Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-09-21 / 38. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. szeptember 21. 3 „Fel kell hagyni a lelkészközpontú modellel!” Folytatás az i. oldalról A diakónia témakörében elsőként felszólaló Janurikné Csonka Erika, a Szarvason működő diakóniai és módszertani központ vezetője A gyülekezeti diakónia új lehetőségei címmel tartott előadásában elmondta, hogy a második világháború után az egyház a templom falai közé szorult. Egyetlen kitörési pontja maradt: az idősek és a fogyatékosok közötti szolgálat. A rendszerváltozás után is sok szeretetotthont alapítottak hazánkban. Öregedő társadalomban élünk, és az önkormányzatok kötelező feladatai közé tartozik az idősekről való gondoskodás: ezt átvehetjük tőlük, hiszen így üres ingatlanjainkat funkcióval tölthetjük meg. Az új szociális ellátási formák bevezetése által új lehetőségek nyílnak meg az egyház előtt, az étkeztetéstől a házi segítségnyújtáson, az idősek klubjának üzemeltetésén át egészen az utcai szociális munkáig. Farkasné Körösi Krisztina nádasdi lelkész egy Dunántúlon megvalósítandó diakóniai projekt tervét ismertette. A megüresedett nádasdi parókiával kapcsolatban szőttek terveket: felmerült családi napközi, idősek klubja és lelkigondozói központ létesítésének ötlete is. A polgármestertől megérdeklődték, hogy tervük beilleszthető-e a falu programjába. Válaszként azt kapták, hogy a településen a házi segítségnyújtás nincs megoldva. Ezután kezdtek az igények felmérésébe: ennek egyik eleme volt a „próbanap”, amelyre sokan eljöttek. Sőt a körjegyző kérésére még öt településre kiterjesztik munkaterületüket. Reménységük szerint 2009. szeptember i-jétől kezdhetik meg működésüket Nádasdi Evangélikus Szociális Központ néven. Ebéd után ifi. Zászkaliczky Pál informatikusnak, az Evangélikus Szolidaritási Alap elnökének a referátuma következett. Az előadó ismertette az országos elnökség megbízásából végzett felmérését, amelyre a majdan (január i-jével) hatályba lépő szolidaritási törvény megalkotásához volt szükség. A jogszabály az egyházban is fontos nyugdíjkérdést igyekszik rendezni. A hétvégi együttlét úrvacsorái istentisztelettel zárult. Ittzés János püspök íjn 4,19 alapján tartott igehirdetésében hangsúlyozta, hogy nem véletlenül születtünk erre a világra. Isten előbb szeretett bennünket, mint mi őt. Akkor áll helyre a bibliai értékrend, ha minden, amit teszünk, csak válasz Isten megelőlegezett szeretetére. ■ Menyes Gyula Szent többes számban Nagyné Szeker Éva iktatása Rákoskeresztúron ► A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközségben egy napon két ünnepi istentiszteletet is tartottak. Szeptember 14-én délelőtt a gyülekezet harminckilenc éven át szolgáló lelkészét, Kosa Lászlót búcsúztatták ünnepi hálaadó istentisztelet keretében. Ugyanezen nap délutánján iktatta be hivatalába Győri Gábor, a Pesti Egyházmegye esperese Nagyné Szeker Évát, a gyülekezet újonnan megválasztott lelkészét. Mindkét ünnepi alkalom igehirdetési szolgálatára Gáncs Pétert, a Déli Egyházkerület püspökét hívták meg. Az iktatási istentisztelet liturgiái szolgálatában Kosa László nyugalmazott lelkész és Eszlényi Ákos másodlelkész segédkezett a Pesti Egyházmegye esperesének. Az egyházkerület püspöke Fii 4,13 alapján hirdette Isten igéjét. Prédikációja elején rámutatott, hogy mai világunkban, a gazdasági és politikai életben az egyik legtöbbet hangoztatott téma az energia; életünk jelentős része az energiaforrások és az energiafelhasználás kérdései körül forog. Egyéni életünkben is jelentkezik ez a probléma: „Egy kétgyermekes lelkésznőnek lesz-e elég energiája a főváros egyik legnagyobb, négy templommal rendelkező gyülekezetének pásztorolásához?” - utalt a püspök azokra a kihívásokra, melyek Nagyné Szeker Éva előtt állnak új szolgálati helyén. Az apostol nem azt javasolja az „energiagondok” megoldására, hogy fogyasz- szunk kevesebbet, vagy keressünk új forrásokat. Jézus Krisztusra mutat, és azt állítja: „Mindenre van erőm a Krisztusban. ..’’Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha valóban ő van a centrumban, és köré rendeződik az életünk, vagyis engedjük, hogy ő mutassa meg azokat az igazán fontos területeket, amelyekre időt, energiát érdemes áldozni. Gáncs Péter felhívta a figyelmet arra a veszélyre, amikor a lelkész felkínálja a forrást, de ő maga nem merít belőle. Fontos, hogy a spirituális erőforrás mellett a család, a közösség, a gyülekezeti „csapat” megtartó ereje is mögötte legyen, és tudjon erőt meríteni azokból az emberekből, akiket mellé állított Isten. A rákoskeresztúri gyülekezet újonnan beiktatott lelkésze, Nagyné Szeker Éva Ef 4,1-6 alapján mondta el igehirdetését. Hangsúlyozta, hogy életünk csak többes számban nyerheti el értelmét: csak kötődésekben, kapcsolatokban és közösségben van értelme. Ez az Istentől eredő „szent többes szám” a keresztfa tövében alakul ki: ha életünkben a feltámadott Úr ragad meg bennünket örömével és erejével, akkor leszünk képesek igazán átélni a közösség igazi jelentőségét, nevezetesen azt, hogy együtt, közös hitvallással vihetjük hírét a Feltámadott- nak szerte a világban. Nagyné Szeker Éva az akkor még társulásban lévő Kisapostagon, Dunaújvárosban és Dunaföldváron kezdte meg szolgálatát. Ötéves lelkészi munkája során fő feladata a dunaújvárosi gyülekezet felépítése volt. 1990-ben lett a Keszthely és Környéke (Tapolca, Sümeg, Hévíz) Evangélikus Egyházközség lelkésze, ahonnan most tizennyolc év szolgálat után búcsúzott. ■ P. G. Edénkért evangélikus módra Művészeti fesztivál Budaörsön ► Isten a legfőbb művész. Ő áll teremtményeinek alkotásai mögött is, akár festményről, dalról, színdarabról, táncról, akár egy bográcsos csirkepaprikásról van szó... E gondolat jegyében várta a Budaörsi Evangélikus Egyházközség tárt kapukkal az érdeklődőket, a feltöltődni vágyókat szeptember 13-án, szombaton délután az Édenkert keresztény művészeti fesztiválra. Amikor a szervezők három évvel ezelőtt megálmodták ezt az összművészeti rendezvényt, jól gondolták, hogy a művészet nyelvén többeket megszólíthatnak, s e közös nyelv által az evangélium eljuthat azokhoz is, akik vasárnaponként nem ülnek be a templom padsoraiba. Endrejjy Géza lelkész köszöntője és rövid áhítata után először bábszínház szórakoztatta a kisebbeket, majd az egybegyűltek a helyi gyülekezet tagjaiból álló Erős Vágy nevű zenekart hallhatták. Ekkor már javában Totyogtak a finom ételek a bográcsokban, s készültek a szebbnél szebb alkotások a kézművessátorban. A My Friends négytagú vokálkórus népszerű gospeldallamai után rövid, de annál szívhez szólóbb színdarabot mutattak be a gyülekezet fiataljai. Az esti órákban ismert amerikai bluesklassziku- sok csendültek fel ifi. Ecseri János énekes- szájharmonikás csapatának, a Blues Truppnak a tolmácsolásában. A nap utolsó fel- lépőjeként pedig az ír és kelta népzenét játszó Shamrock zenekar perdítette táncra a kitartó közönséget. A fesztivál ideje alatt a Budaörsi Művészek Egyesületének kiállításán kívül bibliai történeteket ábrázoló gyermekrajzokat tekinthetett meg a közönség. Aki ezen a napon elmélkedésre, imádkozásra vágyott, a kert gyümölcsfái