ügyét támogatta; 1649-től magas beosztásban, hiszen az államtanács latin titkárává nevezték ki. Ebben a korszakában jelentős műveket írt a reformáció, a forradalom, a szólásszabadság védelmében. Mély keresztény meggyőződését sohasem rejtette véka alá, akkor sem, ha az éppen eltért hittestvérei véleményétől. Ariánus (Szentháromság-tagadó) nézeteire akkor derült fény, amikor a 19. században felfedezték latin nyelvű dogmatikai munkáját, a De Doctrina Christianát. Milton nemcsak a keresztény hit, hanem a szabadság költője is volt, s a házasságról például úgy vélekedett, hogy ha a társak pokollá teszi egymás életét, akkor a válás a kisebbik rossz. Három traktátust is szentelt ennek e kérdésnek; ebben valószínűleg szerepe volt személyes házassági kudarcainak is. Milton 1652-re teljesen megvakult, műveit magántitkárainak vagy leányainak diktálta. A forradalom bukása után élete veszélybe került, rövid ideig börtönben is ült. 1667-ben jelentette meg nagyeposzát, az Elveszett paradicsomot, először tíz könyvben, majd a második kiadásban tizenkét könyvben. Fiatalkorában Arthur királyról akart eposzt írni, ám hamarosan rájött, hogy a keresztény költő számára a bibliai bűnbeesés- és megváltástörténet a leginkább művészi feldolgozást igénylő téma. Bár a romantikus Blake szerint Milton az Elveszett paradicsomban tudat alatt a sátán pártján volt, a mű alapos olvasása után azt mondhatjuk, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Milton az eposz első huszonhat sorában a Szentiélekhez fohászkodik, hogy „hirdessem az örök Gondviselést, / s embernek igazoljam Isten útját”. A pokol mélységeinek és fejedelmeinek bemutatása után a harmadik könyvben az Atya és a Fiú párbeszédében a Fiú a bűnbeesést előre látó (de nem előre elrendelő!) Atyának szabad akaratból felajánlja életét váltságul. A negyedik könyvben találkozunk először az ekkor még ártatlan Ádám- mal és Évával, akinek természetes szépségére és tökéletességére irigykedve néz a sátán. Az eposzra jellemző módon a bűnbeesés tragikus eseménye csak a kilencedik könyvben történik meg, előtte Rafael arkangyal figyelmeztetésként elmeséli Ádámnak és Évának az angyalok lázadásának történetét, a mennyei harcot. A bűnbeesés után az első emberpár szerelmi viszonya is megváltozik: kölcsönösen vádolják egymást, sőt Éva még az öngyilkosság gondolatáig is eljut. Ám Ádám felidézi az ősevangélium (iMóz 3,15) ígéretét, s könnyek között mindketten bűnbánatot gyakorolnak: a Fiú az emberpár bűnbánati imádságát közbenjáróként közvetíti az Atyának. Bár a paradicsomból távozniuk kell, Mihály arkangyal bemutatja számukra az emberiség jövőjét: a megváltásnak, az egyház földi életének és Krisztus második visszajövetelének történetét. Kevesen tudják, hogy az Elveszett paradicsomot a teológiát is végzett evangélikus költő, a két éve elhunyt Jdnosy István (1919-2006) ültette át ízes és míves magyar nyelvre. A nagyszerű fordítás a mai modern olvasóhoz hozza közel a 17. századi eposz világát. Sajnálatos tény, hogy a mű folytatása, a Visszanyert paradicsom magyarul csak Bessenyei Sándor prózafordításában áll rendelkezésünkre; ő franciából ültette át a szöveget magyarra a 18. század végén. A Visszanyert paradicsom (amelynek témája Krisztus megkísértése) együtt jelent meg Miltonnak a Sámson című, bibliai témájú, önéletrajzi ihletésű tragédiájával. A költőt ma, a 21. századi Magyarországon ismét honosítani kell. Ez a gondolat vezérelt minket, a Károli Gáspár Református Egyetem Angol Tanszékének oktatóit, amikor Magyarországra hívtuk a világ legkiválóbb Milton-kutató- it. A konferencia témája Milton az évszázadok tükrében volt. Sanford Buddik jeruzsá- lemi professzor Kant és Milton kapcsolatát vizsgálta, s volt olyan kutató, aki például a Sámson 19. századi színházi feldolgozásait mutatta be. A hazai előadók közül Péter Ágnes, az ELTE Anglisztika Tanszékének professzora Milton magyar- országi fogadtatásának három századát tekintette át. A huszadik századi magyar kritikai recepció akkor vált különösen is izgalmassá, amikor az előadó összehasonlította Ravasz László református püspök és Szerb Antal irodalomtörténész Milton- tanulmányait. A konferencia szervezője, klasszikus műveltségű kollégám, Péti Miklós a 18. századi angol kritikus, Joseph Addison Homérosz- és Milton-képét állította szembe. E sorok szerzője az Elveszett paradicsom különböző imádságait elemezte: az angyali és az emberi imákat. A bűnbeesés előtti imádság a teremtett emberpár természetes lélegzetvétele, ám a bűnbeesés után a bűnbánatot és az imádságot tanulniuk kell. A bűnbe esett ember peni- tenciális imádságát követi a Fiú közbenjáró imádsága a tizenegyedik könyv elején. A Szentlélekhez szóló invokáció is imádságként fogható fel. A külföldi és a hazai előadók között voltak PhD-hallgatók és egyetemisták is. A konferencia második napján a vendégek megtekintették az Iparművészeti Múzeum híres Milton-pajzsát, majd az utolsó este a Károli-egyetem hallgatóinak egy kis kórusa az