Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-08-17 / 33-34. szám
‘Evangélikus Élet®? KRÓNIKA 2008. augusztus 17-24. 13 rögzített hitvallásuk szerint „a Biblia Isten szó szerinti kinyilatkoztatása”. Teológushallgatóként vitattuk az állítást azzal a kérdéssel, hogy melyik szöveg a „szó szerinti” kinyilatkoztatás: a héber, a görög, a latin vagy a Károli-féle fordítás?. Tény ugyanis, miként a bibliai szövegek kritikai kiadásai mutatják, hogy nincs „szó szerinti” Bibliánk. 8. Amszterdam és a magyarországi egyházak ökumenikus tevékenysége. A magyar protestantizmus kezdettől fogva élénk figyelemben részesítette a különböző külföldi ökumenikus eseményeket. 1993-ban megjelent emlékkönyvünkben találjuk Nagy Gyula, Benczúr László és Szabó Éva erről szóló tanulmányát. Az Egyetemes Egyháztanács Magyarországi Bizottsága 1943-ban történt hivatalos megalakulása előtt és azzal párhuzamosan különösen is jelentős tevékenységet fejtettek ki az ifjúsági szervezetek (Pro Christo Diák- szövetség - MEKDESZ, a Magyarországi . Keresztyén Ifjúsági Egyesület - KIÉ, a Soli Deo Gloria, valamint a cserkészmozgalom). Fontos megjegyezni a Protestáns Irodalmi Társaság, a Protestáns Szemle, a Theologiai Szemle ökumenikus érdeklődését, valamint a protestáns napok rendezvényeit és az egyházi középiskolák erősödő ökumenikus szellemét. A protestáns egyházak vezetői, a teológiai képzés intézményei kapcsolatokat ápoltak Európa országainak egyházaival, illetve azoknak az intézményeivel, és a 20. század elejétől kezdve egyre szélesedő ökumenikus érdeklődéssel közeledtek egymáshoz. 1936-ban hazánkban járt az ökumené képviseletében SigmUnd Schulze professzor. A protestáns ifjúsági mozgalmak képviselőit kereste meg, és hatására megalakult a Magyarországi Ökumenikus Ifjúsági Bizottság Makay Miklós református vallástanár vezetésével. Ő volt a szerzője az 1941-ben megjelent Ökumenikus káténak. Több ifjúsági tanácskozást szervezett ez az ifjúsági Bizottság: Mátraháza, 1943; Budapest-Hűvös- völgy, i94í>; Debrecen, 1946. A háború alatt és után a Pax Romana katolikus szervezettel együtt segítették a menekülteket. 1947. július 22-31. között Oslóban rendezték a keresztyén ifjúság II. világgyűlését, és az ezen részt vevő evangélikus küldöttek Oslói riport című, 107 lapos kiadványukban számoltak be az eseményekről (Leskó Béla, Pósfay György, Vajta Vilmos, Csepregi Béla, De- zséry László). A teológiai és egyházpolitikai útkeresés egyik kihívása volt, hogy különösen is a két világháború közötti időszakban általános jelszó volt a „keresztény egység”, külön kiemelve a magyar Tanács- köztársaság, 1919 idején tapasztalt kommunista veszély elleni küzdelmet a „keresztény kurzus” segítségével. A bibliai gyökerekre támaszkodó keresztyén öku- menizmus az előzővel szemben azonban inkább az ébredési, evangélizációs töltetű feladatokat hangsúlyozta (evangélizációs kampányok, Túróczy Zoltán püspök és a Baráti Mozgalom, a Bethá- nia, a népfőiskolák és így tovább). A magyar protestáns egyházak vezetői kifejezték ellenérzéseiket a Hitler uralomra jutása után Németországban kialakult „német keresztyének” (Deutsche Christen) nemzeti-faji alapon történő egységkeresésével szemben, annál is inkább, mert német ajkú gyülekezeteinkben is megindult a szervezkedés a németországi példa alapján külön „német nemzetiségi alapon” álló egyházkerület létrehozására (H. Heimler, F. Spiegel-Schmidt). A magyar ökumené keresztmetszetét adja elénk a már említett, Az egyház a világban - A magyarországi ökumenikus egyházak bizonyságtétele az amszterdami világzsinat alkalmából című könyv. Ennek részletes elemzésére itt nem térhetünk ki, bár hasznos lenne, mert átfogó ismertetésével még adós a magyar egy- háztörténet-írás. Különösen is azok a jövőre, a második világháború utáni helyzetre vonatkozó elemzések érdekesek, amelyek összefüggéseiben