közt járhatta végig a Lélek-kert ösvényét, melyen igeversek és különböző kérdések felett gondolkodhatott el. A program szervezőjétől, Bakondi Gábortól megtudtuk, hogy a rendezvény költségeit az önkormányzat hozzájárulásából és a gyülekezeti tagok adományaiból állták, s hogy a fellépő művészek nem kértek fellépti díjat. A gyülekezet felügyelője, dr. Garádi Péter örömmel számolt be arról, hogy az idei fesztiválon mintegy százan fordultak meg - többen, mint tavaly -, és a sok régi ismerős között több új vendéget is köszönthetett. ■ SzevÁgi A homlokzata is megújult a máj ősi templomnak Tavaly renoválták a bonyhád-majosi evangélikus templom tornyát. A gyülekezet és vezetője már akkor elhatározta, hogy folytatják a felújítási munkákat. Ehhez a Magyarországi Evangélikus Egyház megszavazott a majosi gyülekezet számára kétmillió forintot, melyet az idén a templom főhomlokzatának felújítására fordítottak. Ez évben még szeretnék helyrehozatni a templom lépcsőjét és rendezni a főbejárat előtti teret. A további egymillió forintos beruházás teljes megvalósulásához az idén is számítanak Bonyhád Város Önkormányzatának támogatására. Természetesen a gyülekezetnek is nagy szerepe van a templom megszépü- lésében, anyagiakkal is hozzájárulnak a felújításhoz, és lelki támogatásban is számíthat rájuk Makán Hargita lelkész. ■ Máté Réka felvétele A kulcsos ember, Bugenhagen öröksége Luther és Melanchthon mellett alighanem Johannes Bugenhagen a reformáció legjelentősebb alakja. Szülővárosában, az északnémet Greifswaldban emlékeztek meg arról a férfiúról, aki önmagát csak dr. Pomerani- usnak nevezte. A Hanza-város dómjában múlt vasárnap megtartott ünnepi istentiszteleten részt vett az éppen Greifswaldban ülésező európai egyházi vezetők konferenciájának több tucat püspöke, szuperintendense és elnöke is. A reformátor évszázadok távlatából is tükröt tartott elénk: tudunk-e hozzá méltó igehirdetők, vezetők és főképpen lelkigondozók lenni? Bugenhagen a wittenbergi városi templom lelkésze volt harmincöt éven át. Az evangélikus gyakorlatot jól összefoglalja Lukas Cranach itteni oltárképe, amely mintegy megeleveníti szolgálatunk súlypontjait. A festmény középpontjában az utolsó vacsora áll, utalva az úrvacsorára mint szentségre. A kép megjeleníti a másik szentséget, a keresztséget is: nem más, mint Philipp Melanchthon tart keresztvíz alá egy gyermeket. Kezdetben a lutheri reformáció még külön kezelte a bűnbánat szentségét; erre utal a képen Bugenhagen alakja, aki két kulcsot tart a kezében. A Jézustól kapott mandátummal, az oldás és kötés hatalmával él. Cranach festményén az igehirdetést - mondhatjuk: természetesen - Luther Márton képviseli, aki a szószéken állva prédikál, közben pedig a keresztre feszített Jézusra mutat. Luther, Melanchthon és Bugenhagen - a reformáció sebesen száguldó szekerének hármasfogata. Vegyük most szemügyre a harmadikat, a híveink körében talán kevésbé ismert Bugenhagent! Nem egyszerűen az évforduló kötelez erre minket, hanem egyházaink mai helyzete is. Az ige tiszta hirdetése és a szentségek helyes kiszolgáltatása mellett - amire az Ágostai hitvallás is utal - ma az egyház elsősorban az emberekkel való személyes törődés, a lelkigondozás és a vigasztalás színtere kell, hogy legyen. Tanulhatunk ettől a kulcsos embertől. Minden lelkész nagy méltósága és kötelessége, hogy ama kulcsokat tarthatja kezében. Dr. Pomeranius nemcsak wittenbergi lelkész, hanem Luther személyes lelkigondozója is volt. 1525-ben ő eskette össze a reformátort Bóra Katalinnal, majd ő lett első gyermekük keresztapja. (Aligha