Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-09-14 / 37. szám
‘Evangélikus Éltó EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. szeptember 14. 3 Strong woman Heinemann Ildikó iktatása ► A Vecsési Evangélikus Egyházközségben szeptember 7-én Krámer György, a Dél-Pest Megyei Egyházmegye esperese ünnepi istentisztelet keretében iktatta be hivatalába Heinemann Ildikót, a gyülekezet megválasztott lelkészét. Ildikó huszonkét éven keresztül szolgált a Gyóni Evangélikus Egyházközségben, egy éve a kórházmissziói szolgálat munkatársa; négy gyermek édesanyja. Egy társadalmi szervezet aktív tagjaként részt vállal a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyegyenlőségének megteremtését szolgáló programok szakmai munkájában. A lelkésznő igehirdetésében (Lk 18,35—43) megfogalmazta saját válaszát is Jézus „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” kérdésére: „Amit a vak kért: Uram, hogy lássak. Lássam a gyülekezetét, a segítségre szorulókat, a lehetőségeimet és a korlátáimat.” Krámer György az újrakezdők klasz- szikus igeszakasza alapján (2MÓZ 16) elhangzott igehirdetésében azt kívánta a gyülekezetnek és lelkészének, hogy képesek legyenek felismerni és elfogadni az Istentől kapott újrakezdés lehetőségét. S habár az új kezdetét beárnyékolhatja a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság, az ismeretlentől való félelem, tudnunk kell, hogy a változás eredményességéhez az Úr adja a segítséget. Az újonnan beiktatott lelkésznőt személyesen köszöntötték egyházi és világi vezetők, valamint a vecsési gyülekezetből nyugdíjba vonult két elődje, Rezessy Miklós és Marschalkó Gyula. Brebovszkyné Pintér Márta, a Női Missziói Szolgálat vezetője köszöntőjében idézett egy Afrikában használatos angol kifejezést: strong woman, vagyis erős asszony. Ezen a forró őszi napon tanúi lehettünk egy lelkiekben erős gyülekezet és lelkésznő egymásra találásának. S hogy honnan ez az erő, azt jól tudjuk: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul...” (Ézs 40,31) ■ Berényi Tünde Nagyobbra újítottak ► Kulcsátadás, házszentelés Rákos- szentmihályon. A parókia udvarán még a háború előtt építettek fel egy szoba-konyhás lakást az egyházfi számára. Egymást váltották lakói, és végezték szolgálatukat, de a leromlott épületben már öt éve nem lakott senki. Am a gyülekezet ebbe nem nyugodott bele. Szüntelen imádságuk tárgya most elkészült, és szeptember 7-én, vasárnap Győri Gábor esperes felszentelte a felújított és megnagyobbított lakást. A Rákosszentmihály-Sashalmi Evangélikus Egyházközségben nagy szükség van az egyházfi szolgálatára. A templomot és gyülekezeti termet folyamatosan készenlétben kell tartani: rendszeresek itt a különböző egyházakhoz tartozó XVI. kerületi fiatalok taizéi imaközösségi együttlétei; a kerületi pedagógusok erőszakmentes kommunikációt tanulhatnak; most indul tanfolyam a Lelki kibeszélő műhely keretében, melyen a hallgatók akkreditált képzésben részesülhetnek; ezenkívül a teremben tartják a gyülekezet minden rétegének összejöveteleit. Az idén hetvenöt éves templomban (a délelőtti istentiszteleten erről az évfordulóról is megemlékeztek) tartja énekpróbáit és hangversenyeit a Kölcsey Ferenc Általános Iskola, illetve a Varázs Óvoda is itt rendezi karácsonyi ünnepi alkalmait. Az építkezés hét éven át tartott. Medve Lajos másodfelügyelő és munkatársai - akik Reppert Béla mérnök terveit megvalósították - megérdemelten kaptak köszönetét jó munkájukért. Győri Gábor esperes Jer 32,26 alapján arról beszélt, hogy mennyire bízhatunk Istenünkben, aki így tesz bizonyságot magáról: „Én vagyok az Úr, minden élőnek az Istene.” Meg lehet kapaszkodni ígéretében, ő teljesíti azt. Az építkezés egyházi és önkormányzati segítséggel, illetve saját erőből valósult meg. ■ Tóth-Szöllős Mihály ► „Mily gyönyörűség, íme, lásd, amikor az atyafiak együtt muzsikálnak” - e sorok írója a 127. zsoltár szavait és Sumonyi