Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-08-10 / 32. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. augusztus IO. 3 ÉPÍTKEZÉS ALSÓSÁGON Folytatása következik ► Építkezés kíviil-belül - ez jellemzi a gyülekezetek többségét. Az Alsósági Evangélikus Egyházközség sem tehet mást, hiszen az ősöktől örökölt épületek felújításán túl a hívők közösségének építésére, erősítésére is szükség van. A kívülről megszépült templom hirdeti: a munkák nagy része elkészült. Most elérkezett a pihenés, az erőgyűjtés és a lelki lélegzetvétel ideje, hogy folytatódhassék a szép tervek valóra váltása. Immár második alkalommal került sor augusztus 3-án a gyülekezetépítő evan- gélizációs nap megszervezésére, amelynek színes, változatos programja sokakat vonzott a környékről. A rendezvény méltó nyitányaként a most diplomázott operaénekes, Denk Viktória adott hangversenyt. Kíséretét Bognár Nóra karnagy, szombathelyi kántor vállalta. Művészi előadásukat követte a hálaadás alkalma: Ittzés János püspök hirdette az igét Péter első'levele alapján. Az apostol szavaival buzdította a gyülekezetét a további építkezésre, a lelki ház felépítésére, hogy a testvérek között erősödjék a keresztény közösség és a közös szolgálat felelőssége. Az evangélizációs előadás Cserági István kissomlyói lelkész - a Vasi Egyházmegye korábbi missziói és evangélizációs felelőse - szájából, szívéből hangzott el. Személyes bizonyságtétele Az életből az életre címmel magába foglalta súlyos betegségből való szabadulásának isteni csodáját, földi vándorlásunk küzdelmeit, valamint az örök élet reménységét. Győri Elemér felügyelő beszámolt a felújítás menetéről, majd a gyülekezet további terveiről szólt. Köszönetét fejezte ki a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, amiért az előző években a volt iskolaépület felújítására, most pedig a templom renoválására nyújtott egy-egy millió forint támogatást. A támogatók között külön kiemelte Lada Dénesi, Alsóságról elszármazott idős testvérünket, aki felajánlásával nagyot lendített a tervezett munkák elindításán. O volt az, aki a beruházás finanszírozását vállalta. A gyülekezet örömére ő is jelen volt - családjával együtt - az ünnepen. A felújítás dátumát emléktábla örökíti meg, amely egyúttal példaként állítja elénk adományozónkat. A tábla leleplezését - kedves szavak kíséretében - Ros- táné Piri Magda esperes végezte el. A templomi alkalom után a gyülekezeti házban folytatódtak a programok. Az Alsósági Evangélikus Nőegylet által készített kézimunkák kiállítását nagy érdeklődéssel látogatták a vendégek. Néhányon egy-egy darabot emlékül el is vihettek magukkal. A kiállítóteremben megtekinthették a gyülekezettörténeti állandó kiállítást, valamint a Biblia éve kapcsán készített időszaki bibliakiállítást. A gyülekezeti ház udvarán felállított sátor alatt a helyi iskola konyhájában készült gulyás fogadta a résztvevőket. A gyülekezet asszonyai kínálták hozzá saját készítésű pogácsáikat. A jó hangulatú beszélgetés után az egybegyűltek ezzel a reménységgel búcsúztak: „Folytatása következik...” ■ Vető István Emléktábla-avatás A Csoma-Kapuvári Evangélikus Egyházközség emléktábla állításával tisztelgett első állandó lelkésze, Rác Ernő emléke előtt születésének századik évfordulója alkalmából. A csornai templom falán elhelyezett emléktáblát augusztus 3-án ünnepi istentisztelet keretében áldotta meg Ittzés János püspök. Az istentiszteleten részt vettek Rác Ernő leszármazottai, a Soproni Egyházmegye, a szakonyi egyházközség és Csorna város képviselői. ■ Tubánné Bokor Éva felvétele Révfülöpön, kiadós esőben... ► A konferenciák szervezőinek egyik komoly aggodalma az időjárás. Mi lesz, ha esni fog, ha a társaság beszorul a falak közé, a gyakorta szűkös helyiségekbe? Hogyan és mivel lehet pótolni a szabadba tervezett programokat? Nem elméleti kérdésekként, hanem megoldandó problémaként szembesültek a szervezők mindezzel Révfülöpön, az egyedülálló édesanyák és gyermekeik számára rendezett konferencián. Most, a nyári hőségben már nehéz is visszaemlékeznünk arra, hogy július végén bizony szakadatlanul esett az eső. Munkatársaimmal együtt természetesen számítottunk a