tapasztalható, milyen útmutatásokkal keresték meg az ökumenikus szervezetek a magyar egyházakat, ismerve a szovjet uralmi zóna kilátásait. Az amszterdami felkészülés idején látogatott hazánkba Steward W. Herman (újjáépítési osztály), Visser’t Hooft főtitkár • és Hans Hoeckendijk (missziói osztály) Géniből. Robert Mackey a Keresztyén Diák-világszövetséget képviselte, Bring svéd professzor pedig a Lutheránus Világszövetséget. Benczúr László fogalmazása szerint „tapintattal, de nagyon határozottan” igyekeztek egyházunkat felkészíteni a jövő feladataira. ‘Visser’t Hooft egy alkalommal arra kérte Pap László református teológiai tanárt, hogy találkozhasson lakásán néhány fiatal evangélikus lelkésszel. Ezen a budapesti találkozón magam is részt vehettem... Úgy, látta, hogy evangélikus egyházunk - elsősorban világi vezetői miatt, akik egy letűnt politikai rendszer képviselői - komoly nehézségekbe fog ütközni. Nekünk, fiataloknak az a feladatunk - mondotta -, hogy amennyire csak lehetséges, baloldali irányban tájékozódjunk a közéletben - természetesen a totalitárius igényeknek tett engedmények nélkül. Később személyesen Genfben feltártam, milyen problémákat vet fel javaslata, amely szerint kössük meg az „egyezményt” az új állammal, de egyben emeljük fel szavunkat az akkor már letartóztatott Ordass püspök ügyében. A református egyház meghívására Karl Barth bázeli professzor is több előadást tartott nálunk Összefoglalva azt állapíthatjuk meg, hogy Amszterdam előtt az előkészületek jegyében, utána pedig az eredmények egyházi-gyülekezeti továbbadása területén lázas munka, „ökumenikus csúcs” bontakozott ki nemcsak Európában, hanem hazánkban is. Ezt a tevékenységet érte hideg zuhanyként az állami önkényt egyházi iskolák államosítása, ifjúsági egyesületek, szerzetesrendek, diakonisszaegyesületek betiltása, kényszerített vezetői személycserék az egyházakban, az egyházi sajtó ellenőrzése és így tovább. Meg kell említenem az ökumenikus munkával kapcsolatban a menekültek ügyében és a háborús károk enyhítésére, újjáépítésre érkezett segítséget. Az első két évben a háború után például készpénzben több mint két és fél millió svájci frank, természetben pedig mintegy ezeregyszáz tonna áru érkezett segélyként - közel négy és fél millió svájci frank értékben - a magyarországi ökumenikus tanács részére. 9Amszterdam és a világ helyzete. A bevezetőben említettem már a világgyűlésnek a hidegháború tényeihez való kapcsolódását a Dulles-Hromádka-vitával kapcsolatban. A második világháború borzasztó pusztításai után egy harmadik világégés rémképétől félve a világgyűlésen sokszor érezhető volt a két részre, Keletre és Nyugatra szakadt világ feszültsége. Dulles előadásában alapos elemzéssel tárta fel a háború és béke kérdését, kiemelve az ember erkölcsi méltóságát és az erkölcsi törvényeket, éles támadást intézve a kommunista diktatúra embertelen megnyilvánulásai ellen. Hromádka válaszában a nyugati társadalom csődjéről beszélt, elítélte a kapitalizmust, és a keresztyénség szolgálati lehetőségeit hangsúlyozta. A résztvevők többsége számára idegen volt az egyházi gyűléseim a tanulmányi programokhoz sikerült megnyerni az egyházak vezető teológusait és szakembereit. 1946 szeptemberében Genf mellett, Rockefeller-alapítvá- nyi segítséggel megnyitották a genfi egyetemhez kapcsolódó Ökumenikus Főiskolát és Intézetet (Chateau de Bos- sey). A kisebbségi és harmadik világbeli egyházak fiataljai számára ösztöndíjas programokat szerveztek a nyugat-európai és amerikai egyetemeken való tanulásra. Egyházunkból is többen tanulhattak külföldön ezen ösztöndíjak segítségével, így például Bossey-ban Benczúr László és Dezséry László, Amerikában pedig Hafenscher Károly. A politikai feszültségek erősödése miatt az ösztöndíjas lehetőségek 1949 után megszűntek, és csak a hatvanas évek közepén indultak újra. A legélesebb