Zoltán zsoltárparafirázisának dallamát dúdolta szeptember 6-án a rimaszombati evangélikus templomban Li- szák Viktória lelkésznő iktatásán, ahol a magyar és a szlovák hívek együtt - de mindenki a maga nyelvén - énekelték az egyházi énekeket. Az 1786-ban épült rimaszombati evangélikus templom és a mellette álló parókia falai ismét megteltek élettel, énekkel. Tudni véltük, hogy most, ha egy napra is, de helyreállt az egyensúly. Keveredett a magyar és a szlovák szó, de mindnyájan tudtuk: ez így van jól. Milan Krivda igehirdetésében Mt 7,24-27 alapján a sziklára épített város képét használta fel arra, hogy kiemelje: a gyülekezet mindaddig szilárd alapokra építkezik, amíg Jézus Krisztus van a középpontban: Jézus Krisztusban érték a gyülekezet többnyelvűsége. Milan Krivda, Liszák Viktória és Fabiny Tamás Az akár történelminek is nevezhető ünnepi alkalmon magyarországi és szlovákiai egyházi és városi vezetők részvételével Dusán German esperes iktatta be hivatalába Liszák Viktória (Viktória Lisáková) lelkésznőt. Az iktatási liturgiában - nem csupán jelképes elemként - az esperes átadta a lelkésznőnek a templom kulcsát, valamint egy magyar és egy szlovák nyelvű Bibliát ajándékozott neki. „Esetemben a jelképeken túl a lelkészi munka legfőbb meghatározója a kétnyelvűség, mely mindenekelőtt érték és lehetőség” - fogalmazta meg a magyar nemzetiségű Viktória. Az újonnan beiktatott lelkésznő teológiai tanulmányai után már élt ebben a közösségben, tehát nem ismeretlen „terep” számára a gyülekezet. Az istentiszteleten igehirdetéssel szolgált Milan Krivda, a Szlovák Evangélikus Egyház Nyugati Egyházkerületének püspöke és dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének lelkészi vezetője. Szószéki szolgálatában Fabiny Tamás püspök a keresztény ember küldetését és a békéltetés szolgálatának fontosságát hangsúlyozta'. 2Kor 5,18-20 alapján tartott igehirdetésben elhangzott, hogy Isten „megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát”. így szólította meg a gyülekezetei és lelkészét: „Béküljünk meg Istennel, önmagunkkal és egymással! Rendezni kell a régi sérel: meket. Kedves Viktória! Tudom, hogy örömmel tetted magadévá a szlovákok és a magyarok közti megbékélés ügyét is. Tudnod kell, sokan támogatunk ebben.” Az istentisztelet befejeztével elsőként Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke kért áldást, illetve hangsúlyozta a rimaszombati református egyházi gimnáziummal való együttműködés fontosságát. Ezután a többi helyi-keresztény közösség - a katolikus, a református és a baptista - lelkésze, a rimaszombati rabbi, valamint a város és a gyülekezet vezetői mondtak köszöntőt. ■ Czöndör István Becsengetés után „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget." A 127. zsoltár sokszor idézett mondatainak különös csengésük van most, az új tanévre való becsengetés után pár nappal. Bizony jól tudták már a régiek is, hogy újat - akár új tanévet is - kezdeni csak Isten segítségével és áldásával tud az ember. Ma is vannak olyanok, akik nem feledkeznek el erről, mert tudják, hogy ez az ősi bölcsesség nem idejétmúlt tudomány. Ma is erő és reménység van benne és vigasztalás meg bátorítás is. Ezért egyházunk iskoláiban - mint ahogy az egyházak által fenntartott iskolákban mindenütt szokás - nemcsak tanévnyitó ünnepélyeket tartottunk két héttel ezelőtt, hanem venisanctékra, a Szentlélek Úristent segítségül hívó istentiszteletekre is hívogattak a harangok. Mint ahogy minden intézményünkben, 451. tanévének kezdetén a közelmúltban alapított Prónay Sándor-díjjal elsőként kitüntetett soproni líceumban és legifjabb iskolánkban, a malomsoki gyülekezet fenntartásában első tanévét kezdő marcaltői Kmety György Evangélikus Általános Iskola és Óvodában is Isten nevében kezdtük az új tanévet. Nem is lehetne másképp, hiszen tudjuk, hogy emberé a munka, Istené az áldás! Istennek legyen hála, elmúlt az az idő, amikor sokakat