zivatarokra, hűvösebb időre. No, de ennyi napon át?! A résztvevők nagyszerű kreativitásának meg persze a kényelmes oktatási központnak köszönhetően mégis úrrá lehettünk a nehézségeken. Elmélyült perceket élhettek át az egybegyűltek az áhítatok, a Biblia tanulmányozása során. Felnőttek és fiatalok tartalmas és hiteles előadásokat hallgattak meg délelőttönként. Madocsai Bea, a Magyar Katolikus Rádió munkatársa, akit huszonhét éves korában három kisgyermekével hagyott magára a férje, a megbocsátás fontosságáról szólt. A fiatalokat Szalma Annának, a Bethesda-kórház szociálpedagógusának az előadása fogta meg leginkább. O a szülők és gyermekek szeretetviszonyának megéléséről, illetve a kapcsolat torzulásának veszélyeiről beszélt. Az ifjaknak különösen az imponált, hogy Anna kritikusan mert közelíteni a témához. Feltárta azokat a nevelési hibákat, amelyekkel a szülők terhelik meg a gyermekükkel kialakult harmonikus kapcsolatot. Gergely Emese beszámolójára már a kicsik is beülhettek, akik a délelőttöket egyébként Sikter János lelkésszel és feleségével, Ágnessel töltötték. Emese végigjárta az ismert Szent Jakab zarándokutat, az „El Camino”-t. Diaképei gyönyörű spanyol tájakra kalauzoltak el. Ennek a délelőttnek az élménye segített, hogy humorral fogadja a társaság, amikor a szerdára tervezett kirándulás elmaradt. Kint mintha dézsából öntötték volna az esőt, bent az asztalon pedig a meleg ebéd helyett az előre megrendelt hidegcsomagok feküdtek. A fiatalok vezetésével „zarándokútra” indult hát a gyerekcsapat - az épületen belül. Egy- egy „stációnál” megálltak, leültek a szőnyegre falatozni. Vidám nevetésük odacsalta a felnőtteket is. így történt, hogy ezen a zarándokúton többen értek célba, mint ahányan elindultak. Bizony ötletességgel át lehet hidalni az akadályokat. A szabad délutánokra is mindig sikerült kitalálni valami jó programot. Bár sajnálkozott a társaság a rossz időjárás miatt, panaszkodni nem jutott eszébe egyik résztvevőnek sem. Bevallom, csodálkoztam is ezen. Egyik asztal körüli beszélgetés segítette aztán felismernem, hogy a „sikeres” konferencia titka mégsem a jó időben vagy az ötletes programokban keresendő. „Most legalább volt időnk kiadósán beszélgetni egymással” - csupán ennyit mondott az egyik édesanya. Egyszerű megjegyzésével a lényeget fogalmazta meg. Akkor van értelme egy konferenciai együttlétnek, ha valóban egymásra tudunk figyelni. Ha alkalmat teremtünk arra, hogy a másik megoszthassa velünk örömeit és gondjait, hogy érezhesse, nincs egyedül a bajaiban. De ez mind kevés lenne. Annak az Istennek a számára kell adnunk időt, aki „kiadósán” szeretne elbeszélgetni velünk. Nem röpke mondatokkal, vigasztaló, bátorító igemorzsákkal akar táplálni, hanem magával az élet kenyerével, Krisztussal. O az, aki ígérte: minden terhűnket a vállára veszi, és segít elhordozni. A konferencia címe idén így hangzott: Mindennapi - élő- kenyerünk. Idén nem lehetett strandolni július utolsó hetében, szinte végig esett. Talán nem véletlenül. Úgy hiszem, hogy Révfülöpön maga az Úristen „éheztetett ki” az egymással és vele való kiadós beszélgetésekre. ■ B. Pintér Márta Sikter János a záró istentiszteleten megáldja a gyermekeket A talpra állított életrend Kényes, mások érzékenységét, nem megalapozott önértékelését vizsgálat tárgyává tévő mondatok, helyzetelemzések végén magam is gyakran használom ezt a latin kifejezést: sapienti sat - ami szó szerint ezt jelenti: a bölcsnek elég. Magyarul szabatosan a kevés szóból ért az okos mondás fejezi ki ugyanezt. Talán nem tévedek, ha feltételezem, hogy mondanivalónk utolsó mondataként olyankor is használjuk ezt a kifejezést, amikor abban bízunk, hogy taktikusan óvatos utalásainkat, olykor kicsit homályos célzásainkat, a szavaink mögött csak sejtetett összefüggéseket is megértik olvasóink, hallgatóink. Most megfordítom a sorrendet; nem a mondanivalóm végére hagyom, hanem már most, az elején mondom: sapienti sat. Hogy aztán tényleg elég lesz-e az itt következő néhány bekezdés ahhoz, hogy gondolataim lehetőleg sokak számára érthetőek legyenek, bevallom, nem tudom, csak remélem. Augusztus 3-án, vasárnap késő este írom ezeket a sorokat. Bibliaolvasó Útmutatónk szerint a ma kezdődő, a Szent- háromság ünnepe utáni 11. héten ismét egy sokszor idézett bibliai mondat vezet bennünket: „...Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” (iPt 5,5) A Szentírásban olyan összefüggésben olvassuk ezt a mai korunk embere számára eléggé riasztónak tűnő mondatot, amelyben egyértelmű, hogy az egyházban a hívők közösségében érvényes életrend szabályaként hangzik. Vezetők és vezetettek között, idősek és fiatalok generációi között ez legyen a rend - tanítja Isten igéje. Gyakran esünk abba a tévedésbe, hogy azt gondoljuk, Isten ezzel a renddel csak egyházát és annak tagjait akarja fegyelmezni, másokra ez a „szabály” nem vonatkozik. És ilyenkor talán még az a gondolat is megkísért - s nemritkán el is csüggeszt bennünket -, hogy Isten nem tart rendet a világban. Hiszen akaratát semmibe vevő emberek és csoportok hatalmukkal visszaélve büntetlenül garázdálkodhatnak, és gátlástalanul gúnyt űzhetnek nemcsak azokból, akik magukat kereszténynek, vallásosnak mondják, hanem magát Jézus Krisztust is megcsúfolják. Mondjuk ki nyíltan gyötrő kérdésünket: csak nem kétféle rendet alkalmaz Isten? Egy szigorú, következetesen keményet a hozzá tartozók megregulázására, egy másikat pedig - amelyet sokkal elnézőbbnek vélünk - ellenségei tapintatos terelgetésére. S tán még azt is hozzátesszük: hát akkor nem ÉGTÁJOLÓ csoda, hogy ellenségei erősebbnek tűnnek! Kedves Testvérek! Ne tévelyegjünk! Szó sincs erről! Isten még az általunk be- és átlátható történelmi folyamatokban, a mi életünk idejében is olyan világosan megmutatta, hogy nem csak egyháza számára írja elő ezt - a gőgös megalázását, az alázatos felmagasztalását jelentő - életrendet. És természetesen nem csak a Szentírásban szereplő egykori világbirodalmak, más, kisebb népek fölött uralkodni akaró hatalmak és az önmaguktól eltelt hatalombitorlók sorsában lesz ez világossá azoknak, akik értenek a kevés szóból is. Ahogy mondani szoktuk, ezek sorra eltűntek a történelem süllyesztőjében. Ez így mégsem pontos mondat, hiszen a lényegről hallgat. Hisszük, hogy nem valami személytelen végzet és nem is egyszerűen az éppen esedékes hatalmi harc áldozatai lettek ők, hanem Isten ítélete teljesedett be rajtuk. S hitünk szerint ugyanígy újabb korok újabb hatalmain, a huszadik század diktatúráin is. De azt senki ne gondolja, hogy amikor átléptünk a sok tekintetben sikeres, de mégis fertelmes huszadik századból a huszonegyedikbe, akkor Isten újraprogramozta a világ rendjét, és idejétmúlttá, érvénytelenné nyilvánította igéjében nyilvánosságra hozott akaratát! Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Zsid 13,8). Egyéni életünk és a világtörténelem színpadán nem kétféle forgatókönyv szerint folyik a dráma. Aki ezt állítja, téved és téveszt. Isten rendje itt is, ott is ugyanaz. Legfeljebb abban lehet különbség, hogy a történelmi - közöttünk és körülöttünk folyó - eseményeket szemlélve úgy tűnhet, Isten malmai lassan őrölnek. Lehet, hogy időnként úgy látszik, túlságosan is lassan, de hogy biztosan őrölnek, az nem kétséges! Itt is helye van a régi bölcsességnek: sapienti sat. Ezen a ponton korrigálnom kell magamat, hiszen ezen írás címéül ezt írtam: A talpra állított életrend. Ez így nem egészen korrekt. Még nincs egészen helyreállítva Isten rendje, illetve új és új merényletek történnek ellene egyéni és közösségi életünkben, de történelminek mondható összefüggésekben, ma is. Ha csak ezt látnám, elkeserednék, de van, ami vigasztal. Ugyanis szilárd meggyőződésem: Isten dolgozik rajta a mi korunkban is, és ha elérkezik az ideje, megnyitja a történelmi süllyesztőt is. S bár megélt történelmünk számos példája szerint ez még nem minden tekintetben sikertörténet, de itt-ott már felsejlik a biztató fény, és Isten jeleket ad, hogy akik látnak és hallanak, értsenek is - és majd úgyis eljön az ő országa... Addig pedig - életben és halálban - azzal vigasztaljuk magunkat és egymást, hogy ő az alázatosaknak kegyelmet ad. Mit mondhatnánk ezek után? Legfeljebb ezt: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj - de bízom benned, és tudom, ez elég. Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