nemzetközi ellentétek közepette'is megmaradtak azonban az ökumenikus kapcsolatok Nyugat-Kelet irányában. Építési és tatarozási segélyek, diakóniai intézmények segítése, intézményeknek és lelkészeknek eljuttatott Az újonnan választott elnökök ken szokatlanul nyers politikai stílus, és idegenkedéssel hallgatták a politikai kérdéseket. Itt sem térhetünk ki most a részletekre, kiemelem viszont,' hogy a mai ökumenikus szociáletikai kérdésfelvetések problémái mind jelen voltak a vitákban. Kelet és Nyugat feszültsége vonatkozásában nem a helyzet elemzése volt a hangsúlyos, hanem a kialakult törés mögött az egyes országok egyházainak, illetve a keresztyénségnek az együttes felelősségét firtatták. Az egyházak mulasztásainak megvallása és az egyházak belső megújulása konkrét cselekvési példák meghatározására is vezetett, hangsúlyozva különösen is a gyülekezetek szerepét. A „felelős társadalom” modelljének kidolgozásában meghatározták az egyházak helyi-országos és világszintű felelősségét. Elítélték a hitleri Németország elrettentő példáját, az egyházak pártpolitikai-ideológiai tájékozódását, és nem helyeselték az úgynevezett „keresztyén pártok” szervezését sem. Az egyházi világszervezeti tevékenység menekültügyi, segélyezési, újjáépítési programjai mellett nem hanyagolták el a misszió, az evangélizáció és az ökumenikus közösség jobb kiépítésének feladatát. Természetesen voltak „elhanyagolt" témák, így például a nevelés-oktatás, nokönyvküldemények továbbra is mutatták, hogy a testvéregyházak nem feledkeztek el rólunk. így kaptunk például az ötvenes években teológusként héber és görög Bibliákat. A helyzet bonyolultságát mutatja, hogy előfordult az is, hogy itthonról adódott kérés a támogatások beszüntetésére. A római katolikus egyház aktívabb ökumenikus részvételére 1948-ban még nem lehetett számítani (Mortalium ani- mos enciklika, 1928), az ortodox egyházak zömének távolmaradását azonban igen fájlalták a gyűlés küldöttei, illetve a protestáns közvélemény. 1948-ban a világgyűlésen és utána is igyekeztek kapcsolatokat építeni az egyes nemzeti ortodox egyházakkal (Moszkva, Belgrád, Szófia, Bukarest). Egyes katolikus vezetők és teológusok ökumenikus nyitottságától eltekintve, a magyar katolikus egyház hivatalos ökumenikus érdeklődése csak lassan bontakozott ki a II. vatikáni zsinat (1962-65) után (Gál Ferenc Ökumenikus teológia című tankönyve Berki Feriz ortodox és Harmati Béla evangélikus tanulmányával, 1976). Az 1991-ben történt pápalátogatás azután elmélyítette a többi hazai egyházzal és a Magyar- országi Egyházak Ökumenikus Tanácsával a szorosabb kapcsolatot. IO. Az Egyházak Világtanácsának alakuló ülése Befejezésül örömmel állapíthatjuk meg, hogy „Amszterdam 1948” körül magyarországi protestáns egyházaink benne voltak a huszadik század legjelentősebb egyházi mozgalmának, az ökume- nének a „sűrűjében”. Tartottuk a kapcsolatot Európa és a világ keresztyénsé- gével; szükségünk volt testvéregyházaink teológiai és újjáépítési támogatására a háború után, és a magunk lehetőségeivel élve mi is hozzájárultunk a keresztyénség közös bibliai-apostoli és refor- mátori identitásának őrzéséhez. Az | egyre globalizálódó és materializálódó világban a magyarországi protestáns egyházak nem akartak elfeledkezni arról a vertikális vonalról, a spirituális dimenzióról, amely a „propriumot”, elsődleges feladatunkat, missziói küldetésünket jelenti. A világgyűlés utáni évtizedekben, Kelet és Nyugat szembenállása idején sokszor éppen az egyházak voltak a hídépítő, kapcsolattartó tényezők az úgynevezett első és második világ között, és erről a szolgálatról nem szabad megfeledkeznünk. Ma, a 21. század elején alábbhagyott volna az ökumené tüzének lobogása? Talán fagyos korszaka következik? Az bizonyos, hogy a világ vándorútjain az' egyházak sohasem meneteltek egységes ütemre. Ki gondolta volna az ökumené elítélését kimondó Mortalium animos pápai enciklika (1928) után, hogy XXIII. János papa összehívja a 11. vatikáni zsinatot (1962), és ezen a zsinaton olyan, négy és fél évszázaddal korábbi lutheri reformokat vezetnek be, njint az anyanyelvi istentisztelet? Vajon evangélikus egyházunk tudja-é, hogy a reformációnak egykor a keresztyénség életébe forradalmian újat hozó teológiai hangsúlya, a „sola Scriptura” („egyedül a Szentírás”) elv, a prédikációban a „viva vox evangelii” megvalósítása, a bibliai-írásmagyarázati teológiai ágak gondos művelése nem evangélikus, nem protestáns kiváltság többé, hanem a II. vatikáni zsinat után megtalálható a római katolikus egyházban is (Dei Verbum konstitúció, 1965, különösen is No. 22 és 25)? így jöhetett létre az „Evangelisch-Katholische Kommentar zum Neuen Testament” (EKK)! Ökumenikus érdeklődésre tarthat ma számot a „textus” és „kontextus” kérdése, a Biblia fordításának nyelvi problémái és az úgynevezett „inkulturáció”, a tradíció megszokott kifejezéseinek újrafogalmazása a misszió és evangélizáció gyakorlásában. A jézusi missziói parancs (Mt 28,16-20) végrehajtásában ma ökumenikus összefogásra van szükség, hogy ez segítse az emberek, generációk, nyelvek, kultúrák közötti, egyre erősödő kommupikációs nehézségek leküzdését. 1659-ben adta ki a Vatikán azt a Kínában folytatott misszióra vonatkozó általános útmutatást, amit ma sem árt megszívlelni: .....semmi esetre se töre kedj erőszakkal megváltoztatni ezen népek szokásait, rítusait, hacsak nem nyilvánvalóan ellenzik a vallást és az erkölcsöt. (...) ne a te utadat, hanem hitedet add tovább..." Napról napra tapasztaljuk a mindennapi életben és különösen a tömegtájékoztatási eszközök területén, mennyire elromlott, lezüllött magyar nyelvünk, és ez a jézusi ige szerint az emberek belső világának erőszakosságát, reménytelenségét, a józaft emberi értelemben vett morál hiányát jelzi, „...amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj." (Mt 12,34) Ha a globális ökumené területén a római katolikus egyház magatartását befolyásolja is a mindenkori pápák személye • és egyházvezetői szándéka, a helyi-lokális ökumené missziói és szociális tevékenysége még működhetne. Szükséges lenne a teológiai nevelés, a lelkészképzés területén az ökumenikus mozgalom alaposabb ismerete és az időszerű ökumenikus problémák teológiai elemzésére figyelő oktatás. Súlyos hiányosságnak tartom, hogy ma teológiánkon nem elégséges ebben a tekintetben a képzés! II. János Pál 1995-ben megjelent Ut unum sint enciklikájában olvashatunk arról, hogy az ökumenizmus nem csupán valamiféle „függeléke” (appendix) az egyházi létnek, hanem az egyház életének és munkájának organikus része (No. 20), mint ahogyan az egészséges gyümölcsfa jó termést hoz. Azt is meg kell említenünk, hogy az ökumenikus mozgalom az elmúlt hatvan évben többször vált Keleten is és Nyugaton is a világi, politikai hatalom „kísérőliturgiájává”, hidegháború, békeharc és termelőszövetkezeti mozgalom, Afganisztán szovjet megszállása vagy Csehszlovákia 1968-as lerohanása kapcsán. Történész szakemberek feladata, hogy ezeket a tényeket kutassák és dokumentálják. Az ökumené tapasztalatai szerint minden országban megfigyelhető ugyanis, hogy a hatalom az egyházat és a vallást lényegileg hasznossági szempontból kezeli. A szociológiai elemzések szerint létezik egy olyan „civil religion”, azaz „társadalmi vallásosság”, amelyik kultusszal veszi körül a hatalmat. Az ökumenikus mozgalom felelőssége, hogy ébren tartsa az egyházak lelkiismeretét a „proprium” dolgában, azaz akkor teszi az egyház a legtöbbet a világ számára, ha valóban egyház, Isten népe, Jézus Krisztus követője marad. „Amszterdam 1948” eseményeire történő emlékezésünk segítse az elmúlt hatvan év egyháztörténelmének megértését, és legyen segítségünk mai egyházi kérdéseink feldolgozásában.