megfélemlített és félrevezetett a diktatúra hivatalos, uralkodó ideológiája: a tudomány és a hit nem fér meg egymás mellett. Aki képzett és okos, az nem lehet vallásos, aki pedig hívő ember, az csak buta és maradi lehet. Ha hivatalos állami ideológiaként már nem emlegetik is ezt az ostoba és hazug mondatot, azért nem tagadhatjuk, sok kortársunk gondolkodik így ma is. A szekularizáció, az Istennel nem számoló, rendjével nem törődő libertinista korszellem és életforma hatása alól kevesen tudják kivonni magukat. Ilyen lelki, szellemi környezetben különösen fontos feladata egyházunk iskoláinak, hogy fiataljaink ne csak „kimunkált emberfők” legyenek, hanem úgy ismerjék meg a tudomány eredményeit és a teremtett világot, hogy a feltáruló titkokon túl megtapasztalhassák Isten teremtő hatalmának valóságát és szeretetének csodáját is. Az ősi tanítás, az óra et labora (imádkozzál és dolgozzál) igazságát felhasználva úgy is mondhatjuk ezt, hogy Isten rendje szerint az ember életében nem ÉGTÁJOLÓ szakadhat el egymástól az oratórium és a laboratórium. Albert Einstein, az egyetemes tudomány egyik óriása mondta: „Nem tudok elképzelni olyan eredeti tudóst, akinek nincs mély hite. A szituáció talán kifejezhető egy képpel: a tudomány vallás nélkül béna, a vallás tudomány nélkül pedig vak.” De idézhetünk egy másik Nobel-díjas fizikust is. Max Planck szerint „ha valaki csak belekortyol a tudomány poharába, hitét is elveszítheti, de ha kiüríti a tudomány poharát, akkor a mélyéről Isten arca mosolyog rá”. Előkerestem az egy esztendővel ezelőtt ugyanebben a rovatban, a szeptember 13-i lapszámban megjelent írásomat. Valójában nem ért meglepetés, de azért nagyon elszomorodtam, hogy egy esztendő múltán is időszerűek azok a sorai, amelyekben a nehézségekről, feszültségeket okozó nézeteltérésekről, az állami finanszírozással kapcsolatos bizonytalanságokról írtam. Ezen a téren lényegében semmi nem változott. Különösen a kistelepülések iskolái vannak egyre nehezebb helyzetben, a minimálisan előírt osztálylétszám emelése is őket veszélyezteti leginkább. Még egy fontos kérdésről kell szólnunk itt. A tanévkezdés izgalmai közben különösen is ránk nehezedik tragikus demográfiai helyzetünk terhe. A születések számának fokozatos csökkenése és mindaz, ami ebből következik: iskolabezárások és -összevonások, pedagóguselbocsátások, elöregedő népesség s végső soron fogyó nemzetünk sorskérdései. Talán még nincs túl késő. Talán. De hogy valóban ne legyen túl késő, ahhoz sokaknak meg kellene hallaniuk a már idézett 127. zsoltár szavait: „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek az anyaméh gyümölcse jutalom. Mint a hős kezében a nyilak olyanok a serdülő ijjak Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg tegzét...” Vitán felül áll, hogy az úgynevezett gyermekvállalási kedvet meghatározóan befolyásolja a kormányzat adó- és családpolitikája, a gyermekneveléssel járó .terhek növekedése, de a közgondolkodás is, amely szinte teljesen kitörölte szótárából az áldozatvállalást - hogy csak a legfontosabbakat említsük. Én mégis azt hiszem, hogy akik ismerik és elfogadják Isten teremtő akaratának rendjét, azok döntésüket nem a korszellem és a szikár gazdasági számítások hatására hozzák meg... Kedves olvasó! A ránk mosolygó, a szíve titkait Jézus Krisztusban feltáró Isten arcát saját erőnkkel, önző tudálékosságunkkal nem fedezhetjük fel. Sok minden - a bűn ezernyi következménye, a ránk nehezedő terhek, a természeti katasztrófák, a sokarcú emberi szenvedés - eltakarja előlünk. Éppen ezért olyan fontos, hogy a tanév kezdetén - de ne csak most, hanem életünk minden napján - segítséget kérjünk tőle, aki megígérte, hogy „mennyei Atyátok [ad] Szentlelket azoknak, akik kérik tőle" (Lk 11,13). Veni Sancte Spiritus - Jöjj, Szentlélek Úristen! Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület A kétnyelvűség érték és lehetőség Lelkésziktatás Rimaszombatban