idősebb Milton szerzeményeit adta elő igen nagy sikerrel. Vashegyi György, a Purcell kórus és az Orpheus zenekar alapítója és karnagya Milton költeményeinek megzenésített változatait mutatta be. (Mindössze egy hiányérzetünk volt: Madách művének, Az ember tragédiájának miltoni ihletéséről sajnos nem hangzott el előadás.) A visszajelzések alapján e családias hangulatú, mégis tudományos igényű rendezvény mindenki számára emlékezetes esemény maradt. A Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete, a Károli Gáspár Református Egyetem vezetése nagylelkűen támogatta a konferenciát, s az egyetem evangélikus biztosa is készségesen segített az adminisztratív ügyek intézésében. Illesse őket és minden segítőt köszönet, de a dicsőség egyedül az Úré: Soli Deo Gloria! ■ Fabiny Tibor tanszékvezető ► Tiszta levegő, nyugodt környék, apró patak, felette romantikus, ívelt híd, körös-körül zöldellő növényzet. Ideálisabb környezet nem is létezhetett volna a fele-más nap számára, amelyet szeptember 13-án második alkalommal rendeztek meg a budapesti II. kerületi Klebelsberg Kultúrkúriában. Idén részt vett a programon a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) mozgássérültekkel foglalkozó Bárka szakcsoportja is. De mit is jelent ez a „fele-más” kifejezés? Ilyen is, olyan is? Fekete és fehér? Jó és rossz? Nem. Hiszen semmit és senkit nem lehet kategorizálni. A világ sokszínű, nincs két egyforma élettörténet. Világok találkozása Azért fele-más, mert a résztvevők fél napot - reggeltől estig - megszokott közegüktől éltérő környezetben tölthettek. Értelmileg korlátozottak, mozgássérültek, mentá- lis/pszichés zavarokkal küszködök, látássérültek és ép emberek gyűltek össze, hogy a sajátjukétól eltérő életformákat ismerjenek meg. Számos, párhuzamosan zajló program adott erre lehetőséget délelőtt tíz órától este hétig. Ember és ember között a művészet szolgált kapocsként. Leginkább a képzőművészet, a pszichodráma, a színdarab, a zene, a tánc, illetve a mozgás és érzékelés által lehetett betekintést nyerni a különböző „világokba”, tapasztalatokat, élményeket, értékeket meríteni vagy éppenséggel kifejezni. Ezenkívül láthattak a résztvevők segítőkutya-bemutatót, elsajátíthatták a Braille-írás rejtelmeit, a bátrak pedig tolókocsiba ülve mehettek végig egy kifejezetten erre a célra kialakított akadálypályán. Szeptember 28-ig a kultúrkúria ad heA kolozsvári evangélikus-lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában a magyar fotográfia napja alkalmából H. Csongrády Márta debreceni fotóművész alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitóján vehettek részt augusztus 28-án az érdeklődők. A rendezvény megnyitásaképpen Szép Krisztina galériavezető köszöntötte a jelenlevőket. Basch András, a Magyar Köztársaság kolozsvári konzulja a fotográfia történetéből nyújtott egy kis ízelítőt, majd arról is szó esett, miként változtatta meg az emberek életét a fényképészet, illetve hogyan hatott a festészet a fotográfiára, a fotográfia a festészetre. Ezután Vindis Andrea színműlyet a Kerékvilág című kiállításnak, tehát ismét megtekinthetők a Mevisz mozgássérült-táborairól és -passiójáról készült művészi fotók, Sólymos Tamás és Tekus András művei. Gyertyák a Meviszben A Mevisz-Bárka néhány tagja egyórás előadásban mutatkozott be. Koltainé Somogyi Lilla, a Mevisz irodavezetője kezdte a hivatalosabb részt, majd éneklés után a kis csapat egy történet eljátszásába kezdett. A békéről, a hitről, a szeretet- ről s a reménységről. Az elején négy gyertya égett, de a végén már csak a reménységet szimbolizáló kanóc lángolt. A legvégén azzal az eggyel újból meggyújtották a másik hármat; mert ahol remény van, ott hit is van; ahol hit van, ott a szeretet; ahol szeretet van, ott béke is. M unt ág Vince, az egyik táborozó - a tolókocsisok oldaláról - nagyon vidám, lendületes beszédet tartott arról, hogy mit is jelentenek a Mevisz-táborok a mozgássérülteknek és segítőiknek egyaránt: lelki feltöltődést, kibontakozást és biztos pontot. Teljes integráció Egy fiatal lány épp mozgássérült barátnőjének segített Braille-írással .leírni a nevét, miközben egy Down-kóros leányzó a segítőjével odament megnézni a műveletet. Mindebben benne volt a felemás nap célja, lényege. És mindaz, ahogyan a világnak működnie kellene mindenütt és minden percben... ■ Tónay Marianna vész tolmácsolásában egy Ady- és egy Petőfl-verset hallgathatott meg a közönség; természetesen a versek témája a Hortobágy volt. Vas Géza fotóművész a magyar puszta ritkaságairól, szépségéről beszélt. A Hor- tobágyot 1973-ban nemzeti parkká avatták, majd 1999-ben a világ kulturális és természeti örökségének listájára került. Megemlítette, hogy nyolcvanéves a hortobágyi művésztelep, és méltatta H. Csongrády Márta etnográfus-fotóművész érdemeit is. Vas Géza beszédét újabb két vers követte: Ady Endrétől a Lelkek a pányván, Petőfi Sándortól pedig a Hortobágyi kocsmp- rosné című költemény hangzott el. m Sz. K. Hortobágy Kolozsvárott