véletlen, hogy a kisfiú a Johannes nevet kapta!) Bugenhagen gyón tatóként is mindvégig Luther mellett állt. Testvéri szolgálataira különösen is nagy szükség volt azokban az időkben, amikor a reformátort ismételten szorongás és halálfélelem kínozta. Luther, aki kísértő látomásai során odavágta a tintatartót az általa látni vélt ördöghöz, így nyilatkozott nála egyébként két évvel fiatalabb lelki atyjáról: „Pomeranius ezekkel a szavakkal ÉGTÁJOLÓ vigasztalt meg szomorúságomban: »Isten most így tűnődik: Mit is tehetnék ezzel az emberrel? Tündöklő tehetséget adtam neki, ő mégis kétségbe vonja kegyelmemet?« így aztán megvi- gasztalódtam, és mintha egy angyal hangja lett volna úrrá a szívemen. Ugyanakkor tudom, hogy maga Bugenhagen nem is tudta, hogy ezzel engem mennyire eltalál, és szavaival milyen sokat segít nekem.” A nagy wittenbergi pestisjárvány idején Bugenhagen a városban maradt. Amíg lehetett, folytatta írásmagyarázati előadásait, majd ápolta a betegeket, és vigasztalta a gyászolókat. O volt Luther - ma Magyarországon őrzött - végrendeletének hitelesítője, majd őállt a reformátor halálos ágya mellett is. így aztán mi sem lehetett természetesebb, mint hogy 1546-ban ő temette Luthert. „Mit is mondhatnék most, amikor a sírástól alig bírok megszólalni? De ki vigasztal majd meg titeket, ha lelkészetek és igehirdetőtök nem tud megszólalni?” - kezdte prédikációját, majd iTfiessz 4,13-14 alapján mégiscsak tanúbizonyságot tett Krisztus győzelméről bűn és halál fölött. Greifswaldban, a Lutheránus Világszövet- ség egyházvezetői értekezletén bizony megérintett minket Bugenhagen példája. Már csak azért is, mert ő ténylegesen püspöknek volt tekinthető, hiszen a szász választófejedelemség területén őgyakorolta az ordináció és a vizitá- ció, vagyis a lelkészszentelés és a hivatalvizsgálat kettős jogkörét. Anélkül, hogy magunkat egy sorban mertük volna említeni a wittenbergi pásztorok pásztorával, kimondatlanul is szembe kellett néznünk a kulcsos ember ezen örökségével. Beszélgetéseinkben visszatérő gondolat volt, hogy miként tudunk élni a vezetői felelősséggel. Nem torzít-e bennünket az úgynevezett hatalom? Őszintén beszélgettünk egymás között arról, ki hogyan találja meg a maga lelkigondozóját, mikor és hogyan tud lelkileg töltetem. Közismert, hogy minden lelkipásztorra leselkedik az elmagányosodás, a kiégés veszélye. Talán fokozottabban érvényes ez a püspökökre, hiszen sokszor olyan lelki terheket kell hordozniuk, amelyeket nem tudnak megosztani másokkal. Egyetértettünk abban, hogy tisztában kell lennünk korlátáinkkal, vagyis képeznünk kell magunkat a vezetés elméleti és gyakorlati tudományában, továbbá számos kérdésben igénybe kell vennünk teológiai referensek és egyéb szakértők munkáját. A legnagyobb felelősség azonban az, hogy tudunk-e élni a kulcsok hatalmával. Képesek vagyunk-e lelkipásztorként a legszemélyesebb kérdésekről is - akár a gyóntatás keretein belül - beszélgetni? Bűnnek tudjuk-e nevezni a bűnt, és meg tudjuk-e hirdetni a tőle való szabadulás lehetőségét? Személyes tanúságot tudunk-e tenni arról a Jézusról, aki elítéli a bűnt, de szereti a bűnöst? Greifswaldban önvizsgálatot tartottunk. Megkérdeztük önmagunktól, hogy jellemzi-e életünket a transzparencia, vagyis tetten érhető-e szavainkban és cselekedeteinkben - azaz egész életünkön - a krisztusi életforma. Ama belső szobámban pedig azzal a kérdéssel szembesültem, hogy megvalósul-e bennem választott püspöki jelmondatom: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (Jn 3,30